Világ, 1924. május (15. évfolyam, 84-105. szám)
1924-05-06 / 84. szám
Kean VILÁG Az örök béke nem utópia, a jóvátétel nem igazságtalanság Beszélgetés Painlevé volt miniszterelnökkel Párizs, április 27. A Rue Séguier vagy száz lépésnyire esik a l'Boulevard Saint Míchel-lel. Ebben a keskeny, régi, csöndes, és kissé szegényes uccában van a második emeleten szerény, kispolgári lakása Paul Painlevé volt miniszterelnöknek. A dolgozószoba ablakai az udvarra néznek, de az udvaron régi nagy fák állanak, és a zöld lombok felérnek egészen az ablakokig. Painlevé büszkén mutatja azt a nyitott verandát, amely a dolgozószoba mellé csatlakozik. Erről a Verandáról látni csak, milyen széles az udvarés hány régi fa áll az udvarban__Ezért a verandáért és ezért az udvarért esett Painlevé választása a Rue Seguier régi házára, mert itt megtalálta a csöndet, és megtalálta a falombok nyugodt, zöld színét. Párizs közepén, a Quartier Latin nagy keresztuccájának szomszédságában. A tudósok mind szegények , erre a sorra kell gondolni Painlevé dolgozószobájában. A tudósok mind szegények, a példa szerint még akkor is, ha már kormányoztak egy nagy országot, és ha most is döntően fontos szerepet játszanak egy nagy ország politikai életében. A zöld lombokon kívül egyéb luxusa nincsen Painlevé dolgozószobájának. Egyszerű puhafaállványokon sorakoznak egymás mellé a könyvek, az íróasztal egyszerűségével tűnik fel, nem pedig iparművészek jelentőségével, a nagy Szobában nincsen sok bútordarab és ami van , az is majdnem kopottas. Az egész bizonyos, hogy Painlevé nem értékesítette üzletileg politikai befolyását. És Franciaországban még jöhetnek olyan idők, amikor a puritán életmód jó ajánlólevél lesz egy politikus számára. Clémenceau előde a francia miniszterelnöki Székben már a hatvanadik év határára érkezett, de ez nem látszik meg rajta. Sűrű fekete hajába, tömött bajuszába nem vegyül egyetlen ősz szál sem, és Painlevé fiatalosan friss, fiatalosan elasztikus ember ma is, telve a fiatalság erős hitével, a jobb idők elérkezése iránt. A jószándék és a teljes őszinteség akcentusa üt át minden egyes szónál kellemes, meleg hangján. Painlevé számára a szavaknak nem az a rendeltetésük, hogy palástolják a gondolatokat. Ez a politikus nyíltan beszél, feltárja céljait és nem titkolja eszközeit. A beszélgetést így kezdi meg Pavnlevé, aki ismételten hangsúlyozza, hogy a radikális szocialista párt egészének felfogását szögezik le kijelentései: A német reváns — A mi politikánk a békeállapotok és a békeviszonyok viszaállítására törekszik, a gazdasági élet területén és a politikai élet atmoszférájában. A cél elérésének két igen lényeges előfeltétele van- a frank értékének állandósítása és a jóvátételi probléma megoldása. Ez a két életfeltétel igen szoros összefüggésben áll egymással, mert a gazdasági konszolidáció nem következhetik be az államháztartás egyensúlyának helyreállása nélkül és így végleges tisztázásra szorul az, milyen szerepet játszhat a költségvetési deficit kiküszöbölésénél a német jóvátétel. A jóvátételi kérdés megoldásának módja mindig igen egyszerű volt számunkra. A németektől nem szabad többet követelni, mint amennyit Németország gazdasági teljesítőképessége elbír, viszont ennyit csakugyan kell fizetnie Németországnak, akármilyen politikai párt kerül többségre Franciaországban és akármilyen kormány irányítja a francia politikát. Legfőbb ideje volna annak, hogy Németország őszintén, becsületesen és véglegesen felhagyjon a jóvátétel szabotálásával. Igazán nem akarok minden hibát a németek rovására írni, de az kétségtelen, hogy a jóvátételi kérdés reális és méltányos rendezésének egyik akadálya a fizetési készség hiánya volt német részről. Nekem részben személyes benyomások alapján az a nézetem, hogy a német politika komoly elemei ma már fölismerték a szabotálás kilátástalanságát és így felhagynak majd a szabotálás politikájával a jóvátételi kérdésnél, úgy, amint feladták a szabotálás politikáját a Ruhr-vidéken. A jóvátételi kötelezettség teljesítését nem lehet megkerülni olyan módon, amint azt a német politika próbálta hosszú időn át, és Németországnak nem szabad kéz alatt folytatnia a fegyverkezést, amint az elég hosszú ideje történik. Nekem van bizalmam a német demokrácia iránt és én igazán nem adok hitelt kalandos kósza híreknek, de kétségtelen bizonyítékok vannak arra nézve, hogy a félhivatalos fegyverkezés nem szűnt meg Németországban. — Németország akkor, amikor hatalmának, erejének és fölkészültségének tetőpontján állott, elvesztette a háborút, és így a politikai gondolkodás nagy irrealitására vall az a föltevés, hogy most és a mai erőforrásokra támaszkodva, akárcsak a legcsekélyebb kilátása lehetne a sikerre az egyes német körök által látszólag tervezett perújításnak. Csak éppen Franciaország kénytelen számolni azzal a lehetőséggel, hogy az ilyen perújítás esetén egymaga fog szembenállani Németországgal. Ebben az esetben sem kétséges, hogy mi volna azeredmény, sőt nem kétséges az, sem, hogyaz eredmények elérése nem követelne túlságosan nagy erőkifejtést Franciaország részéről, de azért Németországnak ez az öngyilkossági kísérlete megzavarhatná a gazdasági konszolidáció folyamatát Franciaországban, és nincsen olyan francia párt, nincsen olyan francia államférfi, aki vállalná ezt a kockázatot és ölhetett kézzel nézné Németország fegyverkezésének folytatását. A győztes Németország — A német fegyverkezés az egyik momentum, amely fölösleges módon irritálja a levegőt most, amikor elérkezett a jóvátételi kérdés rendezésének ideje és alkalma. Amellett azután a német nacionalisták is megteszik a magukét azért, hogy minél irritáltabb hangulatot teremtsenek akkor, amikor józan nyugalommal és teljes tárgyilagossággal kellene gazdasági alapon megoldani a jóvátétel gazdasági kérdését. A mi nézetünk szerint a szakértők most kidolgozott javaslata igen szerencsés eredményekhez vezetett, mert a gazdasági szakembereknek ez a vezérkara pozitív mértékkel határozta meg Németország fizetési képességét, és a fizetés teljesítésének módjára megtalálta azokat a modalitásokat, amelyek lehetségessé teszik, hogy Németország gazdasági konszolidációjának és pénzügyi egyensúlyának megzavarása nélkül történjék meg a jóvátételi törlesztések átvezetése Németországból azokba az országokba, amelyeknek jogosult jóvátételi igényeik vannak. Németország a márka elértéktelenedése által leírta régi államadósságait, és ha a jóvátételi igények lefaragásánál még messzebb mennénk el, mint a szakértők tették , akkor ez gazdasági vonatkozásokban Németországot tenné győztes állammá, hiszen a győztes hatalmaknak rendkívül súlyos belföldi és külföldi tartozásaik vannak, míg Németország minden adósságtól menten, tehát egész kiváltságos helyzetben állana Európa közepén. Azt igazán nem lehet követelni a győztes országok egyetlen pártjától sem, hogy a német népnek privilegizált helyzetet teremtsen, és így fölénybe juttassa a németeket saját országával szemben. Nézetem szerint meg kell tenni mindent, ami lehetséges és meg kell tenni a lehetetlent is azért, hogy a jóvátételi kérdés végül megoldást nyerjen abban a józan, méltányos és racionális formában, amint azt a szakértők javasolták. A győztes hatalmak kormányai tartoznak magukévá tenni ezt a javaslatot, mégpedig teljes őszinteséggel és teljes energiával, óvatos fentartások és homályos körülbástyázások nélkül. Ha vannak nehézségek, akkor ezeknek csak az energiát szabad fokozniuk, azt az energiát, amellyel a cél gyors és maradéktalan elérésére kell törekedni. Senki ne bújjon el a nehézségek mögé, senki ne használja ki a nehézségeket időnyerésre, halogatásra, elgáncsolásra és amint a cél elérésének teljes akarásával indul meg a munka, kiderül majd az, hogy a nehézségek aránylag könnyen áthidalhatóak. Azzal a feltétellel, ha a jószándék kétoldalú lesz és Németország is teljes jóhiszeműséggel lát munkához. A német jobboldal esetleges előtérbe nyomulása a választásokon mindenesetre komplikálja a helyzetet, de nem tenné jogosulttá a másik fél részéről a kitérést a becsületes megoldás keresésével szemben. A német jobboldali elemek előtt csak két lehetőség van akkor, ha irányadókká emelkednének a berlini politikában. Vagy megteszik ugyanazt, amit egy baloldali kormány tenne a helyükön, vagy pedig az ellenkezőjét teszik ennek és akkor fejjel mennek neki a falnak, és akkor a jobboldali pártok divatja csak igen rövid életű lehet Németországban. A magam részéről igen örvendetesnek tartom azt, hogy a jobboldali áramlatok térfoglalásával legalább egyenes arányban egyre súlyosabb szóhoz jutnak Németországban azok az emberek, akik tisztán, józanul és racionálisan mérlegelik a helyzetetet, mint például Hjalmar Schacht. Teljes kiengesztelődés — Eléggé ismeretes az az álláspont, amelyet a Ruhr-vidék megszállásának időpontjában foglalt el a radikális szocialista párt. De mi most azt valljuk, amit a szocialista párt: a Ruhr-vidéket csak más, teljes értékű garancia ellenében adhatjuk ki kezünkből. A jobboldali elemek előtérbe nyomulása igazán nem lehet ok arra, hogy mi garanciák és biztosítékok nélkül a német kormány jóhiszeműségétől várjuk a megállapodások teljesítését. A garanciák természetesen olyan jellegűek, hogy ne bénítsák meg Németország termelőképességét a gazdasági élet termetén, és ne sebezzék Németország nemzeti érzését. Két nép és két ország között nincsen fél-kiengesztelődés, hanem csak a teljes kiengesztelődés lehetséges, vagy a gyanakvásnak, a bizalmatlanságnak és az ellenséges érzésnek az az atmoszférája, amely annyit ártott Európának az elmúlt évek alatt. A régi helyzettől a teljes kiengesztelődés felé nem lehet lépésenként megtenni az utat, hanem egyszerre kell eljutni a kiengesztelődésig, másként mindig újabb zavarok és mindig újabb komplikációk fogják megzavarni ezt a folyamatot. — Én hiszek a teljes kiengesztelődésben, és hiszek a teljes kiengesztelődés gyors lehetőségében, ugyanúgy hiszek abban is, hogy a háború korszakát felváltja majd a béke korszaka, és a béke korszakának most kell felváltania a háború korszakát. Utópistáknak szokás nevezni azokat, akik ma és a jelenleg adott viszonyok mellett a háború kiküszöbölésének megingathatatlanul szilárd biztosítékait akarják kiépíteni, én azonban azt tartom rövidlátásnak és könnyelműségnek, ha egy párt és egy politikus a mögöttünk hagyott tíz év keserves tapasztalatai után sem koncentrálja minden igyekezetét arra, hogy elejét vegye egy újabb ilyen évtizednek, vagy akár csak egy rövid lejáratú háborúnak, amely szintén végzetessé lehetne Európa mai leromlása és lerongyolódása mellett. Igazán nem értem, miért viseljék az utópista nevet azok az emberek, akik mindenáron teljes bizonyosságot akarnak teremteni arra nézve, hogy Európát ne érje esetleg már rövid időn belül egy újabb olyan földrengés, amelynek következménye nem lehetne más, mint Európa teljes rombadőlése. Minden politikai kísérlet és minden gazdasági rekonstrukció alapjában véve céltalan pepecselés akkor, ha az újjáépítés nehéz munkával kivívott eredményeit nem biztosítjuk be a rombadőlés valószínűségével, vagy legalább lehetőségével szemben. A baloldal győzelme — Amennyiben a francia választások a baloldal győzelmével fognak véget érni, és ez több, mint valószínű, mert országszerte szerzett benyomásaim egybevágóan a baloldal nagy előtérbe nyomulását mutatják, akkor ennek többféle nagy előnye is lesz. Az előnyök közé sorozom azt is, hogy így legalább a német politika gondolkodását nem fogja megzavarni az az irreális várakozás, mintha a francia baloldal lemondana olyan igényekről, amelyek minden irányban és minden vonatkozásban teljesen jogosultak. Európa mai kettéosztása győztes és legyőzött országokra igen súlyos következményekkel járt, de ezek a következmények nem volnának kevésbé súlyosak akkor, ha avilággazdaság területén a minden adósság és minden teher alól mentesült Németország játszaná a győztes szerepét, háttérbe szorítva azokat az államokat, amelyek viselik a békeévek adósságait és a háború súlyos financiális hagyatékát. Ha Németország nem tenne eleget a jóvátételi kötelezettségeknek a szakértők által megkonstruált keretek között sem, akkor ez annyit jelentene,hogy Németország megszabadulna olyan terhektől, amelyek a győztes államok bevételeinek és kiadásainak felét, vagy több mint felét teszik , tehát az egyensúlynak egy újabb súlyos megzavarása következnék be és az ilyen egyensúlyi zavarok semmit nem vesztenének súlyukból azáltal, ha felcserélődnék a két fél szerepe. Ez a jóvátételi politika nem irányul Németország ellen és nem veszélyezteti Európa újjáépítését, hanem ellenkezőleg az európai újjáépítés feltételei közé tartozik. A német politika mondjon le végre azokról a kirándulásokról, amelyek mindig újból alátámasztják a bizalmatlanságot Németországgal szemben, a német politika lássa be azt, hogy a jóvátételi kérdés becsületes rendezése nem igazságtalanság, hanem egy jogos igény érvényesítése, azonfelül pedig a gazdasági egyensúly helyreállításának egyik eleme az európai államok között. Ha ez a belátás nem érvényesülne Németországban, akkor a baloldali blokk győzelme sem tudná visszavezetni Németországot a békeviszonyok közé. Painlevé azután a német és a francia politikai élet vezetőinek egy részéről rajzolt portrét. A német politikusokról egészen precíz képe van Painlevének, ismeri múltjukat, fejlődésük útját, kijelentéseik értékét, és egyéniségük fajsúlyát. (Gy.) 1924. május 6. ) Kormányképes többsége lesz az új birodalmi gyűlésnek A május negyedikei választások napját érthetően nagy feszültséggel várta az egész politikai világ, hiszen a német választásoknak nem csupán a Marx-kormánynak hivatalban maradása, és a Marx kancellár által képviselt politika fölött kellett dönteniük, hanem választ kellett adniuk arra a kérdésre is: van-e még alapja és van-e még lehetősége a parlamentáris kormányzásnak Németországban. Mecklenburgban a jobboldali pártot szerezték meg néháiy hét előtt az abszolút többséget és a fajvédők egyik legszélsőbb vezére, von Graefe itt miniszterré lett, pedig még nemrég Seeckt tábornok kikérte a birodalmi gyűléstől Graefet, mint a hazaárulót. A jobboldal mellett a kommunisták törtek előre Mecklenburgban és ugyanígy alakult az eredmény azokon a tartományi választásokon, amelyeket Türingiában tartottak meg. Ezt követte a fajvédők nagy térfoglalása a bajor országgyűlési választásokon. Ezek után minden alap megvolt arra a föltevésre, hogy a birodalmi mandátumoknak több mint fele esik majd egyfelől a fajvédőkre és a német nemzetiekre, másfelől pedig a kommunistákra, tehát az új birodalmi gyűlésnek abszolút többségévé növekszenek azok a pártok, amelyek vagy elvileg ellenségei a parlamentáris rendszernek, vagy pedig könnyű szívvel szánják el magukat a parlamentáris rendszer félretolására. Abban az esetben, ha a szélsőjobb és a szélsőbal csakugyan megszerezte volna a mandátumok többségét, vagy a mandátumok felét a birodalmi gyűlésen, nem igen lett volna más mód a zökkenések és a földrengések megelőzésére, mint egy kisebbfajta földrengés, például Seeckt tábornok diktátorrá proklamálása. A két halott Ha a választás idáig ismert eredményei megcáfolják a pesszimistákat, és ha nem is zökkenések nélkül, de biztosítják az alkotmányos élet folytonosságát Németországban, akkor ennek a magyarázata két-három olyan momentum, amelynek bekövetkezésére nem lehetett számítani néhány hét előtt, amikor Marx kancellár a szükségrendeletek megmentése érdekében a birodalmi gyűlés feloszlatására szánta el magát. A német néppárt megalakítóját, finanszírozóját, hatalmas és nagypresztízsű vezérét, Hugo Stinnest tizednapra követte a sírba Karl Helfferich, a volt alkancellár, aki tudvalevőleg egy vasúti szerencsétlenségnek esett áldozatul, amikor az olasz tavak felől hazafelé sietett, hogy ismét átvegye a német nemzeti párt választási agitációjának irányítását... A történelemben alig van példa arra, hogy a halál fellebbezhetetlen keze ilyen erélyesen és ilyen kíméletlenül fordított volna nagy politikai események menetén. Akármilyen széles volt is a német kommunisták térfoglalása egyrészt a súlyos gazdasági viszonyok nyomása alatt, másrészt pedig azért, mert a szocialista párt szinte hétről-hétre újabb pozíciókat adott fel a jobboldali pártok ostromával szemben, és a Rentenmark érdekében egymás után hozott súlyos elvi áldozatokat, azzal jóelőre számoltak, hogy a kommunista párt térfoglalásának lesznek határai, hiszen a kommunisták igazi vezér nélkül indultak a választási küzdelembe. A két kommunista vezér, Rosa Luxemburg, és Karl Liebknecht már 1919 januárjában távoztak az élők sorából, egy napon és egyforma körülmények közt. A német kommunisták azóta nagy kultusz tárgyává tették Rosa Luxemburg emlékét, és ez az emlék erős agitációs eszköz volt kezükben, de emlékkel nem lehet vezéreket pótolni, így kerülhetett lajstrom-vezetői helyre, sőt a legexponáltabb lajstrom-vezetői helyre a kommunista jelöltek közül az életfogytiglani fegyházra ítélt Hölzl, aki „rekvizíciókkal“ tartotta fenn annak idején szabadcsapatát, és ezek a rekvizíciók veszedelmesen hasonlítottak a rabláshoz. A német jobboldalnak volt azonban nemrég még három vezére is, és ez a három vezér egymástól függetlenül dolgozott ugyan, de azért a leglényegesebb kérdésekben jól megértette egymást. Erich Ludendorff maradt csak életben a három vezér közül, a legkevésbé veszélyes, mert az eszközökben ugyan igen kevéssé válogatós Ludendorff tábornok, viszont teljes rövidlátásánál fogva többet ártott pártjának, mint amennyit nevével használt. Stinnes és Helfferich sokkal súlyosabb faktorok voltak. Stinnes vagyonát alighanem erősen túlbecsülték azok az amerikai lapok, amelyek arra az eredményre jutottak, hogy Hugo Stinnes hagyatéka nem képviselhet kisebb értéket 400 millió dollárnál, de az bizonyos, hogy Stinnes vagyona gigantikus méretű volt, jelentékeny részében úgy helyezkedett el, hogy közvetetlen politikai nyomást tudott kifejteni, amellett pedig ez a vagyon dokumentuma volt annak, hogy először, másodszor és harmadszor — gazdaságpolitikával kell megmenteni Németországot. A Stinnesvagyon megmaradt, de elvesztette politikai súlyát azáltal, hogy Hugo Stinnes éppen akkor dőlt ki, amikor a német néppárt jobbszárnya felsorakozott a párt hivatalos politikai vezére, Stresemann külügyminiszter ellen. Stinnes után következett Karl Helfferich, a mai Németország legtehetségesebb politikai szónoka, vagy legalább legtehetségesebb politikai demagógja. A háború alatt Helfferich állította össze a legmeggyőzőbb statisztikákat és Helfferich tartotta a legrosszabb hiszemű, de a legszuggesztívabb beszédeket arról, hogy Németországnak kell győznie, pedig emlékirataiban Helfferich ismerte, és bebizonyítatta, milyen tisztán látta a végzet közeledését már akkor, amikor százezrekkel és milliókkal hitette el a győzelem bizonyosságát. Helfferich nagy szónoki tehetség volt, erélyes organizátor, tudott emberekkel bánni, tudott híveket szerezni, tudott fegyelmet tartani, tudott városról-városra utazni, tudott a bordó tetejéről is beszédet tartani. A német nemzeti pártnak a múlt birodalmi gyűlésen hetvenegy mandátuma volt, és 4,2 millió szavazata , míg a ma délutánig összeszámolt szavazatokból 5.4 millió szerzett kilencvenhárom mandátumot a német nemzetieknek, noha az kétségtelen, hogy a fajvédők har■míncegy mandátuma nagyrészt azokból a. körökből került ki, ahonnan 1920 júliusán