Vörös Zászló, 1952. november (1. évfolyam, 260-284. szám)
1952-11-01 / 260. szám
BortÖS ZÁSZLÓ. z MSZKP XIX. Kongresszusának világtörtelmi kicnsösére Gh. Gheorghiu-Dej elvtárs beszámolója (Folytatás a 2. oldalról.) gadta el tete birodalmának részeit — egyiket a másik után, — mint ahogyan amerikai ,,barátja" teszi. Ila ez a kevély Angliának — Európa legnagyobb imperialista államának a helyzete, könnyen érthető, milyen az Egyesült Államoknak alárendelt európai, délamerikai, ázsiai kis államok helyzete, amelyeknek függetlenségét, szuverenitását, gazdasági és politikai érdekeit Amerika monopolista urai cinikusan lábbal tiporják. Malenkov elvtárs a következőképpen jellemezte az amerikai imperialisták felfogását a „szövetségeseik"-kel való kapcsolatokról: „Előbb húzzátok a komimat, azután majd lovagolok rajtatok.“ (Nevetés a teremben). Az amerikai imperializmus, kihasználva vetélytársainak — vagyis a többi imperialista országnak — a gyengülését, megkaparintotta a tőkés világpiac jelentős részét. Saját érdekében megsemmisíti a kapitalista országok között történelmileg kialakult gazdasági kapcsolatokat és ezeket az Egyesült Államokkal való egyoldalú kapcsolatokkal helyettesíti, ilyenformán az amerikai imperializmus a többi kapitalista állam gazdaságát szétzüllesztő erőként hat. Az amerikai imperialisták a fegyverkezési hajszával és az ipar militarizálásával igyekeznek véget vetni gazdasági nehézségeiknek. A folyó költségvetési évben az Egyesült Államok közvetlen katonai kiadásai közel hatvanszorosára növekedtek az 1937—1938. költségvetési évhez képest. Ám a nemzetgazdaság militarizálásával nem sikerült kiküszöbölni a kapitalista, gazdaság nehézségeit, hanem ellenkezőleg, a termelési lehetőségek és a tömegek vásárlóereje közötti aránytalanság fokozásával egy újabb, mély gazdasági válság feltételeit teremtik meg. Az imperialisták kegyetlen rablógazdálkodása a gyarmati és a függő országokban, ahol a gazdaság, főleg pedig a mezőgazdaság a hanyatlás állapotában van és az emberek tízmilliói állandó éhínséggel küzdenek, az imperializmus gyarmati rendszerének intenzív ,széthullási folyamata, amely számos gyarmati országra kiterjedt, egyre súlyosabban nehezedik a kapitalista gazdaságra. Mindez azt jelenti, hogy a kapitalista gazdaságban az eddiginél is mélyebb ellentmondások jelentkeztek, a kapitalista gazdaság világrendszere pedig összességében jóval szűkebb és bizonytalanabb lett, mint a második világháború előtt. A kapitalista monopóliumok számára a fegyverkezési hajsza, más országok véres kizsákmányolása, saját népük kiéheztetése a példátlan meggazdagodás forrása. Hivatalos adatok szerint, is az Egyesült Államok kapitalista monopóliumainak jövedelmei 13-szorosan megnövekedtek 1938-hoz képest. Ugyanakkor a társadalom másik sarkán — a dolgozók világában — a legsötétebb nyomor uralkodik. Egyedül az Egyesült Államokban 13 millió teljes és részleges munkanélküli van. A lakosság adóterhei majdnem ugyanolyan arányban nőttek, mint a monopóliumok jövedelmei, éspedig több mint tizenkétszeresen. A megélhetés közel háromszorosára drágult az Egyesült Államokban. Még súlyosabb a dolgozók helyzete az amerikai imperialisták által kifosztott és kizsákmányolt többi kapitalista országokban —Franciaországban és Olaszországban, Belgiumban és Hollandiában,Nyugat- Németországban és Japánban. A széles néptömegek anyagi helyzetének rosszabbodása a tőkés országokban az életszínvonal csökkentése ellen, a militarista politika ellen folytatott harcok fokozódásához, az imperialista burzsoázia és a dolgozók közötti osztályellentétek kiéleződéséhez és a sztrájkmozgalmak növekedéséhez vezet. Az amerikai imperialisták arról álmodoznak, hogy uralmuk alá hajtsanak más népeket és ezért a béke aláaknázására és az új háború előkészítésére irányuló politikát folytatnak, mert tudják, hogy békés után, új világháború kirobbantása nélkül képtelenség kivívni a világuralmat. Ezek a háborús előkészületek a béke legfőbb bástyája, a háború legfőbb ellenségei a Szovjetunió ellen irányulnak, valamint a népi demokratikus országok ellen, amelyek hűséges szövetségesei a Szovjetuniónak a béke megőrzéséért vívott harcban Az Amerikai Egyesült Államok a háború felé sodorja a többi kapitalista országot — elsősorban az atlanti tömb tagjait, valamint a második világháborúban legyőzött országokat — Nyugat-Németországot, Olaszországot, Japánt. Az Egyesült Államok, az antikommunizmus és a „szabadság megvédésének" zászlajával álcázva igazi szándékát, kifosztja a többi kapitalista országot, megkaparintja gyarmataikat, felvevőpiacaikat, nyersanyagforrásaikat. Ami az amerikai imperializmus katonai stratégiáját illeti, a Szovjetunó Kommunista Pártjának XIX. komgresszusa hangsúlyozta, hogy ennek a stratégiának az a sajátossága, hogy „az amerikai imperializmus főkolomposai katonai terveiket idegen területek és idegen hadseregek, elsősorban nyugatnémet és japán, valamint angol, francia és olasz területek és hadseregek felhasználására, valamint más népek felhasználására építik, amelyeknek az amerikai stratégák elgondolása szerint, vak eszközül és ágyútömelékül kell szolgálniuk annak érdekében, hogy az amerikai monopolisták kivívhassák a világuralmat.“ E cél érdekében az új háborúra készülődő amerikai imperialisták vad fasiszta rendszert vezetnek be nemcsak az Egyesült Államokban, hanem más országokban is, főleg ott, ahol a béke és a demokrácia erői erősebbek (Franciaországban, Olaszországban, Japánban). Az amerikai imperializmus ma nemcsak mint agresszor lép fel, hanem mint a világzsandára is, amely igyekszik elfojtani a demokratikus szabadságjogokat és be akarja vezetni a fasizmust. E világzsandár ellen fordul egyre inkább az általa elnyomott népek gyűlölete és ellenszegülése. Növekszik és fokozódik a népek harca a nemzeti függetlenségért. Ez gyöngíti az imperialisták pozícióit és az imperialista táboron belül a harc kiéleződéséhez vezet a fasiszta reakció erői és az imperialista országok népeinek demokratikus erői között. Ez a helyzet — hangsúlyozta Malenkov elvtárs — rendkívül komoly következményekkel terhes a háborús gyújtogatók számára. Az amerikai imperializmus vezette imperialista tábornak a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen irányuló agressziós tervei reális veszélyt jelentenek a béke ügyére nézve. De helytelen volna azt gondolni, hogy a háború csak a Szovjet Állam és a népi demokratikus államok ellen irányulhat. Sztálin elvtárs arra tanít, hogy a kapitalista országok közötti háborúk elkerülhetetlenségéről szóló tétel továbbra is érvényben marad. Az imperialista tábort marcangoló ellentmondásokat elemezve Sztálin elvtárs azt a következtetést vonja le, hogy hiba lenne azt gondolni, hogy Anglia és Franciaország, Nyugat-Németország és Japán a végtelenségig tűrni fogják az Amerikai Egyesült Államok uralmát és igáját és nem fogják megkísérelni, hogy kiszakadjanak az amerikai rabságból s az önálló fejlődés útjára lépjenek. Az imperialista tábor egyre éleződő belső ellentmondásai létrehozzák a kapitalista államok közötti háború lehetőségét. A nemzetközi események minden nap újra igazolják az ellentétek kiéleződését a kapitalista országok között, az Egyesült Államok és Anglia, az Egyesült Államok és Franciaország, Franciaország és Nyugat-Németország, Anglia és Japán között és így tovább. A Szovjetunió figyelembe véve ezt, harcol az államok közötti bármilyen háború elhárításáért, a nemzetközi viszályok és nézeteltérések békés elrendezéséért. Békepolitikájának megvalósításában a Szovjetunió teljes összhangban van a többi demokratikus, békeszerető állammal — a Kínai Népköztársasággal, az európai népi demokratikus országokkal, a Német Demokratikus Köztársasággal, a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal, a Mongol Népköztársasággal, amelyekkel a Szovjetunió szoros baráti kapcsolatokat tart fenn és amelyeknek a kölcsönös segélynyújtási szerződések alapján segítséget és támogatást nyújt fejlődésükben és megerősödésükben. A Szovjetunió külpolitikája azon a lenini-sztálini tételen alapszik, hogy lehetséges a kapitalizmus és a korty murrizmus békés egymmás mellett élése, hogy lehetséges a békés együttműködés akkor, ha mindkét részről megvan az akarat, hogy teljesítsék a vállalt kötelezettségeket, hogy tiszteletben tartsák az egyenlőség és a más államok belügyeibe való be nem avatkozás elvét. Miként azt az SZKP Központi Bizottságának a kongresszus elé terjesztett jelentése megmutatja, a nemzetközi kapcsolatok fejlődésének két perspektívája létezik. Az amerikai—angol agresszív körök hazug módon azt állítják, hogy a fegyverkezési hajsza az egyetlen lehetőség a gazdasági megrázkódtatások elkerülésére és az ipar rendelésekkel való ellátásának biztosítására. Más szóval ők a háborús perspektívát választják- Emlékeztetni kell őket a múlt tanulságaira. A szovjet népnek, mondotta Malenkov elvtárs, már tapasztalata van az agresszorok elleni harcban és hozzászokott, hogy megverje őket. A jövőben is megveri őket, ha merészelik megtámadni a szovjet hazát. (Perceken át tartó hosszas taps.) Ami pedig a háborúk eredményeit illeti, tudvalevő, hogy az első világháború nyomán a kapitalista rendszerből kiszakadt Oroszország, a második világháború nyomán pedig egész sor európai és ázsiai ország. „Minden alapja megvan annak a feltevésnek, hogy a harmadik világháború a kapitalista világrendszer széthullására vezetne.“ De a háborúnak és következményeinek perspektíváján kívül van egy másik perspektíva is, a béke megőrzésének perspektívája, a kereskedelmi kapcsolatok kifejlesztése és kiszélesítése az összes államok között, függetlenül a társadalmi rendszereik közötti különbségtől — ami sok évre biztosíthatja a fejlett államok iparának szükséges rendeléseket, elősegítheti a gyengén fejlett országok gazdasági felemelkedését és a tartós gazdasági együttműködés biztosítását. E perspektíva megvalósításához szükséges a háborús propaganda betiltása, az atom- és a bakterológiai fegyver betiltása, a nagyhatalmak fegyveres erőinek fokozatos csökkentése, a békeegyezmény megkötése a nagyhatalmak között. Ezek az intézkedések megszabadíthatják a népeket egy újabb háború veszélyének félelmétől, véget vethetnek az anyagi erőforrások barbár elherdálásának egy új pusztító háború előkészítésére és lehetővé tehetik ezeknek az erőforrásoknak felhasználását a népek javára. A Szovjetunió ezt a politikát választja, mert ez megfelel az egész emberiség legfontosabb létszükségleteinek, ezt a politikát választja a népi demokratikus román állam is, akárcsak a többi európai és ázsiai demokratikus államok. (Hosszas taps.) E követelések megvalósításáért folytatott harc zászlaja alatt bontakozik ki az egész világon a béke megvédésének harci mozgalma. A Szovjetunió Kommunista Pártjának kongresszusán a békevédelem e széleskörű mozgalmát úgy határozták meg, mint a nemzetközi feszültség megszüntetésében és egy újabb világháború elhárításában érdekelt különböző társadalmi osztályok és rétegek háborúellenes koalícióját. Sztálin elvtárs munkájában mélyrehatóan elemezte e mozgalom jellegét. „A jelenkori békemozgalomnak az a célja, hogy harcra mozgósítsa a néptömegeket a béke megőrzéséért, az új világháború elhárításáért. Következésképpen ez a mozgalom nem azt a célt követi, hogy megdöntse a kapitalizmust és megteremtse a szocializmust, hanem csak a béke megőrzéséért folytatott harc demokratikus céljaira korlátozódik.“ Ennek a világ sokszázmillió emberét felölelő, pártonkívüli demokratikus mozgalomnak a sikere a béke megőrzéséhez és egy új háború elhárításához vezetne, ami a jelenlegi történelmi feltételek között hatalmas győzelme volna a demokrácia és a béke ügyének. Ebből azt a gyakorlati következtetést kell levonni, hogy fáradhatatlanul erősíteni kell a békeharc mozgalmat, minél szélesebb, minél átfogóbb jelleget kell biztosítani ennek a mozgalomnak, hogy soraiba foglalja az összes becsületes embereket, akik meg akarják védeni a békét, el akarják hárítani a háborúval járó hatalmas veszteségeket emberéletben és anyagi javakban, biztosítani akarják a népeknek a békés alkotómunka lehetőségét. A kommunisták minden országban a béke megvédéséért harcolók első sorraiban küzdenek. A béke megvédésének nevében készek együttműködni mindazokkal, politikai nézetre vagy vallásos hitre való különbség nélkül, akik őszintén kifejezésre juttatják békeharcos akaratukat, mert úgy vélik, hogy jelenleg az egész haladó és békeszerető emberiség legfőbb feladata biztosítani a békét, legyőzni és elszigetelni az imperialista agresszorok táborának kalandorait, akik profitjaik érdekében véres mészárlásba akarják sodorni a népeket. Ugyanakkor a kommunisták azt is tudják, hogy a békeharc mozgalmának sikere nem elégséges ahhoz, hogy megsemmisítse a háborúk elkerülhetetlenségét, „nem elégséges, mert a békevédelmi mozgalom minden sikere ellenére — mutat rá Sztálin elvtárs, — az imperializmus mégis fennáll, továbbra is fennmarad — következésképpen fennmarad a háborúk elkerülhetetlensége is.“ „Hogy a háború elkerülhetetlenségét kiküszöböljük — tanítja Sztálin elvtárs — meg kell semmisíteni az imperializmust.“ (Viharos taps.) Az imperializmus elleni harcban magasztos szerep hárul a kommu is. Az SZKP kongresszusa részletesen elemezte a szovjet nép megvalósításait, amelyeket a XVIII. pártkongresszus óta eltelt időszakban a gazdasági és kulturális építés minden területén elért. A kongresszus kidomborította, hogy ezt az időszakot a Szovjetunió belső helyzetének szakadatlan megszilárdulása, az egész népgazdaság és a szocialista kultúra fejlődése jellemzi. A Szovjetunió elleni fasiszta agresszió megszakította a szovjet emberek békés munkáját. A háború folyamán a szovjet nép, Lenin és Sztálin pártjának vezetésével, összes erőinek és erőforrásainak mozgósításával biztosította a történelmi jelentőségű győzelmet a Nagy Honvédő Háborúban. A háború körülbelül 8—9 évvel késleltette a szovjet ipar fejlődését. Sztálin elvtárs 1946 február 9-i ismert beszédében kijelölte a népgzdaság újabb hatalmas lendülete megszervezésének tervét, annak érdekében, hogy a szovjet ipar színvonalát a háború előtti színvonalnak körülbelül a háromszorosára emeljék. Ez a nagyszabású programm teljes sikerrel valósul meg. Csak néhány számot említek, hogy érzékeltessem a Szovjetunió ipari termelésének viharos növekedését. A nyersvastermelés például, 1952- ben eléri a 25 millió tonnát, tehát körülbelül 70 százalékkal felülmúlja a háború előtti termelést. A nyersvastermelés csupán 3 év alatt 8 millió tonnával emelkedett. A kőolajtermelés idén 47 millió tonnára emelkedik, vagyis 50 százalékkal lesz több mint a háború előtt, úgy, hogy 3 év alatt 13 millió tonnával növekedik. Az ipari termelés összmennyisége 1952 végén 2,3-szor lesz nagyobb, mint 1940-ben. Nagy lendületet vett a közszükségleti cikkek termelése. 1952-ben több mint 5 milliárd méter vászonneműt, 250 millió pár bőrrobbent, 3,3 millió tonna cukrot, stb., termelnek. A pártot és a kormányt Sztálin elvtársnak az ipar legfejlettebb technikával való felszerelésének jelentőségére vonatkozó útmutatásai vezérlik. A szovjet gépipar csupán a legutóbbi három év alatt közel 1.600 új gép- és szerkezettípust alkotott. A technikai haladásért vívott harcban jelentős szerep hárul a szovjet tudományra. „Ebben az időszakban — mondotta Malenkov elvtárs a Központi Bizottság jelentésében — igen fontos eredménye volt a szovjet tudománynak az atomenergiátermelés módszereinek felfedezése. Ezzel tudományunk és technikánk megszüntette az Egyesült Államok ionopolisztikus helyzetét ezen a téren és komoly csapást mért a háborús gyujtogatokra ... A szovjet államnak — miután rendelkezik az atomenergiatermelés reális lehetőségeivel — nagy érdeke, hogy ezt az új energiafajtát békés célokra, a nép janista, demokratikus vagy munkásparasztpártokra, amelyek még nem kerültek hatalomra és amelyek továbbra is a drákói burzsoá törvények igája alatt dolgoznak. A kongreszszuson elmondott korszakalkotó beszédében, Sztálin elvtárs rámutatott arra, hogy miben áll ez a szerep és zseniális következtetéseket vont le a testvéri kommunista pártok útját és munkamódszereit illetően, harcaik és győzelmeik perspektíváit illetően Hangsúlyozva, hogy a korunkbeli burzsoázia lábbal tiporta az emberek és a nemzetek egyenlőségének elvét, félrelökte a burzsoá demokratikus szabadságjogok zászlaját, a nemzeti függetlenség és a nemzeti szuverenitás zászlaját. Sztálin elvtárs azt mondotta: „Kétségtelen, hogy ezt a zászlót önöknek, a kommunista és demokratikus pártok képviselőinek kell magasra emelniök és előre vinniök, ha jó hazafiak akarnak lenni, ha a nemzet vezető erejévé akarnak válni. Nincs más, aki magasra emelje ezt a zászlót.“ Sztálin elvtárs szavai, hogy „teljes joggal számíthatunk a testvérpártok sikereire és győzelmére a tőke uralmának országaiban“, lelkesítik a béke, a demokrácia és a szocializmus harcosait a kapitalista országokban, megerősítik megingathatatlan hitüket igaz ügyük győzelmében. (Hosszantartó taps.) vára használják fel, mert az atomenergia ilyen irányú felhasználása határtalanul kiszélesíti az ember hatalmát a természet elemi erői felett, a termelőerők növekedésének, a technikai és kulturális haladásnak, a társadalmi gazdaság növekedésének óriási lehetőségeit tárja az emberiség elé.“ Nagy sikereket értek el a villamosítás művében és egyes olyan vidékek ipari fejlesztésében, amelyeknek azelőtt nem volt iparuk. A kongresszuson nyomatékosan hangsúlyozták a termelés ütemes megszervezésének szükségességét, hóvégi „hajrák“ nélkül; a választékterv és a termékek minőségére vonatkozó normák szigorú betartásának szükségességét; az összes tartalékok fokozott felhasználásának szükségességét a munka termelékenységének szakadatlan növekedése és a szovjet vállalatok nagyszerű technikai felszerelésének teljes kihasználása érdekében; a technikai normamegállapítás jó megszervezésének szükségességét. Jellemző, hogy Malenkov elvtárs az SZKP Központi Bizottságának tevékenységéről szóló jelentésében külön fejezetet szentel a takarékossági rendszernek, mint a népgazdaság további fellendülése legfontosabb mozgatóerejének. Számunkra rendkívül időszerű a kongresszus következő útmutatása: „Minél teljesebben és észszerűbben használjuk fel a termelési tartalékokat, minél takarékosabban és körültekintőbben vezetjük gazdaságunkat, annál nagyobb sikereket érünk el a népgazdaság valamennyi ágának fejlesztésében, annál nagyobb eredményeket érünk el a nép anyagi és kulturális színvonalának emelésében.“ Hogy szemléltessem, milyen mesteri módon tárják fel és mozgósítják a szovjet emberek a vállalatok belső tartalékait, elég ha megemlítem a következő két tényt: 1. Az ipari termelés 1940-hez viszonyított össznövekedése arányának közel háromnegyedét — 70 százalékát — a munkatermelékenység növelésével érték el. 2. Az ötéves terv irányelvei leszögezik, hogy míg az 1951 — 1955 évi építkezésekre szánt állami beruházások összmenynyisége 90 százalékkal növekszik, az ezekre az építkezésekre szánt összegek csupán 60 százalékkal növekednek az előző ötéves tervhez viszonyítva, míg a fennmaradó 30 százalékot az önköltség csökkentéséből, a munkatermelékenység növeléséből, a nem produktív költségek csökkentéséből stb. kell fedezni. Ami az iparra vonatkozó további terveket illeti, előirányozzák, hogy az ötödik ötéves terv végére az ipari termelés 70 százalékkal emelkedik 1950-hez viszonyítva. Az ipari termelés megháromszorozódik 1940-hez viszonyítva s ez kétségtelenül meg kell hogy gondolkoz(Folytatása a 4. oldalon)