Világirodalmi lexikon 2. Cam–E (1972)
D - Day Lewis, Cecyl - Dazai Osamu - D'Azeglio, Massimo - Dé, Bisnu - deákirodalom - deákos költészet
DEAKO* baráti cselekedeteknek élt. Két talált gyermeket nevelt, akik nem követték az ő aszkéta életmódját, ezért visszavonult Ottershawba és gazdaságát emberbaráti elvei alapján vezette. A The Dying Negro ('A haldokló néger', 1773) c. költeményével először adott hangot a rabszolgaság-ellenes nézeteknek. Fő műve a két ellentétes neveltetésű és alkatú fiút szembeállító háromkötetes, humortalan pedagógiai irányregény a The History of Sandford and Merton (1783 — 1789; Szilvágyi J., Szandford és Mertin története, 1843).rod.: J. Blackman: A Memoir of Day (1862). Day Lewis, Cecyl: Lewis, Cecyl Day Dazai Osamu; Dazai Oszamu (írói név); Tsushima Shoji (családi név); (Kanagi, Aomori prefektúra, 1909. jún. 19.— ?, 1948. jún. 13.): japán író. Jómódú nagybirtokos családból származott, Tokyóban angol irodalmat hallgatott. Átmenetileg bekapcsolódott a kommunista mozgalomba, de individualizmusa miatt csakhamar szakított vele. Zaklatott élete súlyosan megviselte idegrendszerét: negyedik öngyilkossága tett pontot életművére. Kimagasló alkotása Vigon no suma ('Villon felesége', 1947; angolul: D. Keene, Willow's Wife, 1955) c. elbeszélése. Legjelentősebb műve: Shaye ('A hanyatló nap', 1947; németül: O. Benl, Die sinkende Sonne, 1958) c. regénye az elszegényedett arisztokrácia háború alatti magatartásának művészi realizmusú leírása. O Gyűjt. kiad.: Zenshu ('Összes művei', 1955). D'Azeglio [ducello], Massimo; Massimo Taparelli, Marchese di Azeglio (teljes név), (Torino, 1798. okt. 24.— Firenze, 1866. jan. 15.): olasz író, publicista, államférfi. Mint ifjú piemontei főnemes, rövid katonáskodás után festészetre adta magát s nyolc évig Rómában dolgozott. Milánóban A. Manzoni baráti körébe került, s„ egyik leányát, Giuliát feleségül vette, íróként és politikusként — liberális és antiklerikális, noha monarchista szellemben — az olasz egység és függetlenség ügyét szolgálta. Részt vett az 1848-as hadjáratban, majd az 1849. márc. 23-i novarai katasztrófa után ő lett II. Viktor Emánuel első miniszterelnöke és külügyminisztere, utóda 1852-ben Gavour. 1859-ben a római tartomány királyi biztosa, 1860-ban a felszabadult Milánó kormányzója volt. A hatvanas években hirdetett politikáját — kivált Garibaldival szemben s a nápolyi és római kérdésben — A. Gramsci erős kritika alá vetette. Két nagy hazafias, a fényes múltat idéző történelmi regénye— Ettore Fieramosca (1833) és Niccolo de'Lapi (1841, Sallay G., részlet, Világirodalmi Antológia, 4. köt., 1956) — roppant hatást keltett a nemzet haladó erőinek mozgósításában és az olasz nemzeti öntudat kialakításában. Gyújtó hatású volt röpirat-publicisztikája; hátrahagyott emlékiratai I miei ricordi ('Emlékeim', 1867) c. jelentek meg. Gyűjt. kiad.: Scritti politici e letterari ('Politikai és irodalmi írások', 1874); Scritti e discorsi politici ('Politikai iratok és beszédek', 1931 — 1938). írod.: C. Invernizzi: Massimo d'Azeglio (1935); P. E. Santangelo: Massimo d'Azeglio politico e moralista (1937). Hónai Mihály András Dé, Bisnu (1909—), bengáli költő. Arisztokrata családból származott, imagista költőként indult, majd a szocializmus híve és a haladó irodalmi irányzat képviselője lett. Főbb verseskötetei: Gsórábáli ('Homok', 1937), Szandvipercsar ('Szandvipi ugar', 1947). deákirodalom: a régebbi irodalomban az az ágazat, melyet főleg világi értelmiségiek hoztak létre és olvastak. E társadalmi réteg a középkor második felében alakult ki, s irodalma is ettől kezdve tekinthető külön irányzatnak az egyházi és a lovagi mellett. Nyugat-Európában a világi értelmiség elsősorban a polgárságból alakult, s irodalmi tevékenysége is ezzel az osztállyal kapcsolatos. Kelet-Európában és Mo.-on a literátusok általában a nemességből kerültek ki, s a deákirodalom is jórészt nemesi színezetű. A deákirodalom sok szállal kapcsolódik az egyházihoz, mert képviselői egyházi iskolákban sajátították el műveltségük alaprétegét, nagy felületen érintkezik azonban a népi, íratlan irodalommal is. Történetét a magyar irodalomban a 15. sz. végétől a 18. sz. végéig, dolgozták ki, de még jó félszázadon át, Csokonai Vitéz Mihályon és az ún. kollégiumi költészeten át egészen a népiességig követhető nyomon, amikor a deákműveltségű réteg (kisnemesek, uradalmi tisztek, tanítók, kántorok) fontos szerepet játszott a népköltészetnek a magas irodalom felé való közvetítésében. O•még diákirodalom) O írod.: A magyar irodalom története (1 — 2. köt., 1964); Bán I.—Julow V.: Debreceni diákirodalom" a felvilágosodás korában (1964). Tamnai Andor deákos költészet: 1. a régebbi irodalomtörténeti felfogás szerint a németes és a franciás mellett a 18 —19. sz. fordulójának harmadik fő irodalmi irányzata,. 38 Világirodalmi Lexikon II. 593