Volán Hírlap, 1985 (11. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-03 / 1. szám
fissztüz a koponyára! Talán ezzel a kicsit Karinthyra emlékeztető szlogennel lehet a legjobban összefoglalni a tudatbefolyásoló tevékenység egyik sajátos elemét, a reklámot és a propagandát. Ezernyi, műgonddal, olykor mesterkélten összeállított eszköz és fogás áll a szakemberek rendelkezésére ahhoz, hogy valamilyen megismertetendő termékkel vagy tevékenységgel hatásosan a közönség elé állhassanak. Egy klasszikus példát nem tudok kihagyni. Az ismert autógyár több mint tízezer dollárért megvette az egyik milliós példányszámú nyugati magazin teljes oldalát. A legnagyobb meglepetést keltette a megjelent hirdetés , amely lényegében egy üres, hófehér oldal volt. A jobb alsó sarokban szinte csak nagyítóval lehetett elolvasni a bolhaméretű szöveget: Ezt az oldalt hirdetésre béreltük... de autóink tökéletes voltáról minden vevőnk meggyőződhetett már, ezért nincs szükségünk járműveink dicséretére... A látszólagos semmitmondás maradandóbb emléket hagyott az olvasóban — és a témakörrel foglalkozó szakemberekben — mint az azóta megjelent sok ezer egyéb autós hirdetés. Persze, ilyen fogást csak egyszer és csak valóban indokolt esetben lehet hatásosan értékesíteni. Ez a remek ötlet nevetségessé válna, ha egy közismerten hibás, drága, lebecsült gyártmánnyal kapcsolatban próbálták volna elsütni. S ezzel a gondolattal jutottam el mondanivalóm lényegéhez: önmagunk, munkánk, kínálatunk megismertetésére csak sajátos, az adott célhoz igazodó eszközökkel és módszerekkel lehet valóban hatásos a támadás a koponya — pontosabban az emberi értelem és tudat — megnyeréséért. Az nyilvánvaló, hogy a legjobb reklám a pontosan, panaszmentesen, mi több: udvariasan és előzékenyen elvégzett munka. ..Tevékenységünk jelentős része a szolgáltatás kategóriába tartozik, gyakran találkozunk a megbízó — vevő — személyével, vagy képviselőjével, és az újabb üzlet sorsa attól is függ, hogy milyen személyes benyomásokat tudtunk kelteni, erősítettük-e a Volánról kialakított kedvező képet, vagy lerombolva az illúziókat — ártottunk hírnevünknek. Igen, bátran merem használni az illúzió kifejezést, hiszen egy kicsit minden vásárlás és megbízás reményekhez —a jó minőséghez, kedvező árhoz, rendes kiszolgáláshoz és így tovább — kötődik. S ha a bizakodás bármelyik elemét megsértjük, akkor oda a kedv és a kapcsolat. A reklámnak persze hordozóelemei is vannak. Közvetlen környezetünkből ide sorolom a Volán-csigát, mint olyan jelképet, amelyre néhány száz millió forintot már költöttünk, és bízvást állíthatjuk, hogy Európa minden országában felismerik és velünk azonosítják. Hogy ez a jel szép-e vagy sem, azon nem vitatkozom. Elfogadom, nagyra értékelem, mert bevezetett, mert több évtizedes becsületes munka rögzítette jelentését az emberek képzetében. Mindez persze nem mond ellent a napjainkban tapasztalható törekvéseknek. A korábbi számozott vállalati megjelölés helyett márkanevek felvétele igen sok szempontból előnyös. A rideg és semmitmondó számok helyett felvett jó név utal a földrajzi, történelmi környezetre és szolgálja a gyorsabb azonosítást. Csak egyre vigyázzunk: a fürdővíz mehet, a gyerek maradjon. Őrizzük meg a bevezetett, a nagy, közös költséggel megismertetett szimbólumunkat, mert nem hiszem, hogy a következő években telne néhány száz millió az egyedi jelek hasonló figuritú megismertetésére és megszerettetésére. (K) Mint az országban mindenütt, a zalaegerszegi Volánnál is sorra kerültek a pártszervezetek beszámoló taggyűlései. Ezek sorában a közelmúltban volt a műszaki pártalapszervezet taggyűlése, amelyről Köcse József, pártcsoportbizalmival beszélgetünk. — A beszámoló gondokról, eredményekről egyaránt számot adott — kezdi Köcse József, aki „civilben” az adagolóműhely autószerelője. — A terti javítószázalék évek óta állandó, a busznál még javult is, annak ellenére, hogy időközben alaposan növekedett a nullás állomány aránya. Mindkét állományban minden harmadik jármű lefutotta már a magáét. — Nem jelent ez egyre nagyobb terhet a karbantartóknak? — A munkát nem könnyíti, az bizonyos. A karbantartói munka színvonalát elsősorban a két futójavítás között megtett kilométerek száma mutatja, ez az elmúlt négy évben a tefu-nál háromszorosára növekedett, és a buszoknál is javult 50 százalékkal. Erről is szó esett a beszámolóban, no és természetesen az alkatrészellátás gondjairól. Mi, a műszaki területen dolgozók látják csak igazán, milyen drága dolog, ha alkatrész híján a járműnek az udvaron kell várakoznia. Az újabb Rába- és Liáz-szerelvények megérkezésével ez a gond tovább növekedett, gyakran hiányzik az alkatrész, költséges a karbantartás. — A javításhoz elegen vannak? — Ez egy nehéz kérdés. Csökken ugyan a létszám, de meg tudnánk birkózni a feladatokkal, ha több új gépkocsi érkezne. De nem érkezik, így az egyre több javítanivalóval nehezen boldogulunk. — Ez a saját tapasztalata? — Szó volt erről a taggyűlésen is, és nálunk, az adagolóműhelyben ugyanezt látom. Az adagoló éppúgy kopik, mint a többi alkatrész, néhány egységet idővel cserélni kellene. Ha nincs pótalkatrész, akkor bütykölünk, javítgatunk, s az eredmény mégsem tart valami sokáig. Gyakrabban kellene ismét beállítani ezeket a kocsikat, erre pedig — éppen a sok időt rabló bütykölés miatt — nemigen futja az időből. Ennek árát a magasabb fogyasztásban fizetjük meg. Nálunk annyi az eltérés, hogy jobb műszerekkel, berendezésekkel meg lehetne gyorsítani a munkát. Azt viszont nem tudom, hogy a karbantartás más területén ez a megoldás mennyit segítene. Igazán jó az lenne, ha több új autó és elegendő alkatrész érkezne. — A bérekről is beszéltek a taggyűlésen. — Több felszólaló panaszolta, hogy más vállalatoknál magasabb a karbantartók bére. Az is igaz viszont, hogy az elmúlt öt évben nálunk is 27 százalékkal emelkedtek a keresetek. Bevezették a teljesítménybért, s negyedévenként vannak célprémiumok. Megértették az emberek: ha a vállalat jól dolgozik, akkor jövőre többet lehet elosztani. Könnyű volt ezt megértetni? — Az agitációs munka sohasem könnyű. Mostanában pedig különösen nehéz az újabb jelenségeket megmagyarázni. Vannak, akik passzívak, vagy viselkedésük ütközik az elfogadott normákkal. A többség viszont tudja, hogy csakis becsületes munkával lehet boldogulni, és határozottan állíthatom, hogy rájuk a jövőben is számíthat a vállalat. (FZ) FENYŐÜNNEPÉLY megrendezésével szerzett örömöt a dolgozók gyermekeinek december 23-án a 3-as Volán szakszervezeti bizottsága. Szakszervezetek megyei Tanácsának színháztermében megtartott rendezvényen a Fővárosi Cirkusz és Varieté utazó társulata adott műsort Kriksz-Kraksz címmel. Az ünnepségen részt vettek a miskolci gyermekváros lakói is. KARÁCSONYI Ünnepséget rendezett december 21-én Győrben a 19-es Volán szakszervezeti bizottsága. Kétszáz dolgozó több mint háromszáz, tíz éven aluli gyermeke élvezte a MÁV kultúrotthonban a Vaskekas amatőr bábcsoport előadását és várta izgatottan a Mikulás díszes csokoládéajándékát. BESZÁMOLÓ UTÁN, ZALÁBAN A termelés gondjai és a pártmunka... © Hírlapi Tűi a másfél millión MÁSFÉL MILLIÓ kilométert tudhat maga mögött Benkő János, a 14-es Volán autóbuszvezetője. Az érte járó plakettet ünnepélyes keretek között vette át a vállalat központjában, Kocsis Tibor igazgatótól. Nem szokása a meghatódás, de akkor, abban a percben egy kicsit összeszorult a torka. Gépkocsivezetőként került a Volánhoz, bódés fakaruszt vezetett. Munkásokat szállított a pusztavámi kirendeltségre, Kisbérre és onnan vissza. Három hónap múltán egy Ikarus 30-ast kapott és megváltozott az útvonal is. Veszprémfajszra járt Székesfehérvárról, szintén munkás járattal. 1961 májusa fordulópontot jelentett életében: különjáratos lett, a vállalat akkor kapott kettő Ikarus 55-öséből az egyik az övé lett. Megkapta szolgálati útlevelét. Ez akkoriban nagy számban ment, mindössze négyüknek volt meg. 1963-ig Európát járta. Az IBUSZ által szervezett utak résztvevőit vitte a legkülönbözőbb országokba, szinte az egész kontingenst bejárta. Legszívesebben Székesfehérvár—Szeged— Szabadka útvonalon vezetett, télen pedig a Tátrába. Minden évben más és más gyönyörűséget fedezett fel a havas tájban. Persze, voltak emlékezetes utak, melyek veszélyeikkel váltak maradandóvá. Például a jugoszláviai szerpentinek. Bizony, előfordult, hogy az utasokat kiszállította, a kocsit váltótársa irányította, s csak úgy tudott fordulni, hogy a busz eleje belógott egy 300 méteres szakadékba. NEM FÉLT. Sohasem. Vallja, ez az egy, ami tilos egy gépkocsivezetőnek. Mindig bízni kell önmagában, sohasem lehet egyetlen bizonytalan mozdulata sem. Hogy azokban a percekben mire gondolt? Bízott a kollégában és a kocsi elé tett ékben. Csak utána sejlett fel benne egy árnyalatra a fékszakadás... Aztán maradtak kedves emlékek az IBUSZ-csoportokról is. Különösen az Állami Népi Együttessel töltött 12 napos jugoszláviai turné. Talán hihetetlennek hangzik, de hazaérkezés után nehéz volt elválni. Összeszokott a társulat. És sorolni lehetne a sok-sok szép utat, csoportot vagy éppen egy-egy utast. HOGY ÖSSZESEN HÁNY AUTÓBUSZT VEZETETT? Nehéz ezt így megmondani. A mostani előttit 7 évig hajtották váltótársával, s összejött az egymillió kilométer. A jelenlegivel, a BV 61-99 rendszámú Ikarus 256-ossal Székesfehérvár—Harkányfürdő között közlekedik, gyorsjáratban. Előtte pedig egy járatot visz Szabadbattyánba, 1969 óta. S egyáltalán nem tartja unalmasnak. Az útvonal persze, hogy ismert, az utasok közül is jó néhányan, de minden nap hoz valami ismeretlent, s ez változatosságot jelent. Meg különben is. Az autóbuszt nem lehet megunni. A vezetést még kevésbé. Ebben a mostani kocsiban 484 ezer kilométer van, s négyéves. Kovács Józseffel váltva vezetik. No, és váltva vigyáznak rá. Felesége mindig mondja: első az autó meg a garázs. Hát ez természetes, tisztán, rendben kell tartani. Ez a kenyérkereső. A gyerekkori álma teljesült. A gyufásskatulya-gépkocsikat felváltotta a valódi. Lánya 21 éves, férjnél van, s talán mire e sorok megjelennek, megérkezik a várva várt kisunoka is. S mire nagyobbacska lesz, biztos tetszeni fog neki az otthoni kormánykerék, mely egy beüvegezett ládában áll a szekrény tetején, kivilágítható és mellette az eddig elért kiiométerek plakettjei. Talán a hátralevő munkás tíz é meghozza még a kétmilliomodik plakettet is. Abban a bizonyos noteszban, melyben az évi kilométereket vezeti, van még hely ... A KOCSI, a vezetés mellett hobbija még a foci. S mint fehérvári, természetes, hogy a Videoton szurkolója. S még valamit szeret: jó érzés látnia, hogy az utasok várják a megállóban. (M) ON MIT VÁR 1985-TŐL A tanulóévek után, 25 esztendeje került a 18-as Volánhoz Szényi János lakatos, csoportvezető. Kovácsként kezdett, de volt hegesztő, s ért az olajkályha-szereléshez is. Társadalmi munkája: szakszervezeti bizalmi tíz éve. 19 éves, főiskolás és 16 éves, középiskolás fia van. Napi munkája a tatabányai telepen levő létesítmények karbantartása, a víz, a villany, a kompresszorok, a szivattyúk, a fürdő, az ajtók, a csapok, a fűtés rendszeres ellenőrzése, javítása. A brigádban — mely egyben a Karbantartó nevet viselő szocialista közösség — tízen dolgoznak, s hozzá, mint főnökhöz tartoznak. Hogy mit vár 1985-től? Úgy véli, legyen a következő az ideihez hasonló, akkor nem lesz baj. Mint volános, szeretné, hogy amit a vállalat vezetősége megígért , az megvalósuljon. Ezt konkrétan a fürdő-öltöző "korszerűsítésére érti, ennek megoldását mindenki nagyon várja. Mint csoportvezető, továbbra is azt szeretné, ha kollegái, s a csapatszellem nem változna. Jó a közösség, s reméli az is marad. A szakszervezeti bizalmi Szende János pedig azt kívánja az új esztendőtől, hogy változatlanul őszintén, bizalommal forduljanak társai hozzá, s amit ő tolmácsol a vezetőség felé — és természetesen fordítva — az realizálódjék. Családfőként is reális terve van: munkáját úgy bírja végezni, mint eddig. S ha lehet, a kereset egy kicsivel növekedjék, hiszen felesége sem tartozik a túl nagy jövedelműek közé, a két iskolás fiú pedig, bizony sokba kerül. Magánéletében az álma: a tataújhegyi szőlőskertben tavaszra szeretnék elkezdeni a hétvégi ház építését. Persze, ez nem egyéves terv, de az alapok lerakása mindenképp 1985-ös. S még egy nagy kívánság: jó lenne, , s nagyon remélik dolgozótársaikkal együtt, hogy jövőre bevezetik a vállalatnál a 40 órás munkahetet. (M) • • Müller János, a 11-es Volán Vállalat gépkocsivezetője: — Én az életszínvonal alakulásáért;) • aggódom. Ismerősein köreiben is jelentős azoknak a száma, akiknek a keresete bizony nem túl magas. Ezalatt azt értem, hogy jóval az átlag alatt van, és „beharangozott” áremelkedések miatt esetleg nekik kell majd még szorosabbra húzni a nadrágszíjat. Jómagam 57 éves vagyok, 1960 óta itt, a 11-esnél vezetek. Jövőre már én is elérem a 750 ezer balesetmentes kilométert. Talán ez az egyik legfontosabb számomra. Kamionnal járok, 1981 óta bejártam Európát, az idegen ismeretlen pálya nagyobb figyelmet igényel, a balesetmentes kilométerek gyűjtésénél. Persze jó fuvarokat is várok 1985-ben. Igaz, hogy feleségemmel kettesben élünk, a gyerekek (fiam és lányom) már kireültek a családi fészekből, de a négy unoka felneveléséhez további segítséget kell nyújtanunk. Negyedik alkalommal kaptuk munkánkért aranykoszorús szocialista brigád kitüntetést. Reméljük jövőre is megtartjuk ezt a címet. Mindent elkövetünk, hogy a XIII. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére tett felajánlások teljesüljenek. • • • Zsemberovszky Péter 1979- ben végezte el a pécsi Polláck Mihály Műszaki Főiskola épületgépész szakát. A 12-es Volánnál 1980 óta dolgozik. — Mielőtt a vállalathoz kerültem, majdnem egy évig Pécsváradon egy építőipari szövetkezetben dolgoztam. Ez a néhány hónap azért fontos számomra, mert Jani bácsitól — egy idős szakember — olyan technikai fogásokat leshettem el, melyeket nem tanítanak az egyetemen. — A Volánhoz való belépésem lehetőség volt az előrejutáshoz, de közbe szólt a behívóm. Amikor minden akadály elhárult, hogy az egyetemen tanultakat a gyakorlatban hasznosítsam, a beruházási osztályon kezdtem meg működésem, mint műszaki ellenőr. Négy évig voltam az osztályon. Nagyon jól éreztem magam. Ebben az időben kezdtem el leendő lakásom teljes felújítását. Természetesen éppúgy küzködtem az anyagi gondokkal, mint minden fiatal, aki lakáshoz szeretne jutni. Itt 4000 forint körül kerestem, ezért augusztusban átkértem magam a hőközpontba. A fizetésem kétezer forinttal lett több, és fizikai állományban vagyok. Minthogy ez még mindig nem oldja meg a nehézségeket, megszereztem mesterlevelet. Most már központifűtés-szerelő mester vagyok. Egyébként épp a nais pokban kaptam kézhez a bekeretezett mesterlevelet. — Hogy mit várok 85-től? Először is szeretném befejezni a házunk felújítását. Sokat kell még rajta munkálkodni, de megéri. Ha már lesz hol lakni, akkor jelenlegi menyasszonyomat szeretném a házasságkötő termbe vezetni. S ami nem csak 85-re, hanem a további évekre is kívánság: nagyon jó volna, ha a megszerzett tudást valóban felhasználhatnám a munkámban. (Z) • • • Mike József, a 20-as Volán közlekedési mérnöke az elmúlt évben nősült. 1985-öt az otthonteremtés évének szánja. — Újpesten, kertes családi házban lakunk — mondta Mike József. — ötven éve senki nem nyúlt a házhoz, így tatarozni, felújítani kell. Úgy számítottuk, hogy kétszázezer forintból kijövünk. Ehhez felvesszük az OTP-től a belső felújításra adott hosszú lejáratú hitelt. A segédmunkát mi adjuk, a szakmunkát kőműves végzi. Amint lehet hozzákezdünk a munkához, hogy még az idén rendbe tegyük a házat. és — Ha marad még pénzünk időnk, akkor szeretnék Bécsbe is kimenni, hogy egy személyi számítógépet vehessek. A szakmába vág a számítástechnika, s így otthon is szeretnék egy számítógépet. Az egyéni tervek mellett az idén Mike József tovább szeretné fejleszteni a múlt évben elfogadott vállalati újításokat. A mikroszámítógépes utastájékoztatás kibővítését tervezik, s ehhez nemcsak a munkahelyen, hanem otthon is akad töprengeni való. (P) Budai Zoltán harmadéves szakmunkástanuló, gyakorlati idejét tölti a 3-as Volán miskolci üzemigazgatóságának tanműhelyében. Idén tavasszal szerzi meg a szakmunkásbizonyítványt: karosszérialakatos lesz. Mit vár egy fiatal szakmunkás vajon 1985— Először is sikeres szakmunkásvizsgát, és utána? ... Remélem, hogy anyagilag sikerül megtalálni a számításomat és jól fel üdom használni azt az elmélei és gyakorlati tudást, amelet ez alatt a három év alatt szereztem. Ismereteimet szeretném majd továbbfejleszteni, és a technikusi oklevelet megszerezni, ezért, ha semmi nem jön körbe, szeptembertől jelentkezem technikusi minősítőre. Jó lenne, ha a szakmunkásvizsga után sem szakadnának meg az iskolai barátságok, néhanap összejönnénk... — Hobbim a motorozás, ez évi nagy tervem, hogy veszek egy használt motort, és átalakítom túramotorrá. Régi vágyam egy jugoszláviai motortúra, talán idén végre sor kerül rá. Tavalyelőtt a Borsodi Építők Volán sportklubnál salaikmotoroztam, de abbahagytam a sportolást. Szó volt arról, hogy 1985-ben Miskolcon alakul egy túramotoros klub, remélem, hogy a tervekből valóság lesz. És, hogy mit várok még ettől az esztendőtől? Hát sok jó rock-koncertet! (R) O • 0 — Nem panaszkodhattam a feladatok hiányára — állítja Koós Katalin, a 2-es Volán pályakezdője. A mosolygós, fiatal lány a számviteli főiskola eredményes befejezése után került a vállalathoz, s pályakezdőknek megállapított 3 havi „ismerkedést” követően, alig egy hónapja dolgozik leendő munkahelyén, a vállalati központban. A bérgazdálkodása szakterülettel ismerkedik. — Ez most az egyik legizgalmasabb kérdés — mondja a fiatal szakember. — Tervezem, hogy belátogatok a főiskolára, volt tanáraim talán jobban értik a jogszabályokat, és segítenek a gyakorlati alkalmazásban. — A munkaüggyel kapcsolatos szabályozások is hasonlóképpen változnak január 1- től — fűzi hozzá Gárdos Gyula, aki hivatalosan még pályakezdőnek számít. (198?-ben végezte el, a számviteli főiskolát, de máris, munkaügyi főelőadóként dolgozik). — A rendeletekből kitűnik, hogy kívánatos a rugalmasabb foglalkoztatási módok elterjesztése— a gyakorlati megvalósításra azonban nem adnak utalást. — Amint munkába álltam, rövidesen megbíztak a vállalati KISZ-bizottság gazdasági teendőinek intézésével — folytatta Koós Kati. — így a vállalati KTSZ-munkával is egyhamar megismerkedtem. A főiskolához képest itt tapasztalom a legjelentősebb eltérést. Diákok körében egyszerűbbek, világosabbak a feladatok. Úgy tapasztalom, hogy a vállalatnál — és gondolom, máshol is — sokkal árnyaltabban kell ezt a munkát végezni. (FZ) © • 0 Kiss Juhász Sándor, a nyíregyházi Volán autóbusz-gépkocsivezetője : — Tudom, nagy fába vágtam a fejszém, de szerencsére nem vagyok egyedül. Sóstóhegyen lakom, egyszobás lakásban hetedamagammal. Feleségemmel és öt gyermekemmel, bizony már nagyon szűken vagyunk. Úgy döntöttünk, építünk magunknak egy kényelmes, 114 négyzetméteres családi házat. Később, ha megnőnek a kicsik, lehet majd emeletráépítéssel bővíteni. — Az OTP-kölcsön mellett a vállalattól is számíthatok 100 ezer forintos kamatmentes hozzájárulásra. Igaz, még nem vagyok szocialista brigádtag, hiszem 1933-ban léptem be a Volánhoz. Azelőtt a MÁV-nál dolgoztam, mint autószerelő. Régi vágyam teljesült, mikor a volán mögé ülhettem. Itt olyan kollektíva van, hogy az ő segítségükre is alapozhatok. Nem lesz könnyű dolgom, mert az osztott munkaidő miatt sokszor reggel fél háromkor kelek és este hétkor érek haza Valószínűleg a szabadságomon kívül fizetés nélkülit is igénybe kell vennem, de hát ez bőven megér annyit. rok — Nem csekélység, amit vár ettől az esztendőtől, mégis bízom benne, hogy a következő szilvesztert már az új otthonunkban köszönhetjük. (B)