Zalai Hírlap, 1996. május (52. évfolyam, 103-127. szám)

1996-05-03 / 103. szám

1996. május 3., PÉNTEK Földtani természetvédelem Jövőre megalakul a Balatoni Nemzeti Park? Mint a természeten ejtett óri­ási seb, úgy tátong a kőbánya krátere a vindornyaszőlősi Ko­vácsi-hegy tetején. Stílszerűen vagy inkább mementóként e környezetben nyitották meg a rendezők tegnap a hatodik alka­lommal összehívott Regionális Természetvédelmi és Környe­zeti Nevelési Konferenciát. Az MMIK, a Zalai Egyesületek Szövetsége, a Magyar Olajipari Múzeum, a Zala Megyei Peda­gógiai Intézet, s a Közép-dunán­túli Természetvédelmi Igazga­tóság Zala Megyei Kirendeltsé­ge által szervezett konferenciát dr. Tardy János, a KTM helyet­tes államtitkára, a Természetvé­delmi Hivatal elnöke nyitotta meg. A megjelent mintegy száz, többségében pedagógus érdek­lődő mellett jelen volt Varga László, a megyei közgyűlés el­nöke és Veér Miklós országgyű­lési képviselő. A meghívásnak eleget tett Elmar Niederhofler, az osztrák­, valamint Günther Niederhofler, a tiroli környezet­védelmi egyesület elnöke is. A szombat délutánig tartó za­lai környezetvédelmi rendez­vény központi témája ezúttal a földtan, és a földtannal kapcso­latos természetvédelem. — Még mindig van mit meg­mentenünk. Ez a találkozás is jelzi, hogy a meglehetősen hálá­­datlan, bár a világ legszebb fel­adatai közé tartozó földtani ter­mészetvédelem fontossága meg­fogant a pedagógus körökben. Köszönet azért, hogy a rendezők pont egy ilyen kritikus térségben tűzték ezt a témát napirendre — mondta többek között a helyet­tes államtitkár, aki később új­ságírói kérdésekre válaszolva elmondta még, hogy a KTM- ben folyó előkészületek alapján reményei szerint már jövőre megalapítják a Balatoni Nemze­ti Parkot, Salföld központtal. A kőbányában tett sétát követően az érdeklődők számára a vindor­­nyaszőlősi kultúrházban tartott a földtani természetvédelemről előadást dr. Tardy János. A tanácskozás ma Zalaeger­szegen, az MMIK-ban folytató­dik a környezet és a társadalom kapcsolatáról, a környezetvé­delmi nevelési szerepéről, vala­mint Zala földtani értékeiről. Holnap Baja Ferenc környezet­védelmi és területfejlesztési mi­niszter tart fórumot az MMIK- ban a természetvédelmi tör­vényből adódó feladatokról, a tárca elvárásairól és az együtt­működés lehetőségeiről. H.P. Államkötvény árfolyamok az MNB-nél Típus Kamat Kamat- Vételi Eladási Felhalm. % fizetés árfolyam % kamat % 1996/A 16,50 '96.12.28. 93,19 94,87 5,70 1996/F 17,50 '96.05.17. 99,47 101,09 16,83 1996/K 27,00 '96.05.23. 99,91 101,39 11,91 1996/N 28,25 '96.05.06. — — 1996/C 31,00 '96.06.21. 102,13 103,81 11,30 1996/P 31,00 '96.12.21. 102,82 104,99 28,59 1997/C 15,00 '97.03.01. 91.25 93,19 2,59 1997/D 33,50 '97.01.10. 100,00 102,00 10,37 1997/E 27,05 '96.09.18. 100,00 102,00 3,41 1997/H 25,00 '96.05.27. 97,89 1(H),42 23,36 1997/J 31,52 '96.06.24. 100,50 102,50 11,23 1997/K 31.86 '96.08.03. 100,50 102,50 7,77 1997/L 31.86 '96.08.01. 101,00 103,00 7,94 1997/S 31,71 '96.06.21. 100,50 102,50 11,55 1997/T 31,00 '96.07.19. 102,49 104,35 8,83 1997/U 31,00 '97.01.19. 103,28 105,64 25,84 1997/V 31,00 '96.08.16. 105,32 108,30 6,45 1997/W 31,00 '97.08.16. 107,29 111,36 23,09 1997/X 26,71 '96.09.20. 99,50 101,50 3,22 1997/Y1 30,00 '96.04.18. 103,45 105,71 1,23 1997/Y2 30,00 '97.04.18. 104,14 106,95 16,38 1997/Z1 30,00 '96.07.05. 103,96 106,68 9,70 1997/Z2 30,00 '97.07.05. 104,75 108,00 9,70 1998/A 30,40 '97.03.17. 99,50 101,50 3,91 1998/D 32,08 '96.05.23. 98,50 100,50 14,15 1998/G 26,21 '96.09.29. 98,50 100,50 2,51 1998/G2 26,21 '96.09.29. 98,50 100,50 2,51 1998/H 24,00 '96.09.21. 97,40 101,25 2,83 1999/B 31,10 '96.07.05. 98,50 100,50 10,05 2000/B 32,42 '96.06.15. 98,50 100,50 12,35 2000/C 34,50 '96.08.25. 98,50 100,50 23,72 2005/C 29,50 '96.08.11. 98,50 100,50 21,42 MNB Zalaegerszeg, Dísz tér 7. Tel.: 92/312-690 Ügyfélfogadás: 8-12.00 óráig KRÓNIKA Hevesi-emléknapok Kanizsán 1873. május 3-án Nagykanizsán született Hevesi Sándor rendező-dramaturg, a századforduló ha­zai színházéletének kiemelkedő alakja. A nagy­­kanizsai Hevesi Sándor Általános Iskola csütör­tökön — a születésnap előestéjén — színvonalas programokkal emlékezett híres névadójára. Az ünnepi rendezvényekre a hagyományokhoz híven meghí­vást kaptak mindazon zalai ok­tatási és közművelődési intéz­mények, amelyek az 1939-ben elhunyt színházigazgató-mű­fordító és pedagógus nevét vise­lik. Tegnap délelőtt Farkas Zol­tán igazgató nyitotta meg az em­léknapokat a Hevesi-iskolában, majd a 8. osztályos Dalnoki Szil­via idézte fel Hevesi Sándor sokoldalú munkásságát. A nagy névadó annak idején új utakat keresett Shakespeare rendezé­sével, előszót írt iskolai tan­könyvbe a Bánk bánhoz. Kato­na József drámáját átdolgozta modern színpadra, közel négy évtized leforgása alatt 280 dara­bot rendezett, bevezette a bérleti rendszert, színdarabot és szín­házi kritikákat írt, valamint kül­földi drámákat fordított — tud­hatták meg a diáktársak az ifjú szónoktól. Az emléktábla megkoszorú­zása után a program a HSMK- ban folytatódott, ahol Boncz Barnabás, a za­laegerszegi He­vesi Sándor Szín­ház művészeti titkára ajánlotta az érdeklődők fi­gyelmébe a He­vesi-iskola diák­jainak, illetve a Hevesi úti óvoda apróságainak fantáziadús raj­zait és festmé­nyeit. Az ünnepség­­sorozat részeként a diákok koszo­rút helyeztek el a városi művelődési központban lévő Hevesi-szobornál, vala­mint a Fő utcai emléktáblánál (képünkön), amely az egykori szülőház helyén emelt épület fa­lán található. A csütörtöki egész napos programokat az alsó tago­zatosok kulturális bemutatója, továbbá a felső tagozatosok ház­tartástan- és szellemi vetélke­dői, táncház és divatbemutató színesítette. A Hevesi-emléknapok foly­tatásaként május 6-án, hétfőn az iskola felső tagozatos tanulói megtekintik Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című darabját, a budapesti Harlekin Színház elő­adásában. Az emléknapokra meghirdetett városi vers- és pró­zaíró versenyen a Hevesi iskola diákjain kívül a Batthyány-gim­­názium, a Zemplén-­s a Rozgo­­nyi-iskola tanulói remekeltek. (Szakony Attila felvétele) Mit szól a gyógyszerár-emeléshez? (Folytatás az 1 . oldalról.) Kell mondanom. És miről? Ad­jam el a házam vagy a Daciám? Azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy a gyógyszerár­­emeléseknél nagyon meg kell gondolni, mennyit és hogyan i S gyógyszerész szemmel? Bukta Szabolcs, az egerszegi ún. piaci patika vezetője szerint: — Olyan borzasztó mérték­ben nem emelkedtek az árak, bár mindezt januárra ígérték — a támogatás összege változott meg, ez a lényeges. Régi moto­ros vagyok a szakmában: 1976- ban bevezették, teljesen indoko­latlanul a 4 meg 10 forintos gyógyszerárakat. '89-ben jelen­tek meg először a piaci árviszo­nyok s az addig eltelt idő alatt a lakosság hozzászokott, hogy a gyógyszer rettentő olcsó, holott az az ár messzemenően nem fe­dezte a gyógyszer piaci értékét... És 89-ben indult meg a lavina, amikor próbálták felhozni. A gyógyszer többfajta értéket kép­visel, engem annak idején az a pár forintos árrendszer bor­zasztóan irritált... 89-től pedig minden gyógyszerár-emelés ir­ritálja a lakosságot. De ha oda­megyek a benzinkúthoz, és mondjuk nem négyezerért tan­kolok, hanem négyezer-négy­százért — nem szólok egy szót sem. Én is sajnálom a betegeket, mert előfordul, hogy nem tudják kifizetni a gyógyszert vagy azt mondják, hogy három receptből csak egyet váltok ki. Fitos Attila gyógyszerész, a kanizsai Erzsébet téri patika ve­zetője: —A május 1-jét megelőző hé­ten jelentősen megnőtt a forgal­munk, megindult egyfajta gyógyszerfelvásárlás. Voltak, akik rosszul jártak, mert például egyes injekciók most 600 forint­tal kerülnek kevesebbe. A bete­gek 35 százalékos áremelést ér­zékelnek, de ebből csak mintegy 17-18 százalék volt valójában az, a többi a támogatási mérték megváltozásából adódik. Azt sajnos az évek során meg kellett szoknunk, hogy vannak embe­rek, akik nem tudják kiváltani az orvos által felírt gyógyszert. Jobb esetben visszamennek, s az olcsóbb medicinát kérik, de az is gyakori, hogy nem élnek ezzel a lehetőséggel, így a betegség nem szűnik meg, s a végén jóval többet kell rá költeni. A gyógy­szerárakat lehet emelni, de gon­dolni kell arra is, hogy legyen, aki meg tudja fizetni. A korábbi nagyon alacsony árakat sem tartottam jónak, de a mostania­kat sem. Dr. Horváth Ágnes kanizsai háziorvos: — Egy éve úgy írom fel a gyógyszereket — különösen azoknál, ahol ismerem a körül­ményeket —, hogy megkérde­zem: mi az az összeghatár, amit a család költségvetése el tud vi­selni? Bizonyos gyógyszercso­portokban vannak olcsóbb és drágább változatok. Ezzel azért nehéz számolni, mert van, aki a hatóanyag miatt csak a drágáb­bat tudná szedni, de nem képes megfizetni. Ilyenkor az orvos az olcsóbbat írja fel, s különböző kiegészítő gyógyszerekkel pró­bálja a kívánt hatást elérni. Kez­detben a betegek szégyenlősek voltak, nem akartak arról be­szélni, hogy ki tudják-e fizetni a gyógyszert, ma már őszintén be­szélünk erről is. Most nagyon megemelkedett a májgyógysze­rek ára, s azt tapasztalom, az eb­ben a betegségben szenvedők azok, akik a legrosszabb körül­mények között élnek. Vitathatat­lan, hogy a gyógyszeriparban használt csúcstechnológia fej­lesztése nagyon költséges, de a vevőkör egyre kevesebbet tud áldozni a medicinákra. Tóth Józsefné, zalakomári nyugdíjas szociális ügyintéző: — Alig egy hónapja mentem nyugdíjba, így jól ismerem a község ilyen jellegű problémáit. Az emberek elkeseredettek a megemelkedett gyógyszerárak miatt is. A közgyógyigazolvány ugyan most átrendezésre került, de az abban megszabott 9600 forintnál a legtöbb embernek magasabb a jövedelme, így nem részesülhet e kedvezményben. A férjem és én kevés pirulát sze­dünk, így az áremelés nem na­gyon érint bennünket. Kujbert marton Fitos Attila Dr. Horváth Ágnes Tóth Józsefné ZALAI HÍRLAP . Elismerés A Balaton Füszért igaz­gatója, Dévényi Zoltán május 1-je alkalmából megkapta az MSZOSZ Somogy megyei szerveze­te által alapított „Az év munkáltatója” címet. Ezt a díjat azok a vezetők kap­ják, akik szem előtt tartot­ták a kollektíva érdekeit, s átlagon felül biztosítottak szociális juttatásokat mun­kavállalóiknak. Faültetés Tegnap délután a kani­zsai Thury-téren nemrég felavatott millecentenári­­umi parkban a MOL Rt. több képviselője fát ültet­ve tisztelgett a honfoglalás 1100. évfordulója előtt. Jutalmazás Kedden a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparka­mara kanizsai irodájában Vékási János, a szervezet alelnöke köszöntötte — egyúttal átadva a kamara jutalmát —­ a Széchenyi István Ipari Szakmunkás­­képző Iskola és a DKG EÁST tanműhelye azon tanulóit, akik a Szakma Kiváló Tanulója országos verseny döntőiben kima­gasló eredményt értek el. Jelenkor-est A Keszthelyi Szabadel­vű Társaskör szervezésé­ben ma este hétkor Jelen­kor-estet tartanak a ren­dezvények szokásos hely­színén, a helyi Frida & Frida Könyvesboltban. Az érdeklődők ezúttal Csor­dás Gáborral, a pécsi Je­lenkor Kiadó igazgatójá­val, egyúttal az azonos nevű folyóirat szerkesztő­­bizottságának elnökével találkozhatnak. Kiállítás Tegnap a kanizsai Egry­­galériában Kugler Flórián, a MOL Rt. humánpolitikai vezérigazgató-helyettese ajánlotta az érdeklődők fi­gyelmébe a Hollandiában élő Lous Stuijfrand és a Munkácsy-díjas Lóránt Já­nos festők kiállítását. Diáksiker A Teleki Pál földrajz­i földtan verseny megyei döntőjén Horváth Ger­gely, a kanizsai Körösi Csom­a Sándor Általános Iskola 8. osztályos tanuló­ja első helyezést ért el, így a lenti Arany János iskola 7. osztályos diákjával, Ge­rencsér Norberttel együtt képviselik megyénket az Egerben megrendezésre kerülő döntőn. Hagyomány a Fiat márkakereskedőinél, hogy az év jelen idő­szakában majálist rendeznek, így van ez nálunk is, a Fiat Wachts-nál, a márka kizárólagos zalai for­galmazójánál. Május 2012-ig megyénk há­rom szervizében vár­ják az érdeklődőket, többek közt Alfa Ró­meók és Fiatok ingye­nes átvizsgálásával, hasonlóképp díjmen­tes próbautakkal, melyek során az ér­deklődők a szalonok bármelyik modelljét kipróbálhatják, köz­tük az 1995-ös év au­tóját, a Puntót. (Szakony Attila fotója)

Next