Zalai Hírlap, 1973. május (29. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-29 / 123. szám
* Tanácskozik az NSZEP K3piáimmá Erich Honecker beszámolója, Berlin. (MTI): Erich Honecker, az NSZEP KB első titkára a Központi Bizottságnak hétfőn megkezdődött 9. ülésszakán előterjesztette a Politikai Bizottság beszámolóját Honecker részletesen foglalkozott külpolitikai kérdésekkel. Mindenekelőtt megállapította, hogy az NSZEP VIII. kongresszusa óta eltelt két év alatt 82 állam létesített diplomáciai kapcsolatokat az NDK-val. Közölte, hogy diplomáciai kapcsolatfelvételről tárgyalások vannak folyamatban az Egyesült Államokkal is. Küszöbön áll — mondotta — az NDK és az NSZK állandó képviselőinek kölcsönös cseréje, s ezzel egyidejűleg folynak a két német állam ENSZ-be való felvételének előkészületei is. Az NSZEP vezetői és Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára legutóbb megtartott megbeszéléseit — folytatta Honecker — az a tudat hatotta át, hogy elsőrendű és legfontosabb feladat jelenleg sokoldalúan továbbfejleszteni a szocialista közösség valamenynyi országának testvéri szövetségét, erősíteni egységét és összeforrottságát. Ezután részletesen foglalkozott az NDK és az NSZK viszonyával. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az NDK betűje és szelleme szerint fogja végrehajtani a két német állam közötti alapszerződést. „Hasonló magatartást kell elvárnunk a másik féltől is” — mondotta. A tőkés országokhoz fűződő viszonyában az NDK-t a békés egymás mellett élés elvei vezérlik. Az NSZEP határozatainak megfelelően az NDK a legszorosabban együttműködik a Szovjetunióval és más szocialista államokkal a békét szolgáló külpolitikai irányvonal folytatásán. Az NDK — fűzte hozzá Honecker — kész minden eszközzel hozzájárulni az európai biztonsági értekezlet sikeréhez. Nagyjelentőségűnek nevezte az európai haderőcsökkentési tárgyalásokat is. A beszámoló terjedelmes része az NDK gazdasági helyzetével foglalkozott. Méltatta a Szovjetunióval folytatott szoros gazdasági együttműködés eredményeit. Kijelentette: az NDK számára a szocialista gazdasági integráció döntő előnye abban áll, hogy lehetővé teszi nemzeti érdekeinek harmonikus összehangolását az egész szocialista közösség érdekeivel. A beszámoló felett megkezdődött a vita, s a plénum ma folytatja munkáját. Brüsszeli nyilatkozat az európai biztonságról Brüsszel (AFP): Az Európai Biztonság és Együttműködés Nemzetközi Bizottsága, amely három napig ülésezett Brüszszelben, tevékenysége befejezéseként nyilatkozatot adott ki, valamint határozatot hozott arról, hogy a bizottság ülésén képviselt 25 ország elküldi delegátusait a békeszerető erők őszi moszkvai világkongreszszusára. A nyilatkozat felhívja az európai haladó erőket, hogy fokozzák az együttműködést a Helsinkiben összeülő biztonsági értekezlet maximális sikere érdekében. ★ Visszaérkezett Budapestre az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottságának delegációja. A delegáció tagja volt: dr. Bartha Tibor püspök, a nemzeti bizottság alelnöke és dr. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője, a nemzeti bizottság titkára. MÉSZ csúcsértekezlet Arisz Abebában Addisz Abeba (AFP): Az etióp fővárosban véget ért az Afrikai Egységszervezet megalakulásának 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi közgyűlés, amelyen az afrikai kontinens 41 független államának vezetői megvitatták a szervezet fontosabb problémáit Az etióp fővárosban vasárnap megnyílt az Afrikai Egységszervezet állam- és kormányfőinek 10. csúcsértekezlete. A csúcstalálkozón a szervezet 41 tagállamát 28 államfő, 4 miniszterelnök, három alemök és öt külügyminiszter képviseli. Hétfőn megérkezett Addisz Abebába a 29. államfő, Sziad Barre , Szomáliai elnök személyében. Azállamfők határozatot fogadtak el az első napon, amely elítéli a dél -afrikai, rhodesiai és portugál gyarmatosítókat, valamint a NATO néhány tagját, közöttük Franciaországot, Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat, amelyek pénzügyi, gazdasági és katonai segítséget nyújtanak az említett gyarmati rendszerek fenntartásához, illetve nem lépnek fel elég határozottan velük szemben. Határozatban foglaltak állást amellett, hogy Spanyolország adjon önrendelkezési jogot a jelenlegi Spanyol-Szahara népeinek. Az afrikai államfők úgy döntöttek, Algéria képviselőjét jelölik az ENSZ-közgyűlés soron következő ülésszakának elnöki tisztségére. A csúcsértekezleten tegnap politikai nyilatkozatot fogadtak el, amely állást foglal a fölrész gazdasági függetlenségének megteremtése és az arab országok, az arab ügy támogatása mellett. A nyilatkozat állást foglal a palesztin nép törvényes jogai mellett, segítséget ígér az Izrael által megszállva tartott arab területek felszabadításához. Eredményes eszmecserék a helsinki knnziitáción Helsinki, (MTI): A helsinki nagyköveti tanácskozás munkabizottsága több mint egyhetes vita után hétfőn befejezte az európai biztonsági értekezlet 3. napirendi pontja (kulturális együttműködés) egyik legnehezebb témájának szerkesztését. Jól tájékozott diplomáciai forrásokból származó értesülés szerint az emberek és szervezetek kapcsolatairól szóló bizottsági feladatterv csekély módosításokkal azt a szöveget követi, amelyet egy szűkebb körű munkacsoport terjesztett múlt héten a tanácskozás elé. A munkabizottság ezután eredményes eszmecserét folytatott a 3. napirendi pont másik részterületéről, az államok közötti kulturális csere és együttműködés bővítéséről. E téma tárgyalása is egy általánosan elfogadhatónak látszó munkaokmány alapján folyik. A 3. pont keretében ezenkívül már csak az információ- és oktatásügyi csere részterületét kell kidolgozni. HASZNAIT SZEMÉLYAUTÓJÁT MEGVESZI A E SZOWR /VTTTttt ,yx KI^NDTGLT^GE: SzoínVrtbely. TolbuJvrt 'u. 36. Nyitva: f»:tól 15 ó/’n*. szombaton 8-tól 12.39 óráig • vétel »eladás •bizományi értékesítés • ZALAI HÍRLAP Heath az NSZK-ban London (MTI): Edward Heath angol miniszterelnök hétfőn reggel magánlátogatásra az NSZK-ba utazott. A kormányfő Bajorország barokk templomait tekinti meg, s ma Bonnban Willy Brandt kancellár vacsoravendége lesz. Londoni értesülések szerint Heath beszámol a nyugatnémet kormányfőnek azokról a tárgyalásokról, amelyeket a múlt héten folytatott Párizsban Pompidou elnökkel, Brandt pedig Leonyid Brezsnyevvel tartott megbeszéléseiről tájékoztatja Heath-t Moszkvában az egyiptomi külügyminiszter Szadat nyilatkozata a békés rendezésről Moszkva, (MTI): Dr. Mohamed Hasszán El-Zajjat egyiptomi külügyminiszter egy korábbi megállapodás alapján vasárnap a szovjet fővárosba érkezett. A seremetyevói repülőtéren az egyiptomi vendéget Andrej Gromiko, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere és Vaszilij Kuznyecov, a szovjet külügyminiszter első helyettese fogadta. El-Zajjat egyiptomi külügyminiszter hétfőn megbeszéléseket folytatott Andrej Gromikóval, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a Szovjetunió külügyminiszterével. A meleg, baráti légkörben lezajlott találkozón a két miniszter véleményt cserélt a kölcsönös érdeklődésre számottartó időszetű nemzetközi kérdésekről. Különös figyelmet szenteltek a közel-keleti helyzet megvizsgálásának, tekintettel a Biztonsági Tanácsnak a közel-keleti rendezés problémáit megvitató, küszöbön álló ülésére. Andrej Gromiko hétfőn villásreggelit adott az egyiptomi külügyminiszter tiszteletére. A meleg, baráti légkörű villásreggelin Andrej Gromiko és Hasszán El-Zajjat üdvözlő beszédet mondott. Kairó, (MTI): „Hajlandók vagyunk elfogadni minden olyan békés rendezést, amely az igazságon alapul” — jelentette ki Svadat egyiptomi elnök Dara Janekovics jugoszláv újságírónőnek adott interjújában. „Soha sem zártuk be az ajtót az igazságos rendezés előtt, Egyiptomnak azonban egyáltalán nincs új kezdeményezése. Megtettünk minden tőlünk telhetőt, amikor 1971. február 4-én előterjesztettem az egyiptomi kezdeményezést, s amikor pozitív választ adtunk Jarring memorandumára. De a másik fél, vagyis Izrael nem akarja a békét” — mondotta az egyiptomi államfő. Szadat ismételten elutasította a közvetlen egyiptomi—izraeli tárgyalásokra vonatkozó izraeli felhívást. „Hogyan ülhetnénk tárgyalóasztalhoz — tette fel a kérdést — amikorIzrael egyiptomi területeket tart megszállva, amikor minden ütőkártya Izrael kezében van? Ez nem tárgyalás lenne, hanem kapituláció”. Az egyiptomi elnök ismételten elvetett minden olyan részleges megoldást, amely nem vezet a konfliktus végleges rendezéséhez. Hozzáfűzte azonban, hogy egy mindenki számára elfogadható átfogó rendezés keretében kész békemegállapodást kötni Izraellel. A hármas arab államszövetségről és tervezett egyiptomi— líbiai unióról szólva hangsúlyozta, hogy az előforduló viták és nézeteltérések nem alapvetőek, nem elvi jelentőségűek. Kadhafi líbiai elnök a kairói Al Ahramnak adott interjújában közölte, hogy az egyiptomi—líbiai unió egyesített politikai vezetősége rövidesen megvizsgálja azokat az alapelveket, törvénytervezeteket és javaslatokat, amelyeket a teljes egyesítés előkészítésével megbízott kilenc vegyesbizottság dolgozott ki. A közös vezetőség egyúttal dönt az előkészítő tárgyalásokon függőben maradt kérdéseket illetően s meghatározza a szeptemberben esedékes teljes egyesülés soron következő feladatait. El-Zajjat, egyiptomi külügyminiszter vasárnap óta Moszkvában tárgyal Gromiko szovjet külügyminiszterrel. (Telefoto — TASZSZ — MTI — RS) Átköltöztek az űrhajósok Houston, (MTI) A három amerikai űrhajós hétfő délután a Skylab űrállomás fedélzetéről válaszolt a houstoni űrközpontban összegyűlt újságírók kérdéseire. Az alig hétperces televíziós sajtóértekezleten az asztronauták a kezdeti nehézségek ellenére derűlátóan nyilatkoztak küldetésük sikeréről. Charles Conrad parancsnok kifejezte azt a reményét, hogy társaival együtt, jó egészségben végre tudják hajtani 28 napos miszsziójukat. A három űrhajós egyébként jó hangulatban töltötte negyedik „űrnapjának” első részét. Az ebédszünetben megtartotttelevíziós sajtóértekezlet előtt az asztronauták az Apollo űr-,hajóról átköltöztek a Skylab helyiségeibe, ahol a hőmérséklet időközben elviselhetővé vált. Joseph Kerwin, az első amerikai „űrorvos” vért vett társaitól, hogy megállapíthassa, a súlytalanság állapota mennyire befolyásolja a vérképet — az űrben első ízben hajtottak végre ilyen jellegű orvosi kísérletet. Gyorslista az 1973. május 20-án megtartott 1 lottó-jutalomsorsolásról, amelyen . ~ a 19. heti lottószelvények vettek részt. , 0 880 074 hűtőgép, 0 890 388 varró-1 gép, 0 891 610 ki mit vál., 5 269368 háztart. gép., 5 291749 latex., 5 314 291 latex., 5 343 720 ki mit vál., I 6 117432 Utalv., 6 117779 ki mit vál., 6 126 948 hátgép, 6 13873? ki mit vál. 6 139 484 ki mit vál., 6 152 333 méteráru, 6 171 332 Utalv., 6 177 795 rádió, 6 188 416 ki mit vál., 6 189119 utalv., 6 209087 utalv., 6 203 241 táskarádió, 6 213 070 ki mit vál., 6 215 464 utalv., 6 220 642 ki mit vál., 6 239 325 ki mit vál., 8 268 970 varrógép, 8 276 707 tv, 8 282 179 hűtőgép, 8 284 346 tv, 8 285 330 ki mit vál., 8 475 594 éléskamra, 8 476 596 utalv, 8 484 535 ki mit vál., 8 488 245 mosógép, 8 492 015 varrógép, 8 492 789 ki mit vál., 8 499 713 hűtőgép, 9 408 493 Utalv., 9 414 421 hűtőgép, 9 421 220 ki mit vál., 9 423 855 motorkerékpár, 9 426 881 mosógép, 9 428 652 utalv., 9 430 555 kimit vál., 9 447 360 háztg., 9 450 320latex., 9 459 522 méteráru, 9 461 277 mosógép, 9 470 270 utalv., 9 479 933 * utalv., 9 501 389 utalv., 9 501 890 háztg., 9 595 761 háztg., 9 517 953 utalv., 9 519 707 háztg., 9 520 207 latex., 9 520 432 ki mit vál., 9 524 570 magnó, 9 537 234 ki mit vál., 9 540 627 háztg., I 9 543 658 hűtőgép, 9 546 238 élésk. ! I 9 555 186 rádió, 9 570 557 háztg., I I 9 579 317 ki mit vál., 9 579 823 t háztg., 9 581 009 bútor lakbér., I , 9 585 101 táskarádió, 9 590 375 mp-ped, 9 598 411 utasv., T 323 i háztg., 9 615 324 utalv., 9 625 161 élésk., 9 653 485 utalv., 9 653 488 utalv., 9 655 595 varrógép, 9 665 904 utalv., 9 666 628 latex, 9 667 126 háztg., 9 678 379 éléskamra, 9 608 464 varrógép, 9 606 647 külf. I üd. Szocsiban, 9 704 405 utalv., 9 718 699 hűtőgép, 9 729 274 laktel, 9 735 205 méteráru, 9 742 832 élés-I kamra, 9 743 833 éléskamra, 9 750 001 éléskamra, 9 773 369 utalv. , 9 789 081 latex, 9 792 237 utalv., 1 9 792 697 Utalv., 9 804 078 tv. 9 807 199 zSiguli, 9 889 945 utalv., 9 832 503 háztg., 9 835 988 varrógép, 9 847 *9,2 latex., 9 849 174 éléskam 1ára, 9 852 1218 léskamra, 9 856 056 hűtőgép, 9 853 599 min'ion, 9 870 653 éléskamra, 9 873 629 élés kamra. 9 375 892 utalv.. '9 378 756 táska,' 9 895 586 P' ’ ' dió, 9 8°6-*R0 utalv., 9 877 313 utalv., 1 9 897 451 , utalv., 9 890 771 lates,, i 9 391 473 háztg., 9 932 755 éléskamra, 9 933 755 Bp. I. ker. Hunyadi u. 22. sz. alatti társasházban az I. em. 4. sz. kettőszobás gardrobos loggiás azonnal beköltözhető öröklakás. 9 934 051 méteráru, kamra, 9 943 588 házig., 9 956 648 ki mit vál., 9 980 564 hűjtőgép, 9 992 291 hűtőgép, 9 995 463 ki mit vál. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült. Az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. . Volinov űrhajós ezredes kitüntetése a Parlamentben (Folytatás az 1. oldalról.) neki kar több tagja. Jelen volt a kitüntetés átadásánál V. J Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. ★ Pénteken, a Barátság Házában bensőséges ünnepségen Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az MSZBT elnöke átnyújtotta Borisz Volinov űrhajós ezredesnek, a Szovjetunió Hősének az MSZBT legmagasabb kitüntetését, az aranykoszorús jelvényt. Borisz Volinov köszönetet mondott a kitüntetésért, majd átadta Apró Antalnak a Jurij Gagarin első űrrepülésének 10. évfordulója alkalmából alapított emlékérmet. Ezt követően V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete méltatta a két nép történelmi batóságánakfejlődését, jelentőségét. Az ünnepségen részt vett Nagy Mária, az MSZBT fő-titkára, Katona István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője, dr. Gombár József, a KISZ KB titkára, Kutika Károly vezérőrnagy, valamint az MSZBT alelnökei és a társaság országos elnökségének több tagja. (MTI) " MI BAJUNK NEKÜNK a kispolgársággal ? — , kérdezték tőlem már sokan. Miért nem hagyjuk békében élni őket? Gondolkodjanak úgy, ahogy akarnak, a társadalom úgy is szabályozza gazdaságilag is, jogilag is létezésük kereteit és terjedelmét. A harc úgyis látszólagos és fölösleges. Csakhogy ez a kérdés is jócskán hordoz magában kispolgári mentalitást. A kispolgáriság legkézenfekvőbb veszélye, hogy a fentiekben elemezett szemlélet terjedni kezd, mint a talaj hajszálcsövein a vizek, láthatatlanul, de szívósan. Terjed és befolyása alá vonja azokat az osztályokat, személyeket is, akik a szocializmus útjának irányítói. Az egyes magatartásformák hol itt, hol ott bukkannak fel. Lehet például, hogy valaki elvileg a bírálat joga mellett foglal állást. Ugyanakkor kialakíthat maga körül — néha nem is tudatosan — olyan légitört, amelyben csak a szolgalelkűség létezhet. Kispolgár? Nem, de a hajszálcsöveken ebben az egy vonatkozásban már eljutott hozzá a talajvíz. És ez ilyen formában máshoz, máshová is eljuthat. A MÁSIK VESZÉLY, hogy a fogyasztói igényeknek engedelmeskedve a szocialista állam— elsősorban a kereskedelmi formákkal — engedményekre kényszerül. Mesterházi Lajos írja „ . . . nem vagyok hajlandó megérteni, amikor azt látom, hogy a forgalom mesterséges gyorsítása érdekében valahol a minőséget rontják, vagy egy jól bevált és keresett minőséget eltüntetnek, s helyette mást, az, üzem szempontjából talán igen, de a fogyasztó szempontjából semmiképp sem gazdaságos pótlást adnak. . . Nekünk elsősorban a meglevő igényeket kell minél jobban kielégíteni, nem pedig — üzleti megfontolásból — egyre újabb igényeket a vásárlóból kisürgetni.” Ez is kispolgári magatartás, az anyagiasság sajátos érvényesülése. S ez a szellem az állami kereskedelmet s más szocialista jellegű formákat is befolyásolhat. A kispolgáriság egyik nagy veszélye, hogy megnehezíti a tudat átalakításait. Pedig a szocializmus teljes felépítésének a tudat átalakítása is feltétele. Csakhogy a kispolgáriság újratermelődése esetén éppen a tudati viszonyok nem kellő mértékű és ütelvű fejlődése miatt a szocializmus teljes felépítése húzódik el történelmileg. Veszély, hogy a kispolgáriság gyakran párttagoknál is jelentkezik, a marxista világnézeti elemekkel együtt. Ezek a jelenségek árnyékot vetnek más párttagokra is. Ha azt látják az emberek, hogy vezető beosztású személyek ellen kell fegyelmit indítani a kispolgári magatartás, vagy abból fakadó bűncselekmények miatt. Ki a kispolgár? 4. A magatarrás-Veszélyei 1973. milius