Vörös Zászló, 1968. szeptember (20. évfolyam, 208-232. szám)

1968-09-01 / 208. szám

2 TISZTELT MAURER EL­VT­ÁRS! KEDVES ELVTÁRSAK! Engedjék meg, hogy a pártaktí­va, megyénk kommunistái, összes dolgozói nevében üdvözöljem kö­rünkben Maurer elvtársat, Romá­nia Szocialista Köztársaság Mi­nisztertanácsának elnökét, ugyan­akkor örömünkkel együtt kifejez­zem teljes odaadásunkat és hűsé­günket pártunk és kormányunk iránt. Meggyőződésem, hogy a legtisz­tább igazságot fejezem ki, amikor teljes odaadásról beszélek, mert pártunk és kormányunk politiká­ja szocialista hazánk termékeny talajában, az egész nép egyöntetű akaratában gyökerezik, s ebből meríti hatalmas erejét, akárcsak a ruondabeli Anteus, aki legyőzhe­tetlenségét a földdel való kapcso­latnak köszönhette. Csak ezzel magyarázható a párt­os államvezetőség által képviselt eszmék gyors behatolása a dolgozó tömegek összes rétegeinek tudatá­ba. Ezek az eszmék útmutatóul szolgálnak szocialista társadalmunk fejlesztésében, minden újnak, ha­ladónak a felkarolásában, s a harc­ban minden ellen, ami elavult, a­­mit meghaladott az idő. Irányel­vei, intézkedései révén pártunk a jelen fényeiből feltárja a jövőt, minthogy a jelen magában hordoz­za a jövőt, akár a termékeny mag a beérett gyümölcsöt. A pártunk iránti bizalom és megbecsülés a szocializmus ne­gyedszázados megvalósításaiban, a szocialista rendszerünk minden te­vékenységi területén elért nagy­szerű sikerekben tükröződik. Me­gyénkben is nagyszabású változá­sok mentek végbe, virágzó kertté vált szocialista hazánk­­b­őség­ontó nagy kertjében. Az ország iparosításának átfogó programja keretében megyénkben is tízéves épülnek fel a nemzet­­gazdaság szempontjából is jelen­tős ipari objektumok. Maros me­gye ipara 1967-ben az ország össz­­ipari termelésének mintegy 4 szá­zalékát valósította meg, s ez az arány állandóan növekszik. Az a­­lap iparágakhoz , energetikai-, vegyi-, építőanyagiparhoz tartozó vállalatainkban az ország összter­melésének jelentős részarányát ál­lítják elő. Csak egyetlen példát említek: a radnóti és gyulakutai hőerőművek az elmúlt évben az ország összvillamosenergia terme­lésének közel egyharmadát állítot­ták elő, 6,5-szer annyi energiát, mint 1938-ban Romániában ösz­­szesen. Néhány nappal ezelőtt, felsza­badulásunk nagy ünnepén, me­gyénk üzemeinek munkaközössé­gei büszkén jelentették, hogy tel­etek tervelőirányzataikat, hoz­va ezáltal egész népünknek cialista építésben elért sike­­rt. Az össztermelési előirány­ot 102,2, az értékesített áruter­melési tervet 104,7 százalékban valósították meg, s a terven felül gyártott termékek értéke megha­ladta a 157 millió lejt. A Marosvásárhelyi Vegyikombi­nát dolgozói nemrég jelentették, hogy átadták a termelésnek azo­kat az új részlegeket, amelyeket a kombinát fejlesztésének második szakaszára irányoztak elő, s ezál­tal a vegyészet ezen erődjének termelése megháromszorozódott. Az ünnepi felvonulás részvevői megelégedéssel fogadták a hírt, hogy beindult az új, korszerű kesztyűgyár, amely évente egy és félmillió pár kesztyűt állít majd elő. Ez évben az állami mezőgazda­­sági vállalatok munkásai, gépesítői és szakemberei, a szövetkezeti földművesek, lelkesen válaszolva a párt és a kormány felhívására, ki­váló terméseredményeket értek el: hektáronként 400 kilóval több bú­zát takarítottak be, kukoricából pedig csak az MTSZ-ek előrelátha­tóan mintegy 650 kilóval többet takarítanak be, mint az elmúlt évben. A jelek szerint túlszárnyal­ják a cukorrépa és a zöldségfélék termelési előirányzatát is. A Ma­ros és Küküllő vidékén ilyen ter­méseredményekre még nem volt példa. Földműveseinknek elhatározása, hogy az ipari munkásokhoz hason­lóan, teljesítik és túlszárnyalják tervelőirányzataikat és szerződé­ses kötelezettségeiket, mind több mezőgazdasági terményt adnak az országnak. Ez a válaszuk arra a sokoldalú segítségre, melyet a fa­lu felvirágoztatásához, életszínvo­naluk emeléséhez kaptak. Maros megye tudósai, művészei, a főiskolák, a közép- és szakmai iskolák tanárai kiváló anyagi fel­tételek és erkölcsi támogatás mel­lett végzik munkájukat a párt po­litikájának megvalósításáért, ami értékes művészi alkotásokban, ifjú­ságunk öntudatának növekedésé­ben, a különböző területeken ki­fejtett hasznos kutatómunkában tükröződik. Mindezeknek az anyagi és szel­lemi értékeknek, a szocializmus é­­veiben Maros megye területén lét­rehozott összes javaknak a megte­remtői a román, magyar és német dolgozók, akik örökké tartó test­vériségben harcolnak hazánk egész népével együtt az emberiség leg­szebb álmának, a kommunizmus­nak a megvalósításáért. Az iparban, a mezőgazdaságban és a többi tevékenységi területe­ken elért sikerek lehetőséget te­remtenek a dolgozók anyagi és kulturális színvonalának emelésé­re, ami rendkívül jelentős tényező az állam általános és az ember e­­gyéni érdekeinek azonosításában. ELVTÁRSAK! Szocialista rendszerünk, pártunk és kormányunk elévülhetetlen ér­deme a román nép és az együtt­lakó nemzetiségek testvériségének megvalósítása, mindennemű nem­zeti megkülönböztetés végleges felszámolása, a teljes jogegyenlő­ség biztosítása az ország összes ál­lampolgárai számára, akiket a kö­zös eszmék és célok egyesítenek a szocialista társadalom építésében. Nekünk — akik együtt éltük át a felszabadulást, a szocialista épí­tés éveit, akik együtt harcoltunk minden rossz ellen, a régi rendszer minden öröksége ellen — felmérhe­tetlen öröm látni, amint a román, magyar, német dolgozók vállvetve, testvérként együtt dolgoznak, éne­kelnek és táncolnak. Románok, magyarok, németek azonos lelke­sedéssel törekednek arra, hogy a közös hazát virágzó kertté változ­tassák, s a tudatukban egyetlen szó talál visszhangra, a Román Kommunista Párt szava. A párt- és államvezetők me­gyénkben tett látogatásaik alkal­mával Nicolae Ceaușescu elvtárs beszélt erről az egységről és test­vériségről. Az ő szavai mutatnak irányt, vezérelnek mindennapi munkánkban. Meghallgatva Nicolae Ceausescu elvtársnak a Brassó, Kovászna és Hargita megyékben tett látogatá­sa alkalmával mondott beszédeit, megyénk dolgozói érzéseikben a­­zonosultak a meglátogatott megyék dolgozóival s ez érthető, hisz azo­nos, közös a cél is. Rendkívül megindító Maros me­gye magyar tudósainak, íróinak, művészeinek, tanárainak és mér­nökeinek a párt Központi Bizott­ságához, s személyesen Nicolae Ceausescu elvtárshoz intézett, ő­­szinte érzésektől áthatott, s m­é­­lyenszántó gondolatokat tartalma­zó levele, amelyet közöltek a helyi lapok. Maros megye magyar értelmi­ségiei egyöntetűen fejezték ki a szocialista Románia bel- és külpo­litikája, a szocializmus és a béke ügye iránti hűségüket. Idézek a levélből: „Mi, magyar értelmisé­giek, szocialista hazánk, Románia hűséges fiai, kifejezésre juttatjuk mélységes hálánkat és ragaszkodá­sunkat a Román Kommunista Párt bölcs politikája iránt, amely a nemzeti kérdés helyes, marxi-leui­ai megoldásával nagyszerű életkö­rülményeket és alkotási körülmé­nyeket biztosított számunkra. Büsz­kék vagyunk rá, hogy a hazai tu­domány, művészet és a nemzeti kultúra kincsestárát mi is értékes művekkel gazdagíthatjuk, híven tükrözve népünk forradalmi vív­mányait.“ Megyénk dolgozói teljes szívvel támogatják a párt és az állam bel­politikáját s a jövőben is határo­zottan munkálkodnak a párt IX. kongresszusán és az Országos Kon­ferencián kijelölt nagyszerű felada­tok teljesítésén. Az elkövetkező esztendőkben megyénk termékeny területén a román ipar újabb erődei épülnek. Ezek közül megemlíthetem a ma­rosvásárhelyi eletronikus számoló­gép-gyárat, melynek alapkövét ün­nepélyes keretek között a napok­ban rakjuk le, a marosvásárhelyi, segesvári, dicsői és régens fonto­sabb ipari vállalatoknak a bővíté­sét, a marosvásárhelyi Állami Szín­ház, kórházak és poliklinikák épí­tését. ELVTÁRSAK! Pártunk és államunk tevékeny­ségének alapvető jellegzetessége a bel- és külpolitikája közötti teljes összhang, s külpolitikájának köz­ponti eleme az összes szocialista országokkal való örök barátság és szövetség. Most, amikor a Varsói Szerződés öt országának csehszlovákiai be­avatkozása következtében a nem­zetközi kommunista mozgalom egy­sége szempontjából oly nehéz pil­lanatokat élünk át, mi,­e Maros menti tájak lakosai, az egész ro­mán néppel együtt, kifejezzük tel­jes azonosulásunkat pártunk in­ternacionalista álláspontjával. Ez az álláspont meggyőzően jut kifeje­zésre a Nagy Nemzetgyűlésen elfo­gadott Nyilatkozatban, a legutóbb közzétett párt- és állami dokumen­tumokban. Pártunk álláspontjának leszöge­­zése szempontjából rendkívüli je­lentőségű a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Végre­hajtó Bizottságának Nyilatkozata, amely ismételten hangsúlyozza pár­tunk elvi álláspontját, a szocialis­ta országok közötti kapcsolatok szempontjából oly nehéz körülmé­nyek között. A megyei pártszervezet aktívá­jának ülésén, megyénk kommunis­táinak gyűlésein, nyilatkozatokban, az újságokban, a rádióban és a te­levízióban közölt nyilatkozatokban a Román Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságához, személyesen Nicolae Ceausescu elvtárshoz in­tézett levelekben és táviratokban, teljes határozottsággal fejeztük ki bizalmunkat pártunk, a Központi Bizottság elvszerű, internaciona­lista, marxista-leninista politikája iránt, s azt a meggyőződésünket, hogy ez a politika kifejezi a román nemzet alapvető érdekeit, s u­­gyanakkor a szocializmus és a vi­lág békéje iránti felelősségérzet hatja át. Teljes szívvel támogatjuk pártun­kat annak az elvnek a következe­tes fenntartásában, miszerint a szocialista Románia külpolitikájá­nak sarkköve a testvéri szocialista országokkal való barátság és szö­vetség a sokoldalú, elvtársias e­­gyüttműködés. Mindez fontos in­ternacionalista kötelesség, s meg­felel az egész világ munkásosztálya, az összes népek, az egész antiim­­perialista front érdekeinek. Teljes azonosulásunkat fejezve ki a Román Kommunista Párt bel- és külpolitikájával, megyénk dolgozói, fiatalok és idősek, lángoló hazafi­­sággal tettek fogadalmat arra, hogy egy emberként tömörülnek a párt, annak Központi Bizottsága köré, megvédik forradalmi vívmányain­kat, szeretett hazánk függetlensé­gét és szuverénítását, mindenkivel szemben, aki ezt megpróbálná fi­gyelmen kívül hagyni. A kommunisták, az összes párt­szervek és szervezetek, ezen ősi tájak román, magyar, német lako­sainak nevében szeretném biztosí­tani a legfelső párt- és államvezető­séget, hogy ez a fogadalom vezérel bennünket további munkánkban, a IX. kongresszuson, az Országos Konferencián, a párt és az állam összes határozataiban kijelölt fel­adatok példás teljesítéséért kifej­tett tevékenységünkben. Ez a fogadalom lelkesít bennün­ket a párt bölcs politikájának meg­valósítására, s megyénk dolgozói­nak alkotó erejét, tehetségét és szorgalmát bekapcsolja ebbe a ha­talmas áradatba, amely sikerre vi­szi a szocialista hazánk felvirágzá­sáért végzett munkánkat. Megkérjük Ion Gheorghe Maurer elvtársat, tolmácsolja a Központi Bizottságnak, személyesen Nicolae Ceausescu elvtársnak, a megyei pártszervezetnek, az összes dolgo­zóknak — nemzetiségre való tekin­tet nélkül — ezt a fogadalmat. A párt iránti szeretetünkről, hűsé­günkről tetteink, megvalósításaink beszélnek majd, szerény hozzájáru­lásunk az ország fejlesztéséhez, te­kintélyének növeléséhez, a román nemzet felvirágzásához. NICOLAE VEREA elvtárs beszéde MAROS MEGYE PÁRTAKTIVÁJÁNAK ÜLÉSE TIMM ANDREI Csalári felszólalása A Marosvásárhelyi Vegyipari Kombinát munkaközösségét ma is­mét nagy megtiszteltetés érte: ked­ves vendégek látogattak el hozzánk pártunk­ és államunk vezetőségé­ből. A kommunisták, a Kombinát összes román, magyar és német nemzetiségű dolgozói nevében sze­retném kifejezni hálánkat a mun­kaközösségünk iránt tanúsított fi­gyelemért, az értékes útmutatások­ért. A Kombinát munkásai, mérnökei és technikusai csatlakozva pártunk és kormányunk politikájához, szen­vedéllyel, teljes odaadással mun­kálkodnak szocialista társadalmunk nagyszabású fejlesztési prog­ramjának megvalósításáért. Ezek­ben, a béke sorsa szempontjából történelmi fontosságú napokban Kombinátunk munkaközössége a termelési terv valamennyi mutató­jának jelentős túlszárnyalásával fe­jezte ki pártunk politikájával való teljes egyetértését. A legutóbbi megvalósításaink közül szeretném megemlíteni a Kombinát bővítési munkálatai második szakaszának határidő­­s befejezését és azt, hogy a bérd­­ezések már az első hónapban teljesen zavarmentesen működnek. Mindezek lehetővé te­szik, hogy a tervezett technikai­gazdasági paramétereket csaknem egy évvel hamarabb elérjük. A Kombinát dolgozói, nemzeti­ségre, felkészültségre, szakmára, vagy korra való tekintet nélkül ki­fejezik határtalan hűségüket pár­tunk és kormányunk bel- és kül­politikája iránt. Teljes mértékben egyetértünk Románia Szocialista Köztársaság Nagy Nemzetgyűlésé­nek Nyilatkozatával és az RKP KB Végrehajtó Bizottságának Nyilat­kozatával. Mindkét dokumentum magasfokú elvszerűségről tesz bi­zonyságot, a román nemzet alap­vető érdekeiből indul ki és a szo­cializmus, a béke ügye iránti fele­lősségérzet hatja át, továbbá erő­teljesen kifejezésre juttatja a nem­zetközi kapcsolatokban pártunk ál­tal vezérfonalnak tekintett marxi­leuiai elveket. Pártunk és kormányunk külpo­litikája tükrözi a román népnek azt a forró óhaját, hogy fejlessze baráti és elvtársias kapcsolatait az összes szocialista országokkal, az összes kommunista és munkáspár­tokkal, azokkal a népekkel, melyek harcolnak az imperializmus ellen, a demokráciáért, a társadalmi ha­ladásért és a világbékéért. A Vegyipari Kombinát kommu­nistáinak nevében biztosítom Önt, tisztelt Ion Gheorghe Maurer elv­­társ, hogy minden erőnket és tu­dásunkat latba vetjük a ránk bí­zott feladatok teljesítéséért, szocia­lista társadalmunk fejlesztési prog­ramjának megvalósításáért, a szo­cialista Románia függetlenségének és szuverenitásának megerősítésé­ért. PUSKÁS GYÖRGY elvtárs felszólalása TISZTELT ELVTÁRSAK! Nagy figyelemmel olvastam azo­kat a dokumentumokat, melyek világosan megfogalmazzák pártunk és kormányunk álláspontját a test­véri Csehszlovák Köztársaságban történt eseményekkel kapcsolato­san. Ezek a dokumentumok ismé­telten kifejezésre juttatják pártunk­nak és szocialista államunknak azt a törekvését, hogy elősegítse a ba­rátság és­­ együttműködés légköré­nek helyreállítását valamennyi szo­cialista ország között, a békét éss a megértést a világ minden állama között. A dokumentumok egyik vezér­­gondolata, hogy a szocialista orszá­goknak egyesíteniük kell erőfeszí­téseiket a közös eszmék szolgála­tában, erősíteniük kell együttmű­ködésüket, szövetségüket és egysé­güket, hogy meggyorsíthassák kü­­lön-külön minden egyes állam elő­rehaladását, felvirágoztatását. A nemrég megjelent dokumentumok ismételten megfogalmazzák pártunk és kormányunk külpolitikájának marxi-lenini alapelveit­. Teljes mértékben osztom pártunk vezetőségének a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaságban végbement eseményekkel kapcsolatos állás­pontját. Lényegében semmivel sem lehet igazolni egyes szocialista­­ ál­lamok beavatkozását egy szocialista állam belügyeibe, a szuverénítás, a nemzeti függetlenség megsértését. Pártunk és kormányunk politi­kája egész nemzetünk törekvéseit fejezi ki. Pártunk politikájának gyakorlatba ültetésével ősi földün­kön egy teljesen új életet alakítot­tunk ki. Ebben a nagyszerű or­szágépítő munkában vált sziklaszi­lárddá a haza valamennyi honpol­gárának, románoknak, magyarok­nak, németeknek és más nemzeti­­ségűeknek az egysége, összeforrott­­sága és testvéri barátsága. Kijelenthetem, hogy mi, magyar nemzetiségű dolgozók ma teljes szabadságot, jogegyenlőséget s u­­gyanolyan előnyöket élvezünk, mint román honfitársaink. Ez a va­lóság, mely megnyilvánul politi­kai, gazdasági és kulturális életünk minden területén. Nemrég abban a megtiszteltetésben részesülte­m , hogy részt vehettem a pártunk Központi Bizottsága által szerve­zett tanácskozáson, ahol megbeszél­tük a magyar nemzetiségűek kultu­rális problémáit. Ezeket a kérdése­ket a legnagyobb őszinteséggel ve­tettük fel, úgy, ahogyan azt pár­tunk kéri. Engem különösen meg­ragadtak szeretett főtitkárunknak a meleg szavai, amelyekkel elvszerű­­en, gyakorlatiasan, végtelen nagy megértéssel foglalta össze a gyűlés tanulságait, pártunk álláspontját a nemzetiségi kérdés megoldásában. Pártunk messzemenő következe­tességéről tesz tanúságot nemcsak a bel-, hanem a külpolitikájában is. Éppen ezen okból határozottan visszautasítjuk az egyes szocialista országok sajtószerveiben megjelent azon cikkeket, amelyek elferdítik Románia pártjának és kormányá­nak álláspontját, hamisan mutatják be pártunk és államunk azon erő­feszítéseit, hogy építő módon, elv­­szerűen oldják meg a csehszlová­kiai helyzetet. Nicolae Ceausescu elvtárs, vala­mint más párt- és államvezetők beszédei révén — melyek ismétel­ten leszögezték Románia külpoliti­kájának alapelveit —, pártunk elé­vülhetetlen érdemeket szerzett né­pünk, az egész történelem előtt. Pártunk politikája a nép törekvé­seit fejezi ki, és ugyanakkor egész népünk számára lelkesítő ösztön­zést jelent a szocialista Románia békés építésében. Mi mindannyian bízunk az ide­gen Csapatok behatolásával Cseh­szlovákiában létrejött helyzet bé­kés, a józan ész szerinti és építő jellegű megoldásában. Úgy vélem, hogy pártunk tevékenysége, elv­szerű, marxi-leniai álláspontja ak­tív támogatást jelent a csehszlovák nép számára, hogy tovább folytat­hassa a szocializmus építésének békés munkáját hazájában. Engedjék meg tisztelt elvtársak, hogy biztosítsam szeretett vendé­günket, Ion Gheorghe Maurer elv­társat és általa az egész pártveze­tőséget és a kormányt, hogy az Orvosi­ és Gyógyszerészeti Intézet munkaközössége, románok, magya­rok és más nemzetiségűek, szoro­san felzárkózva a Román Kommu­nista Párt és bölcs vezetője körül, teljes egyetértését fejezi ki a böl­és külpolitikájával, vállalva ugyan­akkor, hogy semmilyen erőfeszí­tést nem sajnál szeretett hazánk, a szocialista Románia megerősíté­séért és sokoldalú felvirágoztatá­sáért. dans mumm civiars felszólalása Ezekben a pillanatokban, ami­kor tanúi lehettünk, hogyan szü­letik a történelem, amikor olyan meggyőzően nyilvánult meg a ro­mán nép sziklaszilárd egysége a párt és a kormány körül, haza­fias büszkeség töltött el, hogy e nép fiának mondhatom maga­mat, hogy tagja vagyok a Ro­mán Kommunista Pártnak, tagja annak a nagy munkás hadsereg­nek, amely lelkesen, fáradhatat­lanul harcol a szocializmus épí­téséért. Segesvár municipium lakosai, munkások, parasztok, értelmisé­giei — mindazok, akik őrzik a haza felvirágoztatásáért folyta­tott közös harc és munka hagyo­­­ányait — kifejezik teljes egyet­értésüket pártunk és kormá­nyunk elvszerű, következetes és internacionalista politikájával, a Nagy Nemzetgyűlés és Román Kommunista Párt Végrehajtó Bi­zottságának Nyilatkozatában ki­fejezésre juttatott álláspontjával. Ezek a dokumentumok mind megannyi felhívások az értelem­hez, pártunk és kormányunk fe­lelősségtudatát tükrözik népünk alapvető érdekeiért, a szocializ­mus ügyéért és a világbékéért. Teljes egyetértésünket fejezzük ki azzal az állásfoglalással, hogy korunk parancsoló követelménye a szocialista országok, a nemzet­közi kommunista mozgalom egy­ségének erősítése a nemzetközi imperializmussal szemben. Vall­juk, hogy ezen egység megőrzésé­nek és erősítésének alapvető fel­tétele a marxi-leniai alapelvek betartása, a bizalom és a kölcsö­nös megbecsülés légkörének helyreállítása a kommunista és munkáspártok kapcsolataiban, a szocialista államok nemzeti szuve­renitásának és függetlenségének szigorú tiszteletben tartásával, és hogy a szocialista építés módsze­rei és formái tekintetében adód­ható véleménykülönbségeket elv­szerű, elvtársias vitával oldják meg az érdekelt pártok. A német anyanyelvű lakossá­got, munkásokat, parasztokat, ér­telmiségieket, akik a történelem során a románok és magyarok mellett hozzájárultak szülőföl­dünk felvirágoztatásához, akik véráldozattal fizettek közös ha­zánk, Románia földjének megvé­déséért, ma épp úgy áthatja a béke és a jólét iránti vágy és az a határozott szándék, hogy min­den erejükkel hozzájáruljanak a szocializmus építéséhez drága hazánkban, mint hazánk egész dolgozó népét. Miniszterelnök Elvtárs! Kérem, engedje meg, hogy befejezésül Segesvár municipium román, né­met, magyar értelmiségiei nevé­ben biztosítsam Önt, a párt Köz­ponti Bizottságát, köztársaságunk kormányát, személyesen Nicolae Ceausescu elvtársat, hogy hűek maradunk pártunkhoz, és a jövő­ben még nagyobb lelkesedéssel munkálkodunk Románia felvirá­goztatásáért, mindent megte­szünk, hogy erősítsük a szocia­lista országok, az egész világ dol­gozóinak testvéri barátságát, a kommunizmus és a béke győze­­delmeskedéséért. VÖRÖS ZÁSZLÓ VASILE Mis elvtárs felszólalása ELVTÁRSAK! Rendkívüli öröm számunkra, hogy körünkben üdvözölhetjük Ion Gheorghe Maurer elvtársat. Az Ön látogatásában újabb bizonyíté­kát látjuk annak a gondoskodás­nak, melyet a párt vezetősége ta­núsít hazánk megyéinek, városai­nak, községeinek fejlesztése iránt. Az, hogy Önt körünkben üdvözöl­hetjük, ékes bizonysága a párt, a kormány és a nép közötti szilárd megbonthatatlan kapcsolatnak. Nagy öröm, hogy olyan bölcs, kipróbált és határozott, vezetőnk van, mint a Román Kommunista Párt, melynek bel- és külpolitikája a mi gondolatainkat, törekvésein­ket és akaratunkat fejezi ki. A Román Kommunista Párt ve­zető szerepe évről évre egyre erő­teljesebben, az új társadalmi rend átfogó fejlődésének arányában ju­tott kifejezésre. A szocializmus épí­tésének minden újabb lépcsőfoká­val szilárdabbá vált a nép egysége a párt körül, növekedett a párt tekintélye és átfogóbbá vált a szé­les tömegek soraiban kifejtett te­vékenysége. A párt IX. kongresszusán elfoga­dott és az Országos Konferencián tovább­fejlesztett és gazdagított program pontosan meghatározza a párt következetes irányvonalát egy olyan társadalom létrehozásában, melynek sajátossága a termelőerők, a társadalmi viszonyok szüntelen tökéletesítése, a társadalmi élet demokratizmusának, a szocialista humanizmusnak egy magasabb fo­ka, az egész nép bekapcsolódása a szocializmus építése kiteljesítésének és a kommunizmusra való fokoza­tos áttérésének a művébe. A román társadalom szüntelen megújhodásának alapját pártunk tudományos, alkotó politikája ké­pezi. Pártunk szinte megszámlálha­tatlan intézkedéssel biztosította rendszerünk demokratizmusának, a tömegek alkotó kezdeményezésének mind határozottabb érvényre jutá­­sát. Marosvásárhely municipium ro­mán, magyar és más nemzetiségi­ dolgozói egész népünkkel együtt kifejezik teljes egyetértésüket ez­zel a bölcs politikával és tántorít­­hatatlanul követik az általa kijelölt utat. Ez a szilárd elhatározásuk jut kifejezésre az egyre jelentősebb si­kerekben. Marosvásárhely munici­pium dolgozói az év első hét hó­napját eredményekben gazdag mér­leggel zárták. Az ipari termelési tervet 32 000 000, az értékesített árutermelési előirányzatot közel 90 millió lejjel szárnyalták túl. Terven felül több mint 19 millió lej meg­takarítást és 20 millió lejnél na­gyobb jövedelmet értek el. Ilyen szép eredményekkel ünnepelték augusztus 23-át. A párt és a kormány gondosko­dása révén municipiumunk előtt ragyogó fejlődési távlatok nyílnak, melyek arra lelkesítenek, hogy minden tevékenységi területen ki­magasló eredményeket érjünk el. ELVTÁRSAK! Valamennyien élénk érdeklődés­sel követjük a párt és az állam ve­zetőségének fáradhatatlan külpoli­tikai tevékenységét, a sokoldalú e­­gyüttműködés fejlesztéséért az ösz­­szes szocialista országokkal, az ösz­­szes államokkal, társadalmi rend­szerüktől függetlenül. Marosvásárhely municipium kommunistái, állampolgárai nem­zetiségre való tekintet nélkül kife­jezik azonosulásukat pártunk és államunk külpolitikájával, egyetér­tésüket a Nagy Nemzetgyűlésnek Románia külpolitikája alapelveiről elfogadott Nyilatkozatával, „mely mindenben megfelel népünk, a bé­ke és a haladás érdekeinek. Marosvásárhely kommunistáinak, munkásainak, mérnökeinek és tech­nikusainak nevében biztosítjuk a párt és az állam vezetőségét, sze­mélyesen Nicolae Ceausescu elvtár­­sat arról, hogy szorosan felzárkó­zunk a Központi Bizottság köré, hogy erőnket megtízszerezve járu­lunk hozzá szocialista társadalmi rendszerünk fejlődési programjának sikeres megvalósításához. Szenvedéllyel és odaadással dol­gozunk, hogy Marosvásárhely mu­nicipium — dicsőséges munka- és harci hagyományaihoz híven — mindig az élvonalban haladjon — a szocialista Románia sokoldalú fel­virágoztatását biztosító program valóra váltásáért folyó küzdelem­ben. LUCA C­susana elvtársnő felszólalása A dicsői munkásnők, szövetke­zeti parasztasszonyok, intellektu­­elek nevében teljes egyetértése­met és azonosulásomat fejezem ki pártunk és kormányunk ha­zafias és ugyanakkor következe­tesen internacionalista politiká­jával; ez a politika a szocialista Románia felvirágoztatását, a szo­cialista országok barátságát, a nemzetközi kommunista és mun­kásmozgalom egysége megerősí­tését, a szocializmus és a világ­béke ügyét szolgálja. A Nagy Nemzetgyűlésen elfo­gadott Nyilatkozatot, mely ismé­telten hangsúlyozza Románia külpolitikájának alapelveit és az RKP KB Végrehajtó Bizottságá­nak Nyilatkozatát Dicső város dolgozó női elméleti, tudományos és gyakorlati szempontból egy­aránt nagy jelentőségű dokumen­tumnak tekintik. Teljes mérték­ben osztozunk e dokumentumok gazdag eszmei tartalmával, mely megerősíti a gyermekeink, egész szocialista hazánk napfényes jö­vőjébe vetett hitünket. A szeretet fogalma tudatunk­ban az anyához, a hazához kap­csolódik. Mint anyák, kiknek fő feladatunk a jövő nemzedék föl­nevelése, biztosítjuk Önt, szere­tett Ion Gheorghe Maurer elvtárs és Ön által pártunkat és álla­munkat, hogy a szívünket ma betöltő érzéseket átültetjük gyer­mekeinkbe, ősi földünk hűséges fiaivá, szocialista hazánk nagy­szerű építőivé neveljük őket. Dicső város román, magyar, német és más nemzetiségű dol­gozó női a párt IX. kongresszu­sán, valamint az Országos Kon­ferencián kijelölt feladatok tel­jesítéséért végzett lelkes és szor­galmas munkával szolgálják gyermekeik, hazánk napfényes jövőjét, a béke és a szocializmus ügyét. A Dicsői Vegyipari Kombinát­ban — ahol egyébként jómagam is dolgozom — lelkes szocialista verseny bontakozott ki a tervfel­adatok példás teljesítéséért. Az első hét hónapban elért munka­sikerekhez a kombinát munkás­női is hozzájárultak. Ebben az időszakban az össztermelési ter­vet 106,4, az értékesített áruter­melési előirányzatot pedig 108,9 százalékra teljesítettük, ugyanak­kor 7 millió lej megtakarítást ér­tünk el és 12 millió lejjel növel­tük terven felül a jövedelmet. Meggyőződésünk, hogy a ter­melésben elért eredményeinkkel mi is hozzájárulunk szocialista hazánk felvirágoztatásához, s ez­által a szocialista világrendszer erősítéséhez, az imperializmus el­leni közös harchoz. Büszke vagyok arra, hogy Ro­mánia Szocialista Köztársaság állampolgára lehetek, egy olyan ország állampolgára, ahol megva­lósult a román nép és az együtt­­élő nemzetiségek egyenlősége , barátsága. ígérem a párt előtt, hogy erőmet nem kímélve dolgo­zom hazánk, szocialista nemze­tünk felvirágoztatásáért.

Next