Világosság, 1976. július-december (17. évfolyam, 7-12. szám)

1976 / 11. szám - Földes Éva: Haladó pedagógiai törekvések a Korunkban (1929-1940)

Hazajöttünk Y26-kor, uzsonnáztunk, aztán megnéztük a tévét. Nyolckor vacsoráztunk. Megfürödtü­nk. Háló­ruhába felöltöztünk. Ismét elmosogattam, az Agika, vagyis a húgom meg eltörölgetett. Rend volt mindenütt. Bementünk, néztük a tévét.” Huszonegy olyan igét számlálhatunk itt össze, mely cselekvésekben egyedül vagy társaságban részt vett a kislány. (A más személyre vonatkozó cselekvéseket, mint pl. „apu hazajött”, természetesen nem számítom, hiszen a gyermek tevékenységeit keresem.) Sok? Bizony, ennek alapján „számszerűen” nézve magasra becsülhetnénk tevékenységi szintjét. Ám ha figyelme­sebben megnézzük, hogy mi is történik a 21 igével (vagy ha úgy tetszik, mögött), csak egyet mondhatok: valami szemfényvesztés, mert majdnem semmi. A tisz­tálkodás, étkezés, le- és felmenés ismételgetésén kívül ugyanis a kislány tevékenysége nem állt egyébből, mint kétszeri mosogatás, egyszeri főzésben segítés és kétszeri tévé­nézés, azaz három munka- és két (de azo­nos) szabadidő-tevékenység. Átlagosan mintegy három szabadidő-tevékenység jut egy-egy lakótelepi gyermek minden napjára. Pontosan kiszámítva: Újpalotán 3,1 Csepelen 2,7, Erzsébeten 3,6. Tartalmilag is vizsgálva, a kirajzolódó tendenciák sajnos tudott és aggodalommal szemlélt tényeket erő­sítenek meg: a tévé dominanciáját, az aktív kultúr­­igények szűkösségét, a testedzés objektív feltételeinek hiányát, az életvitel monotóniáját, szürkeségét, a csa­ládi kapcsolatok élményszegénységét. Ritkán akadnak változatosabb programok, mint pél­dául a következő: „Felébredtem, megmosakodtam és felöltöztem. Anyuék már reggelivel vártak, nagyon jó volt a reggeli, kakaó kaláccsal és vajjal. Utána elmentem kerékpározni. Bejár­tam egész Újpalotát, úgy, hogy délre értem haza. Csirke az ebéd, nagyon szeretem, jól is laktam vele. Utána alud­tam egy órát, olvastam utána könyvet, már a vége felé jártam, ki is olvastam. Lementem focizni. Hatra feljöt­tem. Utána megvacsoráztam, meg is fürödtem. Este 10-ig néztük a tévét. Már el is aludtam én utána.” Bár ennek a fiúnak vasárnapi leírása is csak négy szabadidő-tevékenységről számol be — kerékpározott, focizott, olvasott és tévét nézett —, mégsem szegény tartalmában. Hiszen kerékpárjával az „egész telepet bejárta”, ismerkedett lakóhelyével. Aztán „kiolvasta” a könyvet, aminek már a vége felé tartott, a könyv te­hát — bár nem derül ki, hogy mi — érdekelte, lekö­tötte figyelmét. Délután focizott, azaz ismét levegőn, mozgással töltött bizonyos időt. Végül még a tévét is 10-ig nézhette. Talán film vagy színdarab tartott addig, s így az olvasással együtt már két kulturális, ismeretgazdagító tevékenység társult a két, szabad levegőn töltött, mozgásos tevékenységhez. Ez így rendben is volna, valamit mégis hiányolok: az érzelmi átélésre utaló akármilyen csekélyke jelzést. Ha a leírás egészéből hiányozna, az más, ilyen a stí­lusa, nem volt idő, csak a puszta felsorolásra, de nem így van, mert a reggeli és ebéd menüt nemcsak gondo­san részletezi, de szinte „ízleli”, külön megjegyezve, hogy melyik ételt szereti, és hogy kedvenceivel „jól­lakott”. Egyébként legtöbb napirendben kiemelt szerepet tölt be az étkezés. Okát keresve, az anyagi és szellemi létminimumra kényszerített szegényparasztok nyo­morát megrendítő erővel feltáró harmincas évekbeli szociográfiák ismeretében arra is gondolhatnánk, hogy az ősök génjei üzennek, ámde ésszerűbb magya­rázatnak látszik a serdülőkor — Németh László kife­jezésével — „élettani forradalma”, a fizikai fejlődés „rohama”. Ezt a biológiai magyarázatot egészítik ki a társadalmiak: az étkezés a mindennapi élet ritmusá­nak egyik fontos, ha ugyan nem a legfontosabb részét alkotja. A családi együttlétek többnyire a közös étkezésekre korlátozódnak, és a családi beszélgetésekben kiemelt helyet kap a „mit főzzünk” téma, amit a gyermekek átélve átvesznek, beépítenek saját értékrendjükbe. Maurice Halb­wachs, akinek munkássága úttörő jelen­tőségű a munkások életmódjának, fogyasztási szoká­sainak és aspirációinak feltárásában, „számos proble­matikus, a kollektív tudati elemeket túlhangsúlyozó momentum ellenére”, még a ma kutatásaihoz is ter­mékeny gondolatokat ad. Amit például az étkezéssel kapcsolatban ír, az, hogy „a munkás számára ... a családi élet lényegének az asszonnyal és a gyerekekkel közös étkezés tűnik. Az asszony számára, akár állás­ban van, akár nem, az ételek elkészítése alapvető házi elfoglaltság. A gyerekek számára ... az étkezés órája az, amikor szüleikkel együtt vannak”4. — mind­ez úgy látszik, akkora szokáserejű, hogy több mint fél évszázad múltán, és egy teljesen megváltozott tár­sadalmi struktúrában is tartja magát. Vizsgálati ada­taim ezt bizonyítják. Vágyak, elképzelések A gyermekek életmódját, benne szabadidő-töltésü­ket, tevékenységi körük lehetőségeit nemcsak valóság­leírásaik tükrözik, hanem elképzeléseik iránya és va­riációi is. Következő idézeteim kiválasztásánál arra figyeltem, hogy — a lányok és fiúk megnyilatkozásai viszonylag egyensúlyban legyenek, iskolánkénti arányaiknak megfelelően . 3 A francia szociológia (Szerk. Ferge Zsuzsa) Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp. 1971. 435. 1. 4 Halbsvachs, M.: A munkásosztály fogyasztói tendenciái. In: A francia -7 0 7 szociológia, 89.1. í £ L 48

Next