Zalai Hírlap, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-02 / 205. szám

1980. szeptember 1. ZALAI hfVLAP A megyei tanács vb napirendjén A telek- és lakásgazdálkodás Társas, vagy családi házat akar valaki építeni. Hol ehhez a telek? S ha van, milyen? Elérhető-e a vil­lany, a víz, a csatorna, a gáz, mikor lesz út — ezer­nyi a kérdés. A megyei tanács 1977. tavaszán tárgyal­ta a telek- és lakásgazdálkodás helyzetét, s akkor — megválaszolandó a fentebbi kérdéseket, jobbá tenni a telek- és lakásgazdálkodást — több fontos határozatot hozott. Így az építési területek jobb kiválasztására, az időben történő műszaki előkészítésre utasította a he­lyi tanácsokat. Intézkedett, hogy meggyorsuljon a te­lepülések rendezési tervének elkészítése, szervezettebb, körültekintőbb legyen a lakásgazdálkodás. Mi történt az elmúlt több, mint három évben? — ezt mérte fel legutóbbi ülésén a megyei tanács vég­rehajtó bizottsága. Van telek (?) A válasz röviden: javult a telekgazdálkodás. Az ötödik 5 éves tervben előírt lakásépíté­sekhez a területet az érintett tanácsok időben biztosították, ennek is része van abban, hogy a tervet mintegy 10 szá­zalékkal sikerült túlteljesíteni. Az állami lakások építéséhez szükséges terület műszaki elő­­készítése is — kisebb fennaka­dásoktól eltekintve — megfele­lő ütemben történt. Közel sem ilyen kedvező a kép a lakás­építések másik nagy csoportjá­nál, a magánerős építkezések­nél. Itt is vannak különbségiek. A legjobb munka az OTP be­ruházásban épülő lakásoknál volt tapasztalható, mert a he­lyi tanácsok és a takarékpénz­tár példásan együttműködtek. Nagy gondot jelentett viszont az egyedi társas és a családi házak építéséhez szükséges te­lek biztosítása. Sok bajnak forrása a megye település­­szerkezete. Amíg a kis­­közsé­gekben szinte korlátlanul van építési telek, addig a városok­ban, a kiemelt települések egy rész­ében alig-alig, vagy csak igen nagy erőfeszítések árán tudnak telket biztosítani. A megyei tanács — elősegí­tendő a telekgazdálkodást is — város- és községrendezési cé­lokra jelentős összegeket biz­tosított. Így elkészült Zala­egerszeg, Nagykanizsa, Keszt­hely, valamint 14 alsófokú központ és társközségeik álta­lános rendezési terve, a váro­sok egyes részeire pedig részle­tes rendezési terv az irányadó. Azt hinné az ember, ma már hosszú távra biztosított a te­lekellátás. Sajnos nem. Pénz is van. S hogy ez így van, az meg­lehetősen kedvezőtlenül hat az urbanizációra is. A városokba áramlás csak akkor lesz csök­kenthető, ha a városkörnyéki településeken az alapellátás színvonala megközelíti a váro­sokét. A jelen tervidőszakban több ilyen településen épült iskola, óvoda, oldották meg a vezetékes vízellátást. Mind­ezek szinte teljes mértékben lekötötték a helyi tanácsok fejlesztési alapjait, a tervszerű telekgazdálkodásra­ csak mini­mális összegeket tudtak fordí­tani. A kérdés ugyanis az volt: az alapellátás érdekében be­ruháznak, vagy építési telkeket alakítanak ki? A kettő együtt nem, vagy csak igen kis mér­tékben volt lehetséges. Ezen segítendő ez év elejétől az OTP segítséget nyújthat a ta­nácsoknak építési telkek ki­alakításához. Idén 6 millió fo­rint áll e célra rendelkezésre. A megye 16 településén készült előzetes felmérés az igények­ről és az előkészítés költségki­hatásairól. A felmérést követő rangsorolásnál első helyre ke­rültek a városkörnyéki közsé­gek, így Egervár, Zalaszent­­iván, Bagod, Gellénháza és Kanizsa palini városrésze. Minden rendben volna hát? Nem! Most, az év vége köze­­ledtén az a veszély fenyeget, hogy a rendelkezésre álló pénzt sem használják fel a helyi tanácsok. Ugyanakkor a megyének az a terve, hogy a következő években további községekre kiterjeszti ezt a kedvezményt. Üres házak — sok igénylő Részben a telek, részben a lakásgazdálkodáshoz tartozik, hogy Zalában mintegy 560 családi ház áll üresen. Egy 1977-es felmérés szerint ez a szám 650 volt. Azóta az OTP 470 üres lakás megvásárlásá­hoz nyújtott segítséget, ugyan­akkor további lakások ürültek ki. Ám ezeknek a lakásoknak a jelentős része a kisközségek­ben található. Ha a megyének a településszerkezetét tekint­jük az 560 üres ház talán nem lenne soknak mondható. Mel­lé kívánkozik azonban egy kö­vetkező adat: a megye négy városában és Hévíz nagyköz­ségben a hatóságok január 1-én 8192 lakásigénylőt, az elő­ző évinél 3,9 százalékkal töb­bet tartottak nyilván. Az igénylők közül 794 tanácsi la­kásra lenne igényjogosult, több mint 78 százalékuknak nincs lakása, heten életveszélyes, 83-an egészségtelen lakásban élnek. Tavaly a már említett öt la­kásügyi hatóság 1013 lakást osztott el, az 1977-től 1979-ig eltelt három év alatt a megyé­ben mintegy 3 ezer család ju­tott a tanácsok útján lakáshoz. Közöttük a fizikai dolgozók, a fiatal házasok és a nagycsalá­dosok legalább olyan arányban vannak, mint az összes igény­lőkhöz viszonyított számuk. A lakásgazdálkodásnak — azon túl —, hogy az igénylők szá­ma és az épülő lakások aránya messze jár egymástól, egyéb sajátos gondjai is vannak. Ilyen többek között, hogy bár a lakásügyi hatóságok a ko­rábbinál nagyobb figyelmet fordítanak az elhagyott taná­csi bérlakások felkutatására, mindmáig nem tudják elejét venni az önkényes lakásfogla­lásnak. Nem sikerült kellően bevonni a lakásgazdálkodásba a kihasználatlan nagy lakáso­kat. Ilyen felmérésük, ami pe­dig a lakáscseréket is elősegít­hetné, nincs a tanácsoknak. Ugyanakkor sok gondot jelent, hogy túlságosan kevés egy és háromszobás lakás épül. Segíteni a magánépítést A telek- és lakásgazdálko­dással kapcsolatos teendőket egy változatlanul érvényben levő tanácshatározat szabja meg. A végrehajtó bizottság azonban — tekintettel arra, hogy a következő tervidőszak­ban a lakásépítésben a döntő szerep a magánerős építkezés­nek jut —, szükségesnek tartja a városkörnyéki községekben, a kiemelt településeken úgy javítani a telekgazdál­kodást, hogy az hozzájáruljon a lakó­­népesség megtartásához. A la­kásgazdálkodásban pedig több kezdeményezést vár a szak­­igazgatási szervektől, elsősor­ban az üresen álló lakások hasznosításában, a cserék elő­segítésében. Határozatában ar­ra ösztönzi a tervezőket, hogy nagyobb számban tervezzenek több helyiséges lakásokat, amelyekben esetleg több gene­ráció élhet, és a különböző ne­mű gyermekek is jól elhelyez­hetők. T. S. Az újítás szellemi virtus.. Az EIVRT nagykanizsai fény­forrás- és üveggyárában min­den évben rendszeresen össze­ülnek a különböző szintű ve­zetők, hogy körvonalazzák a műszaki fejlesztési programot, a gyár újítási feladattervét.­­ Minden területen akad jobb lehetőség, melynek felde­rítése, megoldása azokon mú­lik, akik közvetlenül érintet­tek a témában, közelről látják a feladatokat a célt — mondja Rejtő György műszaki osztály­­vezető. — Ez lehet apró észre­vétel, de lehet nagyobb hord­erejű is. Ezt a mozgalmat az Izzó igyekszik fellendíteni, s egy nemrég életbe lépett ki­írás útján minden érdekeltet — az ügyintézőtől az újítóig — anyagilag is ösztönözni. Az eredmény mérhető, gyárunk­ban azóta az újítási javasla­tokra hat nap alatt rákerül a szakvélemény. Megnőtt a be­adott újítások száma és gazda­sági eredmény is. Tavaly pél­dául megközelítette a négymil­lió forintot. — Ez sok vagy kevés egy ekkora gyárnál? — Nem lehet összehasonlíta­ni más üzemekkel. Nálunk a nagyobb horderejű műszaki fejlesztéseket a nagy appará­tussal dolgozó budapesti gép­fejlesztési intézet végzi. A va­lamivel kisebb feladatokat ugyancsak erre alkalmas mér­nökök, szakemberek gyáron belül oldják meg. Több mint húsz dolgozónknak ez a mű­szaki fejlesztés adja a napi fel­adatát a gyáron belül A ki­sebb témák az újítási feladat­tervbe kerülnek, s általában eredmény kíséri a próbálko­zást A hatalmas gyár üzemrészei között évek óta az üveggyá­riak vezetnek az újításban. Az ok több féle lehet. Kálovits Ferenc mint laborvezető és mint újító érdekeltként vála­szolt . Sok oka lehet, de egy biztos: a közvetlen vezetőknek olyan hangulatot kell teremte­niük, hogy a dolgozónak ked­ve legyen az újításhoz. Nálunk a mintegy 400 fős kollektívá­ban megvan ez a légkör, s sze­rencsére ötletdús szakember­ben sincs hiány. — Úgy hírlik, van olyan újí­tásuk, mely Európában is egyedülálló. — Azzal kezdődött, hogy „majd mi megmutatjuk”. Bu­dapestről Nagykanizsára adták le egy olyan buratípusnak a homályosítását amit korábban jelentős élőmunka ráfordítás­sal, viszonylag drágán gyártot­tak. Mi már az elején elhatá­roztuk, hogy ezt a speciális bu­rát másképpen csináljuk, mert a régi módszer nem gazdasá­gos. Újításról eleinte szó sem volt, csak afféle szakmai büsz­keségről. Gerencsér Gyula, Tóth Pálné, Borsos Péter tár­saimmal együtt már csak a vé­gén „kapcsoltunk", hogy ez újítás, hiszen a kemény üveg­ből készülő lámpák nagyüzemi szintű homályosítása csak az USA gyáraiban ismert — És sajnálja, hogy erre csak később jöttek rá? — Szerintem az új keresése vérmérséklet, emberi maga­tartás kérdése, amolyan virtus. Úgy gondolom arra mindenki büszke, ha önállóan terméket produkál. Ez emberi tulajdon­ság, amelyhez csak segédesz­közök azok az intézkedések, amit hivatalosan úgy fogal­maznak: újításhoz szükséges adminisztrációs és egyéb kö­rülmények... Oy. A. Meteorológiai térkép a kukoricatermeléshez „Meteorológiai térképet” — készített a Bábolnai Iparszerű Kukoricatermelő Közös Válla­lat a teljes kukoricatermő te­rületére — együttesen 217 000 hektárra. Az alkalmazásától a betakarítás gazdaságosságának javulását várják, s egyúttal azt is dokumentálják vele, hogy az időjárás alakulása ma már korántsem olyan uralko­dó tényező a mezőgazdaság­ban, főként a rendszerekben, mint korábban, akárcsak egy évtizeddel ezelőtt is volt. Az IKR meteorológiai tér­képe arra ad választ, mi­re lehet a sok viszontag­ság ellenére számítani. Az egyes hibridek hőigényének ismeretében és a sok évi ada­tok szerint októberig bezáró­lag még várható hőmennyiség alapján megvizsgálták minden egyes fajta beérésének való­színűségét. Erről pontosan tá­jékoztatták mind a 220 taggaz­daságot Helikopterről permetezik a szőlőt Villányban A Villány Mecsekaljai Borgaz­dasági Kombinát villányi gaz­daságában ezernyolcszáz hek­tárnyi szőlő peronoszpóra és lisztharmat elleni megelőző permetezését végzik helikop­terrel. (MTI Fotó: Cser Istrin felvétele ( KS) A Zalahús­­melléküzemága 71 Rendezett major az állatfor­galmi és húsipari vállalat tes­­kándi sertéstelepe. Nem keve­sebb, mint 1700 jószágnak van itt férőhelye, kocákat elletnek, malacokat nevelnek, süldőket hizlalnak. Az első félévben például 340 hízott állatot vit­tek a telepről a vágóhídra, s jelenleg is másfél ezer sertést hizlalnak. A hízóférőhelyek betelepíté­se csak kisebb részben törté­nik saját nevelésű jószággal, illetve szerződéses felvásárlás­ból származó süldőkkel. A te­lepnek inkább az ad külön­leges jelentőséget, hogy a vál­lalat ide gyűjti össze és itt ne­veli fel a szabadpiacon kínált, de vevőre nem talált malaco­kat, süldőket. Ezzel értékesí­tési biztonságot ad a kister­melőknek a zalai húsipar, hi­szen a vásárokon, a piacokon mindig megbízható vevőként jelentkezni. Jól bevált náluk a kombi­­natív takarmányozás, ahogy mondják, napjában egy alka­lommal úgynevezett ,.locesanós etetést” folytatnak. Szükséges­nek és hasznosnak tartják ezt, mert ezzel az ipari erede­tű melléktermékek, mint pél­dául az ipari tepertő, a burgo­nya, a moslék, a csirkebőrke stb., jól hasznosíthatóan etet­hető. Csak a nedves etetés be­fejezését követően töltik fel az önetetőket hízósertéstáp­pal. A hizlalásnak ezzel a mód­szerével a legutóbbi értékelés szerint 15,5 kiló volt az álla­tok havi súlygyarapodása, s az élősúly előállítási költsége alatta maradt a húsz forint­nak, pontosan 19,35 forintba jött az állatok kilója Mivel a Zalahúsnak még­sem a legfőbb tevékenysége az állattartás és azok hizlalása, ezért a vállalat melléküzem­ágának is mondják a teskándi telepet. Ezt a jelzőt annál is inkább kiérdemelte, mivel a telep általános karbantartása mellett a megye kistermelői­nek megrendelésére önetető­ket és önitatókat is gyártanak. Akik pedig e készítményekre kíváncsiak, azok részére tájé­koztatás céljára egy bemutató teret alakítottak ki a major­ban. Belátható időn belül tovább bővül a teskándi telep tevé­kenysége. A vállalat vezetése a kisgazdaságok folyamatos kocabeállítási igényét kívánja kielégíteni, ezért egy tenyész­­enység létrehozását határozták­­ el. Ez a teleprész évente mint- 1­egy hétszáz vemhes kocasüldő előállítására és további ezer hízósertés kibocsátására lesz alkalmas. Az átalakítást meg­kezdték, a munkálatok befeje­zése után, de még ez év vé­géig 120 kocasüldőt helyeznek el ­ A vevő látja hasznát Pozícióváltás jelei A kisváros divatkövető lá­­nyai-asszonyai igyekeztek jó­ban lenni az egyetlen áruház konfekció-, cipő- és kötött­áruosztályának eladóival. Akiknek aztán sikerült ba­rátnőkké verekedniük magu­kat, egyúttal jólértesültekké is válhattak — már ami az üzlet ruhanemű választékát illeti. Egy lépéssel a helyi di­vat előtt járhattak, annak kö­szönhetően, hogy „forró drót” (gyere gyorsan: az áruházba olasz pulóver, spanyol csiz­ma, angol kosztüm érkezett) értesítette őket a friss szál­lítmányokról. S miután mind­ebből csak néhány tucat ér­kezett, attól egyáltalán nem kellett tartaniuk, hogy ha­marosan a fél város ugyan­abban jár mint ők, és úton­­útfélen visszaköszön a pult alól kimentett ruhadarab. Kö­vetkezésképpen esztergályos­lány és asszisztensnő, pedagó­gus és tanítványa, mind az eladó kegyeit kereste. Leszálltak a magas lóról Nem szorul különösebb magyarázatra, hogy — le­gyen szó divatos holmiról, cementről, csavarról, építési, szolgáltatási, javítási kapaci­tásról, vagy bármi másról — ahol valamiből hiány van, ott az eladó diktálja a felté­teleket. Az építőipari, vagy a tervező vállalat rendre válo­gathat a rendelésekből, ha bőven akad tennivalója. A rosszul fizető, sok szervezést igénylő tatarozásokra nem vállalkoznak, a kisebb létesít­mények tervezését későbbre halasztják, ha még az új, nagy beruházásokat is alig győzik. A hiánygazdálkodás tüneteit magán viselő gazdaságban ter­mészetes, hogy mindig a szál­lító (az eladó) vállalat az „erő­sebb”. Hiába próbálkozik a konfekcionáló gyár, hogy egy héten belül ilyen, vagy amo­lyan színű, szélességű és anya­gú szövetet kérjen — mond­juk: kétezer métert — a tex­tilüzemtől, ha az csak fél év múlva hajlandó szállítani, de akkor legalább tízezer métert. Persze, az igazsághoz tartozik, hogy az efféle — egyáltalán nem légből kapott — esetek gyakran nem is hajlandósá­gon, hanem a képességen múl­tak—múlnak. Hiszen a szövet­­gyártó is hasonló gyorsasággal kap választ megrendelésére a fonóüzemből. A kereslet—kínálat, a hiány és a bőség nagy hatalomosz­tó... Ha a változás egyelőre még nem is átütő erejű, de vendéglátóiparunk dolgozói egyik—másik étteremben már leszálltak a magas lóról. Mintha a korábbinál nagyobb becsben tartanák a vendéget, s most már nem kegy­gyakor­lók, amikor „csak” kisadagot, egytál-ételt, főzeléket kérnek tőlük. Mintha megváltozott volna a vendég és a vendég­látó korábbi erőpozíciója. Per­sze, nem általában, nem min­denütt. De a vendéglátók ko­rábbi erőfölénye mégiscsak halványodik. Ezt jelzik az ét­termek idehaza korábban nem tapasztalt, önmagukat kellető, hirdető táblái, a vasárnapi kedvezmények és más üzleti fogások. Az is igaz, persze, hogy a vendéglátóiparban nem annyira a kereslet—kínálat vi­szonyok, mint inkább a meg­emelt árak rendezték át a ko­rábbi erőpozíciót. Nem így az építőiparban. Ha országosan nem is (összességé­ben még mindig több a ren­delés, mint az ágazat kapaci­tása) , de némelyik megyében, illetve egyik—másik szakmá­ban — elsősorban a mély- és az útépítésben — máris érző­dik, hogy az ország a szoká­sosnál kevesebbet áldozhat új beruházásokra, fejlesztésekre. Következésképpen mind több építő- és tervező cég hangoz­tatja, hogy ezentúl nemcsak a forintra, hanem a fillérre is jobban néznek: elvállalják a tatarozást, a korszerűsítést, a kevesebb pénzt hozó kisebb munkákat is. Ajánlatok a TV-ben A Volán is nap nap után ajánlja magát a televízióban: a benzindrágulás mellett a vállalatok számára költsége­sebbé vált a közúti fuvarozás, következésképpen, amit lehet, vasútra terelnek. Persze, a Volánnál sem akarják, hogy nagy értékű teherautók mun­ka nélkül vesztegeljenek: rek­lámjaikkal a lakosság kegyei­be próbálnak férkőzni: tüze­lő- és építőanyag, propán-bu­tán gáz, fűtőanyag szállításá­ra, bútorok költöztetésére, de még méhek vándoroltatására is ajánlkoznak. Korábban szinte — ahogy mondani szokás — lábon el­kelt minden. A bútort akár ki sem kellett volna rakni a va­gonból, a vevő vitte máris. Nemrégiben viszont a tavalyi „nagybevásárlás” után vissza­esett forgalom fellendítésére csökkentette árait a Bútorért. Úgy tűnik hát, hogy a szál­lítók, az eladók hatalmi pozí­ciója imitt—amott megingott már. Szó sincs persze igazi ha­talomváltásról. Egyrészt a vál­tozás csak részleges, csak egyik—másik területre igaz, másrészt még nem is igazi, inkább csak a változások jelei érzékelhetők. Előnyben a vevő Ha ezek a jelek gazdasági kényszerből (vagyis a lassúbb gazdasági növekedésből, a visszafogott beruházásokból) fakadnak is, mi fogyasztók, mindenképpen szurkolhatunk a jelek markánsabbá válásá­ért. És végülis , jóllehet, át­menetileg kényelmetlenséget, fejtörést okoz majd a mérsék­lődő rendelés, a csökkenő igény­ű gazdasági életünk szereplői is jobban járnak, ha a vevő és a szállító hatalom­­váltása mellett teszik le vok­­sukat. Hogy miért? Egyszerű­en azért, mert gyorsabban, pontosabban és azt kaphatják, amit megrendelnek, ily módon ők is előbb, és az igényekhez igazodva teljesíthetik vevőik kéréseit. Ilyenformán aztán minden­ki jobban bízhat a termelés előző láncszemében: nem kell rendelésekben „rátartani”, nem muszáj a termelés biz­tonságához alkatrészeket, anya­gokat „tartalékolni” (követke­zésképpen kevesebb készlet után kell járulékot fizetni.) És ha a termelő, a kereskedő, a vendéglátó és a szolgáltató kénytelen jobban dolgozni, végsősoron a fogyasztó — aki­ért végülis az egész történtk* — lesz a legnagyobb haszon, élvező: Molnár Patrícia

Next