Zalai Hírlap, 1971. december (27. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-01 / 283. szám

2 Véget ért az Arab Liga védelmi tanácsának ülése Kiad N Ne­w Yorkban tárgyalt a Golda Meir az USA-ba utazott Kairó. (MTI). Hétfő estétől kedd hajnalig megszakítás nélkül, kilenc órán át ülésezett Kairóban az Arab Liga Vé­delmi Tanácsa. Számos határozatot fogadtak el az Izrael ellen vívandó kö­zös harccal kapcsolatban, ezeket azonban nem hozták nyil­vánosságra. A tagországok külügy- és hadügyminisztereit, valamint vezérkari főnökeit egyesítő vé­delmi tanács szombaton kezdte meg munkáját. A tanácskozá­sokat Teli, jordániai minisz­­­terelnök emggyilkolása miatt j■övid időre félbeszakították, felvárták az új összetételű jor­­­dániai küldöttség érkezését, s azután láttak ismét — hétfőn este — munkához. A jordániai delegációt Ah­mad Luzi, az új miniszterelnök hadügyminiszteri minőségben vezeti. Luzi, akinek személyes biztonságát különleges intéz­kedésekkel garantálják, elhoz­ta magával Husszein király Szadat elnökhöz intézett üze­netét. A király méltatta az egyiptomi államfő magatartá­sát a Teli­ elleni merénylet ügyében. Kairó, Jeruzsálem (MTI): Jóllehet, Anvar Szadat, Egyip­tom elnöke hétfőn az ASZÚ Központi Bizottsága előtt is­mét leszögezte, hogy országá­nak, ha fel akarja szabadítani területeit, fegyverhez kell nyúlnia, az Al Gumhurija New York-i jelentése szerint Riad külügyminiszter, aki jelenleg az ENSZ-ben tartózkodik, kö­zölte: „Ha az Egyesült Államok együttműködik az ENSZ Biz­tonsági Tanácsával, lehetsé­gessé válna az izraeli kivo­nulás elérése a BT 1967. no­vember 22-i határozata adta keretekben.” Kedden indult Washing­tonba Golda Meir izraeli mi­niszterelnök. Jeruzsálemi kö­rök szerint több fontos kér­désről tárgyal Nixonnal. Az egyik a Phantom-bombázók szállítása, a másik a szuezi­­ rendezés, amely az utóbbi idő-­­ ben teljesen kátyúba jutott A­­ harmadik, hogy mennyire haj­landó támogatni az Egyesült Államok az egyre jobban el­szigetelődő Izraelt az ENSZ-­­ közgyűlés közel-keleti vitájá-­­­ban. Újabb saigoni ejtőernyős alakulatok hatoltak be Kambodzsába Thieu megszemlélte csapatait Saigon (AP). A kambodzsai népi erők szilárdan tartják magukat a fővárostól 120 ki­lométerrel délnyugatra fekvő Kampót tengerparti tarto­mányban, valamint a Phnom Penh-ből Saigonba vezető 1. számú országút mentén és a fővárostól rakéta-lőtávolságra létesített állásaikban. Fokozó­dó aktivitást fejtenek ki az úgynevezett északkeleti fron­ton Kompong Cham és Kratte tartományokban. Az egyesült saigoni, Phnom Penh-i kor­mányalakulatoknak még nem sikerült visszafoglalniuk a Chup és a Snoul körül létesí­tett nagy ültetvényeket Thieu elnök a saigoni kor­mánycsapatok Tay Minh-i fő­parancsnokságának meglátoga­tása után a dél-vietnami— kambodzsai határon átkelt, a kambodzsai Krek térségében összevont saigoni alakulatokat szemlélte meg. Az ország ha­tárain kívül végrehajtott el­lenőrző útjára az elnököt el­kísérte Nguyen Van Vy had­ügyminiszter is. Egyidejűleg jelentette be az AP amerikai hírügynökség, hogy a saigoni kormánycsapa­tok újabb ejtőernyős alakula­tai hatoltak be kedden Kam­bodzsába és a határtól mint­egy 32 kilométerre foglaltak el állást. Elutas­ították az amerikai javaslatot a Tízek Klubja római tanácskozásán­ Róma (MTI). A „Tízek Klubja”, a tőkés világ tíz ve­zető pénzügyi hatalma római értekezletén résztvevő pénz­ügyminiszterek „megdöbbenve és elégedetlenül” hallgatták Volcker amerikai pénzügymi­­n­iszter-helyettes előterjeszté­sét kormányának javaslatai­ról. Volcker az értekezletet megelőzően tájékoztató jelleg­gel ismertette az amerikai „csomag­tervet”, amelynek célja a pénzügyi válság meg­oldása és a gazdasági ellenté­tek tisztázása. A Közös Piac tagországai­nak pénzügyminiszterei, az angol pénzügyminiszter bevo­násával, kedden külön megbe­szélést tartottak, hogy egyez­tessék­­álláspontjukat. A tár­gyalás után a szóvivő közölte, hogy a „hetek” véleménye sze­rint az értekezlet nem folytat­hatja munkáját, ha az Egye­sült Államok nem változtat ál­láspontján. Kifejezésre juttat­ta azt a meggyőződését, hogy továbbra sem lehet eltekinteni a dollár leértékelésétől, s elfo­­gatász­atlan az az amerikai feltétel, amely 11 százalékos felértékelést követel tőlük. Megfigyelők szerint az eu­rópai országok ellenjavaslata kompromisszumos megoldás­ként állást foglal a dollár öt százalékos leértékelése, a jen, a márka, a belga és a holland forint arányos felértékelése mellett, ugyanakkor a francia, az angol és az olasz valuta ár­folyama változatlan maradna. Scheel hazaérkezett Bonn (DPA): Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter a Szovjetunióban tett ötnapos hivatalos látogatásának befe­jeztével — amelynek során Leonyid Brezsnyevel, Alek­­szej Kosziginnel és Andrej Gromikoval folytatott megbe­széléseket a szovjet főváros­ban — hétfőn hazaérkezett Bonnba. Ma tájékoztatja a bonni kormány tagjait moszk­vai megbeszéléseinek eredmén Háborús hangulat Nyugat-Pakisztánbban Mozgósították a légierők tartalékosait Új Delhi, Dacca (AFP). A PTX indiai hírügynökség és a pakisztáni katonai szóvivők jelentéseiből kitűnik, hogy to­vább folytatódnak a súlyos harcok az indiai—pakisztáni határm­enti övezetekben, első­sorban Kelet-Pakisztán terü­letén. A pakisztáni hivatalos körök azzal vádolják az indiai csapatokat, hogy „kelet-pa­kisztáni területeket foglaltak el” és erre való hivatkozással hétfőn mozgósították a pakisz­táni légierő tartalékosait. Az indiai nyilatkozatokból viszont az derül ki, hogy az indiai csapatok csupán a kelet-pa­kisztáni határ mentén elhe­lyezett tüzérségi ütegek meg­semmisítésére kaptak utasí­tást, semmiféle „hódító szán­dékuk” nincsen. Kétségtelen azonban, hogy a kelet-pakisz­táni függetlenségi mozgalom, a Bangla­desh katonai erői sikereket értek el, elsősorban Sybhet körzetében, ahol — sa­ját szóvivőjük szerint — 2400 négyzetkilométernyi területet „szabadítottak fel”. New York (MTI): U Thant ENSZ-főtitkár valószínűleg hamarosan konzultációkat kezd a Biztonsági Tanács tag­jaival a pakisztáni kérdésről —■ jelentik a hírügynökségek az ENSZ székhelyéről. Rawalpindi (MTI): Jahja Khan pakisztáni elnök kedden fogadta a pakisztáni politikai élet két legjelentősebb aktív politikai vezetőjét: Zulfikar Ali Bhutto­t, a Néppárt ve­zetőjét és Nurul Amint, a­­ centrista és jobboldali pártok egyesüléséből alakult egyesült koalíciós párt elnökét. A megbeszélésről távozóban a két politikus elmondotta,­­ hogy az elnök tájékoztatta őket a Kelet-Pakisztánban és­­ az indiai határ mentén kiala­­­­kult helyzetről és szó volt a­­ december 20-án kihirdetésre­­ kerülő alkotmányról is. Meg­­­­figyelők a magasszintű tanács­­­­kozást úgy értékelik, hogy az elnök a gyakorlatilag háborús helyzetre való tekintettel egye­síteni kívánja az ország poli­tikai erőit. A nyugati hírügynökségek jelentései szerint Nyugat-Pa­­kisztán nagyvárosaiban hábo­rús hangulat uralkodik: Ra­­walpindiben a polgári lakosság légvédelmi gyakorlatokon vesz részt, a mohamedán egyházi vezetők pedig „szent háború­ra” hívják fel híveiket. Új Delhi (AP): Indira Gandhi indiai miniszterelnökasszony a­­ parlament felsőházának keddi ülésén az indiai szubkontinens békéje biztosításának feltéte­leként azt sürgette, hogy a pa­kisztáni központi kormány vonja vissza csapatait Kelet- Pakisztánból. Ismételten felszólította Jahja Khant, hogy bocsássa szaba­don Mudzsibur Rahman sej­ket, a törvényen kívül helye­zett Avami Liga bebörtönzött vezetőjét. Rawalpindi (MTI). A pa­kisztáni kormány kedden, az összes külföldi látogatók elöl lezárta az országnak a Kínai Népköztársasággal határos északi térségeit. Egy hivatalos szóvivő az országban fennálló rendkívüli állapottal indokolta az intézkedést Felhívom kedves megrendelőimet és a város lakosságát, hogy iparomat 1971. december 1-től folytatni fogom. VÁLLALOM ipari és nagykonyhai melegvíz termelő bojler és központi fűtésű kazánok vízkőtől való meg­tisztítását és javítását, teljes garanciával. Czvetkó Gyula központi fűtés és lakatos újító kisiparos Nagykanizsa, Béke út 13. sz. ZALAI BÍRLAP SALT-ülés Bécsijén B Bécs (MTI): Két teljes órán át tárgyaltak a küldöttségek a Bécsben megtartott keddi SALT-ülésen. Megfigyelők szerint „hatékony légkörben, elmélyült megbeszélés folyt, s ez óvatos derűlátásra” ad okot. Ezekkel jelemezték a SALT- sajtóközpontban a szovjet nagykövetségen megrendezett 97. ülést, amelyet a hadászati­ fegyverrendszerek korlátozá­sáról a szovjet és az amerikai küldöttség folytatott A SALT 98. ülését pénteken délelőtt az amerikai nagykö­vetség épületében rendezik, de addig is találkoznak a kül­döttségek, mert csütörtökön délben Franz Jonas, osztrák köztársasági elnök ad ebédet a SALT küldöttségek tisztele­tére. iráni csapatok megszántak három kis szigetet a Perzsa-öbölben Teherán (MTI)­ Kedden haj­nalban iráni csapatok szállták meg a Perzsa-öböl három kis szigetét, Abu Muszát, a Tonb —I.-et és a Tonb—II.-t. Az előbbire Sharjah emirá­tus, az utóbbi kettőre Ras Al Khaimah emirátus tartott igényt. A sharjah-i emír bejelentése szerint Abu Musza megszállá­sa a két ország közötti megál­lapodás alapján történt. A kis sziget lakosai jogilag továbbra is az emirátus fennhatósága alá tartoznak, míg a „katonai védelmet” Irán fogja biztosí­tani. Egyelőre nincs hír arról, van-e hasonló megállapodás a Tonb—I. és a Tonb—II. ügyé­ben. Az iráni medzsliszben (par­lament) a képviselők perceken keresztül ünnepelték a beje­lentést, amelyet a szigetek megszállásáról Hoveida mi­niszterelnök tett. A szigetek sorsáról hosszabb ideje folytak megegyezés nél­küli tárgyalások a ,,katonai je­lenlétét” ez év végén felszá­molni készülő Nagy-Britannia,­­ Ras Al Khaimah és Irán kö­zött. Az érdekelt államnak te­kintett Irak kezdettől fogva ellenezte Irán katonai fennha­tóságának mindenfajta kiter­jesztését a Perzsa- (Arab-) öbölben. Teheránban bejelentették, hogy az iráni kormány és a sharjai emirátus között létre­jött egyezménynek megfele­lően Irán évi 3,6 millió dollár értékű fejlesztési segélyt nyújt Sharjának. Ezzel szemben, ha Abu Muszán olajat találná­nak, az ebből származó jöve­delem fele a sahot illeti meg. ★ Az AP hírügynökség meg­jegyzi, hogy habár a Tömb­­szigetek és Abu Musza terüle­tüket tekintve igen kicsinyek, stratégiai jelentőségük nagy. A Perzsa-öböl bejáratánál, a kö­zel 100 kilométer széles Hor­­muzi-szorosban fekszenek, ott, ahol a világ olajtermelésének a fele áramlik keresztül. mi. december 1. 4 Szégyenteljes megegyezés AZ ANGOL konzervatív kormány és a rhodesiai fehér­telepes rendszer közel egy éve folyó titkos tárgyalásai és a brit külügyminiszter legutób­bi salisbury-i látogatásának eredményeképpen létrejött a megállapodás Nagy-Britannia és Rhodesia között. A volt brit gyarmat, amelyet a ki­sebbségben levő mintegy 250 ezer főnyi fehértelepes irányít, 1965 szeptemberében mondta ki egyoldalúan függetlenségét. Miután elutasította a brit kor­mány javaslatát az ötmillió afrikai többségi uralmának megteremtésére, Anglia mun­káspárti kormánya, az ENSZ támogatásával, gazdasági blo­kádot léptetett életbe Rhode­siával szemben, de nem sok eredménnyel. A vezető tőkés hatalmak — miközben meg­szavazták a Rhodesiát elítélő határozati javaslatokat — to­vább kereskedtek vele, ellát­ták mindennel, mert elsősor­ban gazdasági érdekeiket né­zik, másodsorban szükségük van a rhodesiai rendszerre, Afrika egyik kolonialista csendőrére. A munkáspárti kormány többször tárgyalt az Ian Smith vezette rezsimmel, de nem engedhette meg magá­nak az afrikai lakosság érde­keinek azt a nyílt kiárusítá­sát, amelyet most a konzerva­tív kormány elfogadott. Hogy mit tartalmaz a brit­ rhodesiai megállapodás? A legfontosabb: a Smith-rezsi­met hivatalosan is elismerik, visszavonják az elhatározott szankciókat és új gazdasági egyezményt kötnek Rhodesiá­val. Ez arra vall, hogy a brit kormány visszakozott saját el­veitől is. Az a bizonyos „öt elv”, amelyet korábban Rho­desiával szemben alkalmazni akartak, kimondta, hogy az ország csak akkor válhat füg­getlenné, ha a kormány garan­ciát ad a lakosság afrikai többségét illető jogok biztosí­tására. Smith nem egyszer je­lentette ki, hogy nem ismeri el ezt az elvet. A mostani megállapodásban mégis szere­pel egy olyan szakasz, amely előírja, hogy az alku érvényes­ségéhez szükséges a lakosság jóváhagyása. Hogyan történik ez? Ez a kérdés. A jelek arra vallanak, hogy valami nincs rendben. Rhodesia katolikus püspöke, aki ellenzi az afrikai lakosság jogfosztottságát, ki­jelentette: Mindenfajta meg­állapodás csak az öt elv fel­adásával, az afrikaiak jogai­nak kiárusításával lehet egy­értelmű. Smith szerint az or­szág európai lakosai valószí­nűleg kielégítőnek találják majd a megállapodást. Kétes fényt vet a megállapodás ér­tékére a hírhedt apartheid­politikát folytató dél-afrikai kormányfő, Vorster nyilatko­zata, aki a fajüldöző „rokon rendszer” és Anglia megálla­podását örömmel fogadta, s gratulált mindkét kormányfő­nek. A dél-afrikai állásfoglalás önmagában is jelzi, miféle al­kuról van szó. Ez a megegye­zés úgy kerül be majd a tör­ténelembe, mint nyílt és szé­gyenteljes összeesküvés az im­perialisták és fajüldöző báb­jaik között. Az afrikai lakos­ságot, az ország jogos tulajdo­nosát sem kérdezte meg senki. A Smith-rendszer az afrikai függetlenségi mozgalmakat el­nyomja, vezetőit bebörtönzi. Azok, akik síkra szálltak az afrikai lakosság jogaiért, így Zimbabwe Afrikai Népi Unió (ZAPU) és a Zimbabwe Afri­kai Nemzeti Unió (ZANU) ve­zetői internálótáborokban sínylődnek. A RHODESIAI alkut, az af­rikai többség elárulását, az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa is elítélte. A meg­egyezés során létrejött indít­ványokat,­­ mert egyelőre csak erről van szó, mindkét kormány parlamentjének, il­letve a rhodesiai lakosság kép­viselőinek jóvá kell hagyniuk —, ha a parlamentek meg is szavazzák, nem kétséges, hogy e szégyenteljes egyezségbe Zimbabwe igazi gazdái, az af­rikai tömegek sosem egyeznek bele. Takács János ENSZ-határozatok a világűr békés felhasználásáról New York­ (AP). Az E­NSZ- közgyűlés Politikai Bizottsága­­ hétfőn a világűr békés felhasz­nálásával foglalkozó három határozati javaslatot fogadott­­ el. Az első kimondta, hogy az űrkutatást csakis békés célok­ból szabad folytatni, a máso­dik munkacsoport felállításáról intézkedik azzal a céllal, hogy a mesterséges holdakon felsze­relt elektronikus berendezések földfelszíni megfigyeléseivel foglalkozzék, míg a harmadik az űr­objektumok okozta ká­rok megtérítésével foglalkozó nemzetközi konvenciót hagyta jóvá. Az első két határozatot egyhangúlag fogadták el a küldöttek, míg a harmadikat 93 szavazattal, 4 (Kanada, Irán, Japán és Svédország) tartózkodása mellett. Kilencven ázsiai, afrikai és latin-amerikai fejlődő ország a világkereskedelemmel foglal­kozó határozati javaslatot ter­jesztett be az ENSZ­ közgyűlé­­sében. A javaslat a nemzet­közi valutarendszer gyökeres megreformálását követeli úgy, hogy az megteremtse a keres­kedelem állandó bővülésének lehetőségeit, különös tekintet­tel a fejlődő országok szükség­leteire. A határozat követeli a valu­taválság során hozott összes korlátozó intézkedések, egye­bek között az Egyesült Álla­mok által bevezetett 10 szá­zalékos pót­importvám meg­szüntetését. A javaslat beter­jesztői rámutatnak, hogy az Egyesült Államok gazdasági nehézségeit, a fizetési mérleg hiányából adódó problémákat­­ a nemzetközi kereskedelem ro­vására próbálja megoldani, s a fejlett országok között ki­robbant „kereskedelmi hábo­rú” katasztrofális hatást gya­korol a fejlődő országokra. * Az ENSZ-közgyűlés 1. (Po­litikai) Bizottságában Francia­­ország ENSZ-nagykövete, Jacques Kosciusko-Morizet ki­jelentette, hogy országa hiá­nyosnak tekinti a genfi lesze­relési tárgyalások kidolgozott konvenció tervezetét a bak­térium fegyverek megtiltására. A francia küldött szerint a tervezet „nem tartalmaz meg­felelő ellenőrzési módszereket é­s így „az ellenőrzés nélküli le­szerelés politikája” felé tett első lépéssé válna. Az ENSZ-közgyűlés 6. (Jogi) Bizottságában a Szovjetunió éa öt másik ország határozati ja­vaslatot terjesztett elő az ENSZ-diplomaták személyi biztonságának védelméről. A javaslat hangsúlyozza, hogy ha nem hoznak sürgős és erélyes intézkedéseket a tűrhetetlen helyzet megjavítására, akkor felmerül a kérdés, tanácsos-e továbbra is New York-ban működtetni az ENSZ központ­ Eredménytelenül zárult a hatok tanácskozása Brüsszel. (MTI)­ Kedden Brüsszelben összeültek a kö­zös piaci hatok miniszterei, va­lamint a 18 afrikai társult or­szág és az ugyancsak társult Malgas Köztársaság képviselői hogy rendkívüli ülésen vitas­sák meg az Európai Gazdasá­gi Közösség kibővítésével kap­csolatos problémákat. Kedden délben ugyancsak Brüsszelben eredménytelenül ért véget a Közös Piac Minisz­teri Tanácsa, miután a hatok, valamint a csatlakozni kívánó négyek — tehát Nagy-Britan­nia, Írország, Dánia és Norvé­gia képviselői a délelőtti újabb ülésen sem tudtak megegye­zésre jutni a partmenti ha­lászati jogokkal kapcsolatos kérdésekben. Az újabb megbeszélés-soro­zat december 11-én kezdődik, a halak és a négyek között

Next