Világosság, 1980. január-június (21. évfolyam, 1-6. szám)
1980 / 1. szám - András Edit: Egy kiadványtípusról egy kiadvány kapcsán: A Hét, politikai és irodalmi szemle 1890-1899 és 1900-1907
Zsigmondnak. Lyka Károly kétségtelenül egyik legjelentősebb figurája a korszak képzőművészeti életének, de az itt szereplő cikkek többsége saját életműve, s A Hét szempontjából sem oly jelentős, hogy a beválasztással is adózni kellett volna nagyságának, s a lapban való működése sem oly számottevő, ahogy az arányokból tűnhetik. A Hét viszonya a korabeli művészeti törekvésekhez és problémákhoz viszont nem rekonstruálható, mert a progresszív kritikai vonalat jelentő fontos Ambrus, Ignotus és Nyitray írások kirostálódtak. A nagybányai művészcsoport kiállításának visszhangja helyet kapott. Az új képzőművészeti értékeket megszólaltató, s az akadémiai normák, a műcsarnoki festészet ostorozásával azokat látensen magukban hordó írások elmaradása következtében azonban elsikkad e művészek fellépésének forradalmisága, de a lap egy fontos érdeme is. Mert míg a nagybányaiak a konzervatív sajtó heves támadását hívják ki, más lapokat korábbi nézeteinek revideálására késztetnek. A Hét azon egyetlen fórum, mely előkészíti e művészek értő fogadtatását, s teoretikusan megelőlegezi művészeti elveiket. A Hét nemcsak a fejlődés nyomonkövetésére, de útjainak egyengetésére is képes. Sajnálatos, hogy nem tudják ezt igazolni Nyitray elméleti írásai —a máig aktuális problémák első megoldási kísérletei — s hogy Ignotus Szecesszió című cikkének gondolati továbbfűzése— egy későbbi számból — kimaradt. Hiányoznak a szobrászattal kapcsolatos cikkek, melyek segítik az útkeresést, a tisztán plasztikai megoldások érlelődését. Kisebb horderejű kiállításkritikák helyére azok kívánkoznak, melyek a művészeti közélet visszásságait ostorozzák, keresik a megoldást. A képzőművészeti írások tekintetében nem korszakhatár 1908. A Nyolcak első kiállításáról még Feleky Géza, a Nyugat kritikusa ír. Hogy a Fülep Lajos nevével fémjelezhető új filozófiai, esztétikai rendszer nem légüres térben született, bizonyítják többek között azok a Nyitray, Márkus, Rózsa írások is, melyek a nagybányaiakat meghaladó művészeti törekvésekhez is megértéssel közelednek, problematikáját boncolgatják, s előkészítői az új művészetszemléletnek. Jó lett volna, ha rájuk irányul a figyelem. A lap viszonylatában pedig nem lett volna kevésbé érdekes, ha néhány írás a Nyugat megjelenése utáni konzervatívvá, regresszívé válást is példázza. Nem szerencsés, hogy az anyagválogatás szempontjaiban és a szerkezeti elvekben keverednek az önmagukért beszélő, mai értékrendünk szerinti írásokat egymás mellé rendező antológia szempontjai és a differenciált, tárgyilagos, történeti reprezentáció módszerei. Hogy a kötet érdekes és kellemes olvasmánnyal szolgáljon, nem túlságosan nagyratörő vállalkozás, mert ez a folyóiratnak magának érdeme. Az érdekességen túl a lap mint kordokumentum is megidéződik, hogy a századforduló sokszínűségét, a korhangulatot érzékeltesse, s bepillantást adjon problémáira. A kronológiába rendezett évenkénti fiktív számok rendszere a lap hangulatának felidézése mellett a benne végbement szemléleti és szerkezeti változás érzékeltetésére szolgál. Az utóbbi cél érdekében kerültek át egyes cikkek eredeti helyükről rokon rovatokba. A rovatátcsoportosítások csak azesetben lehetnek indokoltak, ha elemző tanulmány megismerteti a lehetséges rovatokat és azok jellemzőit egy reprezentatív igényű kiadványban. A Hét, mint minden aktuális kérdésre rezonáló hetilap esetében azonban ez sem a fiktív számok rendszerében lett volna a megfelelő módszer. Másrészt A Hét saját rovatelnevezései és a cikkek besorolása — mely eltér a lapok belsejében és a félévenkénti összesített tartalomjegyzékben — önmagában is igen jellemző a lapra. Pregnánsan mutatja, hogy a különböző jellegű és típusú írások egymásba szövődése a lap szerkesztésében a különböző igényszinteknek és érdeklődési köröknek megfelelő rovatok egymásmellettiségében, a rovathatárok elmosódásában jelenik meg. Fentebb vázolt sajátosságok miatt bármely, A Héttel kapcsolatos kiadványnak el kell döntenie, hogy a lap felől közelít-e, s reprezentálni akar, a kor problémák vetületében jelenik-e meg, vagy szellemi életünk progresszív vonulatát kívánja megismertetni, mert a választott folyóirat esetében ezeknek a szempontoknak következetes érvényesítése nem ugyanazt eredményezi. Másrészt kulturális életünk olyan fontos szervezőivel szemben, mint a Nyugat, A Tett, a Ma, jelen folyóirat szerkesztési elveit nem az új törekvések manifesztumszerű képviselete jellemzi, hanem türelmes liberalizmus, mely teret enged szemléletében konzervatív, igényei szerint kisszerű, jelentéktelen írásoknak is. Bár A Hét sajátos vonásairól a bevezetőben is szó esik, ezeknek konzekvenciáit a szerkesztők nem vonták le. Mi szükség van a rekonstrukció, a reprezentáció látszatát keltő foglalatra, az önkényes változtatásokra, ha az anyagválogatás csak erős megszorításokkal — hol említett és indokolt, hol nem, hol jogos, hol nem érvényesített elv, hogy a kiadvány hitelesen rajzolja meg a folyóirat szellemi arculatát. A Hét nem szerves része köztudatunknak, s a szakma számára sem kellően tisztázott. Hasonmás kiadás nem indokolt a 34 éven keresztül megjelenő hetilapból, kultúrtörténeti jelentőségét, helyét tárgyhűen, differenciáltan reprezentáló kiadványra volna szükség. Vajon nem jelen — a folyóirat egészét vizsgáló — kiadványnak lett volna feladata ez a szintetizáló áttekintés? Elemző-értékelő, eligazító tanulmány, a lapra visszautaló filológiai apparátus híján az eredeti közegből a válogatásba emelt publicisztikai anyagra vonatkozóan sem végzi ezt el a cseppet sem kis terjedelmű gyűjtemény. A kö- 59 5