Világgazdaság, 2008. augusztus (40. évfolyam, 149/9911-168/9930. szám)
2008-08-26 / 165. (9927.) szám
2008. augusztus 26., kedd Adójavaslatok: felszáll a füst A mozgástér kérdésében nagy az ellentét az MSZP és az SZDSZ között EGYEZTETÉS. Ma délután vagy holnap ismerteti Gyurcsány Ferenc, pontosan hogyan is módosulnának az adótörvények 2009. január 1-jétől. Az adójogszabályok mellett a kormány a héten véglegesíti azokat a javaslatokat is, amelyek átalakítanák a szociális segélyezés jelenlegi gyakorlatát, ám egészségügyi és oktatási fejlesztésekről is döntés születik. Az időzítés nem véletlen: ma délután kerül sor az MSZP frakcióülésére, és ezzel arra, hogy a képviselők kiválaszszák azokat a javaslatokat, amelyeket támogathatónak ítélnek. Az ülésen részt vesz Veres János pénzügyminiszter is. Az utóbbi hetekben már több elképzelés a képviselőcsoport elé került, ám lapunk tudomása szerint ezekről még mindig nem született végleges döntés. „Amit mindenképp szem előtt kell tartanunk, az a költségvetési egyensúly megőrzése, a gazdasági növekedés elősegítése, valamint a szociális biztonság megóvása - fogalmazott lapunk kérdésére Szabó Lajos, a költségvetési bizottság alelnöke. Ezek közül az első szerepel az adómódosításokkal kapcsolatos liberális alapelvek között is, míg azonban az SZDSZ 1000 milliárd forintos adócsökkentéssel számol három év alatt, az egyensúly fenntartása az MSZP és a kor A NETTÓ BÉR ARÁNYA rány számára egyet jelent azzal, hogy a jogszabály-módosítások költségvetési hatása jövőre nem lehet több százmilliárd forintnál. Igaz, különböző átalakításokkal, szigorításokkal elő lehet teremteni további forrásokat, így a keret elérheti akár a 400 milliárd forintot is. Az ugyanakkor, hogy az MSZP ragaszkodik a szociális biztonság megőrzéséhez, arra utal, a párton belül továbbra sem támogatnának olyan átalakításokat, amelyek érzékenyen érintenék az alacsonyabb keresetűeket. Ilyen lenne többek között a minimálbér adómentességét szavatoló adójóváírás megszüntetése vagy a szintén a nagy tanácsadó cégek javaslatában szereplő „kvázi egykulcsos” személyi jövedelemadó bevezetése. Ami az adókedvezményeket illeti, Gyurcsány Ferenc kormányfő már többször világossá tette: ragaszkodik az utazás, a munkába járás, valamint az üdülés kedvezményének megőrzéséhez. Abban teljes az egyetértés, hogy a módosítások fő irányának az élőmunkát terhelő adók és járulékok csökkentésének kell lenni, és akörül is széles körű konszenzus bontakozott ki, hogy a mozgástér nem növelhető áfaemelés segítségével. Egyelőre tehát egy kisebb mértékű járulékcsökkentés s a társas vállalkozások különadójának a kivezetése tűnik a legesélyesebbnek. Az SZDSZ-ben van szándék arra, hogy a kormányzati adócsomagot és gazdaságpolitikai irányvonalat az esetleges támogathatóság szempontjából vizsgálják - nyilatkozta a Világgazdaságnak Kóka János frakcióvezető. Azaz nem feltétlenül azokat az érveket keresik majd, miért kellene ellenezniük azokat. Új elem az álláspontjukban az is, hogy az adó-, majd a költségvetési törvény elfogadása előtt egy költségvetési kiadási plafon lefektetését várják el. Felelőtlenség lenne ugyanis anélkül elfogadni az említett törvényeket, hogy nem tudni, mi áll a kiadási oldalon. Ezzel kapcsolatban Kóka arra mutatott rá: nemcsak a konvergenciaprogramban lefektetett hiánycélokhoz ragaszkodnak, hanem ahhoz is, hogy azt egy alacsonyabb kiadási szint mellett érjék el. Kérdésünkre, hogy akár az elfogadást, akár az elutasítást mennyire lesz képes egységesen képviselni pártja, s persze ennek szellemében szavazni a frakció, Kóka azt válaszolta: a frakció és az ügyvivői testület közösen megállapított programját hajtják végre, egységes döntést hoznak ebben az ügyben is. Aki ennek az ellenkezőjére számít a szavazás előtt, az ugyanúgy csalódhat, mint a köztársasági elnök választásakor - szögezte le. A liberálisok egyébként nem egészen két hete hat pontban foglalták össze követeléseiket (VG, 2008. augusztus 15., 2. oldal). Ezt megelőzően a párt adóelképzeléseiről és gazdaságpolitikai irányvonaláról folyamatosan egyeztetett Kóka is a legnagyobb érdek-képviseleti szervezetekkel, gazdasági szervezetek vezetőivel, szakértőkkel. A volt gazdasági miniszter által követelt 1000 milliárd forint értékű adócsökkentési csomag - amelyet szerinte három év alatt kell végrehajtani - nagyjából megegyezik a négy nagy tanácsadó cég által összeállított javaslattal (VG, 2008. 13., 3. oldal). VG Forrás: MSZOSZ (az összes bérköltséghez, százalék) Minimálbér Átlagbér 2000 52,5 46,5 2001 53,3 44,9 2002 53,6 45,5 2003 63,0 48,4 2004 62,5 48,0 2005 62,7 48,3 2006 63,4 47,8 2007 61,0 45,7 2008 60,4 46,5* * Előrejelzés. POLÉMIA. Nagy kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc kormánya és a Kóka János vezette, immár ellenzéki szabad demokrata frakció képes lesz-e egymással megállapodni FOTÓ: AS Továbbra sem élénkül a kereslet KISKERESKEDELEM. Még mindig csökken a hazai kiskereskedelmi forgalom, pedig a reálbéreknél már enyhe növekedés tapasztalható, és a bázishatás miatt is várható lenne már a mutató pozitív tartományba fordulása. Az is bebizonyosodott, nem a fogyasztás megugrásának következtében gyorsult a második negyedévben a GDP növekedése, hanem a felhalmozási tételek miatt. A kiskereskedelmi forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - júniusban 1,9, az első fél évben 2,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől - közölte a KSH. Ezzel a mutató lassan másfél éve tart lefelé. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a kiskereskedelmi eladások volumene az előző hónap szintjéhez képest 0,3 százalékkal mérséklődött. Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, a csomagküldő kiskereskedelemben az első hat hónapban 2890 milliárd forint értékű árut forgalmaztak. Az élelmiszerüzletek forgalma az átlagosnál kisebb, míg a többi cikkcsoporté nagyobb mértékben esett vissza. Csak az üzemanyag-eladás bővült. VG BELFÖLD SZDSZ-ES ALAPELVEK__________________________ (az adórendszer módosítására, 2008. augusztus) 1. A költségvetés egyensúlya nem veszélyeztethető.____________________ 2. Az előre tervezetthez képest befolyó bevételtöbbletet, illetve keletkező kiadásmérséklést adó-, deficit- és államadósság-csökkentésre kell fordítani.________ 3. Vezető gazdasági szakértők álláspontját elfogadva a gazdasági növekedés hoszszú távú elősegítéséhez a következő három évben nagyságrendjét tekintve 1000 milliárd forint mértékű adó- és járulékcsökkentésre van szükség._______ 4. Az adórendszer módosításának elsődleges célja - a terhek csökkentésén túl -az adózók körének bővítése, az adórendszer egyszerűsítése és a lényegében egykulcsos adórendszer megteremtése.____________________________ 5. Az adócsökkentés legfontosabb területe az élőmunkát terhelő adók és járulékok. 6. Az inflációnövekedés kockázata miatt nem támogatható az áfa emelése.______ Forrás: VG-gyűjtés Ma tárgyalnak a patikákról Várják a 13 milliárdos árréskiesés kompenzálását EGYEZTETÉS: Ma tárgyal a pénzügyi és az egészségügyi tárca a patikusok képviselőivel a gyógyszertári ágazat romló pénzügyi helyzetének okairól, a szükséges változtatásokról - tudtuk meg Hankó Zoltántól, a Magyar Gyógyszerész Kamara alelnökétől. A kormányszintű intézkedés azért sürgős, mert 2007. januártól 13 milliárd forinttal, 50 milliárdra csökkent a gyógyszertárak árrésbevétele, pedig ebből kell fenntartaniuk magukat. Az árréstömeg mérséklődésének elsődleges oka, hogy az orvosságok árához nyújtott tb-támogatás jelentősen kevesebb lett, s az ezzel együtt járó lakossági térítési díj növekedése miatt visszaesett a forgalom. Közrejátszott azonban az orvosságok termelői árának jelentős csökkenése is. Az OEP folyamatos árlicitet hirdet a gyógyszercégeknek, ennek hatására tavaly 959 készítmény lett olcsóbb, átlagosan 23 százalékkal - mondta a Világgazdaságnak Molnár Márk, az OEP gyógyszerügyi főosztályának a vezetője. Ez év első negyedében további 512 patikaszer ára átlagosan 6,48 százalékkal mérséklődött, július 1-jén pedig újabb 407 termék 3 százalék feletti áresése történt meg. Ma van olyan készítmény, amelyik a negyedébe kerül, mint egy éve, és csak elvétve akad olyan hatóanyagú szer a tb által támogatott 4600 orvosság között, amelyik az Európai Unióban olcsóbb. S ami a lakosságnak és az OEP-kasszának jó, az rossz a patikáknak. A generikus gyógyszerek programja révén ugyanis csökken a tb és a betegek gyógyszerkiadása, ám a patikák árrésbevétele is. Ma már a gyógyszertári forgalom 10 százalékánál csupán 1 százalék az árrés, ezért a kamara az árrésrendszer korrekcióját kéri a hatóságoktól. A gyógyszertárakban készített, magisztrális orvosságokért járó díj összege is 2001 óta változatlan. Hankó Zoltán szerint ez havonta egy átlagos patikában nem éri el a minimálbér összegét. Közel egy éve a kormányfő azt ígérte: mivel a gyógyszerészek kiveszik a részüket a generikusprogramból, ellentételezés jár a számukra - emlékeztet az alelnök. Tetemes összeget takarít meg ugyanis az OEP azzal, hogy a patikusok az olcsóbb hatóanyagú készítményt ajánlják. Ám a 3 milliárd forintos kompenzációs ígéretből semmi sem lett; ennek állítólagos oka, hogy a Pénzügy és az Egészségügyi Minisztérium nem tud megegyezni abban, technikailag hogyan juttassák el a pénzt a patikáknak. Abban sincs egyetértés: a gyógyszerészek is megkapják a biztosítottak ellenőrzéséért páciensenként járó 25 vagy 12 forintot. A kormány kiemelten kezeli a gyógyszerellátás biztonságát, 450 millió forint költségvetési támogatást biztosított a kis jövedelmezőségű gyógyszertáraknak - tájékoztatott a szaktárca. Ezt szolgálja a 80 millió forint szolidaritási díj és az e felett ténylegesen befolyt 41 millió. Nem zárkózik el a jogszabályi keretek között rendelkezésre álló többletforrás biztosításától sem. A tárca dolgozik a gyógyszerészkamara számára is elfogadható, jogszerű megoldáson. NTE HANKÓ ZOLTÁN: Tetemes összeget takarít meg az OEP azzal, hogy a patikusok az olcsóbb hatóanyagú készítményt ajánlják Határidőre megépül Pécsig az M6-os SZTRÁDA. Nem forog veszélyben az M6-os autópálya 2010. március 31-re való megépítése - mondta Szabó Pál. A közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter az M6/M60-as beruházás A jelű alagútjának beomlása kapcsán Roland Jureckával, a Strabag SE igazgatótanácsának a tagjával folytatott tegnapi megbeszélést követően tartott tájékoztatót. A kivitelező cég képviselője szólt arról: a beomlás okait a szakértői jelentés szeptember eleji elkészülte után lehet csak megmondani. Hangsúlyozta: a Strabagnak megvan a technológiája ahhoz, hogy biztonságos alagutat építsenek. Mivel a határidőket biztonsági tartalékkal tervezik, és az építés az ütemtervet megelőzve folyik, a leállás ellenére sincsenek késésben. Roland Jurecka a beomlás miatti többletköltséget „két számjegyű millió dollárban” határozta meg. Ennek egy részét a biztosítójuk, a másikat maguk viselik. Az M6-os egyik alagútja Bátaszék térségében, július 24- én omlott be, az esőzések következtében ugyanis meglazult a talaj. Az M6-os Szekszárd-Bóly és az M60-as Bóly-Pécs, mintegy 79 kilométeres szakasza PPP keretében valósul meg. MK VILÁGGAZDASÁG |3 @ IDŐJÁRÁS Folyamatosan frissülő, helyfüggő előrejelzés a T-Mobile wapportálján http://wap.t-zones.hu RÖVIDEN Környezetvédelmi termékdíj-ellenőrzések A vám- és pénzügyőrség július óta fokozottan ellenőrzi a környezetvédelmi termékdíjköteles tevékenységet végző vállalkozásokat. A Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyei fővámhivatalok az elmúlt időszakban több, környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos jogsértést is felfedeztek. Az eddig ellenőrzött cégek közül senki sem tett eleget bevallási kötelezettségének. A szabálytalankodó vállalkozásoknak a termékdíjon kívül bírságot is kell fizetniük. origo.hu Informatika a felsőoktatásban A Debreceni Egyetem - társszervezetekkel együttműködve - holnaptól péntekig rendezi meg az Informatika a felsőoktatásban 2008 című konferenciát. A háromévente megrendezett szakmai eseménynek jelentős aktualitást adnak az elmúlt években a szakterületen, valamint a magyar felsőoktatásban végbement és a következő években várható változások, amelyek jelentős feladatok elé állítják a felsőoktatási intézményeket, és alapvetően módosítják az informatikai szakképzést. i VG Megújult a pécsi szülészeti klinika Közel 450 milliárd forint uniós forrás jut a következő években az egészségügy fejlesztésére - mondta tegnap Szili Katalin. Az Országgyűlés elnöke ezt annak kapcsán jelentette be, hogy hat, korszerű és minden kényelemmel ellátott szülőszobát adtak át a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján. A 75 millió forintos beruházás felét az egyetem saját erejéből, felét a szponzorok felajánlásaiból teremtették elő, s egy év leforgása alatt sikerült kialakítani a korszerű szülőszobákat. VG Csökkent a halálos balesetek száma Majdnem 25 százalékkal csökkent az utakon az ittasan elkövetett szabályszegések száma a zéró tolerancia elvének januári bevezetése után. Az elmúlt évekhez képest még soha nem volt ilyen kevés az ittasan okozott baleset. A jogszabályváltozás propagálása is sikeres volt, minden médium beszámolt arról, hogy ha az ittas vezetők volán mögé ülnek, az a jogosítványukba kerülhet - mondta Kiss Csaba, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság elnöke. A rendőr alezredes szerint a zéró tolerancia bevezetése utáni hét hónap alatt 4429 vezetői engedélyt vettek el rendőrök a helyszínen. inforadio.hu