Zalai Hírlap, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-31 / 126. szám

1980. május 31. gyepi Mikbaleset ürügyén a nagykanizsai Ságvári kertről Egyszerű balesetnek indult. Május 22-én a kanizsai Zrínyi Miklós általános iskola­­elsősei kint játszottak a tőlük alig 300 méterre fekvő Ságvári kert­ben. Szakos Judit két méterre a nevelőktől a mérleghintáról leesve csúnyán összetörte az orrát. Az esetről értesítették a gyermek édesanyját, aki azon­nal a szakrendelőbe vitte. Másnap kiderült, hogy a törés súlyosabb, műteni kellett, a kislány azóta kórházban fek­szik. A szülő a felvett jegyző­könyv azon sorával, hogy a baleset a gyermek figyelmet­lenségéből keletkezett, nem ér­tett egyet, s nem írta alá. Hogy az egyéni felelősség ku­tatására indított vizsgálódás végül is miért lett közérdekű, azt a balesetveszélyes helyszín indokolja.­ ­ Az Ady Endre utca 15. szá­mú ház kapualján át megköze­líthető Ságvári kert sok min­denre emlékeztet, de sem a kert, sem a játszótér, sem a sportpálya kifejezés nem, illik rá, pedig valamennyinek a nyoma fellelhető. Kert, mert az öreg fák, a kirakott padok, az elburjánzott gyep erre utal. Ám az összetört padok, elva­dult­ üvegcserepekkel, vashul­ladékkal, földkupacokkal, ro­mos épülettel, hatalmas göd­rökkel tarkított terület csak sejteti a szebb napokat. Az évek során társadalmi munká­ban felállított hinták egy része összetörve. A kiálló csavarok, szögek veszélyeztetik haszná­lóikat, a félig ledőlt rozsdás drótkerítés darabjairól nem is szólva. Mindez évek óta amolyan senki földjének látszik, pedig érdekelt jócskán akad. Mint kiderült, az Ady és a Zrínyi iskola mintegy 700 gyerekének ugyanis ez a terület a szabad­idő központja, a napközis diá­kok 45 perces kikapcsolódásai­nak egyetlen lehetősége.­ ­ — Évek óta súlyos gondot okoz a rongálás — mondja Fe­hér Lajos, az Ady iskola igaz­gatója. — A szülők — döntően a DKG dolgozói — csinálták a játszószereket, évente rendbe teszik, festik őket. Ám délutá­nonként és hétvégeken a na­gyobb gyerekek, kamaszok bir­tokolják, s vandalizmusuk nem ismer határt. Alig fél éve tetet­tünk ajtókat, ablakokat az öl­tözőnek használt épületrészre — másik fele romos —, ám azóta a rácsokat meghajlítot­ták, az ajtókat betörték. Két éve volt egy javaslat, hogy a Zetkin Klára bölcsőde felől bejáratot csinálnánk, s bekerí­tenénk az egészet, de a bölcső­de nem járult hozzá. Pedig jó lett volna, mert a plébánia — tőlük béreljük a terület egy részét — a kerítés építési költ­ségeinek a felét fizette volna. Szóltunk a rendőrségnek is, de belátjuk, mindig ők sem őriz­hetik ezt a területet. Kitettük az iskola­gondnokság által ja­vasolt táblát „Idegennek tilos a bemenet”, de ez sem old meg semmit.­ ­ — A gyerekeknek pedig kell a mozgási lehetőség, hiszen délutánig bezárva sem lehet­nek — mondja dr. Kelemen Ottóné, a Zrínyi iskola igaz­gatója. — Bár ez a baleset feltehe­tőleg a jelenlegi körülmények ellenére is bizonyára bekövet­kezett volna, mi a véleménye a Ságvári kert állapotáról? — Valóban veszélyes, mindig is óvtuk a nevelőket, hogy mérlegeljék a körülményeket. Ám az is igaz, hogy szerettük volna, ha azt az alig félórát levegőn töltik a gyerekek, mo­zoghatnak, s egyáltalán fát, füvet látná­nak. S mivel más közeli lehetőség nincs ... — Én is így voltam vele — mondja Horváth Lászlóné nap­közis nevelő. — A Sétakert messze van, s ott szévódik a vasútvonal. Ha az uttorohazig megyünk, akkor pedig fele idő a sétával megy el, nem pedig a játékk­al. A kis Judit balese­te? Hárman is ott ültünk két méterre a hintától, mégis meg­történt, sajnos.­ ­ A megkérdezett pedagógusok egyöntetűen vallják, hogy a legjobb megoldás a Ságvári kert teljes bekerítése lenne, de mivel­­ a területnek csak egy része van tanácsi tulajdonban, így a kerítés költségei, az épü­letek átalakítása nem egyszerű jogi eset, pénz viszont nincs a terület megvásárlására. Rend­ben tartani pedig amíg nem zárható, nem bekerített, addig szinte lehetetlen. Részleges megoldásról a vá­rosi tanácson tájékoztattak. — Régi gondról van szó — mondja Tüske Tibor osztály­vezető-helyettes. — De mivel a terület csak részben a mi tu­lajdonunk, így nehéz az intéz­kedés. Mindenesetre a Dél­zalai Víz-Csatornamű és Für­dő Vállalat valamit enyhít a bajunkon. A vízműnél a nemrég kötött szocialista együttműködési szerződés egyik intézője Fülöp József. — Mivel részben velünk szomszédos a kert, vállaltuk, hogy az egyik sportpálya hasz­­nálata fejében a terület bő egyharmadát rendbetesszük, bekerítjük, őrzéséről gondos­kodunk. Ez az első ilyen sport­­lehetőséget teremtő akciónk, ha beválik, több hasonlót sze­retnénk, hiszen dolgozóink máshol is érdekeltek. Még az idén befejezzük amit ígértünk. Íme a Ságvári kert részlete, ahol a baleset történt. (Buzek Dénes felvétele) Mint ahogy a mesékben szokták, úgy kezdhetném a történetet. — Egyszer volt, hol nem volt... volt egyszer egy település, melyet úgy hívtak Nagyrécse — Pettend-puszta. Ennek a pusztának lakói — a volt cselédek — elhatároz­ták, hogy nem járatják a több kilomé­terre fekvő faluba gyermekeiket, ha­nem csinálnak nekik egy iskolát. Elgon­dolásukat tettek követték. Az intézői lakást átalakították tanterem­nek, a fellelhető deszkákból , padokat fabrikáltak, hogy le- t." I­gyen mire leülnie a huszonöt fi­g kis tanyasi nebulónak... JLJ I A megye jóváhagyta az is­kolalétesítést. 1949. május első hétfőjének reggelén a pettendi iskolá­ban vidám gyermeksereg tele torokkal harsogta: „Jó reggelt kívánunk tanító bácsi !” Tanterem, pad volt, de hiányzott az egyik legfontosabb eszköz, a tábla. Az ügyes kezű iskolateremtők mindent megoldottak, de e kérdésben csődöt mondott a tudományuk. Hiába próbál­koztak feketére mázolni néhány desz­kát, nem fogott rá rendesen a kréta. Körzeti igazgatóm —, aki jó szívvel fo­gadott és sok hasznos tanáccsal ellá­tott­ — táblát adni nem tudott. Az első szülői értekezleten szóltam a táblahiány okozta gondjaimról, bár tudtam, se­gítséget tőlük nem várhatok. De téved­tem! Néhány nap múlva —, ahogy a me­sékben történni szokott — megjelent a Első táblám­ története „jó tündér”! Tavasz lévén az udvaron üldögéltünk a gyerekekkel, amikor a dülőútról befordult egy kocsi, rajta egy hatalmas, le- és felhúzható táblával. A lovakat az az ember hajtotta, akiről keveset beszéltek a pusztaiak. Ahogy megállt a kocsi, a hajtó le­ugrott, odajött hozzánk és csak ennyit mondott: — Jó napot! Hoztam egy táblát, mert azt hallottam nincs. Segítsenek bevinni az iskolába. A meglepetéstől szóhoz sem jutottam. — Ki adta? Honnét hozza? Kíváncsian kérdezősködtem, de em­berem nem méltatott válaszra. Kurtán csak annyit válaszolt: — Kanizsáról jövök. Miután gyermeki segédlettel becipel­tük a váratlan kincset, egy doboz kré­tát tett az asztalra. — Ez még hozzá jár! A fiaimból meg neveljen becsületes, rendes embereket, arra kérem! Ezzel megemelte kalapját és elkö­szönt. A nebulók krétát kértek, s bol­dogan nekiláttak az ajándék kipróbá­lásának. Én pedig mialatt néztem a vá­ratlan örömtől kipirult arcukat, azon töprengtem, milyen kifürkészhetetlen az emberi lélek. Tudtam, mi rejlett kérése mögött. A történet ezzel még nem ért véget. Csattanóját néhány héttel később hal­lottam másoktól. — Képzeljétek — mesélte egy érte­kezleten a köréje gyűlteknek egy kani­zsai igazgató — beállított hozzám egy parasztember azzal a kéréssel, hogy ad­jak neki táblát, mert iskolát csináltak, s nincs mire írni a gyerekek­nek.­­ — Sajnos — mondom — én iscs­ak nem adhatok, forduljon a me­ll je­gyéhez. Az ember fejét csóvál­ja és egyre csak hajtogatja: — Tábla kell, az iskolának tábla kell! Próbálom meggyőzni, hogy az ügyben nem vagyok illetékes, de nem ért a szóból. Aztán egyszer csak megunja a magyarázgatásom, s azt mondja: — Nézze igazgató úr, én éveket ül­tem börtönben emberölésért. Addig in­nét el nem megyek, míg táblát nem ka­pok! Gondolhatjátok, milyen kellemesen kezdtem magam érezni! Tíz perc múl­va a hivatalsegéddel együtt segítettem felpakolni kocsijára az egyik nélkülöz­hető táblánkat, így lett az első táblám — szerzőjé­vel együtt — pedagógus pályám kedves emléke. Vaska Miklós . Ez már valami kiutat sejtet. Talán a terület tulajdonosaival egyetértésben bővíthető lenne ez a szocialista együttműködé­si szerződés és más üzemek se­gítségével, s a szülők támoga­tásával megoldható lenne e játszókért gondja. Három évig nem okoz majd fejfájást, hi­szen a két intézmény felújítá­sa ennyi időt vesz igénybe, s rövidesen kezdődik az osztá­lyok szétköltöztetése. Ezek az esztendők arra jók lennének, hogy mire a gyerekek visza­­jönnek, a Ságvári kert is meg­újuljon. Szükség lenne rá, mert Ugyan a 22-i baleset köz­vetlen oka nem szögesdrót, rozsdás, széttört hinta, elszórt üveg és vashulladék, de bár­mikor ezek is lehetnek. Akkor pedig nem lehet azzal véde­kezni, hogy évek óta idejárnak a­ gyerekek és soha sem for­dult elő baleset. Győri András ZA­K­­AI HÍRLAP Tuskó, Mokány és a többiek Biri Bori sikere MÍ­G TÍZSZER SEM adták elő, de már mintegy 2500 né­zője volt a Biri Bori című if­júsági musicalnak. A cím is sejteti, hogy a látogatók töme­ge az iskolásokból tevődik ösz­­sze, s ha tudjuk, hogy a közre­működők, szereplők között sincs 30 évesnél idősebb, akkor duplán is ifjúsági ez a leg­újabb zenés, énekes színmű. Az ötlet Ivancsics Jánost, a nagykanizsai kereskedelmi szakközépiskola tanárát dicsé­ri. — Az ifjúság részére készült musical ritka mint a fehér holló, nem mintha az idősebb korosztálynak oly nagy válo­gatási lehetősége lenne — mondja a fiatal matematika tanár. — Gondoltam meg kell próbálni, így azután felutaz­tam Blank Péter kollégámhoz Budapestre. ■ A kiszemelt re­gény Hárs László hasonló cí­mű műve volt. Feldolgozásá­hoz az író özvegyét is meg kel­lett keresni, aki minden en­gedélyt megadott, így kezdő­dött, valamikor tavaly nyá­ron. Én a dalokat, dalszövege­ket írtam, a hangszerelésre Baráth Zoli barátomat kértem meg. A TÁRS ZENETANÁR mel­lesleg a Hot Brass Band zene­kar vezetője. — Jancsi a dallamokkal gyorsan megvolt, s mivel ki­váló zongorista, csinált egy magnófelvételt is, amit elho­zott. Mi tagadás a dzsesszt ala­posan beloptuk, mire a 12 be­tétdalból a 10 legjobbat kivá­lasztottuk. A darabot az idei gyermeknap tiszteletére, amo­lyan meglepetésnek szántuk, a Fabik Károly Úttörőház Pe­pita színpadával együtt. Túl az első bemutatókon, úgy érzem jól sikerült a meglepetés. Az alkalmi, első igazi ren­dezés egy pillanatra megijesz­tette Balázsy Mária Évát, az úttörőház munkatársát, de vé­gül az egyik leglelkesebb szó­szólója lett a Biri Borinak. — Jó félévig tanultuk a da­rabot, sok szituációs játékot elpróbáltunk, s a legjobbakra építettük fel az egy óra 10 per­ces musicalt. A koreográfiát dr. Pataki Miklósné vállalta. Hogy milyen nehézségeink voltak, sejteti, ha elmondom, hogy az egyik főszereplő — Glatyi — Papp Gábor itt éne­kelt először. Glatyi, alias Papp Gábor az­óta „befutott”. Minden vala­mire való középiskolás, sőt pedagógus tudja kit rejt a Kis­városi Rómeó becenév. — Nektek szereplőknek, mi a véleményetek a darabról? — Tetszik, a feladat is ne­künk való — kezdi Papp Gá­bor. — A mi korosztályunkról szól, tehát, mindössze magun­kat kell színpadra vinni. Az úgynevezett Jázmin téri gale­ri és Bori harcáról van szó Borit, a vidékről felkerült kis­lányt a tér gyerekei nem fo­gadják be. Bori szerepet vál­toztat, határozott, pesti kis­lányként jelentkezik, ő Biri. Ez a stílus jobban tetszik a fiúk­nak mint a szerény Borié. No, de nem mesélem el, hogy ez a kettőség milyen remek szi­tuációkat teremt, tán monda­nom se kell, a végén minden jóra fordul. A DARAB az ötletes poének mellett tíz remek betétdalt is tartalmaz, s minden körül­mény adott, hogy a 10—18 évesek jól szórakozzanak. A siker kettős. A nyári szünet után már közel tucatnyi hely­re hívták a kanizsaiakat, akik egyébként Dunántúl minden ifjúsági házában fellépnek majd darabjukkal. Ahogy a szereplők mondták, már az is siker, hogy remek közösség, sőt baráti társaság alakult, a regénybeli Jázmin téri galeri­a megelevenedett, azóta igazi baráti kollektívaként él Nagy­kanizsán. Az úttörőház szin­tén nyert, a ..kiöregedő” Pepi­­tások utánpótlása Tuskó Mo­kány. Csöp­. Karesz, Pupák úr, Glatyi és Bori révén, s pét da­luk r­vomán biztosítottnak lát­szik. Talán nem jóvá^^het-^l^n indíszk¡-'V'jf'¡, ha eláln­uk, hogy időközben a szerzőgárda újabb, teljes estét' be­töltő da­rab előadását is tervbe vette ft Megyénk járásai közül a lenti rendelkezik a leg­hosszabb államhatárral, melynek őrizete, a határősé­gen kívül minden becsületes állampolgárnak is köte­lessége. E meggondolás, a feladatok megbeszélése, ér­tékelése céljából hívta meg a területileg illetékes ha­tárőr parancsnokság a lenti városi-járási alapszerve­zeti párttitkárokat, állami és tanácsi vezetőket a mi­nap a rédicsi őrsze­ tanácskozásra. Négy határőr kiss­ég A lenti járás lakói tavaly 5 határsértő elfogásában mű­ködtek közre, s nagyon sok fontos, a határőrizettel kap­csolatos tényre hívták fel a határőrök figyelmét. A járásnak immár négy ha­tárőr községe van: Nemes­nép, Rédics, Szemenyecsörnye és Szentgyörgyvölgy — az utóbbi kiérdemelte a kiváló­­ címet is. E járásból indult el a 60 -as évek közepén az út­­­­törők határőr raj, majd gár­­­­da mozgalma — a járásban­­ 12 ilyen van 216 taggal. Szá­mottevő segítséget nyújtanak­­ a határőröknek az önkéntes határőr csoportok. Pál János, a területileg il­letékes kerületparancsnok he­lyettese arra kérte a jelenlé­vőket, hogy tegyék még job­ban napi munkájuk szerves részévé a határőrizet segítsé­gét. Adott esetben legyen ez akár pártmegbizatás is párt­tagok számára, illetve az ilyen aktív tevékenységet ismerjék el például a szocialista bri­gádok munkájának értékelé­sekor is, míg az oktatási in­tézményekben a hazafias ne­veléshez használják fel a le­hetőséget. Mást is kért a parancsnok­helyettes. Nevezetesen azt, hogy a gazdasági szervek a határőrök által végzendő gaz­dasági munkát a jövőben jó előre igényeljék, jelentsék be, hogy a szolgálatot ennek meg­felelően tudják megszervezni. Szívesen segítenek, de — sza­kítva az eddigi „hagyomány­nyal” — munkáért járó bér­ért. Eddig ugyanis ajándékok — tv, rádió, szőnyeg stb. — elosztása, felhasználása, nyil­vántartása gyakran gondot okozott. Jó együ­ttm­űki idén Kovács István a dobri párt­­alapszervezet titkára csoport­jával elsők közt csatlakozott az önkéntes határőr mozga­lomhoz. Náluk a párttagok fele önkéntes határőr, immár tíz éve szorgalmasan végzik ezt a munkát, s kitűnő kap­csolatot alakítottak ki nem­csak ők, de kiszeseik is a tor­­nyiszentmiklósi őrssel. Hasonlóan elismerően szólt az együttműködésről Bakos Béla rédicsi tanácselnök. A községnek és a társközségei­nek 27 kilométeres határsza­kasza van. A tisztek közt több tanácstagjuk van,­s újra őket jelölték a választóik. A fiata­lokat a falvak lakói saját gyermekeikként kezelik, min­denütt szívesen látják. Nem véletlen. Járdaépítésben, par­kosításban, pedagógus lakás­építésben működtek közre a határőr fiúk, s egy, a közeli hegyben lakó idős embernek is ők a legfőbb támaszai: be­vásárolnak számára, elvégzik a ház körüli munkát. Rosta László a városi — járási KISZ- bizottság titkára a fiatalok aktivitásáról szólva hangsú­lyozta, hogy ott jó a fiatalok és a határőrök kapcsolata, ahol ezt a falusiak kezdemé­nyezték, mert a határőrök minden jó megmozdulásra hajlandók, a társadalmi mun­kától a közös ünnepségeken keresztül a diszkóig. Az utób­bit külön aláhúzva, mert mint egyik határőrtiszt tréfásan megjegyezte, kevés soraikban a fiatal lány. Felkészültek a szezonra Közeledik az idegenforgal­mi szezon. Rédicsen 650 ezer volt tavaly a határt átlépő turista. Az újabb „népván­dorlásra” felkészültek az il­letékesek, de változatlanul szükség van azok közremű­ködésére, akik jelzik, hol akarják illegálisan elkerülni egyesek ezt az állomást. M. F. Társadalmasított határőrizet Továbbra is számítanak a lakosság kisüreműkü­désére

Next