Vörös Zászló, 1972. június (24. évfolyam, 128-153. szám)
1972-06-24 / 148. szám
AZ RKP MAROS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS NAPILAPJA XXIV. évfolyam 148 (6389) szám 1972. Június 24. szombat Ára 30 iáni M RKP ORSZÁLIS KIMEKPIWIMÍS 4 Kantösme m. évfordulóm tiszteleire Fokozódik a szocialista verseny lendülete Új egységek, új termékek Az Építőanyagokat Gyártó Helyiipari Vállalatban több fontos intézkedést hoztak a termelés értékének növelése, a szocialista versenyben tett felajánlások határidő előtti teljesítése érdekében. Ezek közül megemlítjük, hogy a vállalat szovátai egysége keretében Szakadáton kvarchomokbányát nyitottak, s annak kapacitását annyira növelték, hogy ma már hiánytalanul fedezni tudja a Tirnaveni Üveggyár szükségletét. Most azt tervezik, hogy a kitermelés fokozásával más megyék üveggyárainak is szállítsanak kvarchomokot. Hasonló törekvéssel találkozunk az illyésmezei (Szováta) kőbányánál, ahol egy nagy teljesítményű kotoró gépet állítottak nemrég üzembe. Ugyanakkor az ILMC nyárádszeredai egységében megkezdték a minimax tűzoltó készülékek központosított javítását és töltését. Az újonnan beindult szekció a megye összes gazdasági egységeit, vállalatait, intézményeit kiszolgálja. Évi forgalma a számítás szerint körülbelül 2 millió lejt tesz ki, ami szintén hozzájárul a termelés értékének, a vállalat jövedelmének gyarapításához. Újabb munkasikerek Újabb munkasikerekkel köszöntik a Galati-i, a vajdahunyadi és a resicai kohászok a párt Országos Konferenciáját, így például a Galati-i kohászati kombinát öntő részlegének munkakollektívája 1 080 tonna teljesítménnyel akombinát létezésétől a legnagyobb nyersvas csapolást valósította meg. Vajdahunyadon 600 tonna acélt öntöttek kemencénként a két javítási idő között. Ugyancsak itt a 2. számú Martin öntödében június hónapban naponta átlag 90 tonnával termeltek terven felül. A szakminisztérium összpontosított adatai szerint, az év kezdetétől mintegy 22 000 tonna acélt és ugyanennyi öntöttvasat termeltek terven felül az olvasztárok. Megtakarított szerszámokkal valósítják meg a többlettermelést „Az 1972-es év egész többlettermelését a megtakarított szerszámokkal valósítjuk meg“ — hangzik a brassói Hidromecanica üzemben kezdeményezett jelszó. Az akció már az első napokban nagy visszhangra talált az üzem munkakollektívájának körében. Számítások szerint a szerszámok ésszerű felhasználásával, az elhasznált szerszámok felújításával és az optimális forgácsolási módozatok alkalmazásával számottevően csökkenthetők a szerszámköltségek: 1 000 lej értékű árutermelésnél 13,20 lejről 10,80 lejre 1972-ben. A mezőgazdasági gépgyártók jelentik A mezőgazdasági gépgyártási, javítási és szerelési ipari fővállalat 13 nappal hamarabb teljesítette félévi tervfeladatát. A fővállalat 80 árokásó gépet, 95 fogasboronát, 34 billenőszekrényes takarmányszállítót, 7 öntözőszivattyút, 700 szakszállító rakodólapot, 76 istállótakarító berendezést, 500 sertésetetőt, 17 keltetőt és jelentős menynyiségű cserealkatrészt szállított a mezőgazdasági egységeknek. (Agerpres) Zöldségtermesztők háza táján A csend két értelemben Majdnem teljes csend uralkodott ezen a napon mind az ákosfalvi, mind a csíkfalvi zöldségesben. A rend azonban mást-mást takart. — Épp most váltunk át egy úabb munkaszakaszra — mondja Vidi András, az ákosfalvi farm vezetője. —• A borsó cséplését befeeztük, az ápolási munkákkal naprenden vagyunk. Készülünk a násodvetésre, a permetezésre, a magonya kiszedésére. Csupán az üvegház tájékán eszelni némi mozgást. Javában folyik paradicsomszüret. És ez szó szerin értendő. Az egy hektárnyi, te■ület már több mint hat vagon paradicsomot és 1,2 vagon uborkát idott, de az avatatlan fel nem foglalja, honnan. Úgy áll még a paradicsom a szárakon, mint a szőlőfürtökben. — Hát igen — ismeri el a szakember. — Jól sikerült az idén az ■lsó ciklus. Várakozáson felül holott. Igaz, meg is adtuk a módját. Isak istállótrágyát nem kevesebb, mint 15 vagonnal kapott a föld. Várakozáson felüli termés, bőséges jövedelem. A farm évi jövedelmi tervének közel felét már teljesíette. A paradicsomból, uborkából, sipőspaprikából és más egyebekből öbb mint 600 000 lejt bevételeztek, A paradicsomból még mintegy két ■agonra számítanak. A párt Orzágos Konferenciája és a Köztáraság kikiáltásának 25. évfordulója tszteletére tett vállalásuk teljesítée tehát máris biztosított. Igaz, alaposan ki is használják a termőfeületet. A hajtatóházban például a paradicsompalántát nevelték elő, utána bevetették csipőspaprikával, amit mind értékesítettek, s most már újra palántanevelde. A második termelési ciklushoz készítik a paradicsomot. A borsó helyén idejében elvégezték a szántást, a talajelőkészítő munkálatokat, ugyanis, tíz hektárt uborkával vetnek be. Az ákosfalvi csend tehát csak látszólagos. Jó eredményeket, szorgalmas munkát takar. Azt azonban nem mondhatjuk, hogy zökkenőmentes a munka. A növényápolás épp elég fejtörést okoz a farm vezetőjének, mert mindössze 15 állandó munkaerővel rendelkezik. De a szomszédos somosdiak sokszor kisegítik, a gazdaság vezető tanácsával egyetértésben, onnan hoznak munkaerőt, amikor szükség van rá. Sőt Kendről is jön naponta 15—20. Nem a legjobb megoldás, de a gazdaság nem győzi munkaerővel. Többletkiadás, viszont az ápolási munkák elhanyagolása nagyobb károkat okozna. Csíkfalván már idegesítőbb a csend. Sehol egy fia lélek. A központból a jobbágyfalvi részlegre irányítanak. Ott azonban megint csak a csend fogad, no meg a gyomos parcellák. A sorok között kiirtotta ugyan a traktor, de annál dúsabb a sorok mentén. Végre a búzaházi út mellett akadunk rá a zöldséges „brigádra“. Tizenkét asszony szedi a burgonyát, amelyet traktor hoz felszínre a derékig érő gyom közül. A farmvezető nem is titkolja elkeseredését. — Mire lehet menni tizenkét asszonnyal hatvan hektár zöldségesben, amelynek minden egyes parcellája kapát igényel? Még szerencsénk van Dénes István gépkezelővel, aki nagyon érti a dolgát. Nagyrészt ő ültette el géppel a palántákat, s többször megkapálta mind a gyökereseket, mind a káposztát, burgonyát és más zöldségfajtákat. A zöldséges azonban alaposan megsínylette a kézi munkaerő hiányát. Talán csak a paprikára és petrezselyemre lehet elmondani, hogy olyan munkát kapott, amilyenre szüksége van. A tizenkét asszony, habár szorgalmasan dolgozik, nem győzi. A tavasszal, amikor megszervezték a munkát, úgy határoztak, hogy a mezei brigádok majd segítenek. De a farm vezetőjének véleménye szerint ez a segítség azóta is késik. Idegen munkaerőt nem alkalmaznak, mert akkor még az a néhány asszony is otthagyja őket, mivel az idegeneknek készpénzben kell fizetni. Szerintünk azonban a gyomok több kárt okoznak. Hasonló panaszok más zöldségesekben is felvetődtek, egészen addig, amíg a vezető tanács kézbe nem vette az ügyet, munkaerőre osztotta ki a zöldségest is, a globális akkord előírásai alapján. Mert az, hogy a mezei brigádok majd segítenek, csak fél megoldás segítenek, amikor már az ő földjükön nincs munka, a gaz azonban addig alapos vámot szed a zöldséges terméséből. Nem ismerjük a csíkfalvi vezetők véleményét ebben a kérdésben, hisz nem sikerült találkozni velük, de bízunk abban, hogy mindent megtesznek a zöldséges talpraállításáért. Hat vagon paradicsom leszedése után ilyen az ákosfalvi üvegház. Hidi András mérnök méltán büszke a termésre Nyolc kisipari szövetkezet teljesítette félévi tervét A Kisipari Szövetkezetek Maros Megyei Szövetségéhez tartozó nyolc szövetkezet munkaközössége jelentette félévi előirányzatának határidő előtti teljesítését. Marosvásárhelyen a Mobile, az Arta-Lemn és a Higie, na, Segesváron a Prestarea és a Sporul, Régenben a Progresul, Ludason a Deservirea, míg Nyárádszeredában a Nirajul szövetkezetek dolgoznak már július hónapra. A dolgozók szorgalmas, jó munkájukkal tökéletesítik a felek kiszolgálását, ugyanakkor növelik szövetkezetük jövedelmezőségét. A régeni fások eredményeiből Tegnapig 640 000 lej értékű terméket adtak előirányzaton felül a Régeni Faipari Egység dolgozói: 2 000 köbméter fenyőrönköt, 1 000 köbméter tölgy- és 800 köbméter más farönköt, 700 köbméter bányafát, valamint 9 000 köbméter papírfát. A fadöntők közötti vetélkedésben a Cogona Cepurita nevű vágtér halad pillanatnyilag az élen, illetve az ott dolgozó brigádok, Man Zaharie és Feier Traian vezetésével. Sürgősen tárolóba minden szál takarmányt! Már megérkeztek megyénkből az első hírek az árpaaratás kezdetéről, de a termelőszövetkezetek határában még mindig ezer meg ezer tonna takarmány vár betakarításra, tárolásra. A Ludas környéki 32 termelőszövetkezetben például több mint 9 000 hektárról kaszálták le a természetes és vetett takarmányokat, eddig azonban alig valamivel több, mint 6 600 tonna került a tárolókba. Kézenfekvő tehát, hogy a megyének ebben a részében is elsősorban a szállítás ütemének fokozására kell összpontosítani a figyelmet. Fontosnak tartjuk szorgalmazni a korai silózást is. E tekintetben csupán a bogáti, csapói, szentpáli, grindeni, sármási, Papiu Ilarian-i termelőszövetkezetek teljesítménye említésre méltó. De maradjunk csak a szállításnál. Jó szervezőmunkáról, gondosságról tettek tanúságot e tekintetben a mezőmadarasiak. Végeztek a 167 hektáron termesztett lóhere kaszálásával, a 30 fogat, egy teherautó és 2 traktorutánfutó beállításával 250 tonna jó minőségű takarmányt tároltak. A szomszédos bándi mtsz-ben 172 hektárról kellett levágni a lóherét, 173 hektárról a szarvaskerepet és 180 hektárról a természetes füveket. A jó munkaszervezés, erőelosztás nyomán a lekaszált lóhere több mint 90 százalékát már tárolták is. A természetes füvekből még 10 hektárnyinak a lekaszálása maradt el, a már beszárított mennyiségből 70 tonnát tároltak. Ezekben a napokban is minden szállítóeszközt munkába állítanak, hogy a kiváló minőségű takarmányukból egyetlen szál se vesszen kárba. A madarasiak, bándiak módszereit minden egységben hasznosíthatják, gondolunk itt elsősorban a szengyeliekre, tóháziakra, szabédiakra, trineai-iakra és másokra, akik a jelenlegi ütemmel még talán hetekig is elhúzhatják a takarmányok szállítását. NICOLAE CEAUSESCU ELVTÁRS TALÁLKOZOTT a Guinea-Bissau-i és Zöldfoki-szigeti Afrikai Függetlenségi Párt Amilcar Cabral főtitkár vezette küldöttségével Péntek délben Nicolae Ceausescu elvtárs, a Román Kommunista Párt főtitkára találkozott a Guinea- Bissau-i és Zöldfoki-szigeti Afrikai Függetlenségi Párt küldöttségével, amely Amilcar Cabral főtitkár vezetésével baráti látogatást tesz Románia Szocialista Köztársaságban, az RKP KB meghívására. Részt vettek a következő elvtársak: Gheorghe Radulescu, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának és Állandó Elnökségének tagja, Stefan Andrei és Ion Dinca, az RKP KB titkárai, Ghizela Vass, az RKP KB tagja. Kifejezve teljes megelégedésüket a két párt közötti baráti, sokoldalú támogatási és harcos szolidaritási kapcsolatok fejlődése fölött, az RKP és a SZAFP képviselői megállapodtak, hogy e kapcsolatokat a legváltozatosabb utakon és eszközökkel bővítik és kiszélesítik, népeink barátságának, az antiimperialista világerők egysége ügyének javára. Az SZAFP küldöttsége nevében Amilcar Cabral elvtárs tolmácsolta Guinea-Bissau és a Zöldfoki-szigetek harcosai és népe üdvözletét a román népnek, a Román Kommunista Pártnak és Központi Bizottságának, Nicolae Ceausescu elvtársnak, s újból kinyilvánította baráti, szolidaritási érzelmeit és csodálatát a román nép iránt, amely sikeresen harcol az RKP vezetésével a szocialista társadalom felépítéséért, a haladásért, a nemzetközi egyetértésért és együttműködésért. A. Cabral elvtárs úgy értékelte, hogy a román nép sikerei jelentősen előmozdítják annak a harcnak a győzelmes kibontakozását, amelyet a népek vívnak az imperializmus ellen, az emberiség békéjéért és haladásáért. Nicolae Ceausescu elvtárs az üdvözletért köszönetet mondva, tolmácsolta a Guinea-Bissau-i és Zöldfokiszigeti felszabadítási mozgalom öszszes harcosainak a román nép, az RKP Központi Bizottsága és a maga meleg üdvözletét, s teljes támogatásról biztosította őket a portugál kolonializmus uralmának felszámolásáért vívott igazságos harcukban; teljes sikert kívánt nekik a szabadságra, nemzeti függetlenségre, társadalmi haladásra irányuló eszményeik megvalósításához. A megbeszélések a teljes kölcsönös megértés és meleg barátság légkörében folytak. ★ Nicolae Cseaușescu elvtárs ebéden látta vendégül az SZAFP küldöttségét. SOK SIKERT! Nagy öröm részese lenni egy olyan hagyomány születésének és intézményesedésének, amelyet kezdettől a dolgozók széles tömegeinek rokonszenve kísér. Még tartalmasabb, még élményszerűbb örömünk akkor, ha ez a hagyomány a művészet egyik magasrendű ágában csírázik és bontakozik ki — a szimfonikus zenében. Céltudatos és következetes folyamat az, amelynek tanúi vagyunk: az igazi szellemi értékek gazdag tárházának mind teljesebb birtokbavétele a széles tömegek által; ezek az értékek nagyszerű erkölcsi és esztétikai vonásokkal nemesítik a szocializmus és a kommunizmus építőjének személyiségét. Természetes dolog ez, mivel pártunk egyik legfontosabb gondja a dolgozók állandó sokoldalú nevelése; bőkezűen biztosít egyre jobb feltételeket a szellemi élet fejlődéséhez, melynek legfőbb jellegzetessége, eszme- és eszménygazdagsága, korunk emberének boldogságra és erkölcsi tökéletesedésre való törekvését fejezi ki. A „Marosvásárhelyi Zenei Napok“ másodszor megrendezett fesztiválja a szakembereken kívül a zenekedvelők ezreinek figyelmét köti le, mindenekfölött azonban újabb szerencsés alkalom a román és az egyetemes zenealkotás vitathatatlan értékeinek magas színvonalú megszólaltatására. A műsor tematikai és stilisztikai változatossága, a résztvevő együttesek és előadóművészek kiváló művészete révén mind határozottabban rajzolódik ki ennek, a hazánk zenei életében élénk visszhangot keltő fesztiválnak a sajátos profilja. Abban a lelkes hangulatban, amivel megyénk román, magyar, német és más nemzetiségű dolgozói készülnek, egész népünkkel egyetemben a Román Kommunista Párt közeledő Országos Konferenciájára és a Köztársaság kikiáltásának 25. évfordulójára, a „Marosvásárhelyi Zenei Napok“ e vidék szerény tisztelgése szeretett vezetőnk előtt. Maradéktalan sikert kívánok a második „Marosvásárhelyi Zenei Napoknak". NICOLAE VEREȘ, az RKP Maros megyei bizottságának első titkára, a Megyei Néptanács elnöke . A „Marosvásárhelyi Zenei Napok“-ra immár másodszor kerül sor; újabb lépést jelent ez afelé, hogy megyénk zenei-művészeti életének hagyományává váljanak. A szimfonikus zenének ez a nagyszerű fesztiválja, amely a jelenlegi ötéves terv első esztendejében született, ebben az évben pártunk és népünk élete két kiemelkedő eseményének lelkesítő és erőt fakasztó kisugárzásában zajlik. A Román Kommunista Párt Országos Konferenciája és a Köztársaság kikiáltásának 25.évfordulója az a két nagy esemény, amelyet szerényen és hittel szolgál. Az idei fesztivál műsora, amely a román és egyetemes szimfonikus, vokálszimfonikus és kamarazene elismert értékű alkotásait köti csokorba, tíz nap leforgása alatt olyan tekintélyes — román és külföldi — együtteseket és előadóművészeket vonultat fel, akiknek jelenléte megtiszteltetés számunkra. Szívből teljes sikert kívánok a második „Marosvásárhelyi Zenei Napoknak“, azzal a meggyőződéssel, hogy remek alkalmat nyújtanak a zenekedvelőknek a magasrendű szellemi-esztétikai értékekben való gazdagodásra. IULIU MOLDOVAN, a Maros megyei Szocialista Művelődési és Nevelési Bizottság elnöke Nyitány Sokan játszották már azt a játékot, melynek feladványa: melyik tíz zeneművet vinné magával egy „végtelen“ űrutazásra, vagy melyik tíz mesterműért hagyná veszni az összes többit, adott esetben? Persze, az eredmény sohasem a tíz „kiválasztott“ opusz, mert a végtelen zene világából így és egyben helyesen választani lehetetlen. Mégis van ebben valami izgató, mégpedig az, hogy milyen szempontok szerint részesítsük előnyben egyik vagy másik zeneművet. Kicsiben midenki valami hasonlót játszik, amikor egy tíznapos hangversenysorozatot tervez, teszem fel aMarosvásárhelyi Zenei Napok műsorát. A Filharmónia kollektívája is ezt tette, amikor másodszor vágott neki egy igényes zenei fesztiválnak és választott a számtalan variáns közül. Most, amikor a mai napon felhangzanak a zene ünnepének nyitó akkordjai, már tisztán láthatjuk, hogy milyen sokat is várhatunk ezektől a jól átgondolt műsoroktól és előadóiktól egyaránt. A tavalyi kezdet bombasiker volt, váratlanságával, újdonságával és nem különben tartalmasságával hatott. De teljes joggal hangzottak el utólagos kritikai megjegyzések is, hogy nem volt „jellege“, hogy nagyon is tarka volt, és hogy hiányoztak a helyi szerzők eredeti műveikkel (egy-két kivételtől eltekintve). Most, amikor a jelenlegi, igen mutatós műsorfüzetet tanulmányozom, világosan látom belőle, hogy az egyenesen izgalmasnak ígérkező műsor-sorozat már a tavalyi tapasztalatok felhasználásával született. Mi az, amit ez alkalommal a marosvásárhelyi (és részben a segesvári és székelyudvarhelyi) zenehallgató számára tartogatnak a Zenei Napok aktív vezetői, Szalmán Lóránt, Csíky Boldizsár, no meg az egész művészi együttes? Jelentősnek tartom mindenekelőtt a tapasztalatcsere lehetőséget, amit e fesztivál nyújt, tanulságosan a helyi művészek és érdekesen a zeneszerető számára. Szimfonikus Dr. BIBEK LÁSZLÓ (Folytatás a 3. oldalon) Tengerpart 1972 Több mint 70 kilométert tett meg a riporter, hogy bemutathassa, milyen újdonságokkal várja a román tengerpart a vendégeket. Szóba állt építőkkel, üdülőhelyek vezetőivel és az ONT több vezetőségi tagjával. Csodálatos a kilátás a Riviera szálloda 14. emeletéről! lent Mamaia zöld gyepszőnyege tárul elénk, virágok tízezrei tarkítják a tájat. Mindenütt szállodák, villák, vendéglők, üzletek stb., láthatók. Mamaia öt új úszómedencével gazdagodott a Perla, a București, a Majestic, a Modern és a Dorna szálloda körül. A Tabácári- tó partján egy hatalmas román stílusú bazársor nyílt meg, s új söröző, új villák, miniszállodák stb., várják a vendégeket. A mamaiai kemping kibővítésével 2000-rel több vendéget fogadhat. Észak-Efórián és Dél-Efórián nagy gondot fordítottak a kényelem fokozására, az elszállásolási, élelmeztetési és szórakozási lehetőségek bővítésére és változatosabbá tételére. Mindkét üdülőhelyen új vendéglők, sportuszodák, kereskedelmi egységek, tenisz- és minigolfpályák épültek, a régi étteremeket korszerűsítették. A legtöbb újdonsággal a Feketetenger délvidéki üdülői rendelkeznek. Csupán Neptunon hat új szálloda épült mintegy 2000 férőhellyel, Jupiter és Venus között újabb három szálloda épül saját vendéglővel. Újabb éttermek, tucatnyi uszoda, üzletek és sporttelepek épülnek a Pajura, a Vulturul és Cocorul szálloda mellett. . Az utóbbi években a tengerpart 8000 férőhellyel, 16 vendéglővel, 32 uszodával, 13 minigolf-pályával, három bowling-teremmel, számos sportpályával, bárokkal,, cukrászdákkal, üzletekkel, óvodákkal, egészségügyi egységekkel stb., bővült. Javul a turisztikai szolgálat is. Ennek érdekében előkészítő és továbbképző tanfolyamokat szerveztek a szállodai személyzet, a pincérek részére, az üdültetési szolgáltatások más tagjai számára. A román tengerpart több mint kétmillió vendéget vár a nyárra. Szórakoztatásukra több mint 500 kulturális-művészeti előadást, országos versenyeket, fesztiválokat, művészeti kiállításokat, belföldi és külföldi kirándulásokat, múzeumi látogatásokat szerveznek. Mindez arról tanúskodik, hogy tengerpartunk vonzóbb, mint bármikor, és biztos, hogy nagyobb elismerésnek fog örvendeni a nemzetközi turizmusban. NICOLAE SIMION