Zalai Hírlap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-15 / 268. szám

1977. november 15. Riportok és riporterek Ezekben a napokban éppen negyven éve, hogy a Bázake­­rettye közelében, Budafapusz­­tán lefúrt kútból felszínre hoz­ták a kőolajat. Ezzel kezdődött meg hazánkban ipari méretek­ben a kőolaj- és földgázterme­lés. A televízió bizonyára nem gondolt ezzel az évfordulóval, amikor éppen most tűzte műso­rára Vértessy Sándor Algyői emberek című kétrészes, össze­sen egyórás riportfilmjét. Ha gondolt volna, talán áldozott is volna néhány szót rá, hogy egy kis jóleső simogatással enyhít­­se a szomorkás nosztalgiát, a kissé fájó elégiát, amivel az ,,öreg” zalai olajosok szemlél­ték a „fiatal” alföldieket. Mert a szülő van így a gye­rekével, mint Zala Csongrád­­dal ezen a téren. Szereti, büsz­ke rá, örül ha dicsérik, szeret­né ha minél többre vinné, bol­dog, mert könnyebb a dolga, simább, egyenesebb az útja. De azért valahol legbelül egy ki­csit féltékeny is rá. Nem mondja ki, isten őrizz! Legfel­jebb célzásokat tesz arról, hogy „bezzeg, az én időm­ben. . . !”. ..hej, ha nekem ilyen lehetőségeim lettek volna... !”, „bizony, m,a másképp becsülik meg az olajat!...”, meg ehhez hasonlókat. S miközben múlt­­banéző szemmel morfondíroz befejezettnek látszó élete fe­lett, envétű progvír számára, ha legalább elismerik gyerme­ke apjának és a gyorsan nö­vekvő, izmosodó gyermek ere­jében őt is dicsérik, mondván: „Meglátszik, apja fia!” Szóval ezért lett, volna jó, ha a riportban tervszerűen és hangsúlyozottan kerül szóba a zalai olajipar. De­ talán az is igaz, hogy a kerek évforduló kapcsán éppen a zalai olajipar­ról, az itt dolgozó emberekről, az egész magyar olajiparra, sőt Irak nemzeti olajiparára is ki­sugárzó kádelnevelő hatásáról lehetett, vagy kellett volna egy hézagpótló tévériportot csinál­ni. Áttételesen, nem közvetle­nül persze Vértessy riportja is felvillantott valamit ebből. Megtudhattuk a riportból, hogy Zalában tanulta a szakma fo­gásait a szeparátorállomás ve­zetője, a kanizsai technikum­ban kezdte tanulmányait a fia­tal mérnök és meleg szavakkal emlékezett meg bázakerettyei tanulóéveiről a zalaegerszegi származású Juratovics Aladár üzemvezető mérnök. Mindez jó és kedves volt a zalai fülnek és dédelgető legyezgetés a za­lai olajosok szülői hiúsága szá­mára. De hogy ez még errefelé érzékeny pont, annak illuszt­rálására elmondjuk: voltak, akik berzenkedve fennakadtak a riportban bemutatott fiatal és sikeres mérnöknek az egyik mondatán, amelyben elmesél­te a kanizsai olajipari techni­kumba kerülésének történetét. Emígyen: „Meglátogattam a barátomat Kanizsán, mert miért megy másért az ember Kanizsára, mint a barátját meglátogatni?" Miután nem folytatta a mondatot, úgy lát­szik az iskolában töltött négy év alatt sem változott meg ez a véleménye Kanizsáról. Sajnos! A zalaiak és benne a kanizsaiak véleménye ugyanis az, hogy sok mindenért, másért is érdemes Zalába jönni. Például olajbá­nyászatot tanulni, vagy mint a riport tanyásgazdából lett al­győi kútkezelője tette a nyá­ron: az olajipar múltját meg­nézni az olajipari múzeumban. De hát ne legyünk túl szigo­­rúak. Az ember sok meggondo­latlanságot mondhat közönség előtt, amikor mindenáron arra törekszik, hogy frappáns le­gyen. Hogyne fordulna ez elő amatőrökkel, amikor hivatáso­sokkal is előfordul. Czigány György, aki évtizedekig zenei munkatársa volt a Rádiónak és az utóbbi időben a tévé egyik zenei vezetője, csütörtök este szolgáltatott bizonyítékot eh­hez. Zene, zene, zene című kü­lönben kitűnő­en férfi hiányt pótló műsorában interjút ké­szített Karolosz Trikolidisz görög származású fiatal kar­mesterrel, ak­i a nyári karmes­terversenyen a szó szoros ér­telmében meghódította hazánk zeneértő (hölgy) közönségét és ezzel elnyerte a népszerűségi díjat. Czigány, aki mindig is barokkosan gazdag, finom jel­zőkkel díszített körmondatok­ban igyekszik megértetni ma­gát, most olyannyira belekeve­redett körmondatainak elbur­­jánzó indái közé, hogy a kar­mesterrel és a német tolmács­csal együtt mi is csak részvét­tel néztünk utána. Kérdéseit inkább érezni, mint érteni le­hetett. Erre az estére többé nem is tudott kikeveredni a fojtogató kútból. Ráadásul Csenterics Ágnes, a rendező sem segített nele, hanem még mélyebbre nyomta. Amikor például kézfogással, a sietésé­re utaló nyilatkozattal búcsút vett Presser Gábortól, a kame­­­ra továbbra is és még jó ideig a tűkön ülő riporteren pihent. Később pedig ahelyett, hogy tapintatosan elfordította volna a képet a rendező, amikor a riporter zavartan keresett el­­foglalatlan bal kezének megfe­lelő helyet, közelképben hozta tudomásunkra, hogy Czigány zsebre v­ágott kézzel csinálja a riportot! Szerencsére megnéz­tük vasárnap délelőtt Czigány György „Csak a derű óráit számolom" című műsorát, amelyet Gáli László rendezett. A riporter nagy „formajavulá­sának” és egy zavartalanul jó műsornak voltunk tanúi. Ha nem is egyszerűen, de leg­alábbis egyszerűbben és vilá­gosabban fogalmazott a ripor­ter és ezúttal nem akart min­denáron vájtfülűnek tűnni. Ez a törekvés ugyanis min­dig sok félreértést okoz. Szőnyi Jánost, az ismert sportriportert például nemcsak fegyelmezet­lenül el-eltévelyedő „sz” betűi miatt emlegetik a nézők, ha­nem mert olyan szakértő, bennfentes sportkifejezéseket használ, s néha rajtacsípik. A miskolci magyar nemzetközi asztalitenisz bajnokságról szó­ló közvetítéseiben például folyton ziccereket emlegetett. Szerinte azért ért el a magyar versenyző pontot, mert kihasz­nálta a ziccert, illetve azért nem ért el, mert nem használ­ta ki a ziccert. Eszerint egy asztaliteniszmérkőzés kizárólag ziccerekből — a másik ver­senyző hibájából származó kedvező alkalmakból — áll. Csak ezeket kell kivárni és ügyesen kihasználni. Nos, ha így lenne, valószínűleg napo­kig tartana egy-egy mérkőzés. Legalább is válogatott szinten. Hári Sándor (28.) Augusztus 12-én hagyta el a Lechner-klinikát. Egyenesen Érmindszentre utazott, hogy röpke időt együtt töltsön szü­lei, öccse és sógornője társa­ságában. Ady Lajos időközben ugyanis megnősült. Bátyja közbenjárására sikerült, így a boldognak mondható házassá­ga mellé állami tanári kineve­zését is megkapta a budapesti Markó utcai gimnáziumban. Ady Endre eleget tett a csalá­di illendőségnek, de ezúttal gyorsan elfogyott otthoni tü­relme: sietett Budapestre. Né­hány napig ugyanazt a böjt­­telen életet élte, mint szanató­­riumba utazása előtt, majd Svájcba utazott Lédához. Há­rom hétig laktak a rhienfeldi Hotel Salines-ben, nem a leg­jobb hangulatban. Diósi Ödön, akit az üzleti igénybevétel vi­selt meg, szerette volna jól érezni magát Léda és Ady tár­saságában. Mivel ez a remé­nye meghiúsult, hazautazása után rövid levélben szomorú szemrehányással illette a köl­tőt. Lédától is többé-kevésbé sértődötten vált el Ady. Haza­utazott Magyarországra és éle­tét újra teljes sebességre kap­csolta. Október közepétől vidé­ki körútra vitte a Nyugat szerkesztősége. Némi túlzással azt panaszolja, hogy a turné csak a folyóiratnak haszon, neki lefogottságot, mértéken felüli fáradtságot, időpazarlást jelent. Ellenszenvét megért­hetjük a turné iránt, mert a kevésbé szeretett Debrecen­­­­be éppúgy el kellett látogat­nia, mint az egyáltalán nem szeretett Temesvárra. Kötött­ségéből ki is tört, néhány nap­ra Bécsbe szökött, meglátogat­ni egyik legbensőségesebb ba­rátját, a Zilahról ismert Medve Miklós doktort. Szép epizódja volt viszont ennek a vidéki körutazásnak a kaposvári ki­rándulás, a Ripl Rónai József műtermében töltött beszélgeté­se.­ éjszaka és egy remek vers lett az eredménye. Léda közben reklamálta Pá­­rizsból. Méltán panaszolta fel, hogy Ady nem törődik vele. Türelme fogytával váratlanul Budapestre utazott, s ezzel nagyjából helyreállt köztük a bensőségesebb kapcsolat. E lá­togatást örökíti meg az Őszben a sziget című vers. Léda visz­­szautazott Párizsba, Ady pedig újra nekilódult a passziózás­nak. Anyagi fedezete is hirtelen megnövekedett ehhez: elnyerte a székesfőváros kétezer koro­nás díját. Hatalmas összeg volt ez az ő jövedelméhez képest. Tízszer több pénz, mint amennyit Singer és Wolfne­­réktől kapott Az Illés szekerén című kötetéért. Bankbetétet váltott a takarékosság szándé­kával, de ez mitsem csökken, tette a költekezés gyorsaságát. Az események változatlanul sebesen követték egymást. No­vember 27-én, szombaton este nagyszabású Ady-hangver­­senyre került sor az Erzsébet körúti Royal Szálló dísztermé­ben. Az Ady-versekre írt zene azonban nem Reinitz Bélától származott. Egy gazdag lipót­városi mecénás vállalta a rep­rezentatív hangverseny költsé­­geit, azzal a feltétellel, hogy az ő általa komponált zenével adják elő a verseket. Tagad­hatatlan, nagy hatású rendez­vény volt, az átütő erejű si­kerről felsőfokon számoltak be a lapok. Ady ismét megdi­­csőült. Mégis, ellene szól a si­ker szépséghibája, Reinitz Béla mellőzése. Reinitz egy életre megsérült a költő hűtlenségé­től. Ettől kezdve soha szóba nem állt Adyval, verseit vi­szont változatlan megszállott­sággal magasztalta, szólaltatta meg zenéjében. (Folytatjuk.) GERENCSÉR MIKLÓS:­­ ADY ENDRE ÉLETTÖRTÉNETE ZALAI HÍRLAP 63 méter magas és GOOO köb­méter víz tárolására lesz al­kalmas az ország legnagyobb víztornya, amelyet Győrött építenek. Az egyedi tervezésű közművet 1980-ban adják át rendeltetésének. Az új vízto­rony szolgáltatja a vizet egy új lakótelepnek és megoldja az egész város biztonságos víz­ellátását. Képünkön: az első 15 métert érték el az épnek. Nem nélkülözhetjük erejüket, tapasztalatukat A csökkent munkaképességűek és a rehabilitáció Zala megyében az utóbbi 15 év alatt megkétszereződött az aktív keresőkből rokkanttá nyilvánítottak száma. Különö­sen sokan vannak azok, akik megváltozott egészségi állapo­tuk ellenére megfelelő mun­kakörben és feltételek mellett hasznosíthatnák megmaradt munkaképességüket és szakmai ismereteiket. Jó részük még­sem teszi. Pedig arról az ér­tékről, amit ők jelentenek, nem mondhat le a társadalom. Csak a fele több mint tíz éve a csök­kent munkaképességűek szá­mára alkalmas munkaköröket — a vállalati rehabilitációs bi­zottságok által összeállított munkahelyi jegyzékben fog­lalt munkahelyeket, valamint a központi és a helyi anyagi erők felhasználásával kialakí­tott munkahelyeket — csak kötelező közvetítés útján le­het betölteni. A csökkent mun­kaképességűek elhelyezésének elősegítésére évente munkahe­lyi jegyzék készül. Ebben az évben ezt 285 foglalkoztató szerv készítette el, 2097 mun­kahelyet minősítve csökkent munkaképességűekkel betölt­hetőnek. Ezeken a helyeken jelenleg 2007-en dolgoznak, közülük 1023-an csökkent munkaképességűek. A vállala­tok, intézmények a szóban­fr»r»rfA m n Trn Vi POV 1 .'^1 il­_­tős részén kisegítő munkaerő­ket — őr, éjjeli őr, portás, ik­tató stb. — foglalkoztatnak. Az egészségügyi szerveknél nyilvántartott csökkent mun­kaképességűek jelentős részét tehát nem célszerűen foglal­koztatják. Egyrészt, mert az adott munkahelyekre egészségi állapotuk miatt nem alkalma­sak, másrészt mert a rendel­kezésre álló munkahelyek és a csökkent munkaképességűek lakhelye közötti távolság so­kak számára áthidalhatatlan, harmadrészt mert van olyan a tanácsok által e célra létre­hozott munkahely, ahol nem érvényesül az eredeti vállalási kötelezettség. Foglalkoztatás helyett anyagi rehabilitáció Mindent egybevetve, az or­szágos tapasztalatokkal egye­zően a megyében sem a racio­nális foglalkoztatás, hanem az anyagi rehabilitáció gyakorla­ta érvényesül, azaz az eredeti bér meghagyásával, vagy mi­nimális csökkentésével jóval alacsonyabb munkakörbe he­lyezik a dolgozót. A vállalatok a csökkent munkaképességűek szervezett átképzésével az ob­jektív feltételek hiányában és szemléleti okok miatt sem fog­lalkoznak. Egyébként is a csökkent munkaképességűek fele betanított munkás, szak­mai átk­épzés tehát nem kell, illetve más munkára történő betanítással helyettesíthető lenne. De ez is elvétve fordul elő. A vállalatok belső lét­szám­tartaléka sem indokolja ma még a csökkent munka­képességűek racionális foglal­koztatását. A gondokért természetesen nem hibáztathatók egyértel­műen csak a munkáltatók. A csökkent munkaképességű dol­gozók egy jelentős része sem tart igényt az átképzésre, hi­szen a pénze úgy is megvan, és ez sokakat tökéletesen ki­elégít. Szervezet­tebb az egészségügyben Előbbre jár az egészségügyi rehabilitáció, a csökkent mun­kaképességűek testi és lelki állapotának lehető legjobb helyreállítására való törekvés. A megbetegedések és a bal­esetek számának növekedése már régen sürgető szükség­­szerűséggé tette a rehabilitá­cióval való szervezettebb fog­lalkozást. A megyei kórház traumatológiai osztályának részlegeként 1969 óta működik hidro- és fizioterápia — a fek­vő- és járó betegek ellátására. Tervezés alatt áll egy, a jelen­leginél nagyobb egység, amely­nek megépítése 1983-ra vár­ható, a kórház rekonstrukciói­val egyidőben pedig egy köz­pontosított fekvőbeteg osztályt is kialakítanak. Nagykanizsán tavaly óta üzemel egy 30 ágyas rehabilitációs osztály. A megyében kiépült a kar­diológiai gondozás hálózata, a zalaegerszegi külső kórházban átszervezéssel 40 ágyas osz­tályt létesítenek a szívbetegek utókezelésére. Az összes bete­gek 10 százalékát, a kereső­­képtelenek 25—30 százalékát a mozgásszervi megbetegedésben szenvedők képezik. Gyógyke­zelésükben máris jelentős sze­repet játszik a zalakarosi gyógyfürdő, amelynek terápiás részlegében az idén eddig 10 ezer 600 kezelést végeztek. A megyei tanács végrehajtó bi­zottsága a témát tárgyalva in­­dokoltnak mondta ki Zalaszaro­­son egy mozgásszervi rehabi­litációs központ kialakítását. A népgazdasági lehetőségek­től függően létrehozandó központ tulajdonképpen egy 150—200 ágyas szanatórium lenne, s regionális — tehát megyén kívüli területi — fel­adatokat is ellátna. A leg­döntőbb azonban, hogy gyö­keresen megváltozzon a szem­lélet. Miután fontos társada­lompolitikai érdekről van szó, elengedhetetlen, hogy az or­vos maradék nélkül ellássa fel­adatát az egészség helyreállí­tásában, a vállalatok gondos­kodjanak a csökkent munka­képességűek megfelelő foglal­­koztatásáról, ennek fontosságát pedig orvos és munkáltató együtt értesse meg az érintett emberekkel.­ ­.­­ Az első óra a tanuszodában A szürke épületek tömegé­ből már messziről kiemelke­dik a nagykanizsai Andrejka általános iskola tanuszodája. Kívül-belül csupa kék min­den: a 28 fokos víz, a meden­ce fóliával borított alja, a te­tőzet és az oldalfalak. A leve­gő hőmérséklete 24 fok, pára­­tartalma pedig 70 százalékos. Nem csoda, hogy izzadunk. Nem úgy a 3/b osztályosok, akik a tanmedence ünnepé­lyes átadása óta először vesz­nek részt úszásoktatáson. Or­szág Istvánná testnevelő tanár és Várföldi László úszómester irányítja őket. Az apróságok Ujjongó örömmel veszik bir­tokukba a medence seké­lyebb részét. Ahol a vízmérce egy métert mutat, ott hancú­­roznak öt percig. A gyerekzsi­vajt Ország Istvánná sípszava szakítja félbe. Rövid eligazítás után elkez­dődik az első igazi úszólec­ke. A fiúk kintről figyelik a lányok kissé félszeg mozdu­latait. A fiúknak sem okoz kü­lönösebb gondot a légzés­­technika elsajátítása. — Érthető a gyerekek örö­me és a mi örömünk is — mondja Ország Istvánné. — A testedzést tekintve nem kell különösebben hangsúlyoznom az úszás jelentőségét. A leg­egészségesebb sportágról van szó,, amely az összes izmot megmozgatja és még a tüdő vitálkapacitását is növeli — Ezt a hetet a vízhez szoktatásra szánjuk — egészí­ti ki az előbbieket Várföldi László. — Egyelőre csak a harmadik, negyedik osztályo­soknál dolgozunk. Később sor kerül a város összes általános iskolája második—harmadik osztályosainak úszásoktatásá­ra, mégpedig tömbösített — kétórás — tornaórákon. Dél­utánonként nem kötelező jel­leggel más osztályok tanulóit is szívesen fogadjuk a tanme­dencében. Így aztán közvetett módon — a felnövekvő nemzedék edzettségében, egészségében — meg is térül a négy és fél mil­lió forintba került nagykani­zsai tanuszoda. M. J. Kihasználták tönkretették albérlői Egy idős ember kálváriája Három évvel ezelőtt, 1974 nyarán költözött az Eötvös tér 27. szám alatti albérletbe Aranyos László segédmunkás és házastársa. A kanizsai bér­lakás tulajdonosa a hatvanöt­éves Kazinczki István volt. Ekkor kezdődött az idős em­ber kálváriája, amely majd­hogynem halálával végződött. Mi is történt? Aranyosék igazán nem panaszkodhattak az albérletre. Kiváltságos hely­zetben voltak, mert három éven át nem kellett bérleti díjat fizetniük. Sőt, mi több: annak idején abban állapod­tak meg, hogy a lakástulaj­donos havonta 1500 forintot ad nekik, s ők annak ellenérté­keként főznek, mosnak az idős emberre. A fiatal házas­pár vérszemet kapott a nagy lehetőségtől, s rövidesen úgy rendelkeztek a háztulajdonos Aranyos László , aki már­ciustól mindössze néhány he­tet dolgozott segédmunkásként sokadik munkahelyén, a Ka­nizsa Bútorgyárban, miközben a többi időt táppénzes állo­mányban töltötte — még ok­irathamisításra is vetemedett. Hamis meghatalmazást szer­kesztett abból a célból, hogy felvegye Kazinczki István jú­­niusban esedékes, 2319 forin­tos nyugdíját, amelyet végül hiányosan adott át a jogos tu­lajdonosnak. Előtte egy postai nyilatkozaton ugyancsak alá­hamisította főbérlője nevét, aki mit sem tudott arról, hogy bútoraival is, mintha az sa­játjuk lett volna, televízióját Aranyos László­nak, rádióját pedig Németh Tibornak (Nagykanizsa, Nép­hadsereg u. 10.) „ajándékoz­za.” Még szerencse, hogy Ara­nyos az önkényesen kitöltött nyilatkozatokat nem adta pos­tára. Tettéért most a bíróság előtt felel. A bonyolult ügynek azon­ban más vonatkozásai is van­nak. Kazinczki István arról panaszkodott a tanúkihallga­tások során, hogy gondozói nem törődtek táplálkozásával. Az érdemtelen sorscsapás saj­nos elkísérte őt új lakhelyére, a Rózsa utcai épület hetedik emeletére is. Aranyosék ugyanis ide is követték. (A régi lakását szanálták.) Har­mincöt kilóra fogyott, amikor úgy döntött, hogy felkeresi hozzátartozóit. Gondozatlanul, szokatlanul nagy hajjal, sza­kállasan állított be a Kórház utcában lakó mostohatestvé­réhez. A testvér azonnal or­vost hívott, aki sürgősen kór­házba utalta a súlyos beteget. A hozzátartozók inspiráció­jára született az a felmondó levél is, amelyben Kazinczki István felmond albérlőinek, mégpedig azzal az indokkal, hogy azok létfenntartásának minimumát sem biztosították. A­z ügynek azonban ezzel sincs még vége. A nagykani­zsai városi­ járási ügyészség megállapította, hogy a gyanú­sított Aranyos-házaspár a fő­bérlő—albérlői viszonyt tar­tási szerződésként értelmezte, holott szabályszerű, írásban rögzített tartási szerződést nem kötöttek. Mivel ez az el­járás ellentétes a tartási szer­ződések társadalmi céljaival és a törvényes előírásokkal — Kazinczki Istvánt példátlan anyagi és erkölcsi hátrányok érték —, az ügyészség sürgős intézkedések megtételét tartja indokoltnak. s

Next