Záhony Körzeti Átrakó, 1977 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1. szám
III. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 1,— Ft Új év küszöbén «munkával, mégpedig megfeszített, minden erőt, figyelmylmet igénybe vevő munkával vártuk és köszöntöttük az *z új esztendőt. Az átrakókörzetben sokszor értünk meg nehéz helyzeteket, amikor a szállítási csúcs leküzdése az erőtartalékok bevetését kívánta, amikor csak a lelkes, odaadó munkával tehettünk eleget a feladatoknak. Az 1976-os év ősze szintén ilyen hajrát hozott. Akkor, amikor az új esztendőt ünnepeljük, egyben számvetést is készítünk, hogyan sikerült az előző évben teljesíteni a magunk elé kitűzött célokat, milyen eredményeket értünk el. A legfontosabb megállapítás: a záhonyi átrakókörzet vasutasai ezúttal sem vallottak szégyent, a szállítási munka változó terhelése mellett rendkívüli erőfeszítésekkel, becsületes helytállással vettek részt az átrakásban, a szállításban. Az eredményes munkaversennyel, a brigádok egymás közötti vetélkedésével kovácsolódott egyre jobban össze az átrakókörzet munkáskollektívája. A szocialista brigádok emberformáló szerepe éppen a közelmúltban megtartott brigádvezetői tanácskozásokon tűnt ki. Ezért merhettünk vállalkozni arra, hogy a párt politikáját megvalósítsuk, hogy az V. ötéves terv induló évében, a XI. kongresszus útmutatásait felhasználva végezzük az eszmei-politikai nevelőmunkát, a párthatározatok végrehajtását. S ennek tudható be, hogy a legfontosabb szociálpolitikai és életszínvonal-emelő intézkedéseink megvalósultak. A múlt évi munkát is nagyban segítette, az idei feladatokat is meghatározza a körzetben a megyei pártbizottság 1975. október 7-én Záhonyban tartott kihelyezett végrehajtó bizottsági ülése, amelyen megszabták a térségben folyó politikai munka feladatait. Egyértelmű, hogy a politikai munkán belül is első helyet foglal el a gazdaságpolitikai nevelő, felvilágosító munka, amely az eszmei-politikai nevelés szerves részét képezi. Nem egyszerűen szólam, hogy a párt politikája érvényesíti a gazdasági életben az irányító szerepet, hanem az ország, s ezen belül a vasút és az átrakókörzet előtt álló feladatok maradéktalan megoldásának záloga. Az új évben sem csökkentek a feladataink. Az átrakókörzetre vár 13,4 millió tonna import- és trazitáru átrakása, elszállítása. Akkor, amikor a vasút a szállítási teljesítmények egyszázalékos növelésével számol, az átrakókörzetben ettől nagyobb mértékű növekedésre kell számítani, hiszen a nemzetközi szállítások az átlagtól jobban nőnek. Ehhez csak tisztességes, becsületes munkával lehet hozzáfogni, amikor a fegyelmezett munkavégzésnek megvan a becsülete. Nagyobb szerepet kap a szervezés, az átrakási feladatok minél gazdaságosabb megoldása, amiben együtt kell dolgozni a munkásokkal. Nem maradhat el sem a gazdasági, sem a politikai területen a megfelelő képzés és továbbképzés, a helyes káderpolitika alkalmazása, hogy mindenütt a legrátermettebb emberek irányítsák a munkát. Az átrakókörzet fejlesztése a népgazdasági beruházások között is jelentős helyet kap. A múlt évre esik az eperjeskei nyitott, ömlesztett átrakó teljes átadása, a gépesített rakodási főnökség központi telepének elkészülte, amelyeknek a hatása a munkában az idén és a következő években fog igazán érvényesülni. Közben épül a fényeslitkei déli rendező pályaudvar, az eperjeskei harmadik darus nyaláb, a második vágány Tuzsér és Komoró között, hogy csak a fontosabbakat említsük. Rajtunk is múlik, hogy az elkészült beruházásokkal, a nagyobb arányú gépesítéssel mennyire tudunk élni, mennyire tudjuk a munkát megkönnyíteni. Az új évben sem mondhatjuk el, hogy könnyebb lesz a munkánk, mint a korábbi években. Ám bízunk kommunistáink, s minden becsületes munkás és vezető helytállásában, hogy egy év múlva, a számvetés idején emelt fővel nézhetünk vissza a megtett útra. Czirják Ferenc, az üzemi pártbizottság titkára Szakértelmet kíván a darus átrakóban a nagy súlyú berendezések emelése, átrakása. Szlabó Géza szocialista brigádvezető irányításával végzik az áru kötözését, az emelés Kovács Zoltán darus feladata. 1977. JANUÁR HU Minden kedves olvasónknak boldog új évet kívánunk Lelkes fogadtatásban részesítették Kádár János elvtársat, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárát Záhonyban december 21-én. Kádár elvtárs Szovjetunióban történt látogatásáról tért haza kíséretével együtt. Az állomáson a különvonatról lelépő Kádár elvtársat az állomás fiatal dolgozói virágcsokorral fogadták, aki megköszönte a figyelmességet. A KB első titkárát dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Pénzes János, a megyei tanács elnöke köszöntötte a megye nevében, a záhonyi dolgozók képviseletében pedig Czirják Ferenc, az üzemi pártbizottság titkára és Czidor András körzeti főnök üdvözölte. Kádár János elvtárs közvetlen és meleg hangú beszélgetésben szólt útjáról, érdeklődött a megyei eredményekről. (Hammel József felvétele) Párthatározatok nyomában Számvetés és felkészülés Az 1976-os év végével a múlt évi munkát értékelték és az idei feladatokat határozták meg Magyar Szocialista Munkáspárt a különböző fórumain. A Központi Bizottság december 1-én tartott kibővített ülést, a megyei pártbizottság december 21-én tekintette át a végzett munkát és határozta meg a feladatokat. A sajtó és a rádió, televízió részletesen ismertette az ülések utáni közleményt. Ennek ellenére nem árt kiemelni néhány, fontos megállapítást, hogy amikor a vasút, ezen belül az átrakókörzet terveiről szólunk majd, akkor lássuk az összefüggéseket, amelyek meghatározzák a munkánkat. Gyorsabb fejlődést A Központi Bizottság megállapította, hogy népünk a párt XI. kongresszusának iránymutatásait követve eredményesen dolgozott az 1976. évi népgazdasági terv feladatainak megoldásán. A gazdasági munkát nehezítette a világgazdaságban végbemenő kedvezőtlen folyamatok hatása, valamint a mezőgazdaságot sújtó szélsőséges időjárás. Emiatt az 1976. évi tervben kitűzött fő mutatókat teljes mértékben nem értük el. Ugyanakkor a végrehajtás szervezettsége erősödött, alapvetően a kijelölt irányban haladunk. Javult a gazdasági munka hatékonysága, fokozódott a termelékenység, kezdeti eredmények születtek a termelési szerkezet korszerűsítésében, az anyag és energia takarékosabb felhasználásában. A nemzeti jövedelem termelése 1976-ban mintegy négy százalékkal emelkedett, felhasználása megfelelt a tervezett arányoknak. Ezen belül az ipari termelés 5 százalékkal, az építőipari termelés négy százalékkal emelkedett, míg a mezőgazdasági termelés — döntően a kedvezőtlen időjárás miatt — az 1975. évihez hasonlóan alakult. A közlekedési ágazat az igényekkel összhangban teljesítette áru- és személyszállítási feladatait. Ebben az évben a gazdasági fejlődés ütemének gyorsabbnak kell lennie a múlt évinél — állapította meg a Központi Bizottság. Ezzel összhangban nagyobb mértékben kell emelkednie a felhalmozásnak és az életszínvonalnak, így az idén az ipari termelés hat százalékos, a mezőgazdasági termelés 7—8 százalékos emelkedése szükséges, ami a nemzeti jövedelem 6,0— 6,5 százalékos emelkedését eredményezi. A termelés hatékonyságának növelése ésszerűbb gazdálkodást tesz szükségessé az anyagi és szellemi erőforrásokkal. Az áruszállítás teljesítményét 6 százalékkal, a személyszállításét 2 százalékkal kell emelni. Az áruszállítási igényeket elsősorban szervezési intézkedésekkel, egyenletes és folyamatos rakodással, a közlekedési és a termelő vállalatok összehangolt együttműködésével kell kielégíteni. Új létesítmények üzembe helyezésével és a járműpark bővítésével javuljon a személyszállítás színvonala. Megvalósult tervek Szabolcs-Szatmár megyében az 1976-ra kitűzött gazdaságpolitikai tervek megvalósultak — állapította meg a megyei pártbizottság. Az ipari termelés a tervezett 9 százalék helyett 12— 14 százalékkal növekedett, a mezőgazdasági üzemek többsége teljesítette termelési előirányzatait. Ennek ellenére a megyében van még tennivaló az üzemek munkakörülményeinek, munkafeltételeinek javításában, az üzemi demokráciában rejlő lehetőségek kihasználásában, a munkaverseny-mozgalom felkarolásában, a feladatok teljesítésére való mozgósításban. Hatékony munkát A megyei pártbizottság a további fejlődés alapját a hatékonyabb termelésben, az anyagi és szellemi erőforrások ésszerűbb és takarékosabb felhasználásában jelölte meg. Fő feladat: az irányítás és a végrehajtás minden területén következetesen érvényesíteni pártunk határozatait és az ötödik ötéves tervben foglalt gazdaságpolitikai követelményeket. Céljaink akkor teljesülhetnek, ha megyénk minden munkahelyén növekszik a kezdeményezőkészség, jobban alkalmazkodnak az új feltételekhez, helyesen tudják egyeztetni a népgazdaság, a vállalat és az egyén érdekeit. A megye ipari termelését 10— 12 százalékkal érdemes növelni, amelynek alapja a kapacitások bővülése, a kedvezőbb munkaerőhelyzet. A mezőgazdasági üzemek fő feladata a népgazdasági és megyei igények kielégítése mennyiségben, minőségben és választékbn. El lehet érni, hogy a megye dolgozóinak reálkeresete 3,5—4 százalékkal emelkedjen. Ehhez fontos elv, hogy a keresetek a végzett munkával összhangban növekedjenek. A beruházások között kiemelten szerepel a záhonyi körzet fejlesztése is. A átrakópártbizottság a megye közlekedésében az áruszállítás 8—10 százalékos növelését tartja érdemesnek szervezési intézkedésekkel, egyenletes és folyamatos rakodással, a termelőkkel, felvásárlókkal és a szállító partnerekkel való hatékonyabb együttműködéssel.