Zalai Hírlap, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-02 / 152. szám

2 Nixon Minszki­­t látogatott (Folytatás az 1. oldalról.) kodik, hétfőn délelőtt Orean­­dóból Minszkbe utazott. Richard Nixon hétfőn Minszkben találkozott Belo­russzia vezetőivel. A találkozón Pjotr Maserov, a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára ismertette a náci hó­dítók uralma alóli felszabadu­lásának 30. évfordulóját ün­neplő Szovjet Belorusszia gaz­dasági és kulturális eredmé­nyeit. Moszkva (TASZSZ): A Be­lorusz SZSZK Legfelsőbb Ta­nácsának Elnöksége és a be­lorusz kormány hétfőn ebédet adott a Minszkben tartózkodó Richard Nixon amerikai elnök tiszteletére. Az ebéden Fjodor Szurganov, a Belorusz Legfel­sőbb Tanács Elnökségének el­nöke és Richard Nixon mon­dott pohárköszöntőt. Mint hangsúlyozta: Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára és munkatársai csakúgy, mint az amerikai küldöttség, a tárgya­lások egész ideje alatt egy nagy cél elérésének szentelik a figyelmüket: biztosítani az olyan helyzetet, amelyben a két leghatalmasabb ország, a világ két legerősebb népe erőit nem a háborúra fordítja, ha­nem együttesen munkálkodik az egész világ békéjének ja­vára. — Itt Belorussziában, amely átélte a háború minden bor­zalmát, a béke minden időkre­­ való megszilárdításáról beszé­lünk — mondotta Nixon. — Minden bizonnyal az lesz a legméltóbb emlékmű Belo­russzia lakossága egynegyedé­nek, akik életüket vesztették a múlt háborúban, ha létre­jön a béke épülete, amely megbonthatatlan. Az E­gyesült Államok elnökét Fjodor Szurganov, a Belorusz Legfelsőbb Tanács Elnökségé­nek elnöke üdvözölte.­­ Az elnök belorusziai láto­gatására olyan időpontban ke­rült sor, amikor a köztársaság a hitlerista megszállás alóli felszabadulásának 30. évfor­dulóját ünnepli — mondotta Szurganov, majd rámutatott: a köztársaság nemcsak, hogy helyreállította a háború által lerombolt népgazdaságot, ha­nem lényegesen túl is haladta a háború előtti színvonalat. Nixon elnök koszorút helye­zett el a Győzelmi Emlékmű­vön, kegyelettel adózott a második világháborúban el­­esett belorus­z hősök emléké­nek. A koszorúzás alkalmából az emlékműnél szovjet katonai díszegység sorakozott fel és el­játszották az amerikai, a szov­jet és a belorusz himnuszt. Moszkva (TASZSZ): Richard Nixon, az Egyesült Államok el­nöke, aki a hétfői napot Minszkben töltötte, visszauta­zott Moszkvába a belorusz fő­városból. Moszkva (TASZSZ): Andrej Gromiko szovjet és Henry Kissinger amerikai külügymi­niszter hétfőin este megbeszé­léseket tartott Moszkvában. A tárgyalásokra a szovjet kül­ügyminisztérium Tolsztoj ut­cai vendégházában került sor. A megbeszélésekről a szov­jet fővárosban a következő közleményt hozták nyilvános­ságra: „Andrej Gromiko szovjet és Henry Kissinger amerikai kül­ügyminiszter hétfőn áttekin­tett több olyan kérdést, amely a jelenlegi szovjet—amerikai csúcstalálkozó tárgyát képe­zi”. Tájékozott források szerint a Gromiko—Kissinger megbe­szélésen folytatták az eszme­cserét a hadászati támadó fegyverrendszerek további korlátozásának lehetőségeiről. Walter Sebest Letette a hivatali esk­üt Walter Scheel, a Német Szövetségi Köztársaság új elnöke letette a hivatali esküt. (Telefotó: AP - MTI — K.5) Tiszteletadás Pablo Neruda emlékének !s Béke-világtanács felhívása 1974. július 12-e, Pablo Ne­ruda születésének 70. évfor­dulója alkalmából a Béke-vi­­lágtanács felhívással fordult a nemzeti békemozgalmakhoz és a világ közvéleményéhez, hogy ezt az alkalmat felhasználva ismételten juttassák kifejezés­re szolidaritásukat a chilei néppel, követeljék Luis Cor­­valán és a többi chilei hazafi szabadon bocsátását. Kötelességünknek tekintjük, hogy megemlékezzünk a költő­ről, akinek művei jelentősen gazdagították a költészetet — hangzik a felhívás. Pablo Neruda 1973. szeptem­ber 23-án hunyt el. Halála túl korán következett be, siettette az a nagy dráma, amelyet a fasiszta katonai puccs idézett elő hazájában. Utolsó napjai tragikusan zajlottak, írásra kényszerítet­ték. Befejezte még könyveit és megírta emlékiratainak záró­fejezetét. Ebben világosan ki­fejti, hogyan látta az Allende elnök halálához vezető nem­zeti katasztrófát, amely élve temette el a demokráciát és amely — mint 40 évvel koráb­ban Berlinben — könyvmág­lyák lángralobbantásához ve­zetett. Akkor emlékezünk meg a legméltóbban születésének 70. évfordulójáról, ha teszünk va­lamit népe, az emberi jogok és az emberi szellem védelmében. Felhívunk minden költőt, művészt, alkotót, munkást, fia­talt, a világ minden népét, adózzanak tisztelettel a nagy költő emlékének. A­ költészet és az élet, az irodalom és tra­gédia, az alkotás és a remény közötti kapcsolatokra vonatko­zó elképzelései hagyatékának és tanainak részét képezik, amelyeket emlékezetünkbe kell vésnünk. Köszönetet mondunk azok­nak, akik megőrzik a világ számára ezt a hagyatékot és Neruda nevét, szolidaritást vállalnak bátor népe ügyével, amely ma a fasiszta elnyomás ellen, a szabadságért küzd. (MTI) Gyorslista BZ 1974. július 1-én megtartott lottójutalomsorsolásról, melyen a 26. heti lottószelvények vettek részt. 164 931 lak. tex., 174 343 ki­mit vál. 177 149 robotgép, 177 216 utalv., 179 518 robotgép, 180 834 utalv., 186 326 éléskamra ut., 187 506 hűtő­gép, 189 671 lak. tex., 206 165 mo­sógép 220 409 páraelszívóg., 237 705 lak. tex., 242 943 éléskamra ut., 249 892 éléskamra ut., 261 310 ki­mit vál., 261 778 lak. tex., 262 251 tv, 265 060 lak. tex., 273 948 tv, 274 976 lak. tex., 279 971 robotgép, 286 936 családi utalv., (20 000 Ft), 298 562 éléskamra ut., 305 669 utalv., 346 312 lak. tex., 347 504 tv, 349 117 üdülőtelek Balatonszabadi-Sóstón faházzal és 10 000 Ft-os garancia­megváltással, 350 099 hűtőgép, 354 287 háztart. g., 361 562 lak. tex., 364 495 mosógép, 368 077 éléskamra ut., 375 612 háztart. g., 375 866 külf. társasutazás, 386 490 lak. tex., 388 638 éléskamra ut., 392 331 lak. tex 394 874 páraelszívóg., 402 585 lak.­tex., 408 582 fel mit vál., 2 172 179 ki mit vál., 2 182 086 éléskamra ut., 2 199 159 éléskamra ut., 2 206 594 háztart. g-» 2 200 567 háztart. g., 2 207 605 lak. tex., 2 213 008 ki mit vál., 2 216 908 párelszívóg., 2 219 074 ki mit vál., 2 222 358 tv, 2 227 854 utalv., 2 231 618 utalv., 2 232 450 10 000 Ft-os vásárlási utalv., 2 240 988 10 000 Ft-os vásárlási utalv., 2 264 138 háztart. g., 2 283 263 tv, 2 290 263 ki mit vál., 4 095 345 lak. tex., 4 113 670 lak. tex., 4 449 818 lak. tex., 4 451 736 élés­kamra ut., 8 429 828 ki mit Vál., 8 439 630 hűtőgép, 8 442 689 lak. tex., 8 443 867 utalv., 8 448 622 utalv., 9 357 243 ki mit vél., 9 385 748 csalá­di utalv. (20 000), 9 378 189 10 000 Ft-os vásárlási ut., 9 385 783 utalv., 9 386 425 tv, 9 403 606 éléskamra ut., 9 416 811 éléskamra ut., 9 411 412 lak. tex., 9 414 475 lak. tex., 9 424 169 tv, 9 429 882 éléskamra ut., 9 454 229 lak tex., 9 462 684 utalv., 9 483 278 lak. tex., 9 515 857 lak. tex., 9 520 196 robotgép, 9 532 116 utalv., 9 540 502 éléskamra ut., 9 549 216 ki­mit vál., 9 584 494 robotgép, 9 593 733 lak. tex., 9 619 521 éléskamra ut., 9 625 317 10 000 Ft-os vásárlási ut., 9 632 123 háztart. g., 9 635 963 utasv., 9 635 964 utasv., 9 044 535 páraelszí­vóg., 9 655 372 lak. tex., 9 663 487 ki mit vál., 9 677 841 éléskamra ut., 9 602 415 ki mit vál.,­ 9 684 017 lak. tex., 9 684 298 tv, 9 706 388 éléskam­ra ut. 9 714 122 ki mit vál., 9 728 694 háztart. g., 9 740 259 pára­elszívóg., 9 746 328 háztart. g., 9 754 230 lak. tex., 9 772 919 lak. tex., 9 788 001 hűtőgép, 9 801 282 10 000 Ft­­os vásárlási utalv., 9 803 724 élés­kamra Ut., 9 809 696 utalv., 9 809 697 Utalv., 9 819 460 ki mit vál., 9 820 174 ki mit vál., 9 841 043 háztart. g., 9 883 938 háztart. g., 9 884 291 robot­gép, 9 900 679 utalv., 9 900 693 utalv., ,9 926 951 háztart. g., 9 928 632 ki mit vál., 9 936 623 tv, 9 940 097 ki mit vál., 9 948 244 utalv., 9 960 834 ház­tart. g., 9 962 030 utalv., 9 973 391 utalv., 9 993 148 bútor-lakbér. A nyertes szelvényeket 1974. jú­lius 20-ig kell a totó-lottó kiren­deltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz (1875 Buda­pest V., Mütnnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista köz­vetlenül a sor­solás után készült, az esetleges tubákértt felelősséget nem válla­lunk. CMIT* Z­AL­AI HÍRLAP Szíriában tárgyal az MSZMP küldöttsége Damaszkusz (MTI)­ A Ma­gyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely Pullai Ár­pádnak, a Központi Bizottság titkárának vezetésével Szíriá­ban tartózkodik, hétfőn dél­előtt folytatta a szombaton megkezdett hivatalos tárgya­lásokat a szíriai Baath-párt küldöttségével. A szíriai dele­­gáció élén Jasszar Aszkari, a Baath-párt vezetőségének tagja, a nemzetközi kapcsola­tok osztályának vezetője áll. A megbeszéléseken részt vett Seres János, hazánk damasz­­kuszi nagykövete is. Vasárnap a magyar pártkül­döttség egynapos vidéki kör­­útja keretében látogatást tett a történelmi műemlékeiről is­mert Palmyrában, majd­ a szovjet segítséggel épülő Euf­­rátesz-gáthoz utazott, hogy megismerkedjék a haladó szí­riai rendszer legkiemelkedőbb alkotásával. A fővárosba visszatérve va­sárnap este az M­SZMP kül­döttsége ellátogatott a Mun­kásszakszervezetek Általános Szövetségének központjába, itt Ezeddin Nasszer főtitkár adott tájékoztatást a szíriai szakszervezeti mozgalom hely­zetéről és tevékenységéről. 1374. iulius *. Diplomáciai kapcsolat a Magyar Népköztársaság és a Portugál Köztársaság között A Magyar Népköztársaság kormánya és a Portugál Köz­társaság ideiglenes kormánya­­ — attól az óhajtól vezérelve,­­ hogy fejlesszék a két ország­­ kapcsolatait és elősegítsék a nemzetközi együttműködés­­ ügyét — elhatározták, hogy or­szágaik között a mai nappal nagykövetségi szinten diplo­máciai kapcsolatot létesítenek. A közeljövőben mindkét fél kinevezi nagykövetét. (MTI) Tömeges elbocsátások A gazdasági helyzet gyengítésével próbálkoznak a portugál monopoltőkések Lisszabon (MTI). A portu­gál nagyválalatok az utóbbi hetekben munkások ezreit bo­csátották el. A monopoltőke támadását elsősorban a Zöld­­foki-szigetekről származó mun­­kások ellen indította. Portugá­liában körülbelül 50 ezer Zöld­­foki-szi­getekről származó sze­­­­mély él. Az elbocsátásokat a legkülönbözőbb ürügyekkel hajtják végre és nem teljesí­tik a munkaszerződésekben ilyen esetekre előírt rendelke­zéseket. A monopoltőke táma­dásának célja — mint az Avante pénteki számában megállapította —, hogy „zűr­zavart idézzen elő és a Zöld­­foki-szigetekről érkezett mun­kásokat az új kormány ellen uszítsa”. „A munkanélküliség és az el­bocsátással való fenyegetés el­leni harcot a portugál, vala­mint a Zöldfoki-szigetekről ér­kezett munkások napirenden tartják — írja a PKP lapja —, erélyes intézkedésre van szük­­ség, hogy minél előbb megál­lítsák az országban kibontako­zott elbocsátási hullámot”. Megölték Martin Luther King édesanyját Abernathy lelkészt is megfenyegették Atlanta (MTI)­ Vasárnap megölték Martin Luther King lelkész édesanyját. Az 1968- ban meggyilkolt amerikai pol­gárjogi harcos édesanyja At­lantában, abban a templomban, ahol fia van eltemetve, isten­tiszteleten vett részt, amikor egy néger fiatalember pisztoly­ból lövéseket adott le reá és a mellette állókra. Az idős asz­­szonyon kívül még egy halott és két sebesült áldozata van a merényletnek. A rendőrség közlése szerint a gyilkost letartóztatták. Atlanta (MTI): Marcus Way­ne Rhenault 23 éves, vallási tébolyban szenvedő néger fia­talember gyilkolta meg vasár­nap Atlantában Alberta King asszonyt, a néhai Martin Luther King polgárjogi vezető édesanyját. A polgárjogi moz­galom három kiemelkedő kép­viselője meg van győződve ar­ról, hogy a gyilkos merénylet mögött összeesküvés húzódik. Az atlantai rendőrség egészna­pos védőőrizet alá helyezte a King-család otthonát. Az atlantai baptista temp­lomban — ennek lelkésze az idősebb King — a gyülekezet éppen a Miatyánkot kezdte énekelni, és King asszony ült az orgonánál, amikor a gyilkos felugrott, mindkét kezével pisztolyt rántott, és éktelen ká­romkodás közepette tüzet nyi­tott. King asszony volt hozzá a legközelebb, és már az első golyótól halálos sebet kapott. Rajta kívül belehalt sérülései­be egy segédlelkész, egy asz­­szonyt pedig egyelőre kórház­ban kezelnek. A lövöldözés hallatára a hí­vők rémülten buktak a padok alá, majd amikor a gyilkos pisztolyaiból kifogytak a tölté­nyek, és a kijárat felé mene­kült, elfogták. A rendőri őrizet alatt tartott merénylő olyasmi­ket mondott, hogy „istentől kapott parancsot” az idősebb Martin Luther King lelkész és más személyek meggyilkolásá­ra. Kingnek, aki csak a me­rénylet után érkezett a temp­lomba, letartóztatása után a gyilkos annyit mondott, hogy minden keresztényt az ellensé­gének tart, mert „hamis bál­ványt imádnak”. Rhenault az ohioi állami egyetem pedagó­giai­ szakos hallgatója. Szom­szédai vallomása szerint gyak­ran állt ki szobája ablakába, és hangszórón prédikált a já­rókelőknek. A rendőrségi ház­kutatás során megtalálták azt a 10 névből álló jegyzéket, aki­ket meg akart gyilkolni, a lis­tán szerepelnek: Ralph Aber­nathy, Jesse Jackson és Hosea Williams néger lelkészek, a polgárjogi mozgalom ismert személyiségei, mindhárman ki­jelentették, hogy véleményük szerint összeesküvésről van szó. Az atlantai rendőrség szó­vivője szerint eddig nem buk­kantak összeesküvés nyomaira. Atlanta (MTI): Ralph Aber­nathy lelkész, a polgárjogi mozgalom egyik vezető szemé­lyisége, felkereste zárkájában a gyilkost. A fiatalember felis­merte, és nyíltan megmondta neki, hogy veszélyben forog az élete, mert „van egy csoport, amelyik elkaphatja”. Aber­nathy ennek alapján biztosra veszi, hogy a gyilkos merény­let mögött az összeesküvő cso­port áll, amely talán már a né­hai John Kennedy elnök meg­gyilkolása előtt szervezkedett. Folytatódnak a letartóztatások Etiópiában A katonaság tartja késben az ellenőrzést Addisz Abeba (MTI). A hét végi ellentmondásos helyzetet tükröző hírügynökségi jelen­tések után vasárnapra már megállapítható volt, hogy Etiópiában — legalábbis egye­lőre — nem történt katonai hatalomátvétel, bár a helyze­tet gyakorlatilag a fegyveres erők tartják ellenőrzésük alatt. Vasárnap este a „katonai bi­zottság” közleményben jelen­tette be, hogy nyolc magas­rangú személyt vettek őrizet­be, köztük a koronatanács el­nökét és egy volt külügymi­nisztert. Addisz Abeba (MTI). Leg­frissebb jelentések szerint az etiópiai fegyveres erők újabb prominens vezetőket tartóztat­tak le, közöttük Zevde Gebre Hivod­ot, a szenátus elnökét. Ugyancsak őrizetbe vették az etióp távközlési társaság ve­zérigazgatóját és az útügyi hatóságok volt vezetőjét A hadsereg a fő támadást ezúttal nyilvánvalóan az ural­kodó elit, vagyis a feudális földbirtokosok, illetve a vég­rehajtó hatalom magasrangú képviselői ellen indította — szűrték le a következtetést a megfigyelők. A katonaság egyébként a lehetőségekhez képest igyekszik kerülni az erőszaknak még a látszatát is, a razziákat éjszaka hajtják végre, és nappalra az egysé­geket — az őrszolgálatot ellá­tók kivételével — a kaszár­nyákba vonják vissza, így a főváros és a nagyvárosok nap­közben a legteljesebb béke és nyugalom képét mutatják. Addisz Abeba-i diplomáciai körök hétfőn úgy nyilatkoztak, hogy bár a külső jelek nem utalnak katonai hatalomátvé­telre, ami az országban való­jában végbemegy, az ha nevé­ben nem is, de lényegét te­kintve puccs. Budapest. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára levélben üdvözölte Aziz Mohammedet, az Iraki Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát 50. születésnapja alkalmából. Bonn. A nyugatnémet Bun­desrat hétfőn a CDU—CSU el­lenzéki tömörülés képviselői­nek szavazataival elvetette a csehszlovák—nyugatnémet kap­csolatok rendezéséről szóló szerződés ratifikációs törvény­­tervezetét. A szerződés ratifi­kálásának kérdése ismét a szö­vetségi gyűlés elé kerül, és ha a képviselők abszolút többsége megszavazza, törvényerőre emelkedik. Santiago­ Pinochet tábornok, a chilei katonai junta vezetője csütörtökön a „nemzet vezéré­vé” nevezte ki önmagát. A chi­lei kormány ezt követően hét­főn „testületileg lemondott”, hogy biztosítsa a tábornoknak a teljes cselekvési szabadságot. London. Angliában tartózko­dó parlamenti küldöttségünk, amely Péter Jánosnak, az or­szággyűlés alelnökének vezeté­sével tesz hivatalos látogatást a szigetországban, hétfőn fel­kereste a londoni városházát, ahol Sir Hugh Wontner polgár­­mester fogadta a vendégeket. Berlin: Horst Lindermann, az NDK Minisztertanácsának el­nöke hétfőn bemutatkozó láto­gatáson fogadta Günter Gauff az NSZK berlini állandó kép­viseletének vezetőjét Meghalt Juan Domingo Perón argentin államelnök Buenos Aires (AFP): Hétfőn, életének 78. évében súlyos be­tegség után elhunyt Juan Do­mingo Perón argentin köztár­sasági elnök. Az elnök halálhíre előtt egy órán belül két hivatalos orvosi közleményt adtak ki Buenos Airesben Juan Perón egészsé­gi állapotáról. A második közlemény sze­rint rövid időre megállt, Perón szívműködése, az orvosoknak azonban sikerült úrrá lenniük a súlyos helyzeten. Ezek után érkezett a gyorshír Perón el­­hunytáról. Isabel Perón hétfőn hívta erre elsőkben a k­rület tel­jes ülését. Az ülés részleteiről egyelőre nem érkezett jelen­tés. Perón halálhírét az elhunyt özvegye, Isabel Perón alelnök jelentette be rádió- és tv-üze­­netében. Az alkotmány értel­mében egyébként Isabel Perón automatikusan Argentína köz­­társasági elnökévé lépett elő. Buenos Aires (MTI). Az Ar­gentin Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának végrehaj­tó Bizottsága nyilatkozatban elemzi az ország helyzetét ab­ban az időpontban, amikor Perón elnök halála miatt a teljes hatalom Isabel­­Pereist al­­eln­ök kezébe került. A nyilatkozat hangsúlyozza: a reakció esetleg megkísérel­heti, hogy a kialakult körül­ményeket felhasználja egy népellenes államcsíny meg­valósítására. Ezért a kommu­nista párt felszólítja az argen­tin népet, támogassa a kor­mány politikai irányvonalát,­­melynek célja fontos társadal­mi átalakítások megvalósítása. ★ Argentína legfontosabb poli­tikai pártjai és társadalmi szervezetei síkraszállnak a reakció próbálkozásai ellen, amelyekkel káoszhangulatot igyekszenek kelteni az ország­ban.

Next