Világ, 1948. december (1051-1076. szám)
1948-12-28 / 1073.szám
6 1948 december 38 Szórványos havazás, köd Középeurópát hideg, szárazföldi levegő borítja és emiatt csendes, ködös az idő. Nyugat- Európát enyhe tengeri levegő ostromolja, de nem kelet, hanem északkelet felé tör előre. Írország nyugati partjain 10 fok meleg van, ugyanakkor ma reggel „Manchester vidékén és Londonban —1, Parisban és Strasburgban —7 fokot mértek. A Szovjetunió belső vidékén a Skandinávián át érkező óceáni levegő hatására havazik. A hőmérséklet nem változik lényegesen. Néhány helyen kisebb havazás lehetséges, többféle köddel. A öl-ik hadifogolyvonaton hazatértek névsora Debrecen, december 27. (A Világ tudósítójától.) A legutóbb érkezett öl-ék hadifogolyvonaton a következők léptek haza: Kalmár Tibor Bp, Kőszeghi János Bp, Markó József Bp, lévai Rezső Bp, Prim Rezső Bp, Csíki Elemér Bp, Jablonyzai Aladár Bp, Talián János Bp, Jörös István Bp, Tamása Sándor Bp, Katona László főhadnagy Szombathely, Szőnyi Ferenc hadnagy Miskolc, Sztankóczy László hadnagy Bp, Ughy János zászlós Mohács, Vargha Ferenc őrnagy Kapuvár, Kinorányi István hadnagy Taksony, Bölöny Árpád Bp, Tóth József zászlós Ózd, Csoknyay Jenő Százados Pirtnáik, Erős József százados Abaújszántó, Fancsik György zászlós Bp, dr. Kuln Frigyes Hadnagy Jászszentlászló, Schiberna Lajos zászlós Budaörs, Csatáry Alfréd alezredes Szentendre, dr. Baló Zoltán százados Bp, dr. Bende István hadnagy Nyíregyháza, Abos János zászlós Pápa, Biró Géza hadnagy Bp, Bobik Elemér Bp, Major László zászlós Bp, Szénié László főhadnagy Nagykőrös, Tófalussy Tamás hadnagy Eger, Badiny Gyula zászlós Sopron, Bedőcs Miklós főhadnagy Bp, Bartók József hadnagy Sarkad, Nagy István zászlós Bp, Szabó Endre hadnagy Bp, Schefer Henrik muszos Somogydöröcsike. Internált szélhámosból ál-elmegyógyász Jakab Györgyöt, Vértesi Miglát , egykori főjegyzőjét félévvel ezelőtt internálták, mert kitűnő összeköttetéseire hivatkozott és iparengedélyek megszerzését és italmérési engedélyeket ígért embereknek. Előlegként 5000—10.000 forintot vett fék Múlt héten szabadult az internálótáborból. Felkereste egyik internált társának édesanyját, Dr. Ács Vilmos elmegyógyásznak , mondta magát és kijelentette, hogy, 500 forintért hajlandó olyan elmeorvosi bizonyítványt adni az aszszonynak fia elmeállapotáról, amelynek alapján azonnal elbocsátják az internálótáborból. Az üzletet megkötötték. Jakab idegorvosi minőségben átvette a pénzt, majd Budapestre utazott. Feljelentés alapján ma délelőtt elfogták. Ügetőeredmények A tegnapi verseny eseménye Indokolt stílusos győzelme e Karácsonyi hendikepben. A legjobb magyar hosszútávú ügető rekordideje a háromkilós méteres távon azt bizonyítja, hogy Indokolt a kontinens bármelyik versenypályáján is sikerre!szerepelhetne. Silver Star és Tarzan durva és főleg közönségellenes forma változása azt bizonyítja, hogy egyes bájtoknak mindent elnéznek, másrészt hogy a versenyhitézőséget ki kell oktatni és főleg ki kell egészíteni megfelelő szakemberekkel. Az össznyerőt nem találták el, 4600 forintot a csütörtöki verseny össznyerőjéhez csatolnak, minden körülmények között e legtöbbet találók között osztják el. A futamok helyezettjei: I. Silver Star, Had, Lady II. II. Hajnalka, Pityu, Romeo. Ifj. Futár, Parádé, Páni. IV. Indokolt, Fortuna, Siralmas. V. Kyra, Balaton, Lajos. VI. Tarzan, Szirén II., Györgyi. VII. Primadonna, Lator, Gyémántom. Vili. Kazinc és Csalafinta holtversenyben elsők, Asszonyság. IX. Merész II., Pardon, Pásztó. Mozik műsora BEMUTATÓ FILMSZÍNHÁZAK ÁTRIUM: Talpalatnyi föld. 4. */él, 3A. v. ü. ki2. CORSO: Megperzselt ezernyak- 4, W. .*/*», v ü. 2. BÉCSI: Megperzselt szárnyak. 5. v. 9. v. ü. ü ie» FÓRUM: Talpalatnyi föld. 4, $/*7, V*6, v ü 2. KÖRÚIT HÍRADÓ: Magyar filmhíradó (friss hazai hírekkel). Szállodai (művészi szovjet zenés-táncos film). Magyar világhiradó (5 világrész eseményeivel). Fagy Jankó (új színes amerikai rajzfilm). Szovjetunió hírei (hírek a szocportágából). Bábszínház (művészi, francia kultúrfilm). A magyar ifjúság ünnepei a magyarsport nagy seregszemléje). Folytatólagos egyórás előad, reggel 9-től este l1-ig. LLOYI: Talpa,hitnyi föld. 5. 7. 9, v. ü. 3 is. OMNIA: Mese a tüzmadárról. Vác, s/sz, Va9, v. ü. Mi8. ROTÁL APOLLÓ: Talpalatnyi föld. xhb. 3/«7. 6, v. ü. V28 is» SCALÁ Mese a tüzmadárról. 5. 7. 9, v. Ü. 5. URÁNIA: Másé a tűzmadárról. 4, 6, 8. KORZÓ (Újpest): Talpalatnyi föld. 4. V.7, Ms9. v. ui. 2. ROYAL (Kispat): Talpalatnyi föld. 1/16. 7*8 v.ü. lMITÁNCSICS (Csepel): Talpalatnyi főlap. 8. v. t. l. TÁTRA (Pesterzsébet): Talpalatnyi föld. H?, V.& v. üi. 7*5. JANICH: Makrancos hely. J/14, Vs6, l/e8. v. i. V*2. DÓZSA: Tűz. »/«€. »/«8. v. ii. »/«4. ELDORADÓ : Játék a szerelemmel. Vtó. ’/«7. v. üi. ELIT: Londoni fiúk. Vtll, VjI, V*8, V^5. Vil, ¥sSt. ELŐRE: Szerelem vádol, 6, 8, ?• v. 4. ÉVA: Végzet, lovagjai. 4. G. 8. v. ii. 2. FLÓRIÁN: Szibériai rapszódia. Yéb. l/i7* •/I0, v. iI. 2. FORTUNA: Nagy derby. II. l,8, 5, 7, 9. GLÓRIA: Dél muzsikája. 5, 7. v. II. 8. HAZÁM: Aki az igienágot keresi. */18. */»8. v. ii. Vá4. HOMEROS: Ködös utak. Msö. */*8. v. ii. HUNNIA: Játék a szerelemmel. 4, 6 8, va.., ünn. 2-kor is. IPOLY: Tűz. ‘/tó. %7, V29. v. ii. */«8. JÓZSEF ATTILA: Kiír férj fellázad. 4, 6, 8. v. ü. 2. KAMARA: Észak csillaga. Vs 5. %1, V*9. v. a. ‘/a3. KOSSUTH: Észak csiMaffa. '/tó. s/i7, 9. v. a. Vii. KRISZTINA: Üktözlittek. '/tó. M. ’/sS. v. ü. ’/*2. KULTUR: Tavaszi felhők az égen. Vii. ,46. %8. v. a. 'tó. MAROS: Négy testlir '/tó. %4. ‘/a 8. v. n. 'tó. MARK: férj fellázad. 4, 8, 8. v.ü. 2. NAP: Holrími jászkirály. 4, 6, 8. v. 11.2. NÉP: Tisztítótűz. 7. 9. v.ü. 8, 5. ÓBUDA: Egy bolond százat Csinál. 4, 6, 8. v.ü. 2. OLIMPIA: Tűz. '/tói. Vál. '1,3, '/tó. V tó. H'9. OTTHON: Aitiirn a lány álmodik. %4, ’/tó. 'lm, v. n. 'tó. PALACE: Ki lesz,,a párom? IX, 1, 8, 5. X, 9. PARTIZÁN: Vadon, fi», 4. 0. R.•s. ui. J-hoz is. PÁTRIA: Egy élet muzsikája. 4, 6, 8, v.1i. a. PETŐFI: Forradalom kapitánya, ’/tó. ’/tó. %8, v. iI. Fa?. PHÖNIX: Tűz. 11, 13, fl. ?, 9. PEUTÓ: Mindent érted. 'M, %«, ’/tó, r. ii./«2. RADAR: Monte Cittilo asszonya. 4. «. 8. v.ii. 2. ROXY: Tengerészbecsület. 11, 1. 8. B. 7. 9. SATOT: Egy téri fellázad. %a. '/«7. ’/tó. v. ii. %6. STÚDIÓ: Szerelmek várósa. 24. */17. 'tó. SZABADSÁG: Kevélei muzsikája/ 4. '/«7. 'tó. v. ii. 2. TATRA: Elátkozott hajó. '/tó. 'It7. 'tó, v. ui. %S. TINÓDI: Londoni fiúk. 4. U. 6. y. Li. 2. TURÁN: Fgy férj fellázad. ti. 1 8,5. T, 9. UDOCSA: Tisz. 444. 'tó, Y.8. v. u. 'tó. ÚJLAKI:Szibériai r Ií - szódia. Vet, fi. 149. v. ü. '/t2. VESTA: To-’-e-észhegsillet. W. 12, 2- 4. .0, 8. ZUGLÓI: V/tízet, Htyagja’.. Fiú, */sz, ’tó, «i •» W. MÁSODHETEES FILMSZÍNHÁZAK ADMIRÁL: Vörös lámpás. 7*7, */*. v. it. ‘/?S. Vas. d. e. 10 .és %12-scort azáguldó lovas. ADY: És®ak earHaga. 4, */«7. Vá9. v. ü. 2. ALFA: Szibériai rapszódia. 6, 7*9. v. ü. 7*4. ALKOTÁS: Péter az óvónő. Zrf), 7*5. VIQ. ASTORIA: Elveszett nászút. a/«6. */*8, ▼. ü. * Vti. BÉKE: Amiről a lány álmodik. 6, .8., v. ,ii. 4. BELVÁROSI: Londoni fiók. Jobbterem: 4. 6. 3. v. ü. 2. bálterem: 5* 7 V. ö. 3. BETHLEN: Egy élet muzsikája. Ysb. 7.7. Vic. v. ü. stODOGRÁF: Tűz. Jobbterem: 4. 6. 8. v. ii. 2. bálterem: v. ii. S. 5. 7. CAPITOL: Ki lesz a párom? .11. 1, 3. 0,7. 9. CtTY: Ki \e#& a p^rodiV. 4. ti. ». v. ai. 2. tSOMTIM: ^aasiffc mfftort*. 4. 4. SMK *. A múlt évben nálunk, szerepelt görög lovas, Papadopoulosz, Angliából Egyiptomba telepedett át és máris egyik legjobb lovasnak számít.* 1950-re 639 nevezés érkezett a Grand Prix de Parisra. Közöttük 40 angol és 25 olasz telivért neveztek. * . A többszörös német sampion agétíadómár és hajtó: Hans Frömming a jövő éviben a milánói D. Palazzoli lovait fogja idomítani és hajtani. VTLAO RÁDIÓ Hétfő BUDAPEST I. 14 00 Hírek 11.38 A házi együttes játszik Közreműködik Ladányi Ilonka (ének) 15.00 A két Scarlatti 17.00 Hírek 17 10 Szovjet n pok — ’ szovjet emberek 17.20 Szív küldi . .. 13.15 Petőfi Borjádon. Rádiójelenet 18 45 A rádió jazz-zenekara. Közreműködik Vadas Zsuzsa 19.30 A Falu Hangja 20 00 Hírek 20-35 Képek karácsonya, Várhelyi Anti's feldolgozása, Ezt a műsort a párisi rádió is közvetíti ! 21-35 A jazz mesterei 22.00 Hírek 22.10 Hangos Újág 22.50 Kínék mi tetszik 24.00 Hírek BUDAPEST II. 17.00 Tánczene 18-00 Jazz-hang zerszólók 18.30 Híglemezek 18 45 A Falu Hangja 19 00 Jobb későn, mint Csoba! 19*30 Sporthíradó 19 45 Az újesztendő közellátása 20.00 Reflektorfényben. Farkas Ilonkávl beszélget Kiszely Gyula 20-30 A Rádió Szabadegyeteme 2100 Hírek 21-15 Mi történik a világgazdaságban? (Ádám György) 2130 Magyar nóták 22.30 Rimek szárnyán. Kedd: BUDAPEST I 5-30 Hanglemezek C-30 Falurádió 6.45 Torna 7 CO Hírek 7 20 Reggeli zene. Közben: Naptár 8.00 A dekabristák 8 20 Zenekari művek 9-Cfl Délelőtti muzsika 9 55 A. Áttelepítési Kormánybiztosság közleményei 10 60 Hiteik 12.00 Déli harangozó. Hírek 12.15 Zongora és ének 13 00 Termelési Iska ló 13-15 A házi együtes játszik. Közr. Iváti Margit (ének) 1410 Hírek 14-30 A diógyörvagyvári állami általános leányiskola énekkríra 15 00 Rádióiskola 16 00 Az ember, aki a tüzet meghódította. Dr Hildebrand Jenő előadása nyomán készült eseményjáték 16 20 Dálnok Lajos orgonái 17.00 Hírek 17.lv Szovjet napok — szovjet emberek 17 70 Vörö kereszt 17-39 Szív küldik . 1815 Jazz hangszerszólók 18 45 Világhíradó 19 00 Művészlemez 1915 Az 1918. év sporttörténete 2009 Hírek. Sport 20-35 .Tokobinusok Barabás Tibor színműve 22 00 Hírek 22-25 Magyar nóták 23.00 Könnyű dallamok 21-60 Hírek. BUDAPEST II- 17 00 A Honéczyegyüttes magyar verzők műveiből játszik. Ákos Stefi énekes 18.00 Zenei élő újság 18-15 Hangos Híradó 13 30 Az idő rostájában 1.00 A Falu Hangja 19-39 Korunk zenéje 20-30 A Rádió Szbadegyeteme 2100 Hírek 21-15 A kíváncsi mikrofon 21-30 Betyárdalok, betyártörténetek. összeállította és a kisérőszöveget elmondja Tarján Győző 22:30 Hanglemez. BÍRÁLAT Gazdag, változatos, érdekes és szórakoztató lett a rádió karácsonyi műsora. Péntek: Művészi színvonalon gyönyörködtetett Forrad kórusa Tamássy Zdenkó elragadóan finom összekötő muzsikájával. — A szenteste hangulatát emelte a ■ sixtusi kápolna kórusának bűvös hangversenye.— A karácsonyi lemezek összeválogatásáént külön, elismerés. Szombat: Kiemelkedett a Bach-oratórium, a Tátrai-vonósnégyes, a rádiózenekar ajándék-hangversenye, a déli jazz-verseny és Jeanne Marie Darré zongorázásának hangfelvétele . Vasárnap délben Tabányiékat hajíigattuk szívesen. Élvezetes volt a genfi zenei versenyről készült felvételek leforgatása. Jól sikerült az »Operetthősök kongreszszusa« című műsorszám. Móricz Zsigmond »Murányi kaland«-ja az utóbbi évek legjobban sikerült rádiódarabja. Lukács Margit, Szabó Sándor, Peéri Piri és a többiek kitűnő alakítással járultak hozzá az ünnepi műsorhoz. SZÍNHÁZAK MŰSORA: opera (Andrássy-út 22. sz.): Nincs előadás. NEMZETI (Rákóczi-út 33/85): Úri muri (M.3. bérlet, V*8). MADÁCH (iMidách-tér 6): ítélet éjszakája (V*8). KIS KAMARA (Andrásy-út 6.): Ócskivas nagyban (V*6) MŰVÉSZ (Paulay Ede-u. 35): Édes fiaim (%8). MAGYAR (Izabella-tér): Lélekbúvár (HS). VÍGSZÍNHÁZ (Nagymezőutca 22—24 szám): Földi paradicsom (Ve8). PESTI (Révay-u. 18): A szabin nők elrablása (*/* 6.). BELVÁROSI (Petőfi Sándor-utca 6): Vet^s í^s). VÁROSI SZÍNHÁZ ÍKöztársaság-tér 20 szám): Nincs előadás- MODERN SZÍNHÁZ ÍJókai-tér 10': 2 bolond pár (Vü8 Ö) FŐV. OPERETT (Nigymezőnben 17- 17.): Nincs előadás. PÓDIUM (Nár?'~mé20-u. 11): Estére nőtö érkezik (8) ROYAL REVŰ VARIETÉ 1Erzsébet könit ál *: Túl az Operencián KAMARA VARTETÉ 1Terül-körút 48): Ezt nézzük meg (*/ifl). KIS SZÍNHÁZ (Rottenbiller-vitcn 20—22): Válaszúton 17). MESEBARLANG (Pilulay Ede-u. 35): Arany kecske (8. 5). OPTIMISTÁK (Adrássy-út 4S): Szót kérünk ! (Vs9). JÓZSEFVÁROSI (Kálvária-tér 6): Mágnás Miska (18). VILÁG A volsvári demokrácia lap.ra FelelőszerkeratS: BÁLINT IMRE Szerkesetű: KŐSZEGI IMRE DR. A kiadásért felel: SUPKA GÉZA DR. füszerkesztő Szerkesztőség & kiadóhtTatsl: VEI, RÁKÓCZI-ÚT 64. Telefon: 222-439* Az AlhPhaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat nyomása Budapest, Miksa utca 1—6. Felek*: Crewdi Tinta laaceaii Tipusrádió 4 lámpás, több mint 50 állomást hoz. i1 havi részlet á 60— Ft. ÚJDONSÁGOK: SIEMENS VILÁGVEVŐ varázsszemű 5 csöves. 12 havi részlet á 125 Ft. UJ ORION 1949 világvevő, újdonság 9 havi részletre á 150— Ft. PHILIPS új. GONDOZÓ uper rövidhullámra is. 9 havi részlet, ICO forint. SIEMENS kis világvevő minden áramra. 9 havi részlet a ICO forint. UJ ORION sávnyujtós VILÁGVEVŐ 844 Iniverzá is, varáz -szemes, 12 havi részlet, a 155— Ft. előlegek mindenütt 10—20%. KEMÉNY, aranyéremmel kitüntetett mesternél csak Szonky utci 3. Tel.: 120-6*7. nagy árat fizet. Hiv. jön. Grünwald Király-u. fszW.T.227_110 Legtöbbet fizetek férfírun^ér saját üzletem részére Morgernstarn és Z«ir»T H^ínt zn m Férfiruháért bőr-, ballonkabátért Használt férfiruháért bárkinél magasabb öszszeget fizet Tóth a Belvárosban. Bp. IV 4Qf? -int Egyetem-u. 2. TICU’/u7 Kcsmáli ruháit kabátját, kalapját legjobban megverem. Akácfa-utca 65- (Teréz-templomnál.) Művész- és tánclemezeket gyűjteményeket is i ringa áron VESZÜNK. »varázsszem rádió«, Kossuth hajós-u. 11. udvarban. Tel: 188-460. Perzs szingepet most magas árban VESZEK. Szentgyörgyi, Váci utca Tel.: 186-616. Sürgősen eladó! Diplomata íróasztal. Bockharaszönyeg, Flamand kombináltszoba, fehérhálószoba, szekrények. Bosehféle hűtőszekrény, komód, asztalok, székek. Beehstein zongora, ét- és üvegszervisz Nationalkassza, függönyök, ágyneműtek, minden elfogadható árban. Eszterrázy u. 17. , Majoros u. 4—7-ig. írógépért számológépért legtöbbet Faragó fizet. Nagymezőu. 23. udvarban. T. 121-359 Kerese a fertőszoldás (esetleg hallos) lakást, teljes berendezésel is. Közvetítők kizárva. 184-494. Kivándorló liftszekrényt és ládákat hozott anyagból is készít Asztalos, Budapest, Béke-u. 47. • Varrógépek olcsón. VARRÓGÉPSZAKÜZLET Wesselényi-u. 18. Kazinczy-u. sár. T. 421-033. Ili és használt bőröndön hajóhofferek vétet, csere, eladás KANDEL?£“^.U2() Hívásra jövök. TESZ - ELAD . CSERÜL Általános és különleges gépek javítóműhelye! Vágó és Plafi műszerészek Férfiruhákért csodálatos árat fizetek lTu.11 T. 421-080 Hívásra jövök. Sülivelster e 2 soroszmaking és zakó. Belépők kölcsönzése Róth. Akácfa u. 6. T. 386-638. Szilveszterre kölcsönzongorák valód Bösendorfer háromezer B223 m ERZSÉBET-KOKUTZ (Barcsay-utca sarok) U°leu szőnyege m .gat áron VESZEK. Markovits, Rózsa u. nyolc. Tel.: 424-942. Szüksége van? használtésűi vill.- és gáztűzhelyre vill. melegvíztárolóra vill. hűtőszekrényre vill. kétlángú resóTo porszívóra parkett kefére ^mosógépre prec. mérőműszereSaa és resehfogóra : 6 havi garanciával AUDION VI., NagymezőiI. St. raktárában mindent megtalál. Tel: 123-129 Fentieket napi áron megvesszük. Szilveszterre álomszép ruhák mélyen leszállított árakon Lady's shop IV . Váci-u 9. Bitért, szocyepet egész háztarást v©iím Gersü tát- AQ7.S16 ván-út 2S. T . ^ 8v SIRUHA lóden®*-' *“ ^ *•* TM ® ® •** vihar- és ballonátlátszó esc-kehát Marion és Szász V., Gróf Teleki Pál-utca 3. Palesztinába utazóknak: rádió, villamosági cikkek, venifilkitör stb. előnyös árakon. Fortuna Rádió, Andrássy-út wn SZILVI Sámus.xi MO.IA szerpentin —lampion — konfetti — panírsapka — szilveszteri lux cikkek . ZOLTÁN, VII., Kír.uzál-tér fő. udvar. Fiúruhák Ede’mann ismét a régi helyen, IV Barczy István u. 3. ve kamermaver K utca Telefon 184-14*5 ciermekocsi verbea*. ényak dlcsép Prohászkagyárba. VI. Zichy Jenőutca 48 (Jókai utcánál.) Ezőstöt veszek TanSZig kX-iteraP 8. GARDEN PENSICBAN közp.-fütéses szobák napi *5 — ft. Állandódnak nagy árengedmény.. ellátás 1*. Alkotmány-u.21.T. tá9-033. Zongorát vennek angol meenanikás kat. priváttól. 184-494. Oyereresi nagyari gyervekganisti konyhaberendezések HSMML. címü asztalosnál. VI. Zichy Jenő-u. 32. Nagy mezö-u. mellett.) Gira tug-Nagyúri szép ma'cvfi''3 imZiÉIBk jurányosan riadók. Rózsáe u. nyolc, fsat 2. Üzlethelyiség Belvárosban minden célra alkart mag, nagyon előnyös feltétel és olcsó bér megett áronnál kapható. Bővebbet: 9—5 óráig. Telefon: 381-083(2 literes) ADLER 4 ajtós, kistünő karban minden elfogadható árt!eladó, fint.: Vas-u. IS házfelügyelőnél. APRÓHIRDETÉSEK Kárpitos nazakhu/. házonkivül ajánlkozik. Várady, Király-utca harminckettő. udvarban ELADJA Ica és Hecsi rendkívül olcsó áron a belvárosi divatszalonok módelődarabjait. IV. Váci-utca Mz II. em. Modellkiárusitási divatház Telefon 330-infi___ LEPJE MEG most önmagát. Jószabáú divatblúzok, meleg pongyolák, pizsamák, ágyas,bálok, szép női fehérneműek, melltartós kombinék, olcsó divat-zsebkendők stb. Zádorné szalonjából, Andrássy-út negyven. (Hozott anyagból is készít.) MÜBÚTOROK: Ebédlők hálók, könyvtárszobák kombináltak, ülőgarnitúrák, minden másfajta egyes darabok. U.i értékének töredékéért. Kedveset használtak, jókarban. Bútorüzlet, f rózsautca harmincnyolc'b.1 Király-utcánál. Hadi. SHOPPINGTÓL karai* gánt 150 forintért. Sikencs spotblúzok 85 forintért. Régiposta-ut-ca kt! PERZSA és másfajta szőnyeget veszek Wesselényi-utca huszonkilenc. 15 Tel.: 427-23! PERZSASZőNYEGEK vételi-eladása. Ungár. Ki*rály-utca tizennégy. R£* kóczi-út negyvenkettő. SZŐNYEG JAVÍTÁS Burgémé évtizedek óta ismert műhelyében- ó-ute^ harminchét. . KEVESET hajnál sötétebb férfiöltönyt és bőrkabátot vennék magasabb Termetre. Tel.: 222-546. •KELETI és magyarperafák üzletmegszínés miatt minden elfogadható árért eladók. Vörösmarty-t é- NAGY üzlethelyiség, bornak, espressónak, bútornak kiválóan alkalmas, átadó. Olcsó bér* Vörösmarty-tér 6._____________ KONYHABÚTOROK 985- től. Szín»*''c''^'bAk 2250-től. egyes darabok is,. kis előleggel hosszés részletre készítőnél: Dr. Schleifer, Nagymező-u. ötvenhárom (Podmaniczky-u. sarok.) TERÉZ-körúton. Nyugatinál üzlethelyiség, háromkirakatos, szép 6x6-os, sürgősen átadó. «Mindenre alkalmas « jelig. Lendvaihsz, Teréz-krt 22. GYERMEKÁGY, mekbútor, játékáru lég-,olcsóbban »Vica«, Nagy-Katádi-utca 50. Király-utca sarok. Fizetési kedtvevmény. IKÓ- és számológépron-* csot vesz. Vince. Kriszvina-körút harminc. ELVESZETT csütörtökön hajnalban Margit-körúton zsemlyeszinü, feketepofájú kölyökkutya. Megtaláló adja le Kemenes. Főtizes 71. _____ TERÉZ-körúton forgalmas üzletréz galériával, kin iatokkal albérletbe olcsón kiadó. Felvilágosítás: Lendvainál, Tévévkörút 22. Kedd