Zalai Hírlap, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-11 / 290. szám

4 Harmadszor találkoztak, és, három napon keresztül tanácskoztak Egerben az általános művelődési központok vezetői, az oktatási és művelődésügyi kérdésekkel foglalkozó szakemberek, hogy mérleget készítsenek, és párbeszédet folytassanak egy több mint tíz esztendeje indult kísérlet jelenlegi helyzetéről és a továbblépés lehetőségeiről, módjairól. A hetvenes évek elején indult útjára az az elképzelés, mely szerint ajánlatos volna a közművelődési és közoktatási intézmények együttműködésének szervezeti keretein is változtatni. Mert hiszen amilyen természetes az, hogy az oktatás és művelődés nem válik szét a valóságban — csakis közösen, együttesen adja az emberben a kultúra lényegét —, olyannyira, megrögzött szokás, hogy külön épületet emel(t)ünk könyvtárnak, iskolának, művelődési háznak, mozinak. Pedagógusok, népművelők, építészek közreműködésével jött létre egy új intézményi forma, az úgynevezett komplex vagy mai megjelöléssel élve általános művelődési központ. A gondolatból valóság lett, s ma már múltra, tapasztalatokra tekinthet viszsza a debreceni, besenyőtelki, pécsi, mezőtárkányi, földes központ. Ezeknek a tapasztalatoknak a lényege az, hogy nem csupán különböző funkcionális tevékenységek központosításáról van szó. Az általános művelődési központok nemcsak egy helyen kínálják a kultúra különböző portékáit, nem csupán arra vállalkoztak, hogy könnyebben elérhetővé tegyék őket, bár önmagában ez sem kevés. Az új formának új tartalmi vonatkozásai a jelentősek. Történetesen az, hogy hatékonyabban képes ellátni feladatát azáltal, hogy vonzereje sokszorosára növekszik, hogy nem válik szét szórakozás, hasznos szabadidő eltöltés, magasabb kulturális igény kielégítése, művészi élményszerzés, oktatás, tömegsport. A harmadik országos konferencia úgy fogalmazott, hogy „a kísérleti szakaszon túljutott ez a vállalkozás”. A kísérlet valószínűleg azért állta ki az idő próbáját, mert nem szűken vett elméleti megfontolásokból indult ki, hanem a nagyon is mindennapi életből, az igényekből, a valóságból. Az ma már szinte közhely, hogy az előttünk álló nem csekély gazdasági és társadalmi feladatokat csakis jobban kvalifikált munkaerővel — amely nem csupán szakmai képzettségre vonatkozik —, tágabb kulturális hátországgal vagyunk képesek megoldani. Ennek megteremtésében nagyon is jelentős feladatok hárulnak az általános művelődési központokra. A művelődési, oktatási formák megújulása-megújítása ugyanis nem öncélú játék. Ismeretanyagunkat, műveltségünket kell magasabb szintre emelve más minőségűvé formálni. Rebben a folyamatban jelentenek nagy segítséget, és ha okosan élünk vele, nagy könnyebbséget az általános művelődési központok, amelyek — mint Kormos Sándor, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője mondotta a tanácskozás után — bebizonyították létjogosultságukat, és egyre inkább számolni kell velük minden területen. Szigethy András ■ A színes ablakokkal lett teljes... Végleges köntösben a zalaegerszegi hangverseny- és kiállítóterem Az egykori zalaegerszegi zsinagóga évtizedekig múzeumi és levéltári raktárként funkcionált. A megyeszékhely társadalmának jeles anyagi és szellemi erőfeszítése hozta létre ebből az utóbbi évek egyik legnagyszerűbb alkotását, amely végleges formájában hangversenyek és kiállítások megrendezésére alkalmas. Pelényi Gyula tervező gondosan ügyelt arra, hogy az épületet belső térkiképzése alkalmassá tegye a tervezett funkció ellátására. A csomópontok hangsúlyozását a belső tagolás segítségével oldotta meg, a meleg barna-fehér kontraszt a történetileg is gondos elrendezésről vall. A megyeszékhely lakossága már hozzászokott az újjávarázsolt épület látványához, megtanulta élvezni tiszta körvonalait, egyszerű formáit, amely a maradandóság és az ünnepélyesség élményével ajándékozza meg az idelátogatókat is. A felújított épület 1983. szeptember 23-án rangos műsorral, Kocsis Zoltán hangversenyével és Vajda Lajos emlékkiállításával nyitotta meg kapuit a város lakossága előtt. Azóta is sikeres koncerteket szervezett itt a Városi Művelődési Központ. Szerepelt falai között japán zongoraművész, amerikai, osztrák, finn kórus, svájci és lengyel jazz-együttes, és nem egy emlékezetes koncertet adott a helyi szimfonikus zenekar is. Ám annak idején csak az épület készült el a tervezett határidőre, beszerzési gondok miatt fehér ablaküvegeket raktak fel. Az eredeti tervek között színes ablaküvegek szerepeltek, de ennek megvalósítására csak 1984 novemberében kerülhetett sor, mivel a színes üvegek alapanyagát külföldről kellett beszerezni. A színes ablaküvegek megvalósítására pályázatot írtak ki. A pályázatot — amelyen Blaski János festőművész pályamunkája nyerte el az első díjat — a Képző- és Iparművészeti Lektorátus szervezte. A zsűrizés alkalmával a Lektorátus munkatársai kifejtették: — A zsűri magasra értékelte Blaski János munkáját és nívódíjra javasolta a Művelődési Minisztériumnak. A Lektorátus vállalta a megvalósítás költségeinek kétharmadát is. Baksa József, az Iparművészeti Főiskola tanára elmondta: — Talán, ha eredetileg kapják a nézők az épülettel együtt a sok színben pompázó ablaküvegeket, akkor semmiféle aggodalmuk nem támad. Mi azon az állásponton vagyunk, hogy az épület sohasem lett volna befejezve, nem nyerhette volna vissza eredeti köntösét, ha nem kerülnek helyükre a színes üvegablakok, amelyekkel együtt tisztán, szépen jelentkezik a nézőt is magával ragadó ünnepélyes hangulat. Van egy tudatos elrendezés a színek harmóniájában, ami például a négy évszak hangulatát és a Nap járását is követi. Tóth Ernő festőművész így vélekedett: — A terem ilymódon persze veszített kiállító funkciójából. Festészeti kiállításokat csak abban az esetben lehet itt rendezni, ha belsőépítész egy jó paravánrendszert állít fel és mesterséges megvilágítást alkalmaz. Az emeleten viszont a kisplasztika és a grafika nagyon szépen fog élni. Úgy érzem, szükség volt erre az egészséges kompromiszszumra, hogy az épület eredetiségét visszaállítsuk. A terem funkciójában arány-elto(ZH fotó — Mészáros László felv.) tódás következett be a hangversenyek javára, de újfajta eszközrendszerrel a kiállítások is színvonalasan megrendezhetők. Élő példa erre Németh János kiállítása. Keresztes Szilvia A hangverseny- és kiállítóterem felújított ablaküvegei. SALAI HÍRLAP 1984. december 11., kedd Római-kori leletek Befejeződtek a több évtizede tartó leletmentő ásatások a dunaújvárosi Duna-parton A régészek — a székesfehérvári Isván király Múzeum és a dunaújvárosi Intercita Múzeum szakemberei — római kori temetkezési helyet bontottak ki, s több ezer kerámia, csont. Üveg, bronz és vastárgy töredéket, freskómaradványt hoztak a felszínre. A szakadékos partszakasz gazdag leletanyaggal szolgált. Feltártak öt római kori házat, amelyek közül az egyikből padlófűtés és festett fal maradványait sikerült a felszínre hozniuk. Kibontottak százötven sírt is. A leletek közül két rendkívül szép fülbevaló pár, bronzedények, s egy úgynevezett „arboe” edény a különösen figyelemre méltó. (MTI) Dombóvári kalendárium Igazi kalendárium készült az Országos Közművelődési Tanács anyagi támogatásával Dombóvárott. Az Illyés Gyula Dombóvárról szóló írásával bevezetett kiadvány minden tekintetben a szépen fogalmazott, gondosan szerkesztett régi kalendáriumok hagyományait követi. Valóságos tárháza a mindennapi munkában hasznosítható ismereteknek, a Dombóvárra és a 15 környékbeli településre jellemző adatoknak. Megtalálható benne a tisztségviselők neve, a körzeti orvosok rendelési ideje, a kisiparosok címgyűjteménye is. Felmérések és következtetések Miért munkálkodik a kanizsai tanács egészségügyi és szociális bizottsága? A NAPOKBAN tartotta idei utolsó ülését a nagykanizsai városi tanács mellett működő egészségügyi és szociális bizottság. Tagjait az egészségügy területén jártas szakemberek és tanácstagok alkotják: gyógyszerésztől az iskolaigazgatóig sokféle foglalkozású ember. Tagja például dr. Szakály Margit adjunktus is, aki kórházi munkája és tanácssági elfoglaltsága mellet szakít időt az itteni feladatokra. Melyek ezek? Előre megtervezett vizsgálatokat végzünk, 3—4 fős csoportokban. Felmértük például városunk körzeti orvosi ellátottságának helyzetét, s megállapítottuk, hogy az utóbbi években javulás mutatkozott, személyi, elhelyezésben és technikai feltételekben egyaránt. Óriási különbség volt viszont a körzetek leterheltsége között. A megállapítás eredményeként nemrég körzethatár módosításokra került sor, ami remélhetőleg enyhít majd a gondokon. Továbbra sem megoldott viszont a keleti városrész orvosi és főleg gyógyszertári ellátása. Az adjunktusnő egy másik vizsgálatról is beszámol, amely az ifjúság egészségügyi ellátását elemezte. Ő maga ebben nem vett részt, de megállapításait természetesen ismeri. Eszerint nagy előrelépést jelent e téren a nemrég kialakított ifjúsági orvosi rendelő. Továbbra sincsenek viszont megfelelő rendelők az iskolákban, s legtöbb helyen az alapvető felszerelések is hiányoznak. A gondokat az egészségügyi és művelődési osztály közösen kívánja megoldani. — Hogyan zajlanak az ülések? — Az utóbbi időben színesedett a bizottsági munka. Gyakran tartunk kihelyezett üléseket, meglátogatjuk az egészségügyi intézményeket, vagy megemlíthetem a legutóbbi bizottsági ülést is, melyet közös volt a szocialista brigádok klubjával. — MIT TART perdöntőnek az év programjai közül? — A szeptemberi értekezleten a szociális segélyek felhasználásáról, az idős emberek helyzetéről volt szó. A kormányintézkedések hatására — az alacsony nyugdíjból élők életszínvonalának megőrzése érdekében — 1984-ben 1000 forintról 1600 forintra emelkedett az egy személynek adható rendkívüli, segély összege. Kanizsán a segélyezettek száma meghaladja a 800 főt. Az öregek napközi otthonában 83 személy kap ellátást. A házi szociális gondozónői hálózat 76 egyedülálló idős ember ellátását tudja biztosítani. — Fontos téma volt a rehabilitációval kapcsolatos gondok megvitatása is — folytatja az adjunktusnő. — Az országos program keretében nagy figyelmet fordítunk a betegségből hosszú idő után felgyógyult emberek újbóli munkakezdésére. — A SÚLYOS betegség következtében leszázalékolt emberek rehabilitált munkakörbe való elhelyezése sajnos, nagy nehézségekbe ütközik. Az ilyen jellegű, speciális munkakörök létesítése ugyanis még kevés helyen megoldott. Ebben kell— többek közt — előrelépnünk a jövőben! — mondja végezetül dr. Szakály Margit. P. É. UNALOM 3 RÉSZBEN * Elkedvetlenítően gyenge film volt az Apassionata. S ha meggondoljuk, hogy Mihályfi Imre rendezte, akinek a nevéhez olyan jeles alkotások fűződnek, mint a Menekülés a börtönbe, a Honfoglalás, a Sellő a pecsétgyűrűn, a Holtidő — hogy csak néhányat említsünk a tematikailag és műfajilag olyan széles választékból —, kedvetlenségünk a szomorúságig fokozódik. Könnyű lenne — afféle előkelő sznobériával — az irodalmi anyagra kenni a felelősséget. Lám, a lektűr, bármilyen olvasmányos különben, ennyit ér, ha film lesz belőle. Elszíntelenedik, kilúgozódik, meghal. Csakhogy ez az állítás messze nem lenne igaz. Az egyik legolvasottabb író, Szilvási Lajos, bár műveit valóban lektűrként és az irodalom perifériáján tartja számon az oly kényes ízlésű irodalmi közvélemény, igazán filmszerűen szerkeszt és regényei mozgalmasságára, eseményességére sem lehet panasz. Amellett hány és hány lektűrből, de az irodalom szintjét még csak meg sem ütött írásból lett már kitűnő film és közöttük művészileg is jelentős alkotás. Úgy tűnik tehát, nem az író a felelős azért, hogy ilyen lapos, unalmas, eseménytelen, semmitmondó film kerekedett művéből, hanem az átdolgozó Mihályfi Imre és Nádassy László, Semsei Jenő a dramaturg és mindenekelőtt természetesen a rendező. Más kérdés, bár természetesen ez sem csökkenti hibájukat, hogy már a mű kiválasztása sem volt szerencsés. A döntés felelőssége alól kibúvó és a frontot otthagyó magyar katonákról az elmúlt negyven év alatt már szinte mindent megírtak. Legpontosabban, művészileg lehitelesebben éppen az Illés Béla regénye alapján készült Honfoglalás című film elemezte az elmulasztott pillanat történelmi katasztrófáját. A hátsóudvarokon át menekülő, a puszta életét mentő katona ismételt ábrázolgatása lehet, hogy az emlékezet frissentartására jó, de semmiesetre sem alkalmas új nemzedékek neveléséhez példának. S ez meggondolandó. De ha már ezt a témát választották, akkor legalább pörgették volna fel az eseményeket, hogy némi izgalmat kölcsönözzenek a menekülésnek. Türr Pál és társai azonban igencsak békésen menekülnek mesebeli Botondjukon a kolostorba, hogy ott egy ideig papírosízű mondatokban elfilozofálgassanak, s aztán teljes jelentéktelenségükben kilépjenek a klastromból és a történetből. A színészek igyekezek, hogy a rájuk bízott figurákba életet leheljenek. A jóképű Tóth Tamás azonban nem tudta elhitetni, hogy immár hosszú frontszolgálatban edzett férfiú, parancsnoka ennek a közösségnek, éspedig nemcsak rang szerint. S közben a téli erdőn daloltak a madarak, a hosszúhajú őrmester karján csak úgy fénylett a karpaszomány... NE EGYET, DE SZÁZAT... ★★★ A Magyar Sajtó Napja alkalmából mutattabe a Reflektor szerkesztősége Ilkei Csaba riportfilmjét Südi Bertalanról, a jánoshalmai tsz-párttitkárról, a legtermékenyebb sajtólevezőről. Elgondolkoztató és tanulságos mondanivaló kerekedett ki a riportból arról, hogy bizony nem könnyű a sorsa annak, aki hazánkban közügyben emel őszinte szót a nyilvánosság előtt. Südi Bertalannak, aki az elmúlt 12 évben nem kevesebb, mint 1400 levelet írt mintegy 40 hazai sajtóorgánumnak, s ezek közül 536 meg is jelent, nem sok babér termett Jánoshalma közéletében. Jóllehet minden levele azt igazolta, hogy közéleti ember, aki akar és tud is tenni a közért, nem tartottak igényt részvételére a különböző községi irányító testületekben. Ellenben időnként behívatták, hol a tanácsra, hol a pártbizottságra, hogy elbeszélgessenek vele levelei tartalmáról, de még pártbüntetésben is részesítették, amit aztán a KEB-nek (a Központi Ellenőrző Bizottságnak) kellett törölnie. Südi bámulatraméltó elvi szilárdsággal halad a maga választotta úton és egy sajtóorgánum csak azt kívánhatja, hogy ne egy, hanem száz és ezer hozzá hasonló sajtólevelező akadjon, aki a köz érdekében purifikátori hevülettel hajlandó szót emelni, s ettől nem tántorítja el sem gáncsoskodás, sem a retorziótól való félelem. Különben ha sok Südi volna, a példa nem volna olyan feltűnő és a rá nehezedő teher is megoszlana. Persze, akkor is,volnának, akik gyanakvással néznék, grafomániával vádolnák a sajtólevelezőt, de kevésbé tudnának ártani neki. INTELLEKTUÁLIS? Koncz Zsuzsával folytatott beszélgetést vasárnap este Módos Péter, Zsuzsa címmel. Korrekt, minden feltűnősködés nélküli portréfilm volt. A népszerű énekesnő változatlanul csinos, nem lehet leolvasni róla, hogy rohan az idő. Pedig immár 20 éve tartja helyét a magyar popzene élvonalában nazális gyerekhangjával, komolykodó személyiségével, rajongók és kritizálók hadát gyűjtve maga köré, annak rendje és módja szerint. Eszem ágában sincs tehát az énekesnővel kötekedni, de Módos Péter egyik fellengzős kérdése megütötte a fülemet. Valahogy így hangzott: — „A Te intellektuális dalaidhoz hogyan válogatod meg a közönséget?” Zsuzsa okosan válaszolt, mondván, hogy nem válogatja a közönséget, ő minden közönség előtt önmagát adja, de nem hárította el az intellektuális dalok vádját. Így most alkalmunk van elgondolkodni azon, vajon mi az intellektuális Koncz Zsuzsa dalaiban? Mondjuk például a manapság a rádióban naponta legalább kétszer elhangzó Kárpátiék lányában, aki mint tudvalevő kinn él Amerikában, egy dalt dúdol magában és befizet 33 Stefániára... A TENDENCIA FOLYTATÓDOTT ★★★★ A legutóbbi alkalommal a Szivárvány vetélkedő javuló tendenciáját állapítottuk meg. Nos, örömmel leszögezhetjük, a tendencia folytatódott, s íme a pénteki vetélkedőről már rosszindulattal sem lehet rosszat mondani. Legalábbis Zalában. De azt hiszem tréfán kívül is megállapíthatjuk, hogy a vetélkedőnek ez a fordulója volt a legpergőbb, s a vetélkedő agytrösztje ráadásul olyan csalafinta feladatot talált ki az asszociációs játékhoz, ami a kívülállóknak is szellemi izgalmat okozott. Hári Sándor Új sorozat a televízióban Töredék címmel új 17 részes sorozat vetítése kezdődik a Magyar Televízióban december 16-án. Olasz Ferenc művészet- és kultúrtörténeti kisfilmsorozata egy sajátos művészi terület, a népi vallásosság tárgyi emlékeit veszi számba és mutatja be. A téma sokáig a művészettörténet „mostohagyermeke” volt: e művek nehezen osztályozhatók, nagy stílusok perifériáján, rétegkultúrák határ-, mezsgyéjén születtek. Pedig évszázadokon át a falu vallásos életének voltak kellékei, s mint ilyenek tükrözték a parasztság, valamint a parasztság és a kispolgárság közötti rétegek esztétikai ízlését.