Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 1. szám
Vízgazdálkodás Türkmenisztánban Az utóbbi évtizedek alatt nagyot változott a sivatag képe Közép-Ázsiában. Városok és települések épültek, vegyipari, gáz- és olajfeldolgozó és sokféle egyéb üzem kezdte meg a termelést, hatalmas csatornarendszer alakult ki, hatásukra egyre terjed a művelés alá vont területeken az öntözéses gazdálkodás. Türkmenisztánban, ahol a terület 80 százaléka pusztaság, kietlen sivatag, ma az ország büszkeségének tekintik az 1100 km hosszú Karakum-csatornát. Építészetileg bonyolult létesítmény, melyet kifejezetten sivatagi körülményekhez terveztek, és sem ilyen vonatkozásban, sem teljesítőképességét, sem hosszúságát tekintve nincs párja a világon. A Karakum-csatorna vizével félmillió hektár földet öntöznek, több mint száz ipari üzem épült, s valamennyit a csatorna látja el vízzel. Egyébként a csatorna hossza nem végleges, építése folyik: egészen a Kaszpi tengerig húzódik majd, és újabb nagy pusztaságok megművelését teszi lehetővé. Összességében az öntözött földek nagysága már meghaladja az egymillió hektárt Türkmenisztánban. A Szovjetunió arid zónájában 14 millió hektár ilyen föld van. Ezek adják a gyapotot, a nyersselyem, mint alapanyag több mint kétharmadát, a növényolaj, a sokféle zöldség, gyümölcs közel egyötödét. A Türkmén Tudományos Akadémia szakértőinek véleménye szerint még több mint 7 millió hektárnyi sivatagi terület művelhető meg öntözéssel, egész Közép- Ázsiában és Dél-Kazahsztánban mintegy 40 millió hektár. Tény azonban, hogy a Karakum-csatorna vize nem elegendő Türkmenisztán hatalmas kiterjedésű területeinek öntözésére. Még akkor sem lenne elég, ha a közép-ázsiai nagy folyók — az Amu-darja és a Szir-darja — teljes vízhozamát öntözési és más gazdasági célokra használnák, nem is szólva arról, hogy az ipar és a mezőgazdaság fejlesztésének még milyen további perspektívái vannak. A szakemberek most azt vizsgálják, miként lehetne a szibériai folyók vízhozamának egy részét átterelni Közép-Ázsiába és Dél-Kazahsztánba. Ezzel kapcsolatban bonyolult kérdés: milyen ökológiai következményekkel járhat ez a vállalkozás? Addig, amíg ezt vitatják és elkészül a legjobb tervjavaslat, a folyók vize mellett fel kell használni a föld alatti vízkészleteket, sőt, a csapadékvizeket is. Nyugat-Türkmenisztán ipari komplexuma például akkor kezdett igazán fejlődni, amikor a 60-as években a hidrogeológusok a vastag homokréteg alatt hatalmas édesvíz-készleteket fedeztek fel. A sivatag alatt rejlő vizek, bár a készletek nagyok, túlnyomórészt keresűsós ásványvizek. Ezért aztán a sótalanítás nagyon is aktuális probléma. A szakemberek kidolgozták a napenergiával végezhető sótalanítás módszerét, gyakorlati próbáját elkezdték. A bevált módszerrel később új legelőket lehet kialakítani a pusztaságokban, tovább növelhető a juhállomány. A vízhiány megoldására azonban van más mód is. Bármilyen kevés is a csapadék, egy négyzetkilométernyi „takiron" — agyagos talajú terület — egyik-másik esztendőben 10—30 ezer köbméter vizet lehet összegyűjteni. Már egy néhány hektár kiterjedésű takir mellett is tízezer juhot lehet tartani. Az akadémia Sivatagkutató Intézetében most azt vizsgálják, hogyan lehetne tárolni ezeket a vizeket. Például úgy, hogy a takirból a felső vízréteget a föld alá terelik, ahol a csapadékvíz a sósvíz fölött megmaradna. Most már több mint tíz esztendeje, hogy a Sivatagkutató Intézet nebutdagi állomásán sikeres kísérletek folynak a takkok betelepítésére. A kemény agyagos felszínbe egymással párhuzamosan 30—35 cm mély barázdákat szántanak. Az egyik barázda arra szolgál, hogy összegyűjtse a vizet, a másikba ültetnek. A tapasztalat azt mutatja, hogy ebben a silány földben jól nőnek a díszcserjék és a gyümölcsfák, megterem a szőlő, a dinnye, a tök. Természetesen, arról szó sincs, hogy minden takit felszántsanak, a legtöbbje arra szolgál majd a jövőben is, hogy összegyűjtse az esővizet. (APN) Napenergiával működő sótalanító telep a Karakum sivatagban. 1600 darabból álló juhnyájnak biztosit édesvizet 83 magyar vízgazdálkodás 1983. 1. szám Szerkeszti a SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG Főszerkesztő: DR. LÁSZLÓ FERENC Szerkesztőség címe: BUDAPEST l„ Fő utca 48—50. Budapest, Pf. 351. 1394 Tel.: 353-967 (194) Kiadja a LAPKIADÓ VÁLLALAT Budapest VII., Lenin krt. 9—11. 1073 Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér 1. — 1900) közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy évre 80,— Ft. Egyes számára: 10,— Ft. Külföldön terjeszti: Kultúra Külkereskedelmi Vállalat (Budapest, Postafiók 149. H—1389) és külföldi bizományosai. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Fotók: MTI, VIZDOK TARTALOMBÓL: Címképen: Kőrakodás polipmarkolóval Hátsó borítón: A Karakum-csatorna egyik zsilipje Türkmenisztánban Kábelfektetés és szereléstechnológia 6.oldal Vízminőség-védelem az Északmagyarországi VIZIG területén 8.oldal Vízellátás-csatornázás-környezetvédelem a Tiszántúli VIZIG-nél 12.oldal Az első környezetvédelmi gazdasági társulás 16.oldal Szennyvízelvezetés és tisztítás Észak-Budapesten 22.oldal HU ISSN 0139—1372 Index: 25 873 Készült a Vízügyi Dokumentációs és Továbbképző Intézet nyomdájában, Budapest VII., Kazinczy u. 3/b. — 82/1552 F. v.: Fischer Tibor