Zalai Hírlap, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-20 / 246. szám

2 Vita az ENSZ-főözeplésen a második fejlesztési évtized programjáról Péter János tanácskozásai New York. (MTI). Az ENSZ-közgyűlés vasárnapi plenáris ülésén a résztvevők a gazdasági és pénzügyi bizottság anya­gait vitatták meg: az ENSZ második fejlesztési évtizedére vonatkozó határozati javaslatot és az első fejlesztési évtized­ről szóló jelentést. A jelentés megállapítja, hogy az 1961-ben kezdődött első fejlesztési évtizedet a nemzet­közi méretekben kifejtett je­lentős erőfeszítéseit jellemez­ték. Az­ intézkedések, amelyek arra irányultak, hogy az ün­nepélyes kötelezettségvállalá­sok konkrét tartalommal telí­tődjenek meg, idéztek elő ugyan bizonyos gazdasági fej­lődést, de a nagy tömegeit éle­te — különösen a világ úgy­nevezett fejlődő körzeteiben — továbbra is igen alacsony szín­vonalú. Milliók hiányosan táp­lálkoznak, írástudatlanok, nem jutnak munkához és meg van­nak fosztva a legelemibb ja­vaktól is. A nemzetközi fej­lesztés programjának sikere — állapítja meg a jelentés — jelentős mértékben függ az általános nemzetközi helyzet javulásától, különösen a ha­tékony nemzetközi ellenőrzés mellett megvalósuló általános és teljes leszerelés ügyének konkrét előrehaladásától, a gyarmatosítás és a faji meg­különböztetés felszámolásától. A bizottság határozati ja­vaslata indítványozza, hogy az ENSZ közgyűlés 1971. január 1-i kezdettel hirdesse meg a második nemzetközi fejlesztési évtizedet és hagyja jóvá e ■nemzetközi fejlesztés straté­giáját. A bizottság egyúttal javasolta, hogy az ünnepi köz­gyűlés október 24-i ülésén — az ENSZ megalapításának 25. évfordulóján — hirdessék ün­nepélyesen ki a második fej­lesztési évtizedet. A bizottság jelentéséről és határozati javaslatáról tartott vitában 30 ország képviselői szólaltak fel. Több javaslatot és módosító indítványt terjesz­tettek elő, s ezeket melléklet­ként csatolják a bizottság je­lentéséhez. ★ Hétfőn délelőtt Péter János New Yorkban találkozott Ro­gers amerikai külügyminisz­terrel. A két külügyminiszter foglalkozott néhány kérdéssel, amelyek érintik a két ország kapcsolatait és a jelenlegi nemzetközi helyzetet Péter János délben Nicolae Ceausescu­val, a Román Szo­cialista Köztársaság Államta­nácsának elnökével ebédelt. V Thant, az ENSZ főtitkára he­lyi idő szerint hétfőn este fél 9 ómkor, magyar idő szerint kedden a hajnali órákban ta­lálkozik Péter János magyar külügyminiszterrel.­­ Az ENSZ tíznapos jubileumi emlékülésének ötödik napján, hétfőn délelőtt első ízben telt meg a közgyűlés ülésterme , amikor elsőként dr. Kenneth Kaunda, a Zambiai Köztársa­ság elnöke emelkedett szólás­ra. Részletesen elemezte az afrikai kontinens helyzetét. Ezután Nicolae Ceausescu, a román Államtanács, elnöke szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy Románia a világközvélemén­­­nyel egyetemben a vietnami háború és az indokínai idegen beavatkozás gyors megszünte­tését sürgeti és szükségesnek tartja „a haladást az Egye­sült Államok és szövetségesei csapatainak Vietnamból való maradéktalan kivonását ille­tően”. A továbbiakban állást foglalt amellett, hogy az arab­­izraeli konfliktust a Bizton­sági Tanács 1967-es határozata alapján rendezzék. Hangoztat­ta, hogy a világbéke szempont­jából nagy jelentőségű lenne, ha az Egyesült Államok ki­vonná csapatait Dél-Koreából és ily módon lehetővé tenné, hogy a koreai nép békés esz­közökkel érhesse el országának egyesítését. Hangsúlyozta, hogy Európa biztonságának megszilárdítása megkívánja a második világ­háború és az azt követő hideg­háború maradványainak fel­számolását, a kialakult állam­határok sérthetetlenségének el­ismerését és általában a má­sodik világháború óta végbe­ment történelmi változások tu­domásul vételét. Éppen ezért — mondotta —, minden állam­­nak el kellene ismernie az NDK-t, és biztosítani kellene mindkét német állam részvéte­lét a nemzetközi ügyekben. Az ENSZ-ben és más nemzetközi szervezetek munkájában is. Rámutatott, hogy egy összeu­rópai biztonsági értekezlet, összehívása különös fontosságú lenne az európai kontinens problémáinak rendezése szem­pontjából. A délelőtti ülés további ré­szében a Szenegál, Dél-Jemen és Niger Köztársaság képvise­­lője szólalt fel. A délutáni ülé­sen Felső-Volta, Leshoto, Af­ganisztán, a kambodzsai Lan Nol-rezsim, Laosz, Nkwane és Mali képviselője jelentkezett szólásra. Magyar idő szerint ma a haj­nali órákban kerül sor ezúttal a New York-i Waldorf-Astoria szállóban. Gromiko szovjet és Rogers amerikai külügyminisz­ter második „munkavacsorá­jára”. ★ Országos Gumiipari Vállalati CON­DATIC GUMIGYÁRA férfi és női dolgozókat 42 órás munkaidőre, gumiipari szak-, betanított és segédmunkás munkakörbe felversz BUDAPEST, VIII., Kerepesi út 17 Keleti pályaudvartól 5 perc. Vidékieknek szállást biztosítunk. Kereseti és egyéb lehetőségekre vonatko­zóan írásban részletes felvilágosítást adunk. 2643 Harcolt Jordániában (Folytatás az 1. oldalról.) békéltető és felügyeleti bizott­ság vasárnap esti közleménye szerint a harci cselekmények „korlátozott” jellegűek, és­ nem befolyásolják a helyzet nor­malizálását. New York (AP): Mahmud Riad egyiptomi külügyminisz­ter New Yorkban elhangzott tv-interjújában kijelentette: az amerikai hírszerzés által­ ké­szített fényképek korántsem bizonyítják, hogy az EAK meg­­sértette volna a kilencven na­­pos tűzszüneti megállapodást. A külügyminiszter szerint a Szuezi-csatorna mentén telepí­tett rakétaállásokat nap mint nap áthelyezik, így a „tegnap készített fényképek ma már semmit sem mondanak” Riad rámutatott, hogy az amerikai hírszerzés megfigyelései kizá­rólag a csatorna egyiptomi partjára szorítkoztak, s így nem vettek tudomást a tűz­szünet izraeli részről történt sorozatos megsértéséről. Interjújában a külügyminisz­ter ismételten kijelentette, hogy az EAK hozzájárul a tűzszünet érvényeségének meghosszabbításához, ameny­­nyiben Izrael hajlandó foly­tatni a Jarring ENSZ-megbí­­zott védnökségével megkezdett közvetett béketárgyalásokat. Golda Meir izraeli minisz­terelnök, aki vasárnap este érkezett New York-ba, a Ken­­nedy-repülőtéren tartott saj­tóértekezletén hangoztatta, hogy Tel Aviv­ csak abban az esetben hajlandó folytatni a Jarring­ vezette tárgyalásokat, ha a közel-keleti térségben helyreállítják a katonai status quo-t. Beirút (MTI): Jelentések szerint Nureddin Atasszi Szí­riai államelnök és kormányfő benyújtotta lemondását az uralkodó Baath-párt vezetősé­gén belül támadt nézeteltéré­sek miatt — írja beirúti kelte­zésű jelentésében a MENA közel-keleti hírügynökség. A Szíriai Baath-párt októ­ber 26-án országos kongresszu­son vitatja meg az Atasszi le­mondásával kapcsolatos kér­déseket. Washington (MTI): Egy wa­shingtoni lap, a Star jelentése szerint az eltelt három hét alatt van odaa túj F—4 Phan­tom sugárhajtású, amerikai repülőgépeket szállítottak ti­tokban Izraelbe. Orr Kelly, a Star hadügyminisztériumi tu­dósítja elmondta, hogy a mos­tani szállítások felül vannak azon az 50-es kontingensen, amelyet még 1968-ban a­­John­­son-kormány szerződésben ígért meg Izraelnek A gépeket a gyár által fize­tett pilóták a legnagyobb ti­tokban repítik át az Atlanti­óceánon. A gépek szállításáról azon­ban az amerikai kormány nemcsak, hogy tud, hanem minden tekintetben együtt is működik a gyártó céggel. Kairó (AFP): Mohamed Hasszán El Heikal, az Egye­sült Arab Köztársaság tájé­­koztatásügyi minisztere, aki egyébként az Al Ahram című lap főszerkesztője is, lemon­dott miniszteri tárcájáról. An­var Szadat köztársasági elnök a lemondást elfogadta. A ME­­NA szerint Mohamed Fajek veszi át a tájékoztatásügyi tár­cát Heikaltól. Ütközet Phnom Penh közelében Saigonban tárgyalt a CI­A igazgatója Phnom Penh­ (AP). A kam­bodzsai fővárostól délre a kormánycsapatok megütköztek a szabadságharcosokkal. A Phnom Penh-i katonai pa­rancsnokság közleménye sze­rint az akció célja az volt, hogy megnyissák a fővároshoz vezető 2. számú országutat, amelyet a partizánok eltorla­szoltak. Megfigyelők szerint a kormánycsa­patok parancsnok­ságának taktikája bizonyos változást mutat: elsősorban ar­ra törekszenek, hogy kisebb és helyi jellegű akciók révén a főváros környékét tisztítsák meg a szabadságharcosoktól, és nem kezdenek olyan na­gyobb arányú hadműveleteket, mint például a fővárostól északra indított támadás, amely több hétig tartó harcok után teljesen kudarcba fulladt. Saigon. (MTI). Richard Helms, az amerikai központi hírszerző hivatal (CIA) igaz­gatója titokban Dél-Vietnam­ban tartózkodott, és tárgyalt Nguyen Van Thieu-val, a sai­goni rezsim „elnökével ", vala­mint Bunker amerikai nagykö­vettel. A UPI értesülése szerint a Thieu—Helms értekezleten az Indokínában előrejelzett „kommunista” lépésekkel kap­csolatos kémjelentéseket, va­lamint azokat az elemzéseket tekintették át, amelyek a CIA eddigi műveleteinek „vietna­­mizálásáról” készültek. A CIA legutóbb a saigoni rezsimnek adta át az úgyneve­zett Főnix-akció több terüle­tét. Ennek az akciónak a célja — mint Mitchell őrmesternek, a My Lai-i vérengzésben való közreműködéssel vádolt ame­rikai katonának a perén mon­dotta az ügyvéd néhány nap­pal ezelőtt­­ az úgynevezett Vietcong-tevékenységben való részvétellel gyanúsított szemé­lyek módszeres kiirtása. Phnom Penh. (MTI). A kam­bodzsai szabadságharcosok hétfőn heves támadást indí­tottak a kormánycsapatok el­len a fővárostól 260 kilomé­terrel északnyugatra, ahol nagy kiterjedésű rizsültetvé­nyek vannak. F­ÉRFI segédmunkásokat, targonca-vezetőket, nyugdíjast őrportásnak felveszünk Jelentkezés: Zala Bútorgyár, Zalaegerszeg, Budai Nagy Antal u. 7-dL3- Munkaügy ZALAI HÍRLAP Háromnapos gyász a québeci tartományban Montreal (MTI): A québeci tartományi kormány három­napos gyászt rendelt el Pierre Laporte munkaügyi miniszter emlékére. Magát a gyászszer­tartást ma délután tartják a montreali Miasszonyunk szé­kesegyházban. A kormány szó­vivője szerint a québeci szepa­­ratisták által meggyilkolt mi­niszter felesége kérte, hogy az elhunyt miniszter holtteste maradjon Montrealban. Ere­detileg azt tervezték, hogy Quebecben temetik el. • Trudeau miniszterelnök va­­sárnap délután Ottawából Montrealb­a érkezett, hogy a rendkívül súlyos helyzetről megbeszéléseket folytasson Ro­bert Bourassa québeci mi­niszterelnökkel. . Este rádió- és televíziós beszédben figyelmez­tetett arra, hogy a kormány a továbbiakban is erélyesen szembe száll minden erősza­kos cselekménnyel. Douglas Hume brit külügy­miniszter vasárnap este fel­hívást intézett az emberrablá­sokért felelős québeci Fel­szabadítási Fronthoz, amelyben követeli James Crossnak, a változatlanul fogságban lévő brit kereskedelmi főmegbízott­­nak a szabadonbocsátását. Trudeau, a kanadai szövet­ségi kormány miniszterelnöke hétfőn, miután lerótta kegye­letét a québeci szeparatisták által meggyilkolt Laporte tar­tományi munkaügyi miniszter javalatánál és rövid megbeszé­lést folytatott Bourassaval, a québeci tartományi kormány miniszterelnökével, visszauta­zott Ottawába. Az amerikai rendőrség a kanadai szövetségi rendőri szervek felkérésére hajtóvadá­szatot kezdett három autó után, amelyeknek hét-kilenc utasát Montrealban azzal gya­núsítják, hogy közük van az em­berrablásokhoz Montrealban és környékén példátlanul szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítot­tak. Hétfőn úttorlaszokat emel­tek a montreali szigetet a Szent Lőrinc folyó déli part­jával összekötő összes hidak feljáratánál — a megerősített rendőrségi alakulatok immá­ron 15 napja szüntelenül ellen­őrzik az Ontarioba, a tenger­parti megyékbe és az Egyesült Államokba vezető főútvonala­kat. Montreal légiterében szünet nélkül cirkálnak a rendőrség és a fegyveres erők helikop­terei. Hírügynökségi jelentések szerint hétfő reggelig 326 sze­mélyt vettek őrizetbe a szepa­ratista québeci Felszabadítási Front elleni hajszában, hogy kézrekerítsék a kettős ember­rablás tetteseit és Pierre La­porte munkaügyi miniszter gyilkosait. Ottawa (MTI): A kanadai alsóház 190 szavazattal 16 el­lenében elfogadta a Trudeau miniszterelnök által múlt pén­teken előterjesztett indítványt, amely­ 1971. április 30-ig ter­jeszti ki a háborús szükség­állapot-törvény és a kapcso­lódó rendeletek hatályát. 24 ÓRA A NAGYVILÁGBAN ILILUIIIll 111 II 111 UIH 111111111 III Ml 11111111111111 II II I Uiltlltlim Magyar ajándék Perunak Lima (MTI): Peruban 100 összerakható lakóházat egy 200 ágyas tábori kórházat, kü­lönféle orvosi felszereléseket és gyógyszereket adtak át, mint a magyar kormány aján­dékát a földrengés sújtotta pe­rui népnek. Szovjet űrhajósok az USA-ban New York (MTI), Andrian Nyikolajev és Vitalij Sze­­vasztyjanov szovjet űrhajósok vasárnap este tíznapos látoga­tásra az Egyesült Államokba érkeztek. Hétfőn a sajtó kép­viselőivel találkoztak, s beszá­moltak útjukról. Keldis akadémikus Prágában Prága (CTK): A Csehszlo­vák Tudományos Akadémia Elnökségének meghívására hétfőn rövid látogatásra Prá­gába érkezett a Szovjet Tudo­mányos Akadémia küldöttsé­ge Keldis akadémikusnak az akadémia elnökének vezetésé­vel. Nehmi Curie aranyéremmel tüntették ki Új Delhi (TASZSZ): Új Del­hiben vasárnap ünnepélyes keretek között átnyújtották Indira Gandhinak a „Frederic Joliot Curie aranyérmet”, amellyel a Béke Világtanács tüntette ki halála után Dzsa­­vaharlal Nehrut, a kiváló in­diai államférfit. Vállaljuk rövid szállítási határidővel szövegről, fényképről, nyomtatványról krómgumis eljárással A/4 — A/3 — B/3 — IV/A méretű alumínium rotalemez készítését Vas megyei Fényképész Ktsz. Rota­foto részlege Szombathely, Lenin u. 33. 1970. október 20. Befejeződött a OVI elnökségének ülésszaka Új Delhi­ (TASZSZ) A Bé­ke Világtanács elnökségének ülésszaka, amely október 1-­án, Delhiben nyílt meg, va­sárnap befejezte munkáját. Az ülésszakon elfogadták a világ országainak kormányá­hoz szóló felhívást. Az ülés­szak fő dokumentuma arra hívja fel a kormányokat, hogy „állítsák meg az agresszív és háborús erőket”. Az ülésszak részvevői hatá­rozatot fogadtak el a közel­­keleti és a indokínai helyzet­ről, valamint az európai biz­tonság kérdéseiről.

Next