Zalai Hírlap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-21 / 144. szám

12 Reneszánszát éli a gyógyten­­keverékek fogyasztása. A mintegy félszáz fajta keveré­ket 250 féle gyógynövényből állítják össze a zalaegerszegi Herbaria szaküzlet dolgozói. (Kiss Ferenc felvétele) Várható időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet, szórványosan kialakuló, gyenge, helyi záporral, változó irányú, napközben kissé élénk szél. Vár­ható legmagasabb nappali hőmér­séklet 20 fok körül. A Balaton vizének hőmérsékle­te szombaton Siófoknál 0 óra­kor 16 fok volt. (MTI) — Polgári védelmi gyakor­lat. Tegnap délelőtt komplex polgári védelmi üzemi gyakor­latot tartottak a novai terme­lőszövetkezetben. A gyakorlat során az üzemi önvédelmi pa­rancsnokok, a szakszolgálat tagjai, s a munkahelyi dolgo­zók a szövetkezet központi majorjában adtak számot fel­­készültségükről. — MHSZ-klubok versenye. A zalaegerszegi honvédelmi klubok 40­ legfelkészültebb tagjának részvételével tegnap egésznapos évadzáró versenyt rendezett az MHSZ városi ve­zetősége. A honvédelmi vetél­kedés az ebergényi lőtéren szellemi teszttel és lövészettel kezdődött, majd az Alsóerdőn — gyakorlati feladatokkal és akadályversennyel — ért vé­get a Sikeres nyitás. Keszthe­lyen a Kossuth utcában, május első napjaiban nyitott a Za­­laiparker és Amfora-Avert kö­zös boltja. A premier jól si­került, ugyanis egy hónap alatt több mint egymilliós forgal­mat bonyolítottak le az üveg- és porcelánárut forgalmazó üz­letben. Értesítjük kedves­ közönsé­günket, hogy az Egervári Es­tékre a jegyárusítást megkezd­tük. Jegyek vásárolhatók: az Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központ jegypénztárában 10—18 óráig. Autóbuszjegyeket p pedig az autóbusz állomás (Ko­vács Károly tér) elővételi pénztárában 6—18 óráig, illet­ve a busz indulási helyén, az autóbuszon válthatnak. A busz kiindulási helye: autóbusz állomás (Kovács Ká­roly tér). Indulási idő 20 óra­kor: 334 — Elsősegélynyújtók. A len­ti Épfa vöröskeresztes dolgo­zói két tanfolyamon ismer­kedtek az elsősegélynyújtás alapismereteivel. Az egyhóna­pos képzés végén 33-an tettek sikeres elméleti és gyakorlati vizsgát. — Viharkárok Tolnában. Az utóbbi napok viharos időjárá­sa sok kárt okozott Tolna me­gyében. Az Állami Biztosító megyei igazgatóságához szom­batig négyszáz lakóépületben keletkezett kárt jelentettek be. Tizenhat tsz-ből jelezték a ka­lászos, kukorica, napraforgó és borsó vetéseket sújtott jégve­rést 1981. június 21. Vasárnap. ALAJOS napja. A Nap kél 4.47, nyugszik 20.45 óra­kor. A Hold kél 23.30, nyugszik 8.19 órakor. 1981. június 22. Hétfő. PAULINA napja A Nap kél 4.47, nyugszik 20.45 órakor. A Hold kél 0.03, nyugszik 9.25 órakor. Százhuszonöt évvel erz­el ott, 1856. június 21-én született, és 70 éves korá­ban, 1926-ban halt meg Stróbl Alajos szobrászmű­vész, a századforduló ma­gyar szobrászaténak vezető egyénisége. • Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1896. június 22-én kapta meg hazánkban a legelső „fotográfiai mutatványos” engedélyt Sziklai Zsigmond építészmérnök, az András­­sy út 41. szám alatti üzlet­­helyiségben rendezendő ve­títésekre; ez egyben tehát az első magyarországi mozi születésnapja. Ki hitte volna, hogy az el­múlt hetek kánikulai időjárá­sa után hirtelen úgy lehűl a levegő, hogy újra elő kell ke­resni a vatagabb öltözéke­ket? Márpedig így történt. Zalaegerszeg térségében pén­tek éjféltől fokozatosan csök­kent a hőmérséklet, reggel öt óra negyvenöt perckor érte el a hőmérő higanyszála a mi­nimumot — plusz 5,5 fokot mértek. Valószínűleg mondani sem kell, hogy ez az évszak­hoz viszonyítva meglehetősen alacsony. Nyolc óra körül, is csak alig emelkedett tíz fok fölé a hőmérséklet. Mindezzel párhuzamosan rengeteg eső esett a héten. Június 16-án például 9,9, 17-én 55,4, 18-án pedig több mint 21 millimé­ternek megfelelő mennyiségű csapadék hullott. Ezen a hé­ten átlagosan kilencven mil­­liméternyi csapadék öntötte a zalai dombokat. Mindezt a fe­lettünk húzódó hidegfrontnak köszönhetjük — hétfőtől na­gyon lassú felmelegedés vár­ható. 1 . Kilencven milliméter csapadék a héten Cserbenhagyásos gázolás Június 19-én este tíz órakor Zalaegerszegen, a Gorkij és az Átalszegett utca kereszteződé­sében nem adott elsőbbséget személygépkocsijával az „El­­sőbbségadás kötelező” jelző­táblával védett útvonalon ha­ladó segédmotorkerékpárosnak Lázár Béla főiskolai tanár, budapesti lakos, aki ideigle­nesen lakik Zalaegerszegen a Népköztársaság útja 76. szám alatt A két jármű összeütkö­zésekor a segédmotorkerékpár vezetője, Major János Gyula Zalaegerszeg, Liszt Ferenc ut­ca 5. szám alatti lakos köny­­nyebben megsérült, a jármű­vekben 7 ezer forint kár ke­letkezett. Az ütközés után Lá­zár Béla továbbhajtott, de a rendőrjárőr néhány utcával távolabb elfogta. Kiderült a személygépkocsivezető sze­szesitalt fogyasztott Lázár Bé­lával szemben vezetői engedé­lye bevonása mellett folyik a vizsgálat ZALAI HÍRLAP Jól sikerült évet zárnak a lenti városi és járási ifjúsági vöröskeresztesek A lenti járási-városi Vörös­­kereszt vezetősége összesítette az ifjúsági vöröskeresztesek munkaterveinek teljesítését A Vöröskereszt centenáriu­ma, 60 éve alakult ifjúsági szervezete és az úttörőszövet­ség zászlóbontásának 35. év­fordulója tiszteletére a koráb­biaknál lényegesen tartalma­sabb munkaterveket valósítot­tak meg. A tizenhét általános és az egy középiskolában 544 tanuló végzett igen sokrétű vöröske­resztes munkát. Különösen az egészséges életmódhoz kapcso­lódó nevelési feladatok ered­ményessége javult Valameny­­nyi ifjúsági alapszervezet ren­dezett az életkori sajátossá­goknak megfelelő akciókat e témában. Részt vettek a ta­nulók az iskolai és lakóterü­leti tisztasági mozgalmakban, rendszeresen sportoltak, játé­kos vetélkedőkön mérték ösz­­sze képességeiket, előadásokat hallgattak meg az egészséges életmód követelményeiről. A „jó fog, jó­­egészség", „balesetmentes közlekedés”, „tiszta,­­ biztonságos otthon" jelszavai közé kapcsolódó kö­zös foglalkozások sikert arat­tak a gyerekek körében és nemcsak hasznos ismereteket, hanem élményt is hoztak szá­mukra. Ugyanakkor komoly tananyagot jelentett például a kisegészségőr, ifjú egészségőr, csecsemőgondozási és házi be­tegápolási tanfolyamok anya­ga, amit negyven előadássoro­zat keretében több mint 700 tanuló sajátított el. Az itt ta­nultakat járási-városi verse­nyeken „próbálták ki” a diá­kok, játékos keretek között, de kellő komolysággal. A „tiszta iskola, egészséges ifjúság” mozgalom keretében 11 iskola nyerte el a megtisz­telő címet. A legszebb tanin­tézetek között tartják számon a lovászi, a szemenyecsörnyei, a bázakerettyei, a novai, a pá­kai, a rédicsi és a lenti II-es számú általános iskolát. Iborfiának eldugják a kenyeret... Negyedéves tapasztalatok az egerszegi áfész mozgó ABC-jén Közel negyedéve indult első ,­ útjára a zalaegerszegi áfész­­ mozgó ABC-je, hogy 33 kis te­l­­­epülésre friss árut szállítson,­­ javítva ezzel az ott élők vá­­­­sárlási lehetőségeit illetve­­ olyan településeken is lehes­­­­sen hetente legalább egyszer­­i „boltba” menni, ahol egyéb­­­­ként üzlet nincs. Szabó Lajos, az áfész­ke-­e­reskedelmi főosztályának ve­ti­zetője elmondotta, hogy a la­­jlj­kosság részéről egyértelműen­­ jó a fogadtatás. Megszerették, sokan már az utcán ácsorogva várják menetrendszerű érke­­■ zését A tervezett 33 település bejárását azonban 26-ra kel­lett csökkenteni, mert a dol­gozók kötelezően előírt mun­kaidejébe sehogyan sem fért­­bele ennyi helyen az értéke­sítési idő. Ráadásul — erről lapunkban is szóltunk — most, ráncoskodik a hűtőberendezés, é­s néha javítása miatt nem ■ tudtak a körzetbe kijutni . Mind a 26 településen azt­­ szeretnék, hogy a jó minőségű ■ friss kenyérből is a mozgó­­ ABC-ben szerezhessék be­­ szükségletüket. Ez csak ke­nyérből napi 20 mázsát jelen­­­­tene, szinte megtelne vele az ■ eladótér. Ezért intézkedés tör­­­­tént, hogy ahol egyébként van­­ bolt, ott nem árusítanak ke­­­­nyeret. Például az iborfiaiak-j­á­nak viszont „eldugják”, leta­karják, félreteszik — akár­csak a több bolt nélküli kis­­­községben élőknek. ■ Kiforrott az előrecsomago­lás technikája a vasúti ABC-ben — ott töltik fel­ a buszt — kialakult az előrendelések rendszere A lakhegyiek pél­dául előre jelezték a búcsús húsigényüket: aznap csak itt 30 ezer forintot forgalmazott a járat. Egyébként indulása óta 900 ezer forintos for­gal­­­mat ért el. Tervezik, hogy a létszámát megduplázzák, s ezzel meg­hosszabbítják az árusítási időt, melynek révén számítá­sok szerint elérhető a félmil­lió forintos forgalom, ami már egy kis nyereséget is jelente­ne az áfész-nek. Mert most még csak a vevők nyernek az „üzleten"­, m 1981. június 2. Autóforgalmi szakközépiskola Pécsett Dél-Magyarország több me­gyéjében , így Baranyában, Tolnában, Somogyban és Bács-Kiskunban kevés a kö­zépfokú végzettségű autófor­galmi szakember, ezért a pé­csi tanács művelődésügyi osz­tályának és a Volán 12-es vál­lalatának kezdeményezésére autóforgalmi szakközépiskolai oktatás szervezéséről határo­zott a Baranya megyei Tanács. Az új feladattal a pécsi Ziper­­novszky Károly ipari szakkö­zépiskolát bízták meg. Családi túra Négyen — két keréken Bőséges felhozatal a kanizsai és az egerszegi piacon Nem érződött a hét eleji jégeső az áru mennyiségén , az utóbbi napok és hetek leg­bőségesebb felhozatalát mér­ték tegnap a nagykanizsai pia­com A „jeg” érvényes az árak­ra is, ugyanis a háziasszonyok örömére e napion lehetett a legolcsóbban kapni az árukat. A szombati hagyományoknak megfelelően ezúttal is nagy volt a kereslet: 11 órára már alig volt eladó porté­kájuk az őstermelőknek és kereskedők­nek. A hatalmas mennyiség­ben érkezett zöldségek, gyü­mölcsök mellett a pénteken először bemutatkozó, s tegnap is mázsás tételben jelen levő, 40—60 forintos kilónkénti áron kínált őszibarack jelentette a slágert, pillanatok alatt elfo­gyott a teljes készlet. Úgy tű­nik, beválik a szakemberek jóslata, hogy jó év lesz az idei a szabadföldi gombatermést illetően. Ezen a piacnapon 244 kiló került a standokra, s csökkent közben az áruk is: a vargányát 100, a rókagombát 80, a galambgombát pedig 60 forintért adták kilónként. Ton­nás tételben volt a 7—10 fo­rintos újburgonya, a 24—40 fo­rintos paprika, a 25—30 forin­tos paradicsom, a 10—18 fo­rintos cseresznye, és a kel-, il­letve fejeskáposzta, a 14—18 forintos uborka. Málnából 112 kiló (18—20 forintos kilónkén­ti áron), meggyből 530 kiló (10 —16), főző­tökből 359 kiló (7— 8), zöldbabból 182 kiló (30), cukorborsóból 591 kiló (10— 15), ribdzsiből 121 kiló (8—14) érkezett Jelentős mennyiséget képviselt a 2791 darab tojás is, melynek 1,40—1,60 forintra csökkent az ára tegnapra. Tegnap a zalaegerszegi stan­dokon is nagyon jó volt a kí­nálat a különféle zöldség- és gyümölcsfélékből. A cseresz­nye, meggy, ribiszke és a mál­na mellett nem egy újdonság­gal találkozhattak a vásárlók. Te­gnap jelent meg először az őszibarack — huszonöt forin­tért adták kilóját ugyanígy újdonságnak számít a főzőtök is — ennek kilója tizennyolc forint volt. A bőséges válasz­téktól függetlenül a vásáriro­dán azért megjegyezték, hogy az árak még mindig magasak. A gomba kilója például nyolc­van forint körül mozog, ezút­tal őzgombát, laskagombát és sampiont árultak. A szezon legkeresettebb áruféleségei kö­zé tartozik a paprika és a pa­radicsom, kilóját általában negyvenöt—ötven forintért ad­ják. Az elmúlt napokban csu­pán öt—hat forintot csökkent mindkettő ára. Ez nem sok, annyit azonban máris elértünk ezen a nyáron, hogy most már nem darabra, hanem kilóra adják. ­ Június 22-én női kézitáskákból,­­ strandtáskákból, gyermek és férfi farmerpantallókból Vevőszolgálat: 11—212 . *37 Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 25. játékhéten 5 találatos szel­vény nem volt A lottónyeremények a nye­­reményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 42 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 184 649 forint. 3 találata 5065 fogadónak volt, nyereményük egyenként 768 forint. A 2 találatos szelvényeik száma 168 906 darab, ezekre egyenként 29 forintot fizetnek. A Magyar Szocialista Munkáspárt Zala megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: Dr. Kerkay László JVzszerkesztő-hel­yettes­ Hort Sándor Szerivesztőség: 8901 Zalaegem«££. Ady Endre u. 62. Telefon: 12-575— 79. Titkárság: 12-581* 11-597. (Nyomdai ügyelet: 13-551)« Fiókszerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Béke u. 1. Telefon: 11-150. Kiadja: a Zala megyei Lapkiadó­­Vállalat. Felelős kiadó: N*fy Ferenc. Jeiadó: 8901 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62. Telefon: 12-194. Hirdetésfelvétel: 12-580. ^Perj­ezett a Magyar Posta. Előfizetési díj: 1 hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, fél évre 204,— Ft, egy évre 400,— Ft. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél Z*!a megyei Nyomda Vállal**, 8901 Zalaegerszeg, Gorkij u, lm Telefon: 13­ 550.­­ ISSN 0133—0500 .. Index: 25­011. to.................

Next