Zalai Hírlap, 1974. szeptember (30. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-01 / 204. szám

2 FIATALOK «A házasságról, a családról és a gyámságról szóló törvény­nek az a célja, hogy az alkot­mány 15., 16. és 62. §-a alap­ján népköztársaságunk társa­dalmi rendjének és a szocia­lista erkölcs felfogásának meg­felelően szabályozza és védje a házasság és a család intéz­ményét, biztosítsa a házasság­ban és a családi életben a há­zastársak egyenjogúságát, fo­kozza a gyermekekért való fe­lelősséget és előmozdítsa az ifjúság fejlődését és nevelését” (1974. évi­­ törvény a házas­ságról, a családról és a gyám­ságról.) De van ilyen vélemény is: „A házasság, mint intézmény meghalt, elavult Mást kell he­lyette kitalálni...”. Mi ez? A kor divatos szemléletének megfelelő kesernyés sóhaj ? Mert ugyan ki merné ma ugyanezt felelősséggel hangoz­tatni egy olyan országban, ahol a 15 éven felüli lakosság kétharmada házasságban él? A tényen — miszerint a család a társadalom alapegysége — már senki se vitatkozik, mint ahogy azon sem, hogy ezt az alapegységet folyvást erősíteni, támogatni kell. Ezt szolgálja az 1952. évi IV. törvény mó­dosítása, az új családjogi tör­vény is. Mit olvasnak ki belőle, mondjuk házasságkötés előtt álló mai fiatalok? Tartozni valakihez — Érdekes, az említett „ál­­szabadelvűséggel”, a „bolond leszek feladni a szabadságo­mat” szemlélettel elvétve ma is találkozni a fiataloknál — mondja elgondolkodva Ekler Erzsébet, a Zala Bútorgyár KISZ-titkára. — A fiatalokkal való beszélgetéseim során elő­előbukkan néhány ilyenfajta gondolat te. De nem ez a tipi­kus. A tipikus más. — Milyen? A széparcú, hosszúba fé­­ny elmosolyodik. Bevallja, hogy körülbelül olyan, mint ahogy ő gondolkodik. — Szükség van a házas­ságra, hoffit az ember tartoz­zon valakihez! Házasságra sarkallja az embert a gyermek utáni vágy is. A saját élet, a családi élet utáni óhaj. A bol­dog jövő számomra csakis egy családi élet keretében képzel­hető el, olyan családban, ahol gyermekek nevelkednek, jó apa, jó anya oldalán. — Hogy gyerek? — kérde­zem. A fiatal lány, akinek szep­tember 7-ére tűzték ki az es­küvőjét, határozottan, gyorsan felel: — Kettő biztos. De lehet, hogy több. — Hogyan fogják nevezni asszony korában? — Czetter Zsigmondnénak. , Természetes, hogy a férjem ne­vét viselem. Nem hinném, hogy valaki régimódisággal vádolna emiatt. Régi magyar névhasználat ez. Mit sem csor­bít az egyéniségemen... A nő legyen önállós Kovács Katalin, a ZALA­­TERV fiatal közgazdásza né­hány napja így írja alá a ne­vét: Bajomé, Kovács Katalin. Vajon miért éppen ezt a vál­tozatot választotta? — Már egyetemista korom­ban is elgondolkoztam rajta, miért kell egy nőnek megvál­toztatnia a nevét, ha férjhez megy. Szerintem ettől az egyé­nisége csorbul meg. Bajor László, az ugyancsak közgazdász férj, készséggel alátámasztja ezt: — A névválasztás a nők egyenjogúságát juttatja kife­jezésre. Szerintem ennek a ténynek nevelő hatása van a köztudatban. Tetszik Kati vá­lasztása. Olyan nőt, aki nem gondolkodik önállóan, nem tudtam volna feleségül venni. A nők egyenjogúságának ki­­teljesedése egy ország fejlett­ségi szintjét is mutatja, s a mostani névválasztással kap­csolatos változás, noha csupán formai dolog, mégis jelentős fejlődést mutat. — Mit szólnak az esküvő előtti 30 napos várakozási idő­ből? — Mi egy éve ismerjük egy­mást — mondja mosolyogva Kati. — Erre a „gondolkodási időre” nincs tehát szükségünk. Persze akadhatnak meggondo­latlan emberek, nyilván tőlük védi ily módon a házasság ko­molyságát a törvény. (Nagykanizsán például az új törvény életbelépése óta négy jegyespár lépett vissza az es­küvőtől az említett 30 napon belül) — Mi a véleményük a há­zasságról, a családról? — Egy szép családi élet, alapja a boldogulásnak — mondja Bajor László. — Aki utódot akar, annak tudnia kell, hogy a gyermek csakis egy család keretében tud megfele­lően fejlődni, szüksége van apára, anyára, az általuk te­remtett kedvező légkörre. Na­gyon helyes dolognak tartom, hogy a jövőben a családi élet­re nevelés az iskolák osztály­­főnöki óráinak tematikájába is beépül. De még ez sem min­den. Több szaklapra, elmélyül­tebb tanácsadásokra, s nem utolsósorban a szülők, sőt a munkahelyi vezetők személyes példamutatására lenne szükség. A gyermek a gyönyörű dologi Csigó Gábor, a Dunántúli Kutató- és Feltáró Üzem geo­fizikai osztályának fiatal tech­nikusa azt mondja: — A házasság ... egy újabb és szebb, közös családi élet. Újabb... A szó árulkodik. Talán arról, hogy Csigó Gá­bor gyermekként megismerte a családi élet örömeit, de az élet törvényei szerint most kilép azokból, hogy egy másikban, egy újban, a sajátjában talál­ja meg őket. — Jó lehet valakivel osztoz­ni örömben és bánatban. Ez a gyerek! — A fiatalember e ponton szinte szenvedélyessé válik. — A gyermek az valami gyönyörű dolog... Gyönyör­ködni benne, szeretni, nevel­ni ... Nagyszerű cél lehet. Nagy elismeréssel fogadtam mind­azokat az intézkedéseket, ame­lyeket az állam a gyermekes családok támogatására hozott, de bízom benne, hogy az em­berek többsége nem ezek miatt akar gyereket. Hanem a gye­rekért — Hogy fogják hívni a fe­leségét? — Csigó Gábornénak! — vágja rá magától értetődően, s nem várva be az esetleges to­vábbi kérdést gyorsan meg­magyarázza döntését: — Én a női egyenjogúságot nem na­gyon ismerem el... _ ? — Régi dolog ez. Legyen csak a férfi a családfő! Ezen mindketten mosoly­­gunk egy kicsit, a kinyilatkoz­tatás ugyanis — félreértés ne essék — semmiképpen nem azt jelenti, hogy a feleség valami alsóbbrendű lény... Csakhát az ősi szokások... ★ Amikor ezekkel a fiatalok­kal beszélgettem, többször is eszembe jutott mit mondott néhány hónapja egy szocioló­gus ismerősöm: — Hamarosan eljön az idő, amikor ebben a társadalomban csak olyan em­berek érvényesülhetnek, s tölt­hetnek be fontos pozíciókat, akik jó apák, jó anyák, s akik rendezett családi életet élnek. Ma még talán jópáran akad­nak, akik megkérdezik, mi kö­ze a hivatásnak, vagy a szak­mának a családhoz. De azt is nagyon sokan tudják , hogy sok köze van. Mint ahogy Ba­jor László, Kovács Katalin, Ekler Erzsébet Csigó Gábor megsejtette már. Bortek IMHIcé — a házasságról — a gyerekről — az új családjogi törvényről Z­AIK­AI HÍRLAP ­ Óvodabővítés a társadalmi munkában A zalaegerszegi, Herszon la­kótelepi óvoda bővítésénél ma több mint húsz ruhagyári dol­gozó munkálkodik, s ugyan­csak ma, valamint szeptember 1­8-án a teskándi téglagyárban­­ kommunista műszak keretében gyártják a téglát az óvodai építkezéshez. A kommunista műszak keretében reggel hat­tól délig a téglagyárban húsz munkás 13—14 ezer B—30-as téglát gyárt A városi tanácstól kapott tájékoztatás szerint az ötven férőhellyel történő bővítésnek mintegy fele, 500—600 ezer fo­rint értékű munka társadalmi összefogással valósul meg. A kivitelezés — melynek irányí­tója, szervezője a Zalaegersze­gi Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat — gyakorlatilag már két héttel ezelőtt megkezdő­dött az alapok ásásával. A föld­munkában jelentős segítséget nyújtottak a Mü. M. 407-es szakmunkásképző intézet diák­jai is.­­ A pavilon előreláthatólag a jövő év tavaszán lesz készen, addig még a város több üze­me, vállalata is részt vesz a munkálatokban. Bethlen Gábor levele A „nagy fejedelem”, Bethlen Gábor 1625-ben kelt levele ke­rült elő a Pécsi Levéltárban. Feltehetően a Baranyába átte­lepült Erdélyi-család iratanya­gából származik és évtizede­ken át lappangott sok más pa­pír között. A fejedelem pecsétjével el­látott levél Brassó város pol­gármesterének szól és egy Tö­rökországba küldött értékes szállítmányról intézkedik. Ma­ga a levél — huszonöt sornyi írás — a kancellárián készült, ehhez csatlakozik Bethlen Gá­bor saját kezű postscriptuma, Gabriel, azaz Gábor névalá­írással. (MTI) A szentgróti múlt vallatója A KIS HÁZ melletti híg­­kőből vágott asztallapján fél­tucat helytörténeti tanul­mány; lapozgatjuk a kötete­ket Székelyhídi Vilmossal, a szentgróti múlt lelkes búvá­rával. Talán, mert a távolban a­­pincegazdaság gyűjtőtartá­lyai sorakoznak, a Mohács utáni szentgróti évszázadokat feltérképező tanulmányának egyik lapjáról ezt idézi: — Majoránnás, Kentaur, Citromos, Csukásürmös,­­Le­vendula, örvényes, Meggyes. .. ilyenfajta borok teremtek már­­ a középkorban errefelé. Az oklevelek szerint még a török is kedvelte a mi borún­tat, haj­dan őrizni is kellett erősen a hegyeket szürettájt. Ezer ilyen érdekességet bogarásztam ki a régi papírosokból. Például izgatott, miért mondták Zrí­nyi-csárdának az egyik, rég lebontott épületet? A levéltár­ban azután kiderült, hogy amikor a költő és hadvezér a Batthyány-kastélyban időzött, katonái■ ott ütötték el az időt. Erről ma már senki sem tu­dott mifelénk. Hogy mégis mind többen eligazodjanak a régmúltban, a tanulmányok egy-egy példányát átadtam a járási könyvtárnak. — Nemrég kisfilmet forgat­tak egyik munkája nyomán. — ÜGY VAN! Tavaly má­sodik díjat nyertem A barát­ság hídja című dolgozattal a Moszkvai Rádió pályázatán. Szemtanúja voltam Hatamov törzsőrmester hősi tettének: élete árán mentette meg az ősi Zala-hídat, és azóta hét társával együtt nyugszik föl­dünkben. Erről forgatott fil­met itt nemrég a Katonai Filmstúdió, s azt írták, hama­rosan a nézők elé kerül ez a felszabadulást idéző alkotás. Várjuk! Mint ahogy a megfia­talodott dr. Hamburger Jenő emlékmúzeum őszi avatását is. Örömmel idézi, hogy a nagy­községi tanács újjávarázsolta a forradalmár egykori lakóhá­zát. Így kibővíthetik a Ham­burger-gyűjteményt, a Göcseji Múzeum pedig kiegészíti a helytörténeti anyagot Húsz éve vetették meg a gyűjte­mény alapjait: írt egy Ham­burger-tanulmányt és számos emléket kapott annak idején a forradalmár özvegyétől. Mindmáig azonban a felét sem sikerült kiállítani hely­szűke miatt ennek a gazdag anyagnak, de most már végre méltó kiállítást rendezhetnek, miután a teljes épületet a mú­zeum rendelkezésére bocsá­tották a tatarozás után. Meg­valósíthatja egy másik régi vágyát is így Vili bácsi: szá­mos dokumentummal rendel­kezik a nagyközség és a járás veterán kommunistáiról, akik­nek tetteit, emlékét most már megőrizheti a múzeumi kiállí­tás. — Nemcsak Szentgrót múlt­jának kutatása, hanem a mú­zeumi gyűjtemény létrehozá­sa is Vili bácsi áldozatkész, lelkes munkálkodásának kö­szönhető. Hogyan kezdődött életében ez a nemes szenve­dély? — VAGY HÚSZ ÉVE egy felszabadulási kiállítás meg­rendezésével bíztak meg, ta­lán mert ismerték vonzódáso­mat a múlt relikviáihoz. Egy ízben régi iratokat rendezget­tem a községházán és Mária Terézia korabeli oklevelek ke­rültek a kezembe. Izgatott, mi lehet a latin szavak mögött, de itt senki nem tudott segíteni megfejtésükben. Magam kezd­tem el hát szótárazni, fordít­­hatni, és lassan napi tevé­kenységemmé vált a kutatás. A múzeum? Dr. Hamburger Jenő népszerű ember volt mi­felénk, sokat tett a szegény­­ségért, kötelességemnek érez­tem emlékét ápolni, s a párt­szervek is támogattak ebben. Elkelt ez a: segítsen, mert akadtak valaha, akik azt mondták: minek a múzeum, lakásra van inkább szükség! Ma már ukrán látogatott a mi múzeumunk, homt rég bizo­nyította létjogosultságát. A «i.AVni’nr.rw.r.rp.TTV­Mívv­eviik érdekes darabja lesz Takács Erzsébet SZOT-dí­­jas szobrászmfivésnnő plakett­je. Mint leveléből kiderül, nyári szentgróti kiállításakor ihlette meg a múzeumi anyag a művésznőt az orvos-forra­dalmár plakettjének elkészí­tésére. Több példányt küldött a plakettből Szentgrótra, s egyet éppen Székelyhídi Vilmosnak, aki most azon meditál, hogy akár a forradalmár nevét vi­selő munkásőrszázad, vagy kultúrház évente adományoz­hatná ezt a plakettet egy-egy áldozatkész szentgrótinak. A nemrég nyugdíjba került, ám fáradhatatlan múzeumalapító egy újabb helytörténeti mun­kájáról is beszámolt, amely­nek most már az utolsó lap­jait írja. A párt szentgróti történetét foglalta össze 1917- től napjainkig, annak a párt­nak a krónikáját, amelynek maga is tagja 1945. áprilisa óta. T. A. Solymáron, az ország egyik legkorszerűbb téglagyárában megkezdte a termelést az első gyártósor. Az olasz gyártmányú gépek emberi kéz érintése nélkül évente 33 millió cserepet készítenek. Néhány hét múlva megkezdődik a téglagyártó gépek próbaüzeme is. Képflip­kön: az új téglagyár őrlőberendezései. (MTI Fotó: Csikós Gábor felv. ) Kft 974. szeptembe­r. SZABADIDŐ M­it csináltatok szomba­ton? — Szórakozni voltunk, táncolni. Ugye, mi­lyen ismerős ez a válasz, és milyen természetes, hogy a szórakozást említve a tánc, a nevetés jut először eszünk­be. Vagy mégsem? Ha job­ban belegondolunk, több mindent fel tudunk sorolni, ami szórakoztat minket és mégsem a nevetéssel, a „mu­latással” van összefüggés­ben. A szórakozás tartalma, a szabad idő felhasználás kér­dései iránt mutatkozó nagy érdeklődést a gyakorlat szül­te. A szabad szombatok egy­re több munkahelyen való bevezetése, a szolgáltatások népszerűsége, terjedése a la­kosság körében, a társada­lom egyre szélesebb rétegei­ben növeli meg a szabad idő mennyiségét. Annyi plusz idő áll a rendelkezé­sünkre, amely lényegesen több, mint amennyi házkö­rüli teendőink elvégzéséhez, a munkavégzés közben el­használt energiánk pótlásá­hoz, a felfrissülésünkhöz elegendő. A korábbi évek­hez, évtizedekhez képest egyre több idő jut művelő­désre, szórakozásra. Kérdés, hogy élünk-e, és hogyan ez­zel a lehetőséggel? Is p­olitikai kérdésről is­­ van szó, hiszen a jól, a hasznosan töltött szabad idő, a valóban kikapcsolódó időtöltés — szórakozás pozi­tív hatása jól mérhető a munkateljesítményen­­is. Nem tagadhatjuk, jócs­kán vannak ma még, akik­nek a szórakozás valóban nem jelent többet, mint a táncot, a mutatást, a sörö­zést, vagy a kártyát A tár­sadalom egészében azonban elindult és egyre inkább ál­talánossá lesz a szabad­idő felhasználásának egészsége­sebb folyamata. Miben je­lentkezik ez? Megnőtt a ta­nulási kedv, növekedett az érdeklődés a kulturális intézmények — színházak, mozik, múzeumok — látoga­tása iránt. Az utóbbi évek­ben az eladott lemezek szá­mával re mérhetően nőtt a komolyzenei érdeklődés, egyre növekszik hétvégeken a kirándulók száma stb. A társadalom anyagi—gazdasá­gi helyzete — az, hogy évről évre jobban élünk, hogy jut pénz a kirándulásra, autó­ra, telekre, színházra, hang­lemezre — nagymértékben hozzájárul ehhez a fejlődés­hez. Megteremtődtek tehát a gazdasági, anyagi feltételek. Lássuk be azonban, hogy nemcsak pénz kérdése ez. Igényeink is megnőttek és állandóan növekednek, hi­szen enélkül a folyamat el sem kezdődhetett volna. z igények növekedé­­sét, érdeklődésünk változását jelzi az is, hogy ma — még inkább, mint ko­rábban — nem választhat­juk szét mereven a művelő­dést és a szórakozást. Nem két külön­­ kérdésről, hanem nagyon is egymásba fonódó tevékenységekről van szó. Vannak ugyan a művelő­désnek és a szórakozásnak is olyan területei, amelyek határozottan szétválnak. A tanulási tevékenységet pél­dául természetesen inkább a művelődés szándékával vé­gezzük, zenés szórakozó he­lyekre viszont elsősorban ki­kapcsolódni, szórakozni me­gyünk és aligha jutna eszünkbe erről a művelődés szándéka. Nyilvánvaló, hogy a szórakozási—művelődési formák kiválasztását nagyon sok tényező befolyásolhatja. Természetes, hogy minél igé­nyesebb valaki, minél széle­sebb érdeklődési körrel, na­gyobb műveltséggel rendel­kezik, annál igényesebb lesz szórakozásának megválasz­tásában is. A­­z egész társadalom ” szempontjából pedig ez azt jelenti, hogy a társa­dalom műveltségének jó jel­zője szórakozásunk színvona­la is Szórakozásunk igénye­sebbé és sokrétűbbé válását jól mutatja a saját munkate­rületemről, a Tömegkommu­nikációs Kutatóközpont egyik vizsgálatából vett példa is. E vizsgálat a nézőknek és hallgatóknak a rádió és a televízió szórakoztató szere­péről, a szórakoztató műso­rokról alkotott véleményeit vizsgálta és többek között azt állapította meg, hogy a legnagyobb szórakozást az emberek többsége számára a televíziózás jelenti. Ez a tény persze önmagában még azt is jelenthetné, hogy ez azért van így, mert a tele­vízió a legkényelmesebb, a legkisebb fáradsággal elér­hető szórakozástomna. Miért hát, hogy mégis idézzük? Azért, mert a tévé­nézők a műsor egészét, magát a te­levíziózást tartják igen szó­rakoztatónak. A televízió műsorpolitikájának alapja a művelődés, a tájékoztatás és a szórakoztatás egységé­nek megteremtése. A tele­vízió nemcsak szórakoztató műsorokat sugároz, hanem ismeretterjesztő, komolyze­nei, stb műsorokat is. A né­zők számára pedig többé-ke­­vésbé minden vagy majd­nem minden műsor, a Nyi­tott boríték, az Iszlám vagy a nemzetközi karmesterver­seny, a kabaré, szórakozást nyújt. Ez pedig nem jelent egyebet, mint azt, hogy olyan műsorok is, amelyek gyara­pítják ismereteinket, fej­lesztik zenei, irodalmi stb. ízlésünket betölthetik a szó­rakozás szerepét igen sok ember számára.­­A társadalom fejlődése abban az irányban ha­lad, hogy ez a folyamat, amely művelődési­ kedvünk növekedésében, szórakozá­saink, igényesebbé válásában elindult, minél általánosabb, minél természetesebb le­gyen Politikai, világnézeti kérdés ez, és egész társadal­munk érdeke. _ __

Next