Világirodalmi Tájékoztató, 1955 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1955-01-01 / 1. szám
• ЖЗУГР TANULMÁNY A SZOVJET ÍRÓK II. KrNGHISSZUSÁRÓL ... I. Párizsi cikkek /А "Lettres Françaises" 1955 január 26-i számából/ Nehezen képzeljük el, hogy milyen fontos szerepet tölt be az irodalon a szovjet társadalomban, milyen helyet foglal el az életben, s éppen ezért milyen felelősséget éreznek az írók. Hajlamosak vagyunk rá, hogy a Szovjet írók II. Kongresszusa alkalmából mindent úgy ítéljünk meg, mintha Itt is individualista írók élnének, olyan írók, mint nálunk, ahol különböző irodalmi irányzatok versengenek egymással, ahol minden eszközzel ki akarják csikarni a tömegek érdeklődését, ahol a kiadók is beavatkoznak a játékba, s ahol sokszor olyan a könyvek sorsa, mint a tengerbe dobott palacké. Amilyennek a Kongresszusnak lennie kellett Ez bizonyára sokban megmagyarázza sajtónk magatartását a Kongresszussal szembeni ez a magatartás általában fantasztikusnak, mellébeszélőnek, sőt őrültnek rémlik annak szemében, ahd. Moszkvából tér haza, miután résztvett ezen a nagyszerű tanácskozáson. De megmagyaráz-e mindent? Természetes, hogy a lapok kommentárjaiban nagy része van annak az a priori elképzelésnek is, amelyet nálunk az ottani helyzetről alkotnak, és az is igaz, hogy a Kongresszusról beszámoló TASZSZ-jelentésekből inkább azt olvasták ki, azait jónak láttuk, mint azt, ami valóban bennük volt, azt, aminek törik-szakad , benne kellett lennie, hogy ez a Kongresszus megfeleljen a Szovjetunióról vallott elképzeléseknek,■továbbá azt például, hogy a Kongresszust jellemző szabad véleménynyilvánítás ezúttal ismét a szocialista rendszerben uralkodó szolgaságot bizonyítja. Ígyhát, miután december 15-én a Kremlben, a Legfelső Szovjet termében megnyitották a Kongresszust, ugyanazon a napon /t.i. a párizsi esti lapok mindig a másnapi dátummal jelennek meg a december 16-iki és körülbelül a tanácskozások megkezdésével egyidőben megjelenő "■paris-Prisse-l’Intransigeant" hasábjain már a következő piaot olvashattuk: "A Szovjet Írók Kongresszusán: Non következett be a várt olvadás. Nem fogják tűrni sem a botaryzmust, sem a markáns áll nélküli host»*. Lényegében már ebben a cikkben benne volt mindaz, ami később bekerült a post factum íródott cikkekbe. Már ez a cikk megadta azt az irányvonalat, amelyet később "a dolgok ismeretében" követett a sajtó. Félreértés ne essék: nem állítom, hogy a "Paris-Presse" dobta be a jelszót, vagy hogy a "Paris-Presse" névtelen szerkesztője valamilyen "titokzatos karmester". +/ Nem, egyszerűen arról van szó, hogy ez is olyan újságíró, mint a többi, semmivel sem okosabb náluk. Ez alkalommal egyébként megfelelően kell értékelnünk azt a szokványos eljárást, amellyel a "Paris-Presse" a sajtószenlorovatot állítja össze. Az előbb idézett cikk cínét, néhány szovjet újság csno /"Pravda", "Izvesztija", "Literaturnaja Gazeta", "Szovjetszkaja Kultúra"/ követi zárójelben, mintha a cikk e lapok kivonataiból lett volna összeállítva. Ámde az igazság az, hogy a cikket - minden pontosabb forrás-utalás +/ A mai francia politikai nyelvezetben ez a kifejezés a kulisszák mögött működő titokzatos hatalmasságot jelöli, a reakció találta ki, s először a szervezett dolgozók sztrájkjait akarta azzal lejáratni,, hogy azokat ilyen "földalatti /értsd: moszkvai/ karmester" irányítja. A ford.