Záhony Körzeti Átrakó, 1987 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1987-01-01 / 1. szám

1 Országos értekezlet (3.) Őszinte beszámoló 986. november 22-én 1900 MSZBT tagcsoport, több mint 700 küldötte az Országház kongresszusi termében megtartotta a Magyar—Szovjet Baráti Társaság VIII. országos értekezletét. A Szabolcs-Szatmár megyei 30 fős küldöttség a záhonyi MÁV üzemigazgatóság különautóbuszával utazott az érte­kezletre. Az autóbuszt Ilki Gyula­­ kiváló gépkocsivezető nagyszerűen vezette, ezért a megyei pártbizottság pénzjuta­lomban részesítette. Az országos értekezlet elnökségében helyet foglalt Óvári Miklós, Berecz János, Marjai József, Várkonyi Péter, Köpeczi Béla, valamint Zinaida Kruglova a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége Elnökségének elnöke és még sokan mások. Apró Antal elnöki megnyitója után Bíró Gyula, az MSZBT főtitkára szóbeli kiegészítést adott a küldötteknek jó előre megküldött írásos beszámolóhoz. Értékelte az elmúlt öt évben végzett munkát. Többek között elhangzott, hogy „Ha valaha igaz volt — márpedig az volt —, hogy a szocia­lista testvéri országok egysége és összefogása az előrehala­dás, a felemelkedés feltétele, akkor ma sokszorosan is igaz, ami „az előrehaladás útjában álló akadályok természetének felismerését, a hibák, fogyatékosságok megszüntetését” is lehetővé teszi. Továbbá, „hogy a magyar jövő csakis a KGST keretében, a Szovjetunióval mind sokoldalúbban megvalósu­ló együttműködés fejlesztésével, barátságunk elmélyítésével valósítható meg. Ekként az MSZBT munkája az eddiginél is szilárdabb talajra épül a jövőben”. Ami viszont azt is je­lenti, hogy az MSZBT tevékenységében sok változás, meg­újulás, felgyorsulás, változás lesz.­­Ezek szellemébe­n újították meg ez évben Moszkvában az 1986—1990. évre szóló barát­sági együttműködési egyezményt. A hozzzászólásokból kiderült, hogy az állampolgárok körében nagy az érdeklődés a Szovjetunióban végbement változások reális ismertetése iránt, igénylik a testvérkap­csolatok erősítését, a személyes barátságok bővítését, a de­legáció- és tapasztalatcserék rendszerességét, a két ország életének kölcsönös megismertetését. Ezeknek megfelelő „Határozat’-ot fogadtunk el. Sor került még az MSZBT mű­ködési szabályzat bizonyos pontjainak formai és tartalmi változtatására. B­ővítették az országos elnökségének létszámát, mivel a tagcsoportok száma is növekedett. Újjáválasztották az ügyvezető elnökséget, a különböző munkabizottságok vezetőit. Az MSZBT elnöke Apró Antal, főtitkára ismét Bíró Gyula. A záhonyi tagcsoport munkájáról a következő számban olvashatnak. (Folytatjuk) Bíró Károly A múlt évben hasznosított újításokat mutatták be azon a kiállítá­son, amelyet Záhonyban rendeztek meg. (Iván István felvétele) Javulás kis mértékben A létesítmények megőrzése a dolgozókon múlik Az ófcrakókörzetben végzett munka nnehézségei mindenki előtt ismertek. Ezért szükséges folyamatosan figyelemmel kí­sérni az éllet- és munkakörül­mények alakulását, ahogy azt legutóbb az üzemi pont-végre­­­haj­tó bizottság is tette. Bár az utóbbi­­ évek beruházásai egyút­tal jobb munkafeltételeket, ked­vezőbb munkakörülményeket is teremtettek, azonban nehéz évente tervezni a változást. (Csak felsorolásként említjük meg, hogy a fedett kézi átrakó­­csarnokkal, a műtrágya-átra­káshoz alkalmazott új berende­zésekkel, a rádiós tolatással, adatfelvétellel több száz ember került kedvezőbb helyzetbe.) Az üzemigazgatóságon belül szociálpolitikai terv is készül, aminek a végrehajtását értékel­ni lehet, azonban jó lenne, ha pontosan meg lehetne határozni azokat a célokat — s­­ ellenőrizni végrehajtásukat —, amelyek közvetlenül a munkakörülmé­nyeket érintik. Lehangoló látvány Á­ltalában m­egáll­ap­­ítható, hogy elegendő öltöző, mosdó, melegedő állt munkásoknak­ rendelkezésire a­­ Zsúfoltság ta­pasztalható Eperjes ke átrakón, ahol még a lépcsőfordulóban is találhatók öltözőszekrények.) Azonban hiába a sok erőfeszí­tés, néha igen lehangoló lát­ványt mutatnak a szociális lé­tesítmények. A letört vízcsapok, az összepiszkolt falak, a sok­szor hiányzó (ellopott) berende­zések azt mutatják, hogy jóval többet kell tennie a dolgozók­nak is a megóvásért, a szándé­kos rongások megfékezéséért. Különösen fontos ez azért, mert a szűkös beruházási lehetőségek új létesítmények építését nem teszik lehetővé, így a meglévők fenntartására, megbecsülésére kell több figyelmet fordítani. Ugyancsak visszatérő gond, hogy a baleseti helyzet nem vál­tozik. Bár a munkavégzéshez szükséges védőeszközök­­ és fel­szerelések rendelkezésre állnak, azonban sokszor a közvetlen munkahelyi vezetők sem köve­telik meg azok használatát, emiatt több baleset következik be. A főbb baleseti források kö­zött egyébként az átrakási mun­ka, a mozgó vonatra történő le- és felszállás, a figyelmetlen munkavégzés vezet. Az üzemigazgatóság dolgozó­inak háromnegyede bejáró. Jól bevált, hogy a vasúttal nem rendelkező községekből autóbu­szok szállítják a dolgozókat. Ezek éves üzemeltetési költsége 25 millió forin­t. Mind a közsé­gekben lakó más emberek, mind a vasút számára kedvező, hogy 1986 januárjától közforgalmi járatokként közlekednek a bu­szok, bárki jegyet válthat és utazhat rajtuk. Ez egymillió fo­rintos bevételt jelentett. A mun­kásszállóban 64-en férnek el, az igények alapján ez a szükség­letnek megfelelő. A vonatkísérő laktanya viszont, amely az uta­zószemélyzet átmeneti pihené­sére szolgál, erőse­­­­ kifogásolha­tó állapotban van. Sajnos re­konstrukciójára a közeli évek­ben nincs lehetőség. Üdülők épültek A napi egyszeri meleg étkez­tetéshez a záhonyi üzemi kony­ha kissé zsúfolt, túlterhelt, míg Eperjeskén kétszer annyi ada­got is tudnának főzni. A 15 tá­lalókonyha a jobb kiszolgálás érdekében működik, bár több helyen előfordul, hogy az előírt húszperces ebédidő ala­tt nem tudnak megebédelni, a munka­időből csípnek le a dolgozók. A szakszervezeti üdültetés mellett egyre bővült a vállalati üdültetés. Két éve készült el Berekfürdőn az új üdülőház, ahol a 12 szobában évente fél­ezren pihenhetnek. Püspökla­dányban, Tuzséron és Gergelyi­­ugornyán 1986-ban egy-egy fa­ház épült, a pályafenntartási főnökség az országos szakszol­gálati vetélkedőn elért helyezé­sével 880 ezer forintért egy­­ újabb üdülőt vásárolhat. Igény lakásépítésre Az egészségügyi ellátás az öt üzemorvossal és a 11 szakren­deléssel megfelelőnek minősít­hető. Kedvező, hogy már kevés­bé cserélődnek az orvosok. Az üzemigazgatóság 693 la­kással gazdálkodik, évente 10— 12 millió forintot fordít erre a célra. A vállalati bérlakások állapota jobb, mint a hálózati átlag. A lépcsőzetes elosztással a káderutánpótlási és munka­erő-gazdálkodási szempontokat tartják szem előtt. A múlt év­ben nagyobb volt az igény a la­kásépítési támogatásra, mint a rendelkezésre álló pénz, össze­sen 59 kérelmezőt kellett el­utasítani. Az élet- és munkakörülmé­nyek javításához szükséges fel­adatok között szerepel a kellő rangsorolás kialakítása, az olyan szervezés, amely csökkenti túlórákat, a tulajdonosi szemlé­­­let erősítése a létesítményeknél, valamint a védőfelszerelések fokozott használata. Képzés és takarékosság Szaktanfolyamok 1987-ben A szigorú takarékossági el­vek nemcsak a közvetlen ter­melési és gazdálkodási szférá­ban, de egyre inkább a széle­sebben értelmezett infrastruk­túrában is érvényesülnek. Legutóbb szeptemberben hoz­tak korlátozó intézkedéseket a MÁV illetékes központi szervei az oktatási-képzési költségek mérséklésére, s a még 1986-ra betervezett tanfolyamok szük­ségességének felülvizsgálatára, számos tanfolyamtípus indítá­sának felfüggesztésére. Ily mó­don az üzemi igazgatóság 1987. évi képzési-továbbképzési ter­vében is csökkent a munka­időben rendezendő tanfolya­mok száma, kisebb lett a MÁV egyéb szerveihez és a külső tanfolyamrendezőkhöz beiskolázni tervezett dolgozók aránya. A következő évben a gépesí­tett rakodási főnökségen mér­legkezelői, darukötözői, daruke­zelői és targoncavezetői tan­folyamért rendeznek. Mindeze­ket a jelentékeny fluktuáció mellett, az ún. többszakmásítás keretében, a rendelkezésre ál­ló munkaerő jobb kihasználása, rugalmas konvertálhatósága indokolja. A most már hetedik alkalommal folyó főiskolai elő­készítő tanfolyamot a felvételi vizsgák után — a tervek sze­rint ősszel — újabb kurzus kö­veti. Utóbbiak létjogosultságát az eddigi kedvező felvételi ta­pasztalatok mellett az üzemnek a felsőoktatási intézményt vég­zettek terén még mindig meg­lévő — MÁV és általános ös­­­szehasonlításban egyaránt — kedvezőtlen helyzete igazolja. Körültekintőbb lesz az állami képzésre (középiskolák, tech­nikumok) jelentkezők igényei­nek elbírálása, s csökkentik a különböző — többnyire igen költséges, de nemegyszer vitat­ható szakmai értékű — repre­zentatív konferenciákon, sze­mináriumokon való részvétel lehetőségeit. Továbbra is mód nyílik azoknak a szakmai alapvizs­gáknak (forgalmi, kereskedel­­­mi-szállítmányozási, ZAIR stb.) megszerzésére, amelyekre — az újfelvételes dolgozók ki­vételével — már ma is munka­időn kívül készülnek a jelent­kezők. Szükséges az önképzés felté­teleinek további javítása (szakkönyvtár, konzultációs le­h­­hetőségek, folyóiratállomány stb.) E lehetőségeknek most el­sősorban a nyelvi és informati­kai ismeretek bővítésében lehet különleges jelentősége. Bár igaz az a megállapítás, hogy hosszú távon az oktatás a legjövedelmezőbb befektetés, ez azonban nem zárja ki az ésszerű takarékosságot, a költ­ségkímélőbb formák, újszerű oktatási-tanulási keretek to­vábbi és tervszerű keresését, alkalmazását. Legeza Sándor Válasz cikkünkre Bezzeg az A december havi üzemi új­ságban cikk jelent meg Záhony állomás­­ prémiumelosztásáb­ól. Ehhez a cikkhez volna néhány­­ gondolatom. Menjünk sorjában: Az elosz­tással baj van, mégha ez juta­lom, prémium formájában jele­nik is meg. Nem sok ember van, aki tapsol örömében, amikor ki­marad egy-egy jutalomból, de talán az a váltókezelő, aki mégis kapott, el tudná mondani, mi az, amivel ő többet tett társai­nál. Nem ártott volna őt is meg­kérdezni. Sokszor elmondtuk már, a ju­talom nem jár, hanem adható. Ezért van szükség a prémium­­szabályzatra, szabályzatokra, mert ha azt jól megszerkesztet­ték, akkor ki lehet zárni, vagy legalábbis minimálisra csökken­teni a szubjektív megítéléseket. A szabályzat nem személye­ket, hanem munkaköröket fog­lal magába. Az optimális az lenne, hogy minden mutatót maximálisan teljesíteni lehetne, s a­kkor a keretösszegből min­denkinek jutna, de még akkor is hátra van a differenciálás, ami sokszor irritálja a régi, megrögzött gyakorlathoz ragasz­kodó dolgozóinkat. „A szeressük egymást, gyere­kek” elv nem követhető. Még ha kevesebbet is, de mindenki kapjon. Elvben mindenki egyet­ért azzal, hogy aki kiemelkedő­­en dolgozik, mindig józanul, ki­­pihenten jelentkezik szolgálatra, rendszeresen megtartja a részé­re előírt álllomásbe­járást, ne adj’ isten rendszeresen vagy időn­ként még társadalmi munkát is végez, többet kapjon. Mi a gyakorlat? Amikor az elosztásra kerül a sor, mindenki tartja a markát. Állomásunkon több mint 1100 ember dolgozik. Hogy időnként olyanok is felkerülnek a „hár­mas jegyzék”-re, akiknek nem ott a helyük? Előfordul. Azt azonban állíthatom, hogy mind kevesebben. Durva megfogalmazásnak­­ tar­tom, hogy állomásunkon azzal, elosztás... aki „szól”, úgy bánnak, mint a kutyával. Az üzemi demokrácia különböző fórumain, de taggyű­léseken sem érkezett, sem hang­zott el ilyen jellegű panasz, bár van javítani való a vezetők és beosztottak közötti hangnemen. Régi mondás szerint a vasút a második hadsereg. Nálunk, ha a vezető pontos rendelkezést akar kiadni, azt parancskönyv­ben teszi. A parancskönyvet minden dolgozó elolvasás után köteles aláírni, ezzel is nyug­tázva, hogy tudomásul vette a rendelkezést, tájékoztatást. Ezen kívül eligazításokon, valamint­­ középvezetők, vezetők által a területen járva szóban is több­ször elhangzik, ami abban sze­repelt. Azt, hogy Záhonyban ki, illetve kik­­ osszák a jutalmait? Bár a vélemények megoszlanak, időnként vannak önjelöltek is, az­­ én véleményem, hogy az osztja, akinek ez a feladata. Hogy milyen mélységig hagy beleszólást? Az attól is függ, mennyire van idő. Egyébként egyre kevesebb az a középveze­tő, vezető, aki magára vesz olyan felelősséget, melyet egyéb­ként megoszthat. Zárszó helyett: .Furcsa dolog az, hogy a munka mikéntje, mennyisége, minősége kapcsán napjainkban még nem alakul­nak ki kemény, időnként drasz­tikus viták. Pl. arról, hogyan lehetne a kocsitartózkodást Zá­hony állomáson, radikálisan csökkenteni. Bezzeg az elosztás az más, ahhoz mindenkinek köze van, ahhoz mindenki ért, sőt jobban •Girt' Pethő Attila (A szerkesztő megjegyzése: örömmel adunk helyet egy el­térő véleménynek, mert a vita alapja csakis az eltérő nézetek ütköztetése lehet. Különösen akkor, ha egy célt szolgálunk, a demokratizmus bővítésével, a jó elvek gyakorlati megva­lósításával szeretnénk jobb munkát és ennek megfelelő elismerést elérni.)

Next