Záhony Körzeti Átrakó, 1981 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
Kongresszusra készülnek Választások, értékelés az ifjúsági szervezetben A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága 1981. májusára összehívja a KISZ X. kongresszusát. Az ifjúsági szervezet életében nagy jelentőségű eseményt megelőzi az egyes alapszervezetekben, KISZ-vezetőségeken és területi bizottságokon a munka értékelése, a választások lebonyolítása. Így a kongresszusi készülődés egyben lehetőséget ad a fiatalok tevékenységének áttekintésére mind a gazdasági építőmunkában, mind a politikai nevelőmunkában, illetve a szabad idő hasznos eltöltésében. Az átrakókörzetben több mint kétezer fiatal dolgozik, örvendetes, hogy a KISZ-tagok száma is meghaladja az ezret. Ez különösen abban az összehasonlításban fontos, ami a megyében lévő üzemekben a szervezettséget tükrözi. Ebből kitűnik, hogy évek óta az egyik legmegbízhatóbb bázisa a KISZ-nek a záhonyi átrakókörzet. Bevált az a módszer, hogy évente megújítják a fiatalok a KISZ-tagságot, s egyéni vállalásokkal tesznek eleget a mozgalom feladatainak. Ennek alapján zajlanak le az alapszervezeti taggyűlések is. Először január 15. és február 2. között az 1980— 81-es akcióprogram végrehajtását értékelik, s egyben áttekintik a KISZ-tagok és a vezetőség munkáját. Ugyanekkor kerül sor az új vezetőségek megválasztására, valamint a küldöttgyűlések résztvevőinek választására. Február 21-ig már a tervező taggyűléseket tartják a körzet alapszervezeteiben. Ezek napirendjén szerepel a KISZ Központi Bizottsága kongresszusi levelének vitája, a tagsági igazolványok ünnepélyes átadása és az 1981-es akcióprogram megtárgyalása és elfogadása. A körzetben — éppen a fiatalok nagy száma miatt — öt KISZ-vezetőség működik. A gépesített rakodási főnökség, vontatási főnökség, Záhony álloamás, a biztosítóberendezés fenntartási főnökség és a pályafenntartási főnökség vezetőségei már február végén megtartják küldöttgyűlésüket. Végül a körzetben március 14-én került sor a vasutas művelődési házban az üzemi KISZ-bizottság küldöttgyűlésére, ahol az egyes vezetőségek és alapszervezetek létszámának megfelelően százan vesznek részt. Korántsem csak a szervezeti életet, hanem a tartalmi munkát is erősíti az ifjúsági szövetség a következő hetekben. Mód nyílik a gazdasági változásoknak megfelelően, valamint nagy létszámú alapszervezetek a helyett új, hatékonyabban működő alapszervezetek alakítására. A fiataloknak lehetőségük van olyanokat jelölni a vezetőségekbe, akik már eddig is bizonyítottak, akikben megbíznak. Ezt segíti, hogy az üzemi KISZ-bizottság minden alapszervezet mellé egy patronálót jelölt ki, aki segíti a kongresszusi felkészülést. Az egyéni elbeszélgetések révén pedig lehetővé válik minden fiatal véleményének megismerésére. Fényeslitke északi rendező pályaudvaron teljesít szolgálatot Bácskai Miklós. Munkája összefügg a Szovjetunióba kilépő normál rakott kocsik időben való eljuttatásával. Vetélkedő fiatalok Befejeződött az a politikaiműveltségi vetélkedő, amelyet az üzemi KISZ-bizottság szervezett a körzet fiataljainak. Valamennyi alapszervezet csapata részt vehetett a küzdelemben, amelyből a november 27-én megtartott döntőben kilenc csapat mérte össze tudását. A kérdések hazánk és a munkásmozgalom XX. századi történetével, aktuális kül- és belpolitikai eseményekkel és összefüggésekkel foglalkoztak, valamint politikai daléneklés szerepelt a vetélkedőn. Végeredményben az első helyet az üzemigazgatóság I. csapata szerezte meg a számítástechnikai üzem fiataljai előtt, a harmadik helyen a vontatási főnökség nem utazó fiataljai végeztek, negyedik pedig a gépesített rakodási főnökség VI. alapszervezete lett. Mátyustól Nagymarosig — Szeretem az utazást, szeretek az emberekkel foglalkozni — vallja Gerő Magdolna. — Ezért lettem jegyvizsgáló, ezt szeretem. Az utazásból bőven kijut neki. Állandó lakhelye Mátyuson van. Ilyenkor, télidőben csak Záhonyig eljutni több órás utazást jelent, hiszen előbb Vásárosnaményig aztán busszal jut el, ül vonatra. Amikor jelentkezik, szolgálatra tudja, hogy újabb, hosszú utazás vár rá. A beosztástól függ, hogy meddig tart ez a hosszú út, gyorsvonattal Amikor megy, akkor Budapest Nyugati pályaudvar csak a vonatnak végállomás, neki még tovább tart az út, személyvonattal Nagymarosig megy. Vissza pedig csak reggel indul a gyorssal, hogy aztán — ha nem késik sokat a vonat — még elérje Záhonyban a hazafelé tartó vonatot. Mire hazaér, bő délután van. — Pedig otthon is van mit csinálni. Édesanyám beteg, ezért én vásárolok be, főzök, mosok, takarítok — ami éppen sorra kerül. Még az a szerencse, hogy ha mindent odakészítek, akkor apukám is megfőz. Amíg ezt mondja, csillog a szemüvege, nemigen látni meg rajta a fáradtságot. Néhány év már eltelt, hogy vállalta ezt a kívülállóknak sokszor könnyűnek tűnő, de egy nőnek bizony fárasztó munkát. Több olyan jegyvizsgálót ismer, akivel együtt kezdett, aki a szakvizsga letétele után csakhamar lemondott az utazó szolgálatról. — Az a szépsége ennek a munkának, hogy sok találkozom, emberrel jobban megismerem a világot. Talán a változatosság is csábít — jegyzi meg, összehasonlítja magát a húgával, aki Vásárosnaményban a Vörös Október Férfiruhagyár üzemében dolgozik. Bár a húga reggel indul, estére mindig otthon van, azonban naphosszat a varrógép felett görnyed, a fizetése jóval elmarad az övétől. — Tulajdonképpen nem sok választása van az embernek — folytatja. — Vagy otthon marad, vár a jó szerencsére, vagy másutt keres munkát. De Naményban sem lehet válogatni, hová menjen. Nyáron pedig könnyebb a bejárás, mert a tiszai réven át Mándokig mehetek, többen vannak ilyenek, akik így járnak az átrakókörzetbe. Éppen a körülményes bejárás teszi, hogy többször a vonatkísérő laktanya az otthona. Általában elégedett, azonban akkor már bosszús, ha látja, nem húztak tiszta ágyneműt, nem figyelnek arra, hogy az utazóknak pihenésre van szükségük, hogy udvariasan, figyelmesen bánjanak a bel- és külföldi utasokkal. — Bizony, mert azt is szóvá teszik, ha nem , olyan az ember egyenruhája, amint az előírások megadják. Persze nekem ez külön gond, mert alig van a méretemre ruha. Ám nem ez számít, hanem az, hogy az utas elégedett legyen. L. B. A hófedte táj fehér takarója alól csak a fényes sínek ezüstlenek ki. A levegőben széles, erős szárnyú varjak köröznek, kárognak. Hangjukat a komorói állomáson sűrűn átrobogó tehervonatok zakatolása nyeli el, majd ismét meghitt, téli, vasárnapi csend ül a környékre. Ilyenkor a legjobb otthon aludni. De ezt sokan a szolgálati beosztásuk miatt nem tehetik meg. A kötelességtudatukat a „szükség van rám, számítanak rám”, belső lelki kényszer is erősíti. Behúzott nyakkal, fázós léptekkel telt rövid gyaloglás után találkoztam Fodor Miklós tolatásvezetővel. Fején jó meleg kucsma, lábán vastag bőrcsizma, öltözete védi a zord levegőtől. — Rossz ez a havas idő — mondja. — Foglalkozásom nehéz napjait élem ilyenkor. De már megszoktam, mert a huszonkettedik telet köszöntöm a vasútnál. A mostani még csak hagyján. A dunántúliakat jobban elkapta. De bármelyik órában mi is kritikus helyzetbe kerülhetünk. — Csak nehogy... — Van itt most is kellemetlenség. A váltók a hótól nem mindig záródnak be. Mire az egyiket kiseperjük, addigra a másik tömődik el. Ilyesmivel a legenyhébb télen is küszködünk. — A mozgás sem könnyű. — Nem bizony! Csúszós a talaj. A kocsik össze- és szétakasztásánál közéjük kell bújni. Nagyon vigyázunk, mert egy óvatlan pillanat, egy rossz lépés és kész... — Ha befagy a váltó? — Az ritkán fordul elő, de akkor fáklyával kiolvasztjuk. Felkészültünk, van a raktárban minden, ami szükséges. Közben Fodor Miklós piros zászlajával nagy köröket rajzol a levegőben. Meg sem kérdezem, mert látom: e mozdulatok álljt jelentenek a mozdonyvezetőnek. Aztán hang ..., s az álló és mozgó szerelvény találkozott. Az ütközők kemény „puszit” adtak egymásnak. Közben Fülei Sándor kocsirendezőhöz érünk. — Hamar át tudok állni. Ilyenkor még veszélyesebb üzemmé válunk. Inkább kissé lassabban, óvatosabban dolgozunk, minthogy baj legyen. — Kevés a pályafenntartási dolgozó — folytatja Fodor. — Nincs elég váltótisztító. Van ugyan egy nő — említi furcsa hangsúllyal. — Ez az érdekes hanglejtés egyben bírálat is? — Ha... át nem bírálat, de ha ló nincs, szamár is jó. — Melegedő, teaellátás stb.? — Teát kapunk — beszéli Fülei. — Kell, már csak azért is, mert az állomásépület vízvezetékei szennyezettek. Így jóformán teán élünk. Vizet messzebbről szerzünk be. Amint néhány percre megállunk, a hideg talaj topogásra késztet bennünket. A lábcsapkodás csak egy-egy pillanatra feledteti a „talphűsítő” klímát. Ennek ellenére mindkettejük arca barátságos, pedig a fagyos idő pozsgásra pofozgatta. Egy szép narancssárga színű dízelmozdony zümmög mellettünk. — Itt jobb, mint lent — mondom a vezérnek. — Hát egy kicsit — válaszolja Boros Károly. — Itt sincs meleg, de legalább a szél nem fúj. Régi, 21 éves masina ez már. Sokat szolgált. Nem is törődnek vele, hiszen hamarosan a szolnoki kórházba, a főműhelybe kerül. — Gondolom, a gyerekei örülnek a télnek. — A fiam még nem, mert 15 hónapos, de a kislányom nagyon. Nekünk vasutasoknak pedig sok-sok bosszúságot okoz: akadályozza a forgalmat, próbára teszi az embereket. A hideg még nem volna érdekes, csak hófúvás ne lenne. Lassan haladunk, hol előre, hol hátra. A vezér egyik keze a féken, a másik pedig a „gázon” van. Előttünk vagy 15 kocsi kocog, mellettünk egy tehervonat robog el. A fatelepre naponta vagy 140 kocsit állítunk. Most az átrakó vágányokra irányítjuk a vagonokat. Még aránylag simán mennek a dolgok. Megéltem én már ettől keményebb teleket is. Például egyszer Pest felé vezettem egy vonatot. Olyan köd volt, hogy vágni lehetett. Alig láttam 50 méterre. Egész úton álltam, mire odaértem, majd összeestem. — Az lenne jó, ha minden gépre szerelnének rádiót. Ide nagy, beépített kellene, amelyiknek nagy a hatósugara. Azzal a kis kézi URH-rádióval én nem érek semmit. De az is valami, hogy a kocsirendezők beszélhetnek egymással. Rákapcsolunk, gyorsabban haladunk. A kocsirendezőknek a szél is segít a zászlólengetésben. A mozdony ablakához apró hószemcsék csapódnak. A mellettünk elsuhanó kukoricatábla sárga leveleit szépen, egy irányba fésülte a zord levegő. Ismét finom menet következik. Fülei János felkapaszkodik a mozdony első hídjára, s így megmenekül némi gyaloglástól. Majd a vezetőfülkébe lépve Románc cigarettára gyújt, s mélyeket tüdőz bele. Egy ember felénk kiabál: „Menjünk a hatosra. Felveszünk három kocsit és a hetesre állunk!” — Három lakókocsit kell elvontatnunk — magyarázza Fülei —, mert most olyan helyen vannak, hogy nem szabad bennük fűteni. Az tűzveszélyt jelentene. Egyébként a pályafenntartás dolgozóié. Mihelyt ismét egy vagonsorhoz érünk, Fülei leugrik, beszalad az álló kocsi ütközői közé, s hozzákapcsolja a mozdonyt. Bang: — visszhangzik az ütközés hangja. Az ablakból nem is látom Füleit. A komorói állomás előtt vagyunk. Egy háromlábaskás ételessel száll fel Hajdú Péter forgalmi szolgálattevő. Hozzánk szegődik Kovács Csaba kocsirendező is. — Vasárnap nincs üzemi konyha — meséli. — Ezt hazulról hozták. — Mi lesz az ebéd? ■* Finom csirkeleves. A másodikat nem láttam, de gondolom krumpli, rántott hússal. Jó lesz, már éhes vagyok. Este 7 óra, a munkaidő vége még messze van. — Mit szólnak az időhöz? — Ez semmi ahhoz képest, ami 73- ban Erzsébet-napon volt. — feleli Hajdú. — Most voltam Dunántúlon. Ott komolyabb dolgok történtek. Vasárnap délben indultam és hétfőn este érkeztem Balatonkenesére. — Én fel sem veszem — legyint Kovács. — Megszoktam. A nagyobb gond az, hogy a fatelepen nem fordítanak elég gondot a vágányok karbantartására. A fűrészporral keveredett hó ráfagy a sínekre. Megesett régebben, hogy a kocsi lefutott a sínről. Megy a munka, ugyanúgy, mint máskor. Nincs olyan időjárás, ami a vasút stabil gépezetét — beleértve a derekasan helytálló embereket is — megállítaná. Köszönet érte!!! Cselényi György Küzdelem a féllel