A világháború képes krónikája, 1915 (5. kötet, 53-64. szám)
1915-10-31 / 56. szám
mozgalom keletkezett. Az történt ugyanis, hogy az utolsó napok nagy aknarobbanásai miatt a hajómunkások nem akarták életüket a biztos veszélynek kitenni. Izgalmukat különösen az fokozta a végsőig, hogy március 13-án egy aknakutató hajó egész személyzetével együtt odaveszett. A sztrájkmozgalmat nagy nehezen sikerült néhány nap múlva megszüntetni úgy, hogy egyrészt busás díjazást ígértek a sztrájkolóknak, minthogy erélyesen nem mertek velük szemben fellépni, másrészt kötelező ígéretet tettek arra nézve, hogy az aknák kihalászását olyan módon fogják végezni, hogy a lehetőség szerint kíméljék embereik életét. A külső erődök ostroma. Az angol és francia jelentések, melyek ezidőben a Dardanelláknál folyt harcokról szóltak, tele voltak a legmulatságosabb valótlanságokkal. Mindennap elhallgattattak néhány üteget, amelyek azután másnap — saját jelentések szerint — újra lövöldözték hajóikat. «Ha szövetséges ellenfeleink, — mondotta egy török jelentés, — valóban annyi ütegünket némítottak volna el, mint amennyiről jelentésük beszél, akkor az ellenségnek nem a Dardanellák külső erődeinél, hanem Konstantinápolyban kellett volna lennie. S hogy semmi komoly kár nem esett e heves harcok során az erődökben, azt igazolták azok a haditudósítók, akiket e napokban maga a török hadvezetőség hívott meg az erődök megszemlélésére. E tudósítók egyike, a Berliner Tageblatt munkatársa a külső erődöknél végignézett egy támadást is, amiről március közepén a következőket írta: Legalább nyolc óra hosszat bombázták az angol és francia páncélosok az Ordhanie és Kum-Kale ázsiai, valamint az Ertogrul és Sedil Bahr európai erődöket a külső Dardanellákban. Az óriási hajógránátok százai reszkettették meg ezeket a földerődítéseket. Azt a céljukat azonban, hogy a hősiesen védett kis erődöket elhallgattassák, nem tudják elérni. A Dardanellák kormányzójának, Dzsevad pasának szívessége lehetővé tette, hogy ezt a félelmetes látványosságot végignézhessem a Dardanellák külső eredéinél. Reggel hét órakor felültem Talaat bég dandárparancsnok automobiljára. Ebben a pillanatban dördült el az első ágyúlövés. Egy közeli dombra igyekeztünk, ahol Dzsevad hasa állott vezérkarával. Hatalmas távcsövet állítottak fel a dombon. Tizenkét nagy szürke hadihajót láttunk állani messze künn a tengeren. Fehér vízoszlopok szállanak a hajók előtt a magasba, a képet gyakran sűrű füst takarja. A török és az angol-francia gránátok lecsapódásának nyomai. Az ég tiszta és napsugaras. A nyolc angol és négy francia óriáshajó folyton változtatja helyzetét, s egyszerre csak látjuk, hogy az egyik, az Agamemnon leszakított árboccal távolodik. Délben elhatározta a dandárparancsnok, hogy kimegyünk a küdő elődökhöz. Magunkkal viszünk egy fiatal török orvost. Hosszú tevés oszlopok mellett, a két tenger partján száguld autónk a zöld tájékon. Szerpentin-utakon megyünk fel a dombnak. Mélyen alattunk szabad szemmel is látjuk a füstölgő s tüzet okádó ellenséges tengeri szörnyeket. Ezenkört elérve, az immár lefelé vezető kövezett országút végén kiszállunk autónkból. Innen már csak könnyű parasztkocsin tudtunk továbbvergődni a felázott, feneketlenül sáros szántóföldön keresztül az ágyúk szakadatlan dörgése közben. Végre a kocsi is elakad s az erős déli napsugárban gyalog baktatunk tovább Kum-Kale felé. Ott mindig hangosabban dörögnek az ágyúk, robbannak a gránátok. Köröskörül az európa part