Világirodalmi lexikon 1. A–Cal (1970)
A - Apollinaire, Guillaume; Wilhelm Apollinaris de Kosirowitzky
ben Apollinaire a német offenzíva elől Nizzába ment: itt lobbant föl a rövid életű és szintén „megcsalatásával" végződő Lou-szerelem Louise de Goligny-Goidtillon, néhány nagy szerelmi versének ihletője iránt. Decemberben bevonult a tüzérséghez, majd háromnegyed év múlva áthelyeztette magát a gyalogsághoz. Közben levélbeli ismeretséget kötött egy algériai francia lánnyal, megkérte levélben a kezét és év végén meg is látogatta Oranban: ez a Madeleine-szerelem (Madeleine Pagés) szintén számos, olykor levelezőlapon rögtönzött, a „poémesconversations" modorát folytató költeménnyel. Ezek többnyire „harctéri beszámolók", mint „a háború csodáját" és a champagne-i harcok élményeit és „egyidejűségeit" megéneklő egész ekkori lírája, amely újszerűségében, hitelességében és „új szépségeivel" legszebb darabjaiban maga is a háború és a háború (többnyire sablonos és közhelyesen retorikus) költészetének „csodája". 1916. március 17-én délután gránát robbant Apollinaire lövészárkában; néhány repesz átütötte a sisakját és halántékánál a koponyájába fúródott. Megoperálták, de a sebesülés következményeit haláláig érezte. Felgyógyulása után Párizsban élt, a cenzúránál, majd a gyarmatügyi minisztériumban dolgozott. 1916 okt.-ben megjelent második regénye (Le poéte assassiné, 'A meggyilkolt költő'), melynek címadó „transzponált önéletrajz"a legjelentősebb elbeszélő műve. Élénken részt vett újra az irodalmi életben, és főként avantgarde lapokba írt, P. Albert- Birot bejébe, Reverdy Nord-Sudjébe. 1917 júniusában Albert-Birot kezdeményezésére előadták „szürrealista drámá"-ját, a Les mamelles de Tirésiast ('Teiresziasz emlői'; ebből F. Paulenc komponált vígoperát, 1944). A szürrealista jelzőt az előszóban így magyarázza: „Magához a természethez kell visszatérnünk, ám nem olyan módon, hogy másoljuk, akár a fényképészek. Az ember, amikor a járást akarta utánozni, kitalálta a kereket, amely egy cseppet sem hasonlít a lábra. Ezzel szürrealizmust teremtett, anélkül, hogy tudott volna róla." Prológusa az „új dramaturgia" manifesztuma: „Megpróbálunk új szellemet önteni a színházba . . . Hogy kibontakozhassék modern művészetünk Mely gyakran házasít úgyszólván találomra mint az élet Hangot mozdulatot kiáltást színt robajt Zenét táncot akrobatikát festészetet költészetet Kórust cselekményt és sokféle díszletet . . . Használjon föl a dramaturg Mindenféle lehetséges varázslatot . . . Beszéltesse a tömeget az élettelen tárgyakat Ha kedve tartja , ne korlátozza se a térre az idő" — a hang pedig váltakozzék „pátosz és burleszk között", és ne riadjon vissza „valószínűtlenségek valós használatától". 1918 márciusában megjelent a Kalligrammák kötet; májusban Apollinaire feleségül vette Jacqueline Kolbot, „a szép vörösesszőke"-t, akihez a Kalligrammák utolsó darabja szól, szintén a költő nagy összegező verseinek egyike a Kalandról, a Rendről és „az Izzó Értelem évadjáról", vagyis az új költészetéről, melyet A dombok próféciája hirdetett meg, az „óriási furcsa birtokról", „Ahol a virágzó rejtelem hajlong felénk | Új tüzek lobognak ott s eleddig nem látott színek | Ezernyi súlytalan lebegő látomás | S ezekből kell valóságot teremtenünk". November legelején ágynak döntötte a „spanyoljárvány", pár napra rá meghalt. Hatása a francia, s kivált halála után, a világköltészetre szinte fölmérhetetlen. „Minden úton, mely 1905 és 1920 közt nyílt a francia művészetben, ott található az ő árnyéka" — mondja róla a Baudelaire utáni költészet történetírója, M. Raymond. Megállapítását így tágíthatjuk ki: minden úton, mely az „új költészet"-é, világszerte ott van az ő nyoma, mert elsősorban ő az, aki — Kassák L. szavaival — „az új költészetet adta a világnak". O Verseire dalokat komponált A. Honegger. O Mo.on egyik novellája már 1910-ben felbukkant a Világ c. lapban (24. sz.); irodalmunk számára a költőt Kassákék avantgarde-ja fedezte fel az 1910-es évek második felében, a 20-as években pedig Baith T. szorgalmazta fordítását a Magyar írásban. Igazi népszerűsége a 30-as évek végén kezdődött, amikor Pónay Gy. a Vigilia 1938 — 1939-es évfolyamában sorozatban közölte versfordításait, Radnóti M. és Vas I. pedig kiadta Válogatott verseit (1940). 1948 —1965 között egyetlen fordítása sem ismeretes, azóta viszont reneszánszát éli, s műveiből egyre gazdagabb válogatások jelennek meg magyar nyelven. Válogatott versek (Radnóti M., Rónay Gy., Somlyó Gy., Vas I., 1958); Válogatott versei (Radnóti M., Vas I., 1959); Válogatott művei (Eörsi I., Illyés Gy. stb. 1967); 9 vers (Nagy L., Darázskirály, 1968). Gyűjt. kiad.: Oeuvres complètes (1965—1966); Oeuvres poétiques (Bibliothèque de la Pléiade, 1956); Chroniques d'art 1902—1908 ('Művészeti krónika 1902 — 1908', 1960). Irod.: A. Billy: Apollinaire vivant, (1923); M. Adéma: Guillaume Apollinaire le malaime (1952); P. Pia: Apollinaire par lui-même (1954); Vas I.: Guillaume