Zalai Hírlap, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-19 / 66. szám
1983. március 19.ZALAI HÍRLAP KÉT HÉTTEL, ezelőtt még éhes szarvascsapatok trappoltak a völgyben. A bikák nagy része már elhullajtotta az agancsát, s így az egész különítmény meglehetősen uniformizált benyomást keltett. A vadludak azonban erre rá sem rántottak, fegyelmezett kötelékeik egyhangúan uralták az ólmos eget. Akkor mínusz tizenöt fok volt a hőmérséklet, most legalább tizenöt fokos meleg van. ÉS SZÓL A KAKUKK. Furcsa az ember szubjektív ideje. Az ilyen hőmérsékleti változások után néha úgy tűnik, mintha egy másik naprendszer másik bolygóján élne. A kakukkszó általában a buja, túlcsorduló tavaszokhoz kapcsolódik, az emlékezetben. Vajon mi az ördögért ihlette meg a madarat ez a koratavasz? Az öregek azt mondják, hogy a kakukk az első zöldre szólal meg. De hol van itt zöld? Aha, a bodzán mintha lenne valami. Zsenge is, zöld is, és hajtás is. Hát akkor itt van a kutya eltemetve, ez a semmirekellő bodza robbantotta be az ösztönöket. Persze lehet, hogy később mindketten megbánják majd a korát évadnyitót. A premier viszont mégis megrázó erejű, a kritika nem tud szólni a csodálkozásról... A RÉGEBBI TÍPust hegyipincék tömésfalába egymással szemben két szellőzőlyukat vágtak eleink. Az állandóan egymásra kacsingató nyílások egyszerre több funkciót látnak el. A legfőbb feladat természetesen a levegőzés biztosítása. A szóban forgó lyukak azonban a kulcstartó szerepét is nagyon jól ellátják, mert a szőlőbe senki sem viszi fel a saját pincekulcsát. Igazán mulatságos helyzetet teremtene, ha valaki véletlenül belökné a pincébe a saját kulcsát. De erre még nem volt példa. Mint ahogy arra sem, hogy már kivette volna alantos célokból. Ennyit az óvatosságról, illetve a hegyi erkölcsökről. Télen a szellőzőlyukakba semmit sem lehet tenni, mert a lyukak a fagy miatt be vannak tömve. Többnyire rissz-rossz hegyi anoungok szolgálnak tömítésül. Ez az elhasználódott ruhaneműk utóélete. Most szól a kakukk, a déli lyukakból mind kikerültek a tömítések. Ez bizony a tavaszba vetett hit első megnyilvánulása. A második az lesz, ha majd az északiból is kiveszik a rongyot. De ehhez még senki sem mert hozzányúlni.. . EGYRE KEVESEBB lesz az öreg gyümölcsfa és egyre tágasabb a rét. Hiába, így megy ez. A szőlőhöz még senki sem nyúl hozzá, de a gyümölcsösökben már megkezdődik a tavaszi mocorgás. A tavasznyitó faírtás rítussá vált az elmúlt években. A kegyetlen téli szelek egyszerűen nem vesznek tudomást arról, hogy a völgy gyümölcsfáinak jelentős hányada már védett korba ért. Azt se tudják, hogy a törzsek mélyén odvak rejtőznek, az odvakban apró emlősök és madarak bújnak meg, s ezáltal csökken a fa állóképessége is. Az ítéletvégrehajtó többnyire a legerősebb széllökés képében kúszik be a völgybe, s ilyenkor — tarol... A maradék feldarabolása az emberekre vár. De nem szívesen teszik. A rét, a gyümölcsös és annak környéke meglehetősen unott terepszakasszá vált az utóbbi években. A fő tevékenységi forma a szőlőtelepítés, pontosabban a kordon. Az egykor oly zamatosnak számító hegyi széna szinte senkinek sem kell. Van, aki egyszerűen felgyújtja. A gyümölcs jelentős hányada is ott rothad a még meglevő fák alatt. Ugyan már — mondják az emberek — kinek és minek kell annyi? A meglevő öreg gyümölcsfák azonban változatlan hévvel tovább teremnek mindaddig, amíg ki nem selejtezi őket az északi szél. Mivel a pótlásukról nem gondoskodnak, így tavaszról tavaszra egyre tágasabb lesz a rét. Lehet, hogy tíz év múlva már csak rét lesz. Rét és kordon... ★ EGYSZER CSAK visszajönnek a férfiak. Azt mondják megette a fene az egészet, fönt a gerincen nem lehet kibírni a szelet, szaggatja a derekukat, az ujjaik rágemberednek az ollóra. Hiába no, még nem lehet metszeni. Poharazni kezdenek és beszélgetnek. Tavasztól szüretig elég ritkák az ilyen percek, mert mindenki konokul teszi a dolgát. A kommunácidá kapcsolatok az ilyen ritka, meddő órákra korlátozódnak. Csalóka a napsütés is, be kell gyújtani. A gyújtás közül hirtelen előkerül egy kis dongadarab. Jól kivehető rajta beégetett felírás: 1 ezer liter, 1885. Egy ezer literes hordó ugye nem kis darab, de semmi sem maradt belőle. Se abroncs, se akona, se nagyobb dongadarab.Csak ez az egy, ez az évszámos. Senki sem érti, hogy történhetett. Mintha a nagybetűs enyészet eleve úgy határozott volna, hogy meghagy egy jelet a múltból. Egy ócska szúette, tölgybe égetett üzenetet. Nézik. A fadarabnak természetesen se esztétikai, sem pedig muzeális értéke nincs. A határozat mégis úgy szól, hogy nem kell tűzre dobni... Pánczél István Morvay Gyula: Március marasztalása Már vártalak, hogy tisztítjátok kacatját a télnek, zörgető márciusi szelek. Emlékezünk: a gyújtó győzelmek felajzották a kort és sorsokat, elhozva újra frissítő illatokat földünkre, honnan tűnt régi kép és festék, havas táj fölött nyújtózó holló-árnyék. Fényes álmok is megfakulnak egyszer, de gyújtó szók erővel terhesek: márciusi szél újrahozza ezerszer, mert meg is tartott szabadság-ígéretek. Remeg a szív: új tavaszt értem, aztán pázsitos úton aranyeső-felhő száll. Szép szók: a virágok az almafán. Betoppant követek: rátok vártunk ezerkilencszáznyolcvanhárom tavaszán. Marasztallak, március: maradj még nálunk. éppen elég őtőle, akinek úgyis olyan bonyolult és megmagyarázhatatlan az élete. De most az egyszer nem hagytam magam, kirángattam hites uramat az ágyból, rádobáltam a kitérdesedett, bordó melegítőjét, vállára fektettem a felcsavart szőnyegeket, kezébe nyomtam a porciót és kitaszigáttam a lakásból. Aztán néztem az ablakból, cselekszi-e, amivel megbíztam? Úgy jó félóra múlva végre feltűnt, támolyogva imbolygóit a ház előtti porcióhoz és nagy nyögések közepette felerítette rá az egyik szőnyeget. Csak akkor kezdtem én is megnyugodva öltözni, amikor hallottam, hogy tompa puffanásokkal püfölni kezd. — Paf ... paf ... pif ... — hallatszott, aztán kicsit csönd, aztán megint közben is, míg a lakótömb közeli üzleteiben mászkáltam, egyre vontatottabban, a teher növekedésének arányában, félfüllel állandóan ellenőriztem, hogy életem szomorú párja veri-e azokat a szőnyegeket? De akkor már rogyadoztam a sok zöldség, pulyka, liszt alatt, amit beleraktam a kosárkámba. •— Most gyorsan főznöm kell, ha akarok estére valamit — mondtam otthon, és Tibort utasítottam, hogy most már hozza fel a szőnyegeket, és szedje kicsit rendbe magát, mert borzasztóan néz ki, anynyi tollal a fején. — Ne csodálkozz, szivi! — felelte hetykén és nagyot tántorodott — A szőnyegekből valami tyúkpihe szállt. Te tudod, honnan került oda? Csak úgy gomolygott körülöttem. A Pistike az első emeletről le is ordibált, hogy esik a hó, de az anyja elrángatta az ablaktól. — Na aztán! — mondtam könnyedén. — Kiszakadt a múltkor valamelyik párnaciha, és még nem értem rá megvarrni. Ilyesmi a legjobb családban is előfordul, nem? — Mit tudom én — felelte Tibor kásásán. — Megyek, hozom a laposüveg .. . illetve a szőnyegeket. De én akkor már oda sem figyeltem, hanem nekiálltam a főzésnek, mialatt eszembe jutott, hogy tulajdonképpen mit is akarok én itten csinálni? Annyira belejöttem a munkába, hogy késő délután lett, mire az egészet abbahagytam. Akkorra a konyha már olyan volt, mint a csatatér. Minden tálca és fazék és lábas tele volt valamivel, már magam sem tudtam, mivel, dehát ez abban a pillanatban nem is volt érdekes. Eljött az ideje, hogy megfürödjek és illő öltözetbe bújjak, valamint hogy a hajamat is megfésüljem valahogy olyan különlegesen, ahogy azt az amerikai filmekben láttam. Szóval vacsorafrizurát kellett csinálnom. Tibor ott horkolt melegítőjébe:» a rekamién, gondoltam, nem a baj, legalább nem zavar a készülődésben. A frizurámat is gyorsan megcsináltam, azt találtam ki, hogy a változatosság kedvéért nem hátra, hanem hátulról előre fésülöm. Igazán cuki volt, csak a látási viszonyaim romlottak tőle. Amint így elkészültem, már csengettek is, és jöttek a vendégek. Rengeteg ismeretlen személy. Gondolom, a kedves családok voltak, nők és férfiak, de akiket nem ismertem, vagy nem ismertem meg a hajam miatt. Azt mondtam, hogy mindenki foglaljon helyet, ha talál, mindjárt hozom az estebédet. És kimentem a konyhába. De láttam, hogy ott már sokan esznek, csak úgy. Evőeszközök mellőzésével nyúlkáltak bele mindenbe és csámcsogtak, meg valaki azt kérdezte, hol a pia? Egy személy nyögött a szobában, hát a Tibor volt, mert rajta ültek. Biztosan azt hitték, hogy egy újfajta díszpára, ami azért van ott. — Jól vagy, szívem? — kérdeztem, mire valaki sértődötten azt felelte, hogy megszokta a késői vacsorát, de hát ennyire__ Aztán már nem nagyon emlékszem, mert kezembe kaptam valahonnan egy üveget. Valaki vigasztalt, hogy ne is törődjek semmivel, ezek a házigazdák úgyis teljesen hülyék, csak egyek, igyák, ha már itt vagyunk! Így hát ettem pulykacombot baracklekvárral és kezdett jókedveim lenni. Azt mondtam egy gyertyatartónak, köszönöm, kedvesek, hogy eljöttek mindannyian, milyen jó kis buli ez itten! Mindjárt máshogy érzi magát az ember, ha társaságban van. A többire nem emlékszem. Hajnal felé nyitottam ki egy kicsit a szemem, hát olyasmit láttam, hogy Tibor négykézláb mászkál a szőnyegen. Mondtam is, hogy megfázol szívem ott lent ebben a hajnali órában, de ő csak hülyén vihogott és továbbkúszött valamerre. Elmélyülten dolgozik. Jókora ketrec tartóit, rácsait tisztítja-javítja a hátsó udvarban: kedvenc háziállatainak, a nyulaknak készíti elő a helyet. A kertvégi déli domboldalról visszaverődő tavaszi fények meg-megakadnak a tolókocsi krómozott felületén, s a fiú észre sem veszi, hogy menynyire felmelegedett a kocsi váza. Talán mert mostanában sokféle gondolat és másféle melegség foglalkoztatja... Ift ! Megfigyeltük, hogy bárhova ült Kocsis Zoli, mindig játékosan hintázott a lábával. Szegénynek ez lett a veszte azon a tavaly nyárvégi bálon, a csömödéri csárdánál. Beszélgetés közben a pincelejárat másfél méteres mellvédjére leesett, s nem tudott felállni ... Még bennünket is bántottak a későbbi pletykák, hogy „részeg volt”, „ittasan és virtustól felmászott nyolc méter magasra és úgy zuhant le”, meg ilyenek. Többen ott álltunk mellette, mi tudjuk az igazait... A műtét másnapján, meg később is vagy tízen mentünk be hozzá az egerszegi kórházba. Még tréfált is, hogy „kissé megbarkácsolták” a gerinc- és velősérülése miatt. Aztán csendesen hozzátette: „Zűr van Karcsi, nem érzem a lábaimat...” Bek Károly, a pákai KISZ- alapszervezet titkára idézi fel mindezt, akárcsak a budapesti rehabilitációs intézetben tett látogatásaik szívszorító emlékeit Meg azt is, hogy a szorongást, a puszta együttérzést hogyan váltotta fel az eddig soha nem tapasztalt emberségű, mindenben segítőkész cselekvés az alapszervezet tagjai között. Hiszen Zoli közéjük tartozik, legtöbbjükkel együtt nőtt fel és nyíltságával, Vidámságával, aktivitásával is sok barátot szerzett magának Az első dolguk az volt, hogy közös pénzből kifizették az SZTK-ra kapott tolókocsit November 26-án mentő hozta haza a 19 éves Zolit az intézetből. Addigra már kész terveik voltak a kiszeseknek: két nap múlva, kezet dermesztő hidegben alkalmi munkabrigád jelent meg a Rákóczi utcai Kocsisportán. Bek Károly, Dávid József, Devecz Béla és mások lámpavilágnál vezetékárkot ástak, csövet fektettek , bevezették a vizet a lakásba. Leválasztották és fürdőszobává alakították, becsempézték a tágas kamra egyik felét, úgy építve be mindent, hogy Zolinak bármi könnyen hozzáférhető legyen. Az édesanya, Kocsis Zoltánná megtörtén, de még mindig a nem várt segítség feletti meghatottsággal lép ki a konyhából. — Csak annyit tudtam eddig a kiszesekről, amennyit a fiam elárult: gyűléseznek, összejönnek a kultúrban, meg szórakoznak, sportolnak — mondja és könny csillan meg szemében. — Ilyenre sosem gondoltam volna, amit ezek a gyerekek értünk tettek. Az a Karcsi fiú csak annyit mondott az ősszel a férjemnek meg nekem, hogy vegyük meg az anyagokat és a kádat, a többit bízzuk rájuk... De nemcsak ezt csinálták. Alig múlik el nap, hogy többen nejönnének Zolihoz társalogni, valamit mindig hoznak. Aztántöbbször betolják a faluba, viszik mindenféle összejövetelre És látom, hogy a fiam már nem szomorú, mint az első hetekben ... Az élelmiszerboltban találkozom az egyik kiszista társsal, Németh Margittal. — Első gondolatunk az volt, hogy bármelyikünkkel megtörténhetett volna ilyen baleset — mondja a fiatal eladólány. — Legalább tizenöt ifi nevét sorolhatnám, akik azonnal azt mondták Zoli hazajöttekor, amit tudunk, tegyük meg, hogy az élete ne sokban különbözzön a miénktől. Én gyakran könyveket viszek neki, a fiúk magnókazettákat, a középiskolás Bakos Zsuzsi és a testvére, Éva újságokat. Látta volna, amikor Karcsiék behozták a kultúrba pinpongozni, meg a csömödéri tsz-ben dolgozó Fülöp Tibi felhúzta szánkóval a hegyoldalba ... Bek Karcsi irányításával valóságos ügyeletet szerveztünk. Elhozták a fiúk szilveszterezni és nem ritkán a presszóba is, de rajtunk az sem múlott, melyik filmet akarja látni a moziban. A lenti járás legjobbjai között emlegetik a pákai KISZ- alapszervezetet, titkára, Bek Károly régi kipróbált kíszes. De sem ő, sem más nem tapasztalta még, hogy ennyire „együtt legyen”, s ekkora emberségről adjon tanúságot ez a többségében tizenévesekből álló kollektíva. Sőt, legutóbbi taggyűlésükön Zolit könyvjutalomban részesítették, mert mindössze félévnyi tevékenységével szerintük végzett anynyit, mint jónéhányan egész év alatt. Csak egy valamit hiányol a KISZ-titkár: — Rajtunk kívül egy szerv, vagy szervezet sem nagyon igyekszik az erkölcsi—anyagi támogatással. Még taggyűlésen is ritkán látjuk képviselőiket. illei Zoli félbehagyja a nyúlketrec körüli munkát. Csendes dac és némi bizonytalanság bujkál szavaiban: — Nem tudom, hogy lesz-e még műtétem, ami esetleg javíthat a helyzetemen. A professzor az intézetben azt mondta, ha bármi változást észlelek, vagy gondom van, azonnal értesítsük. De én nem áltatom magam, ezt anyuék is tudják. Az a legnagyobb gondom, hogyan tudnék legjobban alkalmazkodni a bénultságomhoz úgy, hogy az nekem is, másoknak is hasznos legyen. — Ugye, a munkára gondolsz? — Igen. A lenti tsz-ben voltam esztergályos, de a szakmámban nyilván képtelen leszek dolgozni. Két munkatársam is meglátogatott, de ők ezzel kapcsolatban nem tudtak mondani semmit. Különben is, még táppénzen vagyok, s talán arra gondolnak, még javulhat az állapotom. Iliiül — Tanácsot, javaslatot adott már valaki? — Az új körzeti orvosunk, dr. Sergye Ferenc. Igen rendes volt, alig három hete dolgozik itt, de az elsők között keresett fel engem. Azt mondta, próbáljam átképezni magam műszerész, vagy órás szakmára, amivel itthon, helyben is dolgozhatnék. Ha így döntenék, azt sem tudnám, kihez fordulhatok, hogyan menne ez hivatalosan, miként jutnék tankönyvhöz, meg milyen a vizsgáztatás módja?... Igaz, a Kárcsiék arra biztatnak, gyakoroljam be a gépírást, mert a KISZ-es iratokat elég jól szoktam legépelni... Vagy valami bedolgozó munkát is vállalhatnék, csak mondja meg valaki a lehetőségét. — A tanácstól sem kerestek meg? — Nem. Viszont a kiszesek ... Sok közöttük a jó barátom — de soha nem hittem volna, hogy ennyi mindenre képesek. Már szinte családtagnak számítanak, ha jönnek, vagy visznek a faluba, programokra. Volt pszichológusunk az intézetben, az ő segítségével sem éreztem olyan jól magam, mint amióta újra közöttük vagyok ... Lukács József Mindenki—egyért ! (Kamper László rajza) 9 Vaska István: HÓVIRÁG