Világ, 1949. július (1222-1248. szám)

1949-07-01 / 1222. szám

Péntek Kétszázezer mártír hamvait gyászpompával Izraelbe szállították Hajnali autóbuszjáratok indulnak a Nagyvásártelepre A Bőszként holnaptól, július el­sejétől kezdve hajnali autóbusz­járatokat, indít a peremvárosokból és a külső városrészekből a Nagy­­vásár­telepre. A kereskedőtársada­­lom számára nagy könnyítés lesz ez, mert korán és gyorsan érhet­nek a lassú vllamosu­tazás helyett a Vásárcsarnokba és így friss áru­val láthatják e­l a közönséget. A hajnali járatok, amelyek Új­pestről, Rá­kospa­lotáb­ól, Óbudáról és a Zuglóból indulnak, egysége­sen 3 forintos viiteldíjért, a kö­ve­tkezők lesznek: R. P. I. jelzéssel Újpest, Szent István-térről a Váci-út, Nagykörút és Boráros-téren át indul 3.45-kor. R. P. II. jelzéssel Rákospalotá­ról a Bulcsu-utcából a Váci-út, Bajcsy Zsilinszky-út és Kálvin­­téren át indul 4 órakor. OB. jelzéssel Óbudáról a Fló­rián-térről, a Széll Kálmán-téren, Krisztina-téren, Szabadságiadon és Kálvin-téren át indul 4 órakor. 7. jelzéssel a Zuglóból a Bos­­nyák-térről, a Baross-tér, Fiumei­úl­, Orczy-út Haller-utca útvona­lon, Indul­­AG-kor. A megállóhelyek az Árpád-úton és a Váci-úton, a villamos megálló­­­helyek lesznek, a többi útvonalon a szokott autóbus­zme­gállói f­el­nak. Tel-Aviv, június 30. (A Világ munkatársának jelentése.) A Tel­­Aviv mellett levő Lyda repülőtéren négymotoros gép száll le. Szár­nyait gyászszalag szegélyezte. Fe­kete ruháta öltözött férfiak hatal­mas ládáikat emeltek ki a repülő­gépből. 200.000 — osztrák náci­­táborban meggyilkolt — zsidó hamvét hozta a repülőgép. Az ül­dözöttek legnagyobb részét, köz­tük húszezer magyar nyelvterület­ről származót Maucheutemben vagy más osztrák náci lágerben pusztí­tottak el. A repülőtéren megjelent Toleado, Tel-Avlv főrabbija, aki imát mondott az Izraelbe szállított hamvaik felett. A ládáikban lévő ur­nákat azután a zsidó hitközség székházába szállították, ahol fel­­ravataloz­ták. Éjjel-nappal díszőrség áll az urnák előtt. Tel-Aviv lakói oda zarándokolnak a meggyilkoltak hamvát tartalmazó urnákhoz, ame­lyeket két nap múlva átvisznek Jeruzsálembe. A Mártírok Parcel­láján rendezik majd a temetési ün­nepséget. Halmi József Rács közé szorult a kisfiú, meghalt Pestszenterzsébetem Molnár Zol­tán 11 hónapos kisfiút szülei teg­nap egyedü­l hagyták otthon. A ki­csike rácsos vaságyában aludt, de később felébredt, ki akart mászni a® ágyból, de a rácsok megakadá­lyozták. Megkísérelte a rácsok kö­zött kibújni. Feje a vasak közé szorult s mire szik­éi hazaértek, halott volt. A rendőrorvosi vizs­gálat szerint halálát fulladás okozta. 600 millió forintért 12.000 új lakást épít a főváros A főváros az ötéves terv kere­tében 600 millió forintot irányzott elő új lakások építésére. Ebből az összegből Nagy-Budapest terüle­tén mintegy 12 ezer lakás épül. A Fővárosi Tervező Iroda javas­lata alapján a főváros magasépí­tési ügyosztálya összeállította Nagy-Budapest területére az öt­éves terv lakásépítési program­ját. A javaslat szerint Újpesten 850 lakás épül, Angyalföldön 2200, az Árpád-híd pesti hídfőjének kör­nyékén 900, Zuglóban 400, Kő­bányáin 200, Kispesten 400, Pest­­szentlőrincen 1200, a Népligetben az Üllői-út mentén 160, a Czeg­­lédi-úton a® Üllői-út elágazásánál 100, a Ferencvárosban a Köz­­vágóhidak és a Haller-piac helyén létesülő úgynevezett zöldsávban 660 és Lágymányoson a Borráro®­­téri híd budai hídfőjének környé­kén 900. A csepeli dolgozók ré­széné már az ötéves terv első évé­ben 450 új lakást építtet a fővá­ros. Az albertfalvai lakótelepen 800 lakás építése kezdődik meg. Végül 500 lakás épül Óbudán. Ezeken a lakótelepeken kívül mintegy 2000 lakást építtet a főváros öt év alatt a város belső területén, főleg a főútvonalak üres telkein és az ostrom alatt súlyos károkat szenvedett Víziváros szélesebb út­vonalain. A 12 ezer lakásból 2 ezer lakás már 1950-ben megépült. A jövő évben épül meg a város közepén 150, Csepelen 450, Angyalföldön 550, Kőbányán 200, a Ferencváros­ban 250 és Óbudán 400 lakás. A lakóházak legnagyobb része háromemeletes lesz, emeletenként túlnyomórészt kétszobás, fürdőszobás, korszerű lakással. Aluminium Szabadegyetem Ajkán Ajkén a Szovjet-Magyar Bauxit­bánya telepén kezdetét vették azok az előadások, amelyeket az alumí­nium szabadegyetem keretében or­szágszerte rendeznek az alumí­niumnak az ország iparosai között való további népszerűsítése és a feldolgozás számos lehetőségének megismertetése céljából. A meg­nyitó ünnepségre az ország min­den részéből érkeztek iparosok és szakmunkások, akiket Carlo Béla élmunkás-vezérigazgató üdvözölt. Majd Willemot László Kossuth­­díjas műegyetemi tanárral az élü­kön a legkiválóbb szakemberek tartották meg ismeretterjesztő elő­adásaikat. ______ Trinidaddal a távbeszélőforga­­lom holnap, július 1-én megnyí­lik. A háromperces beszélgetés díja 180 forint. (MTI): A volt mauthauseni politikai foglyok július hó 1-én és min­den hónap első péntekjén a Gül-Baba étterem különtermé­ben, Bpest, II. Mártírok­ útja 2. h­ u. 5 óraikor tartják össze­jövetelüket. Lóversenyeredmények A legtöbb favorit vereséget szen­vedett, a versenyek mégis reáli­sak voltak. A nap főszámát, a Tát­rai-hendikepet a legutóbb ellora­­gott Alpár nyerte Pansy ellen. Az eredmény nem ért bennünket várat­lanul, mert a Világ a teljes befutót tipelte. Az utolsó futamban a startnál Árvaleány ledobta lovasát, Gosztonyit, elszáguldott és nem vett részt a versenyben. Gosztonyi kisebb zúzódásokat szenvedett. A futamok helyezettjei: I. Bizakodó (4), Lutri (3), Lider II. (2), II. Harmatos (7/10), Bánkút (2­2), Pécsilány (2­/2), III. Gangster fia (8/10), Fitos (4), IV. Bánk (3), Quasi (6), Szamóca (4), V. Alpár (3), Pansy (21/2), holtversenyben harmadik Hellos (1'/s) és Bombar­don (6). VI. Cilia (2), Éviké (2), Aranykalász (6). VII. Marica (2), Euphon­e (3), Tombola (6). VIII. Nalade (2*/2), Tarantella II. (4), Ap­­rilia V. (2­/2), IX. Enyelgő (3), Juno II. (3), Analog (8), X. Pócsz­­lány (5), Kicsi (2), Ági fia (6). A szivarkapapiros fogyasztói ára Budapesten 74, vidéken 76 fillér, a szivarkahüvelyé: vatta nélkül 2.40, 2.50, vattaszűrővel 2.60, 2.70. Értesítés Értesítjük 1. Ügyfeleinket, hogy központi (városi) irodánkat és raktárunkat július 1-ével termelő­helyünkre, Nagytétényre helyezzük át. Postai elmünk: Hungária Guttapercia-­ás Gumiárugyár Baross Gábor-telep Postafiók 1. Telefon: 269-604, 269-605 vilád 36-39 mázsa átlagtermés búzából, 1000 mázsa cukorrépa hektáronként a ramoni kísérleti állomáson A voronyezei kerület bobrovi körzetében már régóta nem volt eső, mégis mindenütt élénk zöld erdősávok és egészséges vetések fogadták a magyar patraszitikűl­dött­­séget. A kolhozok és szovhozok mesterséges tavai és víztárolói fe­lől enyhe, hűvös szellő fújt. A ramoni szelekciós kísérleti áromláson barátságosan fogadták a magyar parasztokat. Jevgenyij Gacsinszkij, a­z állomás igazgatója elmondta, hogy a kísérleti telep 1922-ben in­dult meg, mindössze 220 hektár földdel, 12 tóval. Ma már 1000 hektár földön dolgozntak a hiaitia­lmas traktorok, kombájnok, a tudományos osztá­lyok és kísérteti labortóriumok. A háborús károkat már teljesen újjá­építették, nyoma sincsen a rombo­lásoknak. A magyar parasztok egyik ámu­latból a másikba esnek. Nagy da­rabon búzagyű­jtemény. Látható a Szovjetunóban, Franciaországban, Japánban, Kínában, Egyiptomban és más országokban termelt mint­egy 2000 gabonafajta. Az egyik búzasávnál sűrű, közel egy méter magas száraikon óriási kalász ül. Iven Koroljev, az agro­technikai osztály vezetője moso­lyogva magyarázza: — A nagy szárazság ellenére is 36—39 mázsás termést hozott a »Joritoszkora 883« hektá­ronként. A magyar parasztok gyorsan utána számolnak. Egy hektár nem egészen két hold, Magyarországon az átlagtermés — nem szárazság idején — 8 mázsa holdanként, te­hát hektáronként körülbelül 15 mázsa. Hát még mikor a cukorrépát nézik. A »Rekordiszt 1537« cukor­répafajta tavaly aszályos időjárás mellett 400—500 mázsás hektá­ronkénti termést adott. Kazahsztán, Kirgizia és Üzbekisztán jól öntö­zött ültetvényein meg az 1000 mázsás hektáronkénti termést is meghaladta. Cukortartalma 22 százalék. Újra utána számolnak. A holdan­ként­ magyar átlag 120 mázsa, 20 százalék cukortartalmú répa. A vetőmagok 90 százaléka ki­sarjad. Boros Gergely meg is álla­pítja, hogy ők már kaptak a Szov­jettől is, meg az Egyesült Álla­moktól is cukorrépavetőmagokat. Az USA-magnak csak 60 százaléka kelt ki, a szovjet vetőmagnak 90 százaléka szárba szökkent és jó termésátlagot ígér. A vetőmagok kitűnően állják a téli erős fagyokat, a nyári tikkasztó meleget és ellenállóképesek az üsz­­kös megbetegedésekkel szemben. A kiválasztás, keresztezés és a növények irányított nevelése útján mindent el lehet érni — ez a legfőbb tanulság. július 3-án, vasárnap Jegyelővétel: MASZOVLET Utazási Iroda, V, Dorottya ucca 7. Tel-: 180-990. 187-526. Részvételi díj autó­­szállítással együtt felnőtteknek------30.— Ft Gyermekeknek 12 éves korig — 20.— Ft Gyermekeknek 2 éves korig------3.— Ft MASZOVLET Magyar-Szovjet Polgári Légiforgalmi Rt 1949 júlus 1­0 Az oklahomai egyetemen szégyenpadra ültetik a néger egyetemi hallgatókat Ada Fisher felvételét kérte az oklahomai egyetemre. Elutasítot­ták, mert néger. Ada Fisher nem hagyta annyiban a dolgot, pert indított a legfelsőbb bíróság előtt és kérte: kötelezzék Oklahoma ál­lamát, hogy vegyék fel az egye­temre. A bíróság kimondta, hogy mindaddig, míg nem épül fel a négerek számára létesítendő egye­tem, Ada Fisher a fehérekkel ta­nulhat ugyan, de a tanteremben rácsokkal elzárt külön padot állí­tottak fel számára. Étkeznie csak a színesbőrű személyzettel szabad és külön rendeletet adtak ki, hogy sem a mosdóhelyiségben, sem a könyvtárban nem tartózkodhat fehérekkel, így vigyáznak arra, hogy elkerüljék a »tisztátalan érintkezést« a fehérek és a szeren­­csétlen néger leány között. Csapóajtós lakást rendezett be Gáti, Óbuda betörőkirálya Ősszel háromtagú betörőbanda kifosztotta Óbuda legnagyobb asz- Wosiműhelyeit. Bulla Igácot és Kő­hegyi Jánost elfogták. Harmadik társuk Gáti Gyula volt, Óbuda hír­hedt betörője, akit betörőkirályna­k becéztek az alvilágban. Tegnap délután egy óbudai kocs­mában elfogtá­k őt is. Gáti letörtem jelentette id: sohasem gondolta volna, hogy elfogják, hiszen min­den óvintézkedést megtett, hogy biztonságiban élhessen. Selmeci­ utca 25. szám alatti lakásán a hátsó halat kibontotta és csapóa­jtet szerett rá, hogy ha detektívek ke­resnék, eltűnhessen. A padlót és mennyezetet is kibontotta, hogy ha mindkét ajtót elásnák a nyomo­zók, arrafelé menekülhessen. Agyát az abaik előállította. Az ágy soha­sem volt megvetve, csupán meg­tévesztésül állt ott. Az ablak rá­májára és az ajtó kerete«» vész­­­csengőket szerelt. Rómeók és Júliák rohama a Nemzeti ellen Ma reggel izgatott fiatalok áll­dogáltak a Nemzeti előtt. Tehet­ségkutatást hirdetett a színház és a jelentkezőket az állami szín­házak vezetősége hallgatta meg Major Tamás, Gallért Endre, Si­mon Zsuzsa, Jákó Pál és mások ültek a nézőtéren. Főként fiatalok jöttek a felhívásra, elvétve lát­tunk csak néhány ismert önjelöltet és makacs színpadravágyót. Három-öt percig tartott egy-egy meghall­gatás. Az énekeseket és táncoso­kat karmester kísérte. A Nemzeti Színház tagjai mint kedves »há­ziak« bátorították a fiatalokat, Ilosvay Katalin a színpadra fel­ment, Olthy Magda pedig a biffjé­­ben biztatta a rémült fiatalokat. A­z egyik jelentkező neve Szand­ra­y Júlia. Könnyű neki, mondták, ilyen névvel biztos megfelel. A hároméves terv befejezésének, az ötéves terv indulásának ünnepe a Budapesti Nemzetközi Őszi Vásár, szeptember 16—október 2 Kiállítók jelentkezése július 15-ig az ÁRUMINT­AVAS­ÁRI ÉS KIÁLLÍTÁSI R. T. irodájában, Budapest VI, Szegfű utca 6. Tel: 183-980 183-989,181-093, 181-095. Távirati cím: INTERNEX

Next