Zalai Hírlap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-15 / 268. szám
1977. november 15. Riportok és riporterek Ezekben a napokban éppen negyven éve, hogy a Bázakerettye közelében, Budafapusztán lefúrt kútból felszínre hozták a kőolajat. Ezzel kezdődött meg hazánkban ipari méretekben a kőolaj- és földgáztermelés. A televízió bizonyára nem gondolt ezzel az évfordulóval, amikor éppen most tűzte műsorára Vértessy Sándor Algyői emberek című kétrészes, összesen egyórás riportfilmjét. Ha gondolt volna, talán áldozott is volna néhány szót rá, hogy egy kis jóleső simogatással enyhítse a szomorkás nosztalgiát, a kissé fájó elégiát, amivel az ,,öreg” zalai olajosok szemlélték a „fiatal” alföldieket. Mert a szülő van így a gyerekével, mint Zala Csongráddal ezen a téren. Szereti, büszke rá, örül ha dicsérik, szeretné ha minél többre vinné, boldog, mert könnyebb a dolga, simább, egyenesebb az útja. De azért valahol legbelül egy kicsit féltékeny is rá. Nem mondja ki, isten őrizz! Legfeljebb célzásokat tesz arról, hogy „bezzeg, az én időmben. . . !”. ..hej, ha nekem ilyen lehetőségeim lettek volna... !”, „bizony, m,a másképp becsülik meg az olajat!...”, meg ehhez hasonlókat. S miközben múltbanéző szemmel morfondíroz befejezettnek látszó élete felett, envétű progvír számára, ha legalább elismerik gyermeke apjának és a gyorsan növekvő, izmosodó gyermek erejében őt is dicsérik, mondván: „Meglátszik, apja fia!” Szóval ezért lett, volna jó, ha a riportban tervszerűen és hangsúlyozottan kerül szóba a zalai olajipar. De talán az is igaz, hogy a kerek évforduló kapcsán éppen a zalai olajiparról, az itt dolgozó emberekről, az egész magyar olajiparra, sőt Irak nemzeti olajiparára is kisugárzó kádelnevelő hatásáról lehetett, vagy kellett volna egy hézagpótló tévériportot csinálni. Áttételesen, nem közvetlenül persze Vértessy riportja is felvillantott valamit ebből. Megtudhattuk a riportból, hogy Zalában tanulta a szakma fogásait a szeparátorállomás vezetője, a kanizsai technikumban kezdte tanulmányait a fiatal mérnök és meleg szavakkal emlékezett meg bázakerettyei tanulóéveiről a zalaegerszegi származású Juratovics Aladár üzemvezető mérnök. Mindez jó és kedves volt a zalai fülnek és dédelgető legyezgetés a zalai olajosok szülői hiúsága számára. De hogy ez még errefelé érzékeny pont, annak illusztrálására elmondjuk: voltak, akik berzenkedve fennakadtak a riportban bemutatott fiatal és sikeres mérnöknek az egyik mondatán, amelyben elmesélte a kanizsai olajipari technikumba kerülésének történetét. Emígyen: „Meglátogattam a barátomat Kanizsán, mert miért megy másért az ember Kanizsára, mint a barátját meglátogatni?" Miután nem folytatta a mondatot, úgy látszik az iskolában töltött négy év alatt sem változott meg ez a véleménye Kanizsáról. Sajnos! A zalaiak és benne a kanizsaiak véleménye ugyanis az, hogy sok mindenért, másért is érdemes Zalába jönni. Például olajbányászatot tanulni, vagy mint a riport tanyásgazdából lett algyői kútkezelője tette a nyáron: az olajipar múltját megnézni az olajipari múzeumban. De hát ne legyünk túl szigorúak. Az ember sok meggondolatlanságot mondhat közönség előtt, amikor mindenáron arra törekszik, hogy frappáns legyen. Hogyne fordulna ez elő amatőrökkel, amikor hivatásosokkal is előfordul. Czigány György, aki évtizedekig zenei munkatársa volt a Rádiónak és az utóbbi időben a tévé egyik zenei vezetője, csütörtök este szolgáltatott bizonyítékot ehhez. Zene, zene, zene című különben kitűnően férfi hiányt pótló műsorában interjút készített Karolosz Trikolidisz görög származású fiatal karmesterrel, aki a nyári karmesterversenyen a szó szoros értelmében meghódította hazánk zeneértő (hölgy) közönségét és ezzel elnyerte a népszerűségi díjat. Czigány, aki mindig is barokkosan gazdag, finom jelzőkkel díszített körmondatokban igyekszik megértetni magát, most olyannyira belekeveredett körmondatainak elburjánzó indái közé, hogy a karmesterrel és a német tolmácscsal együtt mi is csak részvéttel néztünk utána. Kérdéseit inkább érezni, mint érteni lehetett. Erre az estére többé nem is tudott kikeveredni a fojtogató kútból. Ráadásul Csenterics Ágnes, a rendező sem segített nele, hanem még mélyebbre nyomta. Amikor például kézfogással, a sietésére utaló nyilatkozattal búcsút vett Presser Gábortól, a kamera továbbra is és még jó ideig a tűkön ülő riporteren pihent. Később pedig ahelyett, hogy tapintatosan elfordította volna a képet a rendező, amikor a riporter zavartan keresett elfoglalatlan bal kezének megfelelő helyet, közelképben hozta tudomásunkra, hogy Czigány zsebre vágott kézzel csinálja a riportot! Szerencsére megnéztük vasárnap délelőtt Czigány György „Csak a derű óráit számolom" című műsorát, amelyet Gáli László rendezett. A riporter nagy „formajavulásának” és egy zavartalanul jó műsornak voltunk tanúi. Ha nem is egyszerűen, de legalábbis egyszerűbben és világosabban fogalmazott a riporter és ezúttal nem akart mindenáron vájtfülűnek tűnni. Ez a törekvés ugyanis mindig sok félreértést okoz. Szőnyi Jánost, az ismert sportriportert például nemcsak fegyelmezetlenül el-eltévelyedő „sz” betűi miatt emlegetik a nézők, hanem mert olyan szakértő, bennfentes sportkifejezéseket használ, s néha rajtacsípik. A miskolci magyar nemzetközi asztalitenisz bajnokságról szóló közvetítéseiben például folyton ziccereket emlegetett. Szerinte azért ért el a magyar versenyző pontot, mert kihasználta a ziccert, illetve azért nem ért el, mert nem használta ki a ziccert. Eszerint egy asztaliteniszmérkőzés kizárólag ziccerekből — a másik versenyző hibájából származó kedvező alkalmakból — áll. Csak ezeket kell kivárni és ügyesen kihasználni. Nos, ha így lenne, valószínűleg napokig tartana egy-egy mérkőzés. Legalább is válogatott szinten. Hári Sándor (28.) Augusztus 12-én hagyta el a Lechner-klinikát. Egyenesen Érmindszentre utazott, hogy röpke időt együtt töltsön szülei, öccse és sógornője társaságában. Ady Lajos időközben ugyanis megnősült. Bátyja közbenjárására sikerült, így a boldognak mondható házassága mellé állami tanári kinevezését is megkapta a budapesti Markó utcai gimnáziumban. Ady Endre eleget tett a családi illendőségnek, de ezúttal gyorsan elfogyott otthoni türelme: sietett Budapestre. Néhány napig ugyanazt a böjttelen életet élte, mint szanatóriumba utazása előtt, majd Svájcba utazott Lédához. Három hétig laktak a rhienfeldi Hotel Salines-ben, nem a legjobb hangulatban. Diósi Ödön, akit az üzleti igénybevétel viselt meg, szerette volna jól érezni magát Léda és Ady társaságában. Mivel ez a reménye meghiúsult, hazautazása után rövid levélben szomorú szemrehányással illette a költőt. Lédától is többé-kevésbé sértődötten vált el Ady. Hazautazott Magyarországra és életét újra teljes sebességre kapcsolta. Október közepétől vidéki körútra vitte a Nyugat szerkesztősége. Némi túlzással azt panaszolja, hogy a turné csak a folyóiratnak haszon, neki lefogottságot, mértéken felüli fáradtságot, időpazarlást jelent. Ellenszenvét megérthetjük a turné iránt, mert a kevésbé szeretett Debrecenbe éppúgy el kellett látogatnia, mint az egyáltalán nem szeretett Temesvárra. Kötöttségéből ki is tört, néhány napra Bécsbe szökött, meglátogatni egyik legbensőségesebb barátját, a Zilahról ismert Medve Miklós doktort. Szép epizódja volt viszont ennek a vidéki körutazásnak a kaposvári kirándulás, a Ripl Rónai József műtermében töltött beszélgetése. éjszaka és egy remek vers lett az eredménye. Léda közben reklamálta Párizsból. Méltán panaszolta fel, hogy Ady nem törődik vele. Türelme fogytával váratlanul Budapestre utazott, s ezzel nagyjából helyreállt köztük a bensőségesebb kapcsolat. E látogatást örökíti meg az Őszben a sziget című vers. Léda viszszautazott Párizsba, Ady pedig újra nekilódult a passziózásnak. Anyagi fedezete is hirtelen megnövekedett ehhez: elnyerte a székesfőváros kétezer koronás díját. Hatalmas összeg volt ez az ő jövedelméhez képest. Tízszer több pénz, mint amennyit Singer és Wolfneréktől kapott Az Illés szekerén című kötetéért. Bankbetétet váltott a takarékosság szándékával, de ez mitsem csökken, tette a költekezés gyorsaságát. Az események változatlanul sebesen követték egymást. November 27-én, szombaton este nagyszabású Ady-hangversenyre került sor az Erzsébet körúti Royal Szálló dísztermében. Az Ady-versekre írt zene azonban nem Reinitz Bélától származott. Egy gazdag lipótvárosi mecénás vállalta a reprezentatív hangverseny költségeit, azzal a feltétellel, hogy az ő általa komponált zenével adják elő a verseket. Tagadhatatlan, nagy hatású rendezvény volt, az átütő erejű sikerről felsőfokon számoltak be a lapok. Ady ismét megdicsőült. Mégis, ellene szól a siker szépséghibája, Reinitz Béla mellőzése. Reinitz egy életre megsérült a költő hűtlenségétől. Ettől kezdve soha szóba nem állt Adyval, verseit viszont változatlan megszállottsággal magasztalta, szólaltatta meg zenéjében. (Folytatjuk.) GERENCSÉR MIKLÓS: ADY ENDRE ÉLETTÖRTÉNETE ZALAI HÍRLAP 63 méter magas és GOOO köbméter víz tárolására lesz alkalmas az ország legnagyobb víztornya, amelyet Győrött építenek. Az egyedi tervezésű közművet 1980-ban adják át rendeltetésének. Az új víztorony szolgáltatja a vizet egy új lakótelepnek és megoldja az egész város biztonságos vízellátását. Képünkön: az első 15 métert érték el az épnek. Nem nélkülözhetjük erejüket, tapasztalatukat A csökkent munkaképességűek és a rehabilitáció Zala megyében az utóbbi 15 év alatt megkétszereződött az aktív keresőkből rokkanttá nyilvánítottak száma. Különösen sokan vannak azok, akik megváltozott egészségi állapotuk ellenére megfelelő munkakörben és feltételek mellett hasznosíthatnák megmaradt munkaképességüket és szakmai ismereteiket. Jó részük mégsem teszi. Pedig arról az értékről, amit ők jelentenek, nem mondhat le a társadalom. Csak a fele több mint tíz éve a csökkent munkaképességűek számára alkalmas munkaköröket — a vállalati rehabilitációs bizottságok által összeállított munkahelyi jegyzékben foglalt munkahelyeket, valamint a központi és a helyi anyagi erők felhasználásával kialakított munkahelyeket — csak kötelező közvetítés útján lehet betölteni. A csökkent munkaképességűek elhelyezésének elősegítésére évente munkahelyi jegyzék készül. Ebben az évben ezt 285 foglalkoztató szerv készítette el, 2097 munkahelyet minősítve csökkent munkaképességűekkel betölthetőnek. Ezeken a helyeken jelenleg 2007-en dolgoznak, közülük 1023-an csökkent munkaképességűek. A vállalatok, intézmények a szóbanfr»r»rfA m n Trn Vi POV 1 .'^1 il_tős részén kisegítő munkaerőket — őr, éjjeli őr, portás, iktató stb. — foglalkoztatnak. Az egészségügyi szerveknél nyilvántartott csökkent munkaképességűek jelentős részét tehát nem célszerűen foglalkoztatják. Egyrészt, mert az adott munkahelyekre egészségi állapotuk miatt nem alkalmasak, másrészt mert a rendelkezésre álló munkahelyek és a csökkent munkaképességűek lakhelye közötti távolság sokak számára áthidalhatatlan, harmadrészt mert van olyan a tanácsok által e célra létrehozott munkahely, ahol nem érvényesül az eredeti vállalási kötelezettség. Foglalkoztatás helyett anyagi rehabilitáció Mindent egybevetve, az országos tapasztalatokkal egyezően a megyében sem a racionális foglalkoztatás, hanem az anyagi rehabilitáció gyakorlata érvényesül, azaz az eredeti bér meghagyásával, vagy minimális csökkentésével jóval alacsonyabb munkakörbe helyezik a dolgozót. A vállalatok a csökkent munkaképességűek szervezett átképzésével az objektív feltételek hiányában és szemléleti okok miatt sem foglalkoznak. Egyébként is a csökkent munkaképességűek fele betanított munkás, szakmai átképzés tehát nem kell, illetve más munkára történő betanítással helyettesíthető lenne. De ez is elvétve fordul elő. A vállalatok belső létszámtartaléka sem indokolja ma még a csökkent munkaképességűek racionális foglalkoztatását. A gondokért természetesen nem hibáztathatók egyértelműen csak a munkáltatók. A csökkent munkaképességű dolgozók egy jelentős része sem tart igényt az átképzésre, hiszen a pénze úgy is megvan, és ez sokakat tökéletesen kielégít. Szervezettebb az egészségügyben Előbbre jár az egészségügyi rehabilitáció, a csökkent munkaképességűek testi és lelki állapotának lehető legjobb helyreállítására való törekvés. A megbetegedések és a balesetek számának növekedése már régen sürgető szükségszerűséggé tette a rehabilitációval való szervezettebb foglalkozást. A megyei kórház traumatológiai osztályának részlegeként 1969 óta működik hidro- és fizioterápia — a fekvő- és járó betegek ellátására. Tervezés alatt áll egy, a jelenleginél nagyobb egység, amelynek megépítése 1983-ra várható, a kórház rekonstrukcióival egyidőben pedig egy központosított fekvőbeteg osztályt is kialakítanak. Nagykanizsán tavaly óta üzemel egy 30 ágyas rehabilitációs osztály. A megyében kiépült a kardiológiai gondozás hálózata, a zalaegerszegi külső kórházban átszervezéssel 40 ágyas osztályt létesítenek a szívbetegek utókezelésére. Az összes betegek 10 százalékát, a keresőképtelenek 25—30 százalékát a mozgásszervi megbetegedésben szenvedők képezik. Gyógykezelésükben máris jelentős szerepet játszik a zalakarosi gyógyfürdő, amelynek terápiás részlegében az idén eddig 10 ezer 600 kezelést végeztek. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a témát tárgyalva indokoltnak mondta ki Zalaszaroson egy mozgásszervi rehabilitációs központ kialakítását. A népgazdasági lehetőségektől függően létrehozandó központ tulajdonképpen egy 150—200 ágyas szanatórium lenne, s regionális — tehát megyén kívüli területi — feladatokat is ellátna. A legdöntőbb azonban, hogy gyökeresen megváltozzon a szemlélet. Miután fontos társadalompolitikai érdekről van szó, elengedhetetlen, hogy az orvos maradék nélkül ellássa feladatát az egészség helyreállításában, a vállalatok gondoskodjanak a csökkent munkaképességűek megfelelő foglalkoztatásáról, ennek fontosságát pedig orvos és munkáltató együtt értesse meg az érintett emberekkel. . Az első óra a tanuszodában A szürke épületek tömegéből már messziről kiemelkedik a nagykanizsai Andrejka általános iskola tanuszodája. Kívül-belül csupa kék minden: a 28 fokos víz, a medence fóliával borított alja, a tetőzet és az oldalfalak. A levegő hőmérséklete 24 fok, páratartalma pedig 70 százalékos. Nem csoda, hogy izzadunk. Nem úgy a 3/b osztályosok, akik a tanmedence ünnepélyes átadása óta először vesznek részt úszásoktatáson. Ország Istvánná testnevelő tanár és Várföldi László úszómester irányítja őket. Az apróságok Ujjongó örömmel veszik birtokukba a medence sekélyebb részét. Ahol a vízmérce egy métert mutat, ott hancúroznak öt percig. A gyerekzsivajt Ország Istvánná sípszava szakítja félbe. Rövid eligazítás után elkezdődik az első igazi úszólecke. A fiúk kintről figyelik a lányok kissé félszeg mozdulatait. A fiúknak sem okoz különösebb gondot a légzéstechnika elsajátítása. — Érthető a gyerekek öröme és a mi örömünk is — mondja Ország Istvánné. — A testedzést tekintve nem kell különösebben hangsúlyoznom az úszás jelentőségét. A legegészségesebb sportágról van szó,, amely az összes izmot megmozgatja és még a tüdő vitálkapacitását is növeli — Ezt a hetet a vízhez szoktatásra szánjuk — egészíti ki az előbbieket Várföldi László. — Egyelőre csak a harmadik, negyedik osztályosoknál dolgozunk. Később sor kerül a város összes általános iskolája második—harmadik osztályosainak úszásoktatására, mégpedig tömbösített — kétórás — tornaórákon. Délutánonként nem kötelező jelleggel más osztályok tanulóit is szívesen fogadjuk a tanmedencében. Így aztán közvetett módon — a felnövekvő nemzedék edzettségében, egészségében — meg is térül a négy és fél millió forintba került nagykanizsai tanuszoda. M. J. Kihasználták tönkretették albérlői Egy idős ember kálváriája Három évvel ezelőtt, 1974 nyarán költözött az Eötvös tér 27. szám alatti albérletbe Aranyos László segédmunkás és házastársa. A kanizsai bérlakás tulajdonosa a hatvanötéves Kazinczki István volt. Ekkor kezdődött az idős ember kálváriája, amely majdhogynem halálával végződött. Mi is történt? Aranyosék igazán nem panaszkodhattak az albérletre. Kiváltságos helyzetben voltak, mert három éven át nem kellett bérleti díjat fizetniük. Sőt, mi több: annak idején abban állapodtak meg, hogy a lakástulajdonos havonta 1500 forintot ad nekik, s ők annak ellenértékeként főznek, mosnak az idős emberre. A fiatal házaspár vérszemet kapott a nagy lehetőségtől, s rövidesen úgy rendelkeztek a háztulajdonos Aranyos László , aki márciustól mindössze néhány hetet dolgozott segédmunkásként sokadik munkahelyén, a Kanizsa Bútorgyárban, miközben a többi időt táppénzes állományban töltötte — még okirathamisításra is vetemedett. Hamis meghatalmazást szerkesztett abból a célból, hogy felvegye Kazinczki István júniusban esedékes, 2319 forintos nyugdíját, amelyet végül hiányosan adott át a jogos tulajdonosnak. Előtte egy postai nyilatkozaton ugyancsak aláhamisította főbérlője nevét, aki mit sem tudott arról, hogy bútoraival is, mintha az sajátjuk lett volna, televízióját Aranyos Lászlónak, rádióját pedig Németh Tibornak (Nagykanizsa, Néphadsereg u. 10.) „ajándékozza.” Még szerencse, hogy Aranyos az önkényesen kitöltött nyilatkozatokat nem adta postára. Tettéért most a bíróság előtt felel. A bonyolult ügynek azonban más vonatkozásai is vannak. Kazinczki István arról panaszkodott a tanúkihallgatások során, hogy gondozói nem törődtek táplálkozásával. Az érdemtelen sorscsapás sajnos elkísérte őt új lakhelyére, a Rózsa utcai épület hetedik emeletére is. Aranyosék ugyanis ide is követték. (A régi lakását szanálták.) Harmincöt kilóra fogyott, amikor úgy döntött, hogy felkeresi hozzátartozóit. Gondozatlanul, szokatlanul nagy hajjal, szakállasan állított be a Kórház utcában lakó mostohatestvéréhez. A testvér azonnal orvost hívott, aki sürgősen kórházba utalta a súlyos beteget. A hozzátartozók inspirációjára született az a felmondó levél is, amelyben Kazinczki István felmond albérlőinek, mégpedig azzal az indokkal, hogy azok létfenntartásának minimumát sem biztosították. Az ügynek azonban ezzel sincs még vége. A nagykanizsai városi járási ügyészség megállapította, hogy a gyanúsított Aranyos-házaspár a főbérlő—albérlői viszonyt tartási szerződésként értelmezte, holott szabályszerű, írásban rögzített tartási szerződést nem kötöttek. Mivel ez az eljárás ellentétes a tartási szerződések társadalmi céljaival és a törvényes előírásokkal — Kazinczki Istvánt példátlan anyagi és erkölcsi hátrányok érték —, az ügyészség sürgős intézkedések megtételét tartja indokoltnak. s