Vörös Zászló, 1970. november (22. évfolyam, 257-281. szám)
1970-11-25 / 277. szám
XXII. évfolyam 277. (5896.) szám 1970. november 25. szerda Ára 30 iámi Fő millió!#11!.'1"1.11.1. i u ! Imim ignkatermelékenysept! A Szovátai Fakitermelő és Feldolgozó Vállalat munkaközössége a tízhónapi termelési eredmények alapján ítélve évi össztermelési tervét mintegy 107 százalékra teljesíti, ami 6 millió lejes túlszárnyalást jelent. Az önköltség is kedvezően alakult, október végéig a vállalat az 1000 lej értékű árutermelésre előirányzott 907 lejes önköltséget 1,63 lejjel csökkentette. E két fontos tervmutatónál elért jó eredmény ez 1970-es terven felül vállalt több mint félmillió lejes össztermeléshez és a 64 000 lejes jövedelem-túlszárnyaláshoz is szilárd alapot teremtett. Az 1970-es tízhavi termelési eredményeket azonban nem lehet teljes sikernek elkönyvelni, mert a termelékenység-növelési előirányzatuknak csak 95 százalékban tettek eleget. Ez utóbbi tényezőből kiindulva próbáltuk követni a Szovátai Fakitermelő és Feldolgozó Vállalatban az 1971-es termelési feladatok előkészítését, illetve a fakitermelésre jellemző idénymunka kibontakozását. A vállalat tervosztályának vezetőjétől, SZIGYÁRTÓ ISTVÁNtól mindenekelőtt arról szereztünk tudomást, hogy 1971- ben csökken a feldolgozásra előirányzott famennyiség, viszont értéktervük növekszik. Ez azt jelenti, hogy a jövő évben a faanyag magasabb fokú értékesítésére, azaz értékesebb választékok kivitelezésére kell törekedniök. Mozgósító a termelékenységi előirányzatuk is, az 1970-es tervhez viszonyítva 7 százalékos növekedést kell hogy elérjenek, ami az eddigi 95 százalékos megvalósítással szemben 11,2 százalékos növekedésnek felel meg. Az 1971-es mozgósító feladatok maradéktalan megvalósításáért már hónapokkal ezelőtt hozzáfogtak az előkészületekhez, így például az októberben megkezdődött kitermelési idényt már ennek figyelembevételével készítették elő, ugyanis a jövő év első negyedében a kitermelő részleg az évi előirányzatának 60 százalékát kell hogy megvalósítsa. Ezért valamennyi új vágterükön határidőre elkészítették a szálláshelyeket, megszervezték az élelmezési központokat és kiépítették a gömbfa kiközelítési útvonalait. Idejében összehangolták a tervet az UMTF szovátai egységével, ami nagyon helyesnek bizonyult, mert így ide- Arccal 1971 felé jekorán segítségért fordulhattak az Erdei Gépesítő és Szállító Vállalathoz. (Megjegyezzük, hogy az Erdei Gépesítő és Szállító Vállalat szovátai egysége 1970-hez viszonyítva 1971-ben 30 traktorral kellene növelje gépparkját, hogy eleget tehessen meg növekedett feladatának, azonban erre nem vállalkozott .) Az 1971-es előkészületek egy másik szintén idejében kivitelezett intézkedése a szállítási útvonalak megépítése. Jelenleg egy 2 km-es sodronykötélpálya áthelyezésén dolgoznak, amit ez év végére üzemképesen át is adnak a vármezői részlegnek. A vágtereken kijelölt rakodókra is még decemberben megkezdik a gömbfa-tárolást, hiszen 1971. január 1-ig legkevesebb 6 000 köbmétert kell felhalmozzanak. A vágtereken jelenleg nagy gondot okoz a gépi fűrész hiánya, mivel a vállalat tulajdonában lévő gépek több mint 25 százaléka cserealkatrész hiányában , javítóműhelyekben vesztegel. A vállalat vezetősége ezt a kézi döntés alkalmazásával próbálja pótolni, viszont így a munkatermelékenységet rontja. A szovátai fakitermelő és feldolgozó vállalat 1971-es előkészületeiben fontos helyet foglal el a helyi fafeldolgozó egység átszervezése, korszerűsítése is. Mindenekelőtt átalakításra vár az árvíz után kiiktatott vasúti gömbfa rakodótér, mivel azóta gépkocsikkal és traktorokkal érkeznek a szállítmányok. Ezzel egyidejűleg az egész rönk- és anyagteret átszervezték, illetve kiiktatták a belső szállításnál, használt pályakocsikat. Az októberben megkezdett átalakító munkálatok nyomán a rönktéren az osztályozást és szállítást IFRON-okkal, míg az anyagtéren villamos rakodókkal fogják végezni,,, ami erőteljesen növeli a termelékenységet. December elején az egység ládógyárának bővítési munkálataival is végeznek, utána az alkalmazottak mostani átlaglétszámát is összehangolják az 1971-es előirányzattal, összegezve az 1971-es terv megvalósítása érdekében foganatosított és soron lévő intézkedéseket, a vállalat vezetőségének két alapvetően fontos és állandó feladata a termelékenység jelentős növelése és a fa magasabb fokú értékesítése. E két fontos tevékenységi területen viszont csak a vállalat berendezéseinek és gépi felszereléseinek tökéletesebb kihasználásával érhetnek el érdemleges sikereket, ami feltétlenül előtérbe helyezi azok állandó és jó minőségű karbantartását, javítását és rendszeres üzemeltetését. Tehát még 1970-ben le lehet és le is kell rakni az 1971-es terv ütemes és maradéktalan teljesítésének szilárd alapját. VARGANCSIK ISTVÁN Aradon is gyors ütemben épülnek a tavaszi áradások alkalmával fedél nélkül maradt lakosság házai. A károsultak az állam messzemenő támogatását élvezik: csak készpénzben 6 millió lejt, ezenkívül több száz tonna építkezési anyagot és egyebeket kaptak. Képünkön a teljesen új Armoniei utca látható. A MAKETTES a tervrajz merev vonalai, számlai alapján kell, hogy felépítse kicsiben mindazt, amit a tervező papíron kidolgozott. A makettnek nemcsak hasonlónak, hanem azonosnak kell lennie a tervező által elképzelt épülettel. Igaz, arra is van példa, hogy a makettes kisegíti egy-két ötlettel a tervezőt. Született kézügyességgel, bizonyos művészi adottsággal kell rendelkezzék az, aki makettkészítésre adja a fejét. Mert ezzel a mesterséggel is az a helyzet, hogy bizonyos ismereteket össze lehet ugyan gyűjteni könyvből, előadásokból, de ez mit sem ér, ha valaki a gyakorlatban nem tudja azokat hasznosítani. Néhány nappal ezelőtt a kezembe került a Szovjet Hősök terén felépülő szálloda makettje. Nagyon megtetszett a mutatós épület kicsinyített mása. Úgy éreztem, sok sok ember nevében, aki még csak ezután fogja látni e makettet, meg kellene köszönjem, hogy minden szó, tájékoztató, magyarázat nélkül még az építészetben járatlan ember számára is ilyen hitelesen, hűen szemlélteti a mi új vásárhelyi szállodánkat. Ezért akartam minden áron találkozni a makettkészítővel. Kiderült, ismerőshöz kell fordulni, akinek a szenvedélyéről tudtam, de foglalkozását, amelyet ugyancsak szenvedéllyel űz, nem ismertem. Pontér Sándorról van szó, akiről a mellékelt kép kapcsán tudtam meg, hogy a Tervező Intézet makettkészítő műhelyének alapító, oszlopos munkatársa. A puszta véletlen folytán gyakorolja e mesterséget és nem is akárhogy, hanem országos szinten elismerten. 1959- ben végzettségének megfelelően villanyszerelési tervezőként szeretett volna elhelyezkedni az Intézetnél. Szerencséjére akkor nem volt keret erre, de felajánlották, hogy alkalmazzák a makettkészítő műhelyben. S mert világéletében szeretett barkácsolni, elvállalta. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy nem járt rosszul sem ő, sem az Intézet. Azóta száz maketten dolgozott, s többet ezek közül rendkívül jónak minősítettek, mint a legutóbbit is — a szállodáét. Amikor elmondtam, hogy mi járatban vagyok, szabadkozott. — Várni kellene egy kicsit ezzel a beszélgetéssel, míg előkerül Bölöni Ferenc. Hiszen közösen dolgoztunk. Bíztattam, hogy beszéljen csak, akkor meg azzal próbált eltanácsolni, hogy talán jobb lenne meghallgatni a szálloda tervezőjét. Nehezen vette tudomásul, hogy engem most elsősorban a makettkészítés érdekel. Végre elkezdte magyarázni, hogy a szálloda a város legmagasabb épülete lesz. Kilátó tetőteraszáról, amelyet talán lehet a 14-ik szintnek is számítani, jobb lesz a kitekintési mint a Városháza tornyából. Elő akarta venni a tervrajzot, hogy ismertesse a szállodát. Alig tudtam rávenni, hogy hagyjuk ezt, s beszéljen inkább a munkájukról. — Mit tudjak mondani? Bár bennünket az Intézet vezetősége értékel, munkánkat elismeri, valahogy mégis a háttérben maradunk. Ezért esik jól az újság érdeklődése. Miközben hallgattam szavait s az asztalokon lévő maketteket néztem, úgy éreztem magam, mint egy óriás a törpék országában. Itt van például a kövesdombi új városrész makettje, emeletes házaival, vagy tőlem jobbra egy másik asztalon a közel 50 méter magas szálloda épület, kicsinyített mása, melyhez le kell hajolni. A MAKETT ELŐTT hogy mindent jól szemügyre vehessek. — Hány darabból rakták össze a szállodát? — Pontosan 1 400 darabból. A legnagyobb elem benne 28 cm, s a legkisebb gombostűfejnyi nagyságú. — Elárulná, hogyan készül egy ilyen makett? — Egyszerű, kézi barkácsoló szerszámmal. Építkezési anyagunk a műanyaglemezek nagy választéka. Kiegészítőként ehhez szükség van még rendkívül nagy türelemre, jó arány- és színérzékre, fantáziára, s miért tagadjam, egy kis adottságra is. S még valami, a jó munkához hangulat is szükséges. Sokszor a nyolcórai munkaidő alatt nem tudok annyit dolgozni, mint délután vagy este másfél-két óra alatt. Azt hiszem, így van ez minden alkotó jellegű tevékenységben. Ezenkívül nagyon fontos, hogy odaadással, szenvedéllyel végezze az ember a munkáját. Számomra örömet, kielégülést jelent a makettkészítés. Hozzáfűzi: — Mit gondol, Bölöni miért jó makettkészítő? Azért, mert jó repülőmodellező is. Nála is szenvedély ez a foglalkozás. S már meséli is, min dolgozik kollegája. Egy másik jó cikktéma. Hallgatom Pontér Sándor szenvedélytől fűtött szavait, s arra gondolok, milyen jó is lenne, ha mindenki, mindenhol így, ilyen odaadással tudna beszélni munkájáról. MARKÓ BÉLA Ilyen lesz a már épülő új szálloda. Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ RKP MAROS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS NAPILAPJA 12 nappal határidő előtt A marosvásárhelyi Vegyipari Kombinát munkaközössége november 19-ig teljesítette, sőt túlszárnyalta az egész havi össztermelési előirányzatát. A fenti napig 16 300 tonna nitrogénműtrágyát, 7100 tonna ammóniát és 920 000 köbméter oxigént állítottak elő terven felül. Termékkiállítás Az Unitatea Kisipari Szövetkezet klubtermében kiállítás nyílt, amelyen a marosvásárhelyi és a régeni szövetkezetek csaknem 2000 terméket mutatnak be. Cipőket, háztartási cikkeket, női és férfi konfekciót, kézimunkákat stb. A kiállítást máris több hazai és külföldi kereskedelmi vállalat küldötte tekintette meg szerződéskötés céljából. Egy külföldi kereskedelmi vállalat küldötte előreláthatólag több mint 80 termékre köt szerződést. Újabb bútortípusok A balázsfalvi fakitermelő és -feldolgozó kombinát medgyesi egysége az utóbbi időben újabb bútortípusokat állított elő. Az új termékekhez amerikai diófafurnirt és fénytelen lakkot használnak. Nemrégiben kezdték meg egy új típusú konyhaszekrény több változatának gyártását nyugatnémet rendelésre. Elkészítették a Szovjetunió által rendelt előszobabútor első tételeit és le is szállították a címzettnek. Angol, csehszlovák és máltai cégek vásárolják a medgyesi gyár új termékét, a rusztikus kiképzésű, népi motívumokkal díszített tölgyfafurniros Hóra ebédlőgarnitúrát. A gyár a belső és a külső kereslet növekedése folytán jelentősen növelte kapacitását A jövő ötéves terv során 13 -100 garnitúra kapacitású új bútorgyárat adnak át rendeltetésének Medgyesen. Az építkezéshez már az ősszel hozzáláttak. A 2. oldalon: KIZHÍJELŐDÉS (Film, lemez, hírek és tudósítások) A KISZ Marosvásárhely municípiumi szervezetének konferenciája Tegnap délután az Építkezési Iskolaközpont dísztermében zajlott le a Kommunista Ifjúsági Szövetség Marosvásárhely municipiumi szervezetének konferenciája. A konferencián részt vettek az üzemekben, intézményekben, az iskolákban és a főiskolákon megválasztott küldöttek. Jelen volt Nicolae Ciolosan ,az RKP Maros megyei bizottságának titkára, Vasile Rus, Marosvásárhely municipium pártbizottságának első titkára, a város polgármestere, Trimbitan Eugen, a KISZ megyei bizottságának első titkára. Úgyszintén ott volt számos párt- és KISZ-aktivista és más meghívott. Az elnökség megválasztása után ünnepélyes pillanat következett: a jelenlévők felállva énekelték a Tres culort, miközben behozták az ülésterembe a KISZ szervezet zászlaját. Az első napirendi pont keretében Izsák Zsigmond elvtárs, a municípiumi KISZ bizottság első titkára jelentést terjesztett elő a bürónak a legutóbbi választás óta kifejtett tevékenységéről. Méltatta a város ifjúkommunistái által az elmúlt időszakban elért jó eredményeket, ugyanakkor bírálta egyes üzemek, intézmények KISZ szervezeteinek tevékenységében megmutatkozó hiányosságokat. A tájékoztató vázolta azokat a feladatokat, amelyek a Kommunista Ifjúsági Szövetség Marosvásárhely municipiumi szervezetei előtt állanak az elkövetkezendő időszakban. Izsák Zsigmond elvtárs beszámolója után a legifjabbak, a pionírok küldöttei köszöntötték a konferenciát. Ezután előterjesztették a tevékenység programtervezetét, valamint az ellenőrző bizottság jelentését. A jelentést követő vitában tizenhárom küldött szólalt fel. Befejezésül Trimbitan Eugen, majd Vasile Rus elvtársak tolmácsolták a konferencia résztvevőinek a KISZ megyei bizottsága, illetve az RKP Marosvásárhely municipiumi bizottságának üdvözletét. A második napirendi pont keretében a konferencia megválasztotta Marosvásárhely municipium KISZ bizottságát, az Ellenőrző Bizottságot, valamint küldötteit a KISZ Maros megyei konferenciájára. Marosvásárhely municipium KISZ bizottsága első titkárává Izsák Zsigmond elvtársat választották újjá. Minisztertanácsi határozatok A Minisztertanács határozati úton jóváhagyta területi számítóközpont létesítését Brassóban és Pitestib en. Az elektronikus számító rendszerekkel ellátott új egységek rendeltetése számítási és adatfeldolgozási szolgáltatásokat végezni. A központok számos Brassó és Arges megyei, valamint szomszédos megyebeli iparvállalatnak végeznek ilyen munkákat. Az új területi számítóközpontok, együttműködésben a gazdasági egységek szakembereivel ,bevezetnek informatikai rendszereket a termelés irányításában, s ugyanakkor elektronikus számítógépekkel kidolgozzák a tevékenységi körzetükbe tartozó néhány nagyvállalat teljes ügykezelésének irányítását, a modern számítástechnikának a gazdaságban való elterjesztése érdekében. A Minisztertanács határozatára azokkal az ajánlásokkal kapcsolatban kerül sor, amelyeket Nicolae Ceauljescu elvtárs tett szeptemberben, az elektronikus számítástechnikai és gazdasági informatikai szakemberekkel lefolyt munkatalálkozó alkalmával. A Minisztertanács intézkedéseket jelölt ki a bányászok munkakörülményeinek javítására a föld alatti váltás munkaidejének hat órára való csökkentése révén, így a föld alatti váltás munkaideje a felsőbányai bányakitermelésnél hat óra lesz az érvényben lévő tervmutatók, munkanormák és fizetések módosítása nélkül. A munkaidő a bányába való belépéstől a bányából való távozásig számítódik. Az említett kitermelésnél folytatott eddigi kikísérletezés azt mutatta, hogy a váltás csökkentett munkaideje hozzájárult a termelési folyamat tökéletesítésére foganatosított intézkedések eredményesebb alkalmazásához ,a munkafegyelem erősödéséhez, a munkaerő helyzetének javulásához ebben a szektorban. Az említett intézkedéssel egyidejűleg a Bányaipari és Geológiai Minisztériumot felhatalmazták, hogy a szükséges feltételek létrejöttének mértékében a nagybányai bányászati és színesfémkohászati központ többi bányaegységében is kísérletezze ki a föld alatti váltás hatórás munkaidejét a jóváhagyott tervmutatók módosítása nélkül. Ugyanakkor a minisztérium 1970. december 31-ig programot terjeszt a Minisztertanács elé a föld alatti csökkentett munkaidő kikísérletezésének fokozatos bevezetéséről más bányaipari egységekben. Minisztertanácsi határozat intézkedik a tengerparti gyógykezelés kapacitások bővítéséről. A jóváhagyott intézkedések értelmében szanatóriumokat, gyógykezelő pavilont, üzleteket, szórakoztató és pihenő létesítményeket építene Észak-Eforia-Agigea övezetében. Az új komplexum felölel három szállodát több mint 1300 férőhelylyel, vendéglőket több mint 150 hellyel, valamint gyógykezelő pavilont. A komplexum biztosít iszapfürdőt és iszappakolást, fény-, sós és galvánfürdőt, gyógyzuhany, aerosolt, belégzéseket stb. A gyógykezelő pavilonban sósvizes fürdő medencét, gyógytornatermet észaunát létesítenek. A komplexum helyét úgy választották meg, hogy a tenger felé nyíljon és saját strandja legyen Tervezési alapok és erők megtakarítása céljából a szállodákhoz felhasználják az OlimpMangalia fürdőtelepen építendő szállodái már jóváhagyott terveit. (Agerpres) Az RKP megalakulásának félszázados évfordulója A testvériség irodalmi estje Talán így nevezhetnénk a legtalálóbban, a legpontosabban azt a kulturális művészi rendezvényt, amelyet ma, szerda este tart a Művelődési Palota nagytermében a Via sa románeasca és az Igaz Szó szépirodalmi folyóiratok szerkesztősége, karöltve a marosvásárhelyi írói Egyesülettel, valamint a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Maros Megyei Tanácsával, a Román Kommunista Párt megalakulása 50. évfordulója köszöntésére. A hazai irodalmi élet két kiemelkedő sajtóorgánuma szerkesztőinek és munkatársainak találkozása az olvasókkal, valamint a szerkesztőségek alkotási problémákat megtárgyaló közös kerekasztal vitája — beszédes bizonyítéka a pártévforduló köszöntésére országszerte kibontakozó lelkes, alkotó tevékenységnek, a művészet, az irodalmi élet minden területén. A román nép és a vele együttélő nemzetiségek közösen, a testvéri együttélés elmélyítése, a kölcsönös megismerés jegyében készülnek a nagy ünnepre. — román és romániai magyar író, román és magyar anyanyelvű olvasó, a párt harci múltjára emlékezvén, közös eszményektől áthatott, tudatos jövőszerkesztésünket köszönti a mai irodalmi esten. A bukaresti Zaharia Stancu, Radu Boureanu, Szász János és Bodor Pál éppen úgy, mint a kolozsvári Márki Zoltán, Bajor Andor, Lászlóffy Aladár és Deák Tamás, mint a vásárhelyi Sütő András, Hajdú Győző, Székely János és Éltető József, mint az irodalmi találkozón résztvevő középiskolás diák, munkás vagy egyetemi hallgató. Valamennyien — a testvériség irodalmi estjén!