Világtörténet, 2013
2013 / 1. szám - Tanulmányok - Palotás Zsolt: Keresztény rabszolgák a Barbarikumban. Források a muzulmán kalózkodás 16-18. századi történetéből
KERESZTÉNY RABSZOLGÁK A BARBARIKUMBAN 1571. október 7-én részt vett az oszmánok és a spanyolok között zajló lepantói csatában, ahol a karját is elveszítette. A spanyol írót hazatérése során algíri kalózok elfogták a tengeren, ezt követően több évig raboskodott Algírban, míg végül 1580-ban ismét visszanyerte szabadságát.7 Cervantes munkája mellett egyéb irodalmi alkotásokat is találunk a mediterrán, így a muzulmán kalózkodásról. Giovanni Boccaccio a Dekameronban (1353) is írt erről, emellett a 18. században, 1719- ben Daniel Defoe is beszámolt főhőse, Robinson Crusoe kalandjairól a marokkói kalózokkal. A következő forráskategóriát a szabadítórendek, például a mercedáriusok és a trinitáriusok beszámolói adják. A legjelentősebb ilyen beszámoló a rabok helyzetének leírásáról Pierre Dan munkája, az Histoire de Barbarie et de ses corsaires (1637).101 Dán munkájában negatív képet festett a muzulmán városokról. A negatív ábrázolásnak megvoltak a céljai, hiszen a szabadításokhoz szükséges pénzt elsősorban alamizsnagyűjtésből tudták a rendek előteremteni Európában, így a rendnek szüksége volt arra, hogy a rabok sorsát minél sanyarúbban mutassa be. Az elfogottakkal való bánásmód leírása mellett Dán beszámolójában számos egyéb hasznos információval is szolgált az algíri flotta nagyságáról, a rabszolgák összetételéről, illetve számuk alakulásáról. A rabszolgák számának megállapítása során természetesen némely esetben túlzott, azonban az arányokat jól érzékeltette.11 Külön forráscsoportot képeznek a nyugati konzulok, állami hivatalnokok és utazók beszámolói, jelentései. Ilyen forrás például Laurent D'Arvieux (1635— 1702), XIV. Lajos francia uralkodó Algírba küldött követének jelentései Algírról 1674-1675-ben. D'Arvieux emlékiratai, a Mémoires du chevalier d'Arvieux 1735- ben jelentek meg Jean-Baptiste Labot (1663-1738) szerkesztésében.1213 A francia lovag emlékirataiból képet kapunk az algíri flottáról és a muzulmán kalózokról is. D'Arvieux írásai mellett hivatalos állami források a nyugati államok által az észak-afrikai területekre küldött konzulok jelentései is. Diplomaták pedig szép számban tevékenykedtek a Maghrebben a 17-19. században. Thomas Bakert, az angol korona konzulját 1677-ben nevezték ki Tripoliba, ahol nyolc évig látta el megbízatását. Baker naplójának modern, bevezető tanulmánnyal ellátott közlése R. C. Pennell nevéhez köthető. Piracy and Diplomacy in Seventeenth-Century North Africa.TM Anglia mellett Franciaország is nagy számban küldött konzulokat az Oszmán Birodalomba.14 Rajtuk kívül a Flolland Köztársaság, mely a tengeri hatalmak közül leginkább törekedett a tárgyalásos megegyezésre, szintén küldött diplomatákat Észak-Afrikába.15 Holland beszámolók maradtak fenn a Staten Generaal konzuljainak működé- 7 Watts, 1891.21-30. 8 Boccaccio, 1980. 401 -408. (Ötödik nap, második novella). 9 Defoe, 1960.19-26. 10 Dan, 1646. 11 A keresztény rabszolgák számának meghatározásához Id.: Davis, 2001; Davis, 2003. 12 Arvieux, D', 1735. 13 Pennell, 1989. 14 Többek között Fodor Pál tanulmányában az izmiri francia konzul, Jean Dupuy tevékenységét vizsgálja. Fodor, 1999. 15 Krieken, van, 1976. VILÁGTÖRTÉNET *2013.1.