Világ, 1945. november (141-164. szám)

1945-11-22 / 157. szám

I V­ILÁG 157. SZÁM BUDAPEST, 1945 NOVEMBER 22. CSÜTÖRTÖK ÁRA 100 PENGŐ /6 / 1 Decemberben kezdődik meg a középeurópai németség intézményes kitelepítése H. Lehman, az TORRA vezér­igazgatója az amerikai szenátus külügyi bizottságában beszámolt az UNRRA eddigi működéséről. A többi között kijelentette, hogy az UNRRA tevékenyen rész­t vett az elhurcoltak hazaszállításában, a 6 és fél millió elhurcolt kö­zül több mint 2 milliót máris visszajuttattak hazájába. Mintegy 2 millió hazaköltöztetett a volt­ ellenséges országok állam­polgára és közöttük sokezer ma­gyar is van. Egyidejűleg Közép-Etrópában újabb népvándorlás van kibonta­kozóban: Magyarország, Cseh­szlovákia és Lengyelország német­sége, amely mindig állam akart lenni az államban és kizárólag a német agresszió céljait szol­gálta, visszatér Németországba. A németországi szövetséges ellen­őrző tanács keddi ülésén végleges döntést hozott a közép- és keleteurópai németség kitelepítésének ügyében. A döntés értelmében a Magyarországról, Csehszlová­ Jiából és Lengyelországból kitelepítendő mintegy 6 és fél millió­­népi németet, eloszt­­ják Németország négy meg­szállási övezetében. A szovjet övezetben 2%, az ameri­kaiban 2’/1, a brit zónában 1'/s mil­lió, a francia csapatok által meg­szállt területen pedig mintegy 150.000 német hazavándoroltat te­lepítenek le. Minden idők leg­nagyobb szabású telepítési akciója decemberben kezdődik el. Chess Budapest felé a szái­mis b@nösök újabb csoportja A Világ jelentette, hogy kedden újabb háborús bűnös szállít­­mány érkezett Sopronba. A háborús bűnösök újabb csoportja ma reggel teherautókon elindult Pest felé. Péter Gábor vezérőrnagy a politikai osztály több tagjával együtt m­a délbe® az újabb szál­lítmány elé ment Komáromba. A háborús bűnösök között van N­ómán Bálint volt kultuszminiszteren kívül Tabi Árpád csendőr­­tiszt, Nádai István csendőrtisztből lett belügyi államtitkár, Vajna Gábor nyilas belügyminiszter, Tárczay.Felicides Román volt kultusza Ham titkár és dr. Peruba­ch Péter Újvidék főispánja, aki részben felelős az újvidéki vérengzésekért. A háborús bűnös szál Kft. arány megérkezése a mai nap folyamán várható. Az Egyesült Államokban már csak kísérleti célokra gyártanak atombombát Attlee miniszterelnök kedden visszaérkezett Londonba. Hazaér­kezése után nyomba® kihallgatá­son jelent meg a királynál és be­számolt neki­­washingtoni és otta­wai látogatásának eredményeiről. A brit premier csütörtökön az angol alsóházna­k tesz jelentést Truman elnöknél folytatott ta­nácskozásairól. A washingtoni találkozó ered­ményeképpen megszületett atom­­egyezményről mindezideig sem a Szovjetunió, sem Kína, sem pedig Franciaország nem nyilatkozott hivatalosan, jelentette ki Truman elnök keddi sajtóértekezletén. Az elnök különben annak a vélemé­­nyének adott kifejezést, hogy az atomenergia sorsának eldönté­sére hivatott bizottságban vala­mennyi egyesült nemzetnek he­lyet kell foglalnia. Truman hoz­záfűzte, hogy az Egyesült Álla­mokban még folyik az atombom­ba gyártása, de már csupán kí­sérleti célokra. A külpolitika egyéb hívei Truman elnök Eisenhofzer tá­bornokot, a nyugateurópai had­járat főparancsnokát — George Marshal tábornok utódjaként — kinevezte az Egyesült Államok haderejének vezérkari főnökévé. Mark Ethridge, az Egyesült Államok­­ balkáni külön­megbí­zottja, aki most tért vissza Moszkvából Bukarestbe, kedden fontos megbeszéléseket folytatott a romániai szövetséges ellenőrző bizottság szovjet vezetőjével, va­ ­ Többszázezer gyilkosságra való felbújtással vádolja az ügyész Imrédyt M­AGYAR POLGÁR írta Gorzó Nándor Egyik előkelő lap figyelemre­méltó cikkben taglalja, volt-e és van*? Magyarországon a szó ne­mes értelmében vett polgárság. Ám a kijelentésre jut, hogy Ma­gyarországon nem volt és nincs polgárság, éspedig — hogy a cikkíró szavával éljek — olyan polgárság, amely a szociális ha­­­ladás és felvilágosodás élén ha­­­ladt és halad. Egy korábbi cik­kemben adatokkal cáfoltam meg azt az állítást, hogy ne lett volna Magyarországon általános érte­lemben vett polgárság. Most az ellen kell felszólalnom, hogy ne lett volna és ne lenne kulturális magyar polgár. A cikkíró, nagyon helyesen, Laskyt, sőt Marxot és Engelst is polgárosztálybeli eredetféneknek nevezi, akik megfelelő tanultsá­­gukkal a munkásosztály élére álltak és haladtak. A cikkíró önmagát cáfolja meg akkor, amikor Szende Pálra, Grünwald Bélára és Braun Ró­bertra, mint szíve szerinti polgá­rokra hivatkozik, akik valóban magyar polgárok voltak, tehát ő maga is állításának ellenkező­jére hoz fel példákat. Ezt a sort — csak a francia forradalom idejéig tekintve vissza — a végtelenségig lehetne kiszé­lesíteni. Különösebb rendszer nél­kül említem Bacsányi Jánost, Révai Miklóst, Vá­lyi Andrást, Dugonics Andrást, Paczkó Feren­­cet, Misóczy Gábort, Bod Pétert, Rát Mátyást, Barátfalvi Szabó Dávidot, Péczeli Józsefet, hogy ne is említsem Bessenyey Györ­gyöt, Kazinczy Ferencet, Marti­novicsot, Fáy Andrást, Kisfaludy Károlyt, akik közé egész szellemi tábor tartozott. És folytathatom a­ sort Fáy Andráson, Vörös­marty Mihályon, Katona Józse­fen, Petőfi Sándoron, Kossuth La­­josom, Arany Jánoson, Gyulai Pálon, Bajzán, Jókain és Madá­­chon keresztül egészen a leg­­újabb korig, ahol már neveket nem is kell említenem. Eg­ezek, a magyar polgár fogalmának legelőkelőbb élharcosai, nem vol­ta­k egyedül, mert a hallgatók­nak és olvasóknak ezrei és száz­­ezrei függesztették reájuk tekin­tetüket és elméjüket. Micsoda értelem és micsoda szándék vezeti a cikkírót, ami­­kor azt a valóságnak meg nem felelő tényt iparkodik világgá kiáltani, hogy Magyarországon a polgárság körében sohasem volt semmiféle felvilágosodás, semmi­féle szociális haladás és ami volt, nem volt nyugati értelemben ve­hető. Igenis, volt és van! Ha a Nyu­­gat és közöttünk volt is és van is nívó­ különbség, akkor ez min­den vattajon van, éspedig a pol­­gárság, a munkásság frontján egyaránt, aminek nem is any­­nyira kulturális, mint inkább gazdasági és politikai okai van­nak, amelyek elhárítása a mű­­veltségre és szociális haladásra fogékony polgárság erejét­­ meg­haladta és amelyeken, ha pró­­bált­ is, de teljes eg­ész­ében nem tudott változtatni Egyenesen a magyarság kultúr­történetének meghamisítása len­ne, ha felelőtlenü­l maradna az az állítás, hogy ebben az országban sosem volt értelmiség, csak hi­­■vBvalTioksereg. Nem igaz ég ezér­­sz"or r­em igaz az, hogy ebben az országban a tudományos kuta­tást semmire sem becsülték. A magyar tudósok, írók és művészek egész sorát lehetne felsorakoztat­nunk, akik európai, sőt világ­­viszonylatban is megbecsült ne­vet szereztek hazánknak és ma­guknak. Azt készséggel elismerem, hogy 1919 óta az ország nagyrészben lecsúszott a kulturális és szociá­lis fejlődés egyenes és m­egbecsü­­­lésre méltó útjáról. Azt is elisme­rem, hogy a bürokráciának szám­talan és megbocsáthatatlan bűne van. De hogy fizetési osztályokká merevedett volna az egész ország, ez az állítás újólag nem fedi a valóságot. Igenis, a legnehezebb időkben és az elnyomatás idejé­ben is voltak szabad és bátor szel­lemek, akik a polgáriasod­ás, sőt szocialitás ideáját védték és ezért hajlandók voltak üldözést szen­vedni. Elismerem és helyeslem ellen­ben azt, hogy a cikk végre is a polgár fogalmának tisztázását óhajtja. Magam is ebben az irányban munkálkodom. Igenis, helyes az, ha a purger és a pol­gár fogalmát megkülönböztetjük. Az előbbi valóban a társadalom szempontjából kevéssé értékelhető elem, de ez a poli­ízer­ lelkület nem­csak a polgári rétegben, hanem más társadalmi rétegekben is erő­sen dominál és a közérdeknek és kultúrának azokban a rétegekben is ádáz ellensége. Állítom, hogy az értelmis­ég nem azonos sem a középosztályal­, sem a hivatal­noki osztállyal, de még a polgári osztállyal sem. Az értelmiség lé­nyege a veleszületett tehetség, és az értelmiség köre a társadalmi osztályokon túl a nép egész réte­gére kiterjed. És végül még annyit, hogy az együttműködés legnagyobb és leglényegesebb feltétele az, hogy ezek az ideológiai kérdések va­lóban széles körben és alapon tisztázódjanak. Aminthogy a munkásköü­zdelmek végső célja nyilván a polgári nívó elérése, ugyanúgy a munkásosztályokkal együttműködésre kész polgárság­nak a létfeltétele, tudatára éb­­redjen annak, hogy éppúgy, mint 1848-b­arr­­a nemességre vonatko­­zólag, lényegbevágó és vissza­hoz­hatatlan változás történt, ugyanúgy a mostani fordulattal a polgárságnak lényegében­­ egészen új tartalommal kell ki­­alak­ulnia. lamint a román kormány több tagjával. A vasárnap lezajlott portugá­liai választások ügye nagy vi­hart vert fel világszerte, miután valamennyi nagyhatalom anti­­demokr­atikusoknak nyilvánította a Salazar-i kormány választási elő­készületeit. A portugál belügy­minisztérium szerint a szavazók­nak 60%-a járult az urnákhoz, az ellenzék viszont, amely híveit a szavazástól való távolmaradásra buzdította azt hangoztatja, hogy a szavazásra jogosultaknak leg­feljebb 25%-a szavazott le. Áthelyezik a Wesselényi-utai villamosm­egállót A­­kos villamosok Wesselényi, utcai megállóját holnap reggel áthelyezik a Dob­ utca sarkára. Az áthelyezéssel a kereskedelmi minisztérium kívánságának tesz­nek eleget, minthogy a közönség körében sokan keresik fel a mi­nisztériumot s a 10-es villamos hiányában eddig nagy gyalog­­utat kellett megtenniük. Mihelyt a 10-es villamost üzembe helye­zik, aminek egyetlen hátráltatója az, hogy nincs elegendő személy­zet, a megálló visszakerül a Wes­­selényi­ utcához, de akkor már megáll majd a 6-os villamos a Király­ utcánál is. Holnap egyéb­ként hirdetmény jelenik meg a villamoskocsikon, amely közli, hogy a Beszkárt bérletjegyeket a Községi Takarékpénztár öt fiók­­jában is ki lehet váltani. Ezáltal lehetővé válik, hogy a bérletjegy­váltók a legközelebbi Községi Ta­karékpénztár fiókban vehessék meg a jegyüket. Két küldöttség a miniszterelnöknél Ma délelőtt két küldöttség ke­reste fel Tildy Zoltán miniszter­­elnököt. Az egyik a Szakszem®m­zeti Tanács küldöttsége volt, amelynek nevében Kossa István adta elő a szakszervezeteikben egyesült munkásság követeléseit. Ugyancsak ma délelőtt üdvözölt® a miniszterelnököt a lapok bel­­politikai rovatvezetőinek testü­lete is. Öngyilkosok éjszakája volt ma Budapesten Mára virradó éjszaka nyolc óna gyilkosság történt Budapesten. A Ferenciek­ tere 9. számú ház negyedik emeletéről az udvarra vetette magát és azonnal meg­halt Paulsák László honvédelmi munkás.­­ A Rákóczi­ út 73. szám alatti lakásán nyitvahagyta a gáz­csapot Meisner Jánosné háztar­tásbeli asszony. Életveszélyes ál­­lapotban szállították a Ró­ku­s­­kórházba. Ugyancsak a Rókusba került Weissberger Éliás kereskedő fe­lesége, aki a Dohány­ utca 16. szám alatti lakásából a® úttestre vetette magát. A Somogyi Béla­­út 2. számú házban ismeretlen­ mérget vett be gróf Almássy Alajos magánzó. A Rókusba vitt­­ék. A Molnár­ utca 53. számú ház, bán­­gázzal lett öngyilkos Baszkenberg Györgyné nyugdíjas. Kórházba szállítása közben meg i­s­halt. A Keleti pályaudvaron isme­retlen­ méreggel követett el ön­­gyilkosságot Lantos Ervin tiszt­viselő. A Rókus-kórházba szállí­tották. Ugyancsak ismeretlen mérget vett be Lukácsi József postás felesége a Jósika­ utca 2. számú házban lévő lakásán. A Dunába ugrott a Kossuth Lajos, téren Darvas György gépész. Ki­mentették. ­ Újabb razziák voltak a fővárosban A gazdasági rendőrség detektív­­jei kedden este rajtaütésszerű raz­ziát rendeztek az egyik ismert klub kártyatermében. Igazoltatták a játékosokat és az igazolás során kiderült, hogy a legnagyobb tétet, vitéz Rom­vár­y Rezső, az elmúlt­ rezsim kártyacsatáinak hőse tette. Hont­vá­ryn kívül előállították Fáy Dezső földbirtokost, Simon Ele­m­ér mozitulajdonost, Kelecsényi ■ János ügynököt, Kaszás Ferenc szerszámkereskedőt, Grosz Gyula és F­riedmann Kornél foglalkozás­­nélküli egyént és Garai Elemér zsetonost. A zsetonos kasszájában nagymennyiségű valutát találtak. Valuta volt ezenkívül az előállí­tott játékosoknál is. A detektívek a be nem szolgáltatott idegen pénzeket is lefoglalták. A razzia kizárólag a bakk­­szobára szorítkozott, ahol a leg­nagyobb tapintatossággal igazol­tatták a tagokat. A klub többi­­ helyiségében, az étteremben és a társalgóban sem­ilyen vizsgálat nem volt. Ugyancsak tegnap este újabb razziát­ rendeztek a gazdasági rendőrség d­rektívjei néhány pesti lokálban is vobstázók és feke­­ekereskedők kézrekerítésére. A razzia eredménnyel járt. Több személyt állítottak elő és nagy­­mennyiségű be nem szolgáltatott valutát foglaltak le.

Next