Vörös Zászló, 1960. július (9. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-22 / 172. szám

t ünnep előtt A FALUSZÉLI DOMBRÓL be lehet látni az országút mentén hosszúra nyúló Maksára. A gyümölcsfák zöld sátorából előkandikálnak a piroscserepes házak. A falutól a messzi láthatúrig húzódnak a nagy kiterjedésű földek. Ott aránylik egy hatalmas búzatábla, mintha se vége, se hossza nem volna. Amott haragoszöld levelű burgonyás, még távolabb cukorrépás. Széles e határon nem látni szalagkeskeny földeket. Nem, mert Maksa kollektivizált község, s az a szomszédos Besenyő is. Gazdag a határ, olyan, mint a bőségesen megterített asztal, s hogy ilyenné vált, a kommunistáknak és a maksai dolgozó földműveseknek érdeme, akik már tíz esztendővel ezelőtt hallgattak a párt szavára és megalapították a Józsa Béla nevét viselő kollektív gazdaságot. Tíz szorgos munkában és eredményekben gazdag esztendő telt el azóta, hogy Maksa határában is megjémtek a dübörgő traktorok, és 'jük belehasított a földbe s őrökre eltörölte az önzést és gyűlöletet szülő bozótos mezsgyéket. Maksán sok minden megváltozott azóta. Ahogy Berszán József, a gazdaság idős elnöke mondotta, — könyvet lehetne írni róla. — De, hogy jobban lássa a dolgokat, induljunk útnak s vegyük számba szép sorjában — biztatott Berszán bácsi. A GAZDASÁG UDVARÁN néhány esztendővel ezelőtt még csak a székházat s egy csapottfedelű, öreg istállót lehetett itt látni. Ma valóságos gazdasági telep benyomását kelti az udvar. Hatalmas méretű, emeletes gabdairaktár, szerszám- és gépszínek, műhelyek és istállók sorakoznak egymás mellett. S a telep esztendőről esztendőre bővül, terebélyesedik. — Látja azt a nagy istállót, ott a mező szélén ? Az idén építettük. Még egy akkorát építünk melléje, mert nagy szükség van rá. Alakuláskor csak néhány szarvasmarhánk volt, ma 334-et tartunk számon. De nem állunk meg ennél a számnál, nem ám. Idén végéig annyi szarvasmarhánk lesz, hogy még egy nagy istálló megtelik velük. Azt akarjuk, hogy a növénytermesztés és az állattenyésztés között meglegyen a helyes arány. Főképp haszonállattartásra törekszünk, mert a sok állat sok pénzt jelent. Az idén legkevesebb négyszázezer lej jövedelmet kell elérjünk az állatokból és üdült termékekből. Közel két vagon húst, tejet, sajtot, túrót adunk el az államnak. Persze a növénytermesztés szüntelen javításáról sem feledkezünk meg. Az idén csak gabonából több mint három vagonnal értékesítettünk, hát még az ipari növényekből. Egy szó, mint száz: az idén meg lesz a két és fél millió lej jövedelem. Amikor kimondta, megállt, megpödörítette előreálló fekete bajszát s elmosolyodott. — Tudja, mi jutott eszembe ? _ ? — Még az avatóünnepségen ezt mondta valaki: Nem viszitek semmire se, mert széthúznak az emberek. Persze, arra nem gondolt, hogy időközben az emberek gondolkodása is megváltozik. Na, szóval eleinte valóban voltak bajok. Kicsit nehezen szoktunk össze, de megbarátkoztunk. Egyesek nem bíztak a gazdaság fejlődésében s másutt keresték a megélhetés forrását, de amikor azt látták, hogy erősen megvetettük a lábunkat s többre vittük, mint ők, visszaédesedtek. Ma már ők kérik a munkát s úgy dolgoznak, hogy abban hiba nincs. Az idén példáid a rajonban, elsők között végeztünk a növényápolással. Mindenki megfogta a munka végét. Meg aztán a gépek. Eleinte voltak, akik idegenkedtek tőlük. „Gazol, nem ér fel a kéz munkájával“ - mondták, de tévedtek. A gépek kifogástalanul működtek. Ezért a szántást és vetést például ebben az esztendőben 100, a kaszálást 90, a kapálást 50—60, az aratást 70 százalékban gépekkel végezzük. Alig telt el egy negyedóra s a határba értünk. Előttünk messzire nyúlt a hatalmas cukorrépás. A répa szép, gazdag termést ígér. Az elnök a távolba mutatott. ■— Látja azokat a szénaboglyákat? Messze, a láthatár szélén álltak a szénaboglyák, alig lehetett észrevenni. — Na, ott a cukorrépás széle. Az idén 120 hektáron termesztünk cukorrépát. Valamikor itt alig termett meg ez a növény. A régi időkben így biztattak a cukorrépa termesztésére: — Termeljetek cukorrépát s nem kell „Iconcsentrára“ menjetek. A csuda vitte volna el őket. Akkor is a szegények jártak rosszul, mert nem volt hová vessék a magot s igy csak a gazdagok maradtak itthon. Mindenki azt tartotta, hogy Maksa határában a cukorrépa nem éri meg a belefektetett munkát. Akkor nem érte meg, mert egy hektár még egy vagonnal sem termett. Ma két-két és fél vagot takarítunk be hektáronként. Hiába, a gép s a műtrágya megteszi a magáét, no meg az agrotechnika alkalmazása is. • A TEHETSÉGES SZERVEZŐK IjtEVI LE ZONF.K Kakas Zoltán levelezőnk irta s a maksai kollektivisták is megerősítették, hogy új szakembergárda nevelődött k Mátosán. A kollektivisták gyermekeinek 90 százaléka elvégezte a hét osztályt s a végzettek hetven százaléka középiskolás. Jó néhányan szakmai, jóképp mezőgazdasági iskolát végeztek. A gazdaság küldte traktoros iskolába például Dobra Sándor, Bódi János és Cseke István traktorosokat is, akik közmegelégedésre a kollektívben dolgoznak. Nemrég végezte el tanulmányait Demeter Lajos is, az állattenyésztő brigád vezetője. Jelenleg a kézdivásárhelyi mezőgazdasági iskolában tanulnak: Lakatos Margit, Fazekas Jolán ás Baricz Ferenc, akik ide térnek majd vissza, hogy a tanultakat gyümölcs" ráessék. E példák is hűen igazolják, hogy a kollektív gazdaságban alkalom kínálkozik arra, hogy a parasztságból jó szakemberek, tehetséges szervezők nőjenek ki, kezdve az elnöktől egészen a brigádos vezetőkig. MÁRSAN MÉG VANNAK ÖREG HÁZAK Igen, még található itt vályogfalas, süppedt régi ház, de számuk egyre kevesebb s rövid időn belül hírmondónak sem marad belőlük. Berszán bácsival bejártuk a teljesen villamosított falut. Megmegálltunk s néztük a szebbnél szebb új házakat majd betértünk Bereczki Pólókhoz. Az udvaron csönd. A konyha kéményéből vígan emelkedett fel a füst. Bereczki néni főzte az ebédet. Hellyel kínált s beszédbe elegyedtünk. Negyvenöt év körüli, hosszúkás arcú asszony, akin meglátszik hogy már kora gyermekkora óta keményen dolgozik. Amit múltjukról elmondott, jellemző a hajdani földnélküliek életére. „Amikor összeházasodtunk, alig volt valamink. Én cselédlány voltam Brassóban, a férjem, alkalmi munkás. A férjem később kitanulta a kovács mesterséget s Pojánban próbáltunk gyökeret verni. De nem volt ott maradásunk, mert öt kovács élt a faluban s kevés volt a munka, újra Brassóban próbálkoztunk, de a férjem többet volt munkanélküli, mint amennyit dolgozott. A felszabadulás után itt telepedtünk le, de csak azóta élünk gondtalanabbul, hogy kollektivisták lettünk. Ezt a házat a kollektívben megtakarított pénzünkből vettük. Addig idegen fedél volt a fejünk fölött. Most minden kollektivista, aki szereti a munkát, jó fél. Dolgozni kell, de hát munka nélkül, élni sem tudnánk. Régebb nem is gondolhattunk a disznóvágásra, ma alig van a faluban olyan család, mely ne vágna két disznót, 150-200 kilósat. Ma mindenki fehér kenyeret eszik, jól ruházkodik, kerékpárja, rádiója, új bútora és kényelmes lakása van. Már olyanok is vannak, akik motorkerékpárral mennek a kapuiéba... így beszélt Bereczki néni aki, ha későre is, de megérte a becsületes munkáért kijáró megbecsülést és jólétet. És így vallanak a kollektív gazdaság fennállásának tizedik évfordulójára készülődő kollektivisták valamennyien. Számításaikat megtalálták a közösségben, mely az elkövetkező esztendőkben még szebbé, még emberibbé változtatja életüket. DOMAHIDI GYULA így növekedett a maksai kollektív gazdaság állóalapja Ifha bemutatjuk Alkudvarhelyt Varos Csillag bútornyíkrat Milyen mértékben járul hozzá egy bizonyos munkaközösség a több, jobb, olcsóbb ipari teamek előállításához — ez az a kérdés, melyre megkeresve a feleletet, nyerhetjük csak a leghűbb képet az illető gyár, üzem tevékenységéről. Próbáljuk meg — e kérdésre válaszolva — bemutatni a székelyudvarhelyi Vörös Csillag bútorgyá- Irat. A gyár asztalit, szekrényt, valamiint — a III. pártkongreszszus köszöntésére tett legutóbbi vállalása értelmében —rekamiert készít. Termelése állandóan növekvő színvonalat mutat. Ez év első félévében közel 113 százalékra teljesítette tervét, a múlt év hasonló időszakához képest pedig 44%-kal termelt többet. A gyár gépállományának felújítása segítette elő döntő módon a termelés növelését. A termelékenység az első félévben 119,37 százalékra emelkedett. Mit jelent ez gyakorlatilag? E kérdésre is a szürke, de csalhatatlan és minden dicsérő jelzőnél többet mondó számadatok adnak feleletet: 1959 második félévében például 30,27 munkaórát vett igénybe egy asztal elkészítése, ez év első félévében pedig csupán 29,06 munkaórát. Figyelembe véve, hogy igen jó minőségű, munkaigényes asztalokról van szó, elismerést érdemel ez az eredmény, mert arra mutat: a gyár munkaközössége máris nekilátott a III. pártkongresszus azon fontos célkitűzésének valóra váltásához, hogy az iparban a hatéves terv időszaka alatt 60—65%-kal kell növekedjék a munka termelékenysége, s ezen az úton érjük el az ipari termelés emelkedésének több, mint, 70 százalékát. Az ipari termelési színvonalának fontos kritériuma, mekkora önköltséggel állítja elő gyártmányait az illető üzem. A fajlagos anyagfogyasztás csökkentésével, az effektív munkaidő jobb kihasználásával, valamint az egyéni munka szakosításával (vagyis azzal, hogy a termelékenység növelését tartva szem előtt — egy munkás mindig ugyanazon a munkafázison dolgozik) a bútorgyár a tervezett 4% helyett 14 százalékkal csökkentette önköltségét, 262 ezer lejt takarítva meg ezáltal népgazdaságunknak. Vallassuk hát tovább a számokat, hogy minél több irányból megvilágíthassuk, mit hogyan csinálnak a bútorgyárban. Maradjunk talán az imént említett asztaloknál, s lebbentsük felkészítésük egy másik „titkát“: 1959-ben egy asztal előállításához 0,074 köbméternyi faanyagot használtak fel, 1960 első négy hónapjában pedig már csak 0,037 köbmétert. Igaz, ezért a jó anyagkihasználásért a gyár munkaközösségének meg kell osztania a dicsőséget másokkal is, mert eredményük nem lett volna épp ily jelentős, ha nem kapnak jobb minőségű faanyagot. Ennek dacára szép teljesítményük arra vall, hogy a pártkongresszus útmutatása, mely szerint egy köbméternyi faanyagból lényegesen nagyobb értéket képviselő ipari termékeket kell előállítani, követésre talált a székelyudvarhelyi asztalosmunkások között. A fentebbi termelési eredmények egyenes következménye, hogy a gyár máris 200.000 lejjel növelte vállalásán felüli jövedelmét. Mindent összevetve, nézzük meg végül azt, hogy — a legfőbb termelési mutatók kölcsönös összefüggésének tükrében — miként dolgoznak a bútorgyáriak. Ímé, a pontos kimutatás: 1960 első félévében A munka termelékenysége a tervhez viszonyítva 113,12 % Az átlagkereset viszont ennél kisebb százalékarányban növekedett, mert a tervezetthez viszonyítva______________________________________108,94 % Mindezt a munkáslétszám emelése nélkül érték el, mely tehát maradt_____________100,00 %" Hozzáértő a gazdasági vezetés az udvarhelyi bútorgyárban — erre mutatnak a fentebbi számok. Csak a tüzetesebb utánajárás során derül ki azonban az a hiba, hogy időnként a dolgozók munkaideje nincs eléggé kihasználva. A még nem egészen zökkenésmentes anyagellátás következtében előálló nehézségeket előrelátó szervezéssel, mindent figyelembe vevő körültekintéssel kell legyűrnie a bútorgyáriaknak. A gyárban számos élmunkást tartanak nyilván. Tellmann Ilona, Balázs Eszter, Szász Lajos, Molnár Péter,Crercze Jenő, Cseke Lajos c íme néhány név, azok közül, akik nagy szakmai hozzáértéssel, az öntudatos munkásra jellemző tenniakarással biztosítják, hogy a gyár munkájának mikéntjét a fentebb idézett tiszteletreméltó számiadatok tükrözzék, ők az élenjárói a vállalatban a több, jobb, olcsóbb ipari termék előállításáért kibontakozó mozgalom Az össztermelési terv teljesítése 112,67 % Ehhez felhasználták a béralap ___109,03 %-át. I II .: ---------------------- Levelezőink írják ! CSÍKSZEREDÁN a dolgozók elismeréssel nyilatkoznak az IREM vállalat keretében működő étkezdéről. Tápdús, ízletes ételeket szolgálnak fel és a kiszolgáló személyzet is igen udvarias és figyelmes. Rend és tisztaság ho-s ?id az ebédlőteremben, itt igazán jól esik az ebéd. A dolgozók megelégedését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az itt étkezők, száma az utóbbi időben újabb 70—80 szenéllyel gyarapodott. Dicséretet érdemelnek munkájukért Balázs Ferenc felelős, valamint Kelemen Magda, Györfi Juliánná, Miklós Vilmosáé és Ferenc Erzsébet alkalmazottak. (KOVÁCS ISTVÁN). NY ARADKABACSONFALVÁN a Szikra kollektív gazdaság tagsága nemrég ünnepelte a gazdaság megalakulásának 10. évfordulóját. A 152 családból álló közösség számba vette az eddig megtett utat. Nőtt a gazdaság , és a kollektivisták életszívonala is évről évre emelkedett. A gazdaság építkezéseivel egyidőben a tagok építkezéseiről is lehet beszélni, továbbá arról is, hogy szinte egyetlen kollektivista házból sem hiányzik a kerékpár, rádió. Mindezeken okulva,egyre többen kérik felvételüket* a kollektívbe, jelenleg is számos ilyen kérés vár megvitatásra, mint pl. a Magos Péteré, Imreh Károlyé, Imreh Ferencé stb. (HUSZÁR JÓZSEF). NYOMATON a dolgozók az e. évi önkéntes hozzájárulási összeget hídmérleg vásárlásra szán ták. Határozatukat meg is valóisították s igen nagy örömükre,, szolgál, hogy megszűntek a különböző mérésekkel járó nehézségek. A mérleg elhelyezésével kapcsolatos munkákat is önkéntesen végezték a falu lakói. Jelenlegi feladatuk a nyomállatóinak az, hogy learassák és szem* veszteség nélkül zsákokba rakját a gabonát. (NOVAK ALBERET.).