Zalai Hírlap, 2002. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-23 / 69. szám
2 ZALAI HÍRLAP Kizárta a MIÉP-pel közös kormányzást Budapest (mti) Pokorni Zoltán, a Fidesz-MPP elnöke szerint a választások tétje az, hogy milyen politikai erő, milyen attitűddel hajtja végre az ország EU-csatlakozását, amely hosszú időre meghatározza majd Magyarország mozgásterét. A Pártelnökök a Közgázon című rendezvényen leszögezte: nincs olyan lehetőség, amikor elképzelhető a Fidesz kormányzati együttműködése a MIÉP-pel. Horn: Átvennék a Széchenyi-tervet Kecskemét (mti) Az MSZP kormányra kerülve folytatni kívánja az arra érdemes intézkedéseket - jelentette ki Horn Gyula volt miniszterelnök hétfőn, így szerinte folytatást érdemel a Széchenyi-terv és az otthonteremtő program is, ugyanakkor nyomatékosította, hogy mindkettő feltételeit módosítani kívánják. Azonos áldozaté a tetem és a fej Budapest (mti) Szakértői vizsgálat szerint a Kőbányán március elsején talált megcsonkított testhez tartozik a Gellérthegyen múlt vasárnap fellelt fej. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) emberölés bűntette elkövetése alapos gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen az ügyben. Hétfőn megtartják a Vihar premierjét Budapest (mti) Hétfőn tartják A vihar című Shakespeare-mű bemutatóját Budapesten a Nemzeti Színházban, miután elhárították a szombati premiert és a vasárnapi előadást meghiúsító technikai hibát - közölte a teátrum pénteken. Óravisszaállítás jövő vasárnap Budapest (mti) Március 31-én, vasárnap kezdődik az idén a nyári időszámítás, amikor hajnali kettőkor három órára kell előreforgatni az óramutatókat. Globalizálni kell a szolidaritást is A szegénység elleni küzdelemmel foglalkozó ENSZ-csúcsértekezlet Mexikóban Monterrey (mti) George Bush amerikai elnök a fejlesztési segélyek újraértékelését szorgalmazta, Jacques Chirac francia államfő pedig az egész világra kiterjedő új adók bevezetésére tett javaslatot pénteken a mexikói városban, az ENSZ-tagállamok szegénység elleni küzdelemmel foglalkozó csúcsértekezletén. Évtizedeken keresztül csupán a kiadott pénz mennyiségében mérték a segély sikerét, nem pedig az általa elért eredményekkel — mondta Bush. Megítélése szerint reformok segítségével olyan növekedéshez kellene hozzásegíteni a szegény országokat, hogy rövid időn belül ne szoruljanak rá többé segélyekre. Az amerikai elnök emlékeztetett, hogy kormánya 2006-ig 50 százalékkal megemeli a fejlesztési segélyeket. Bush szerint a fejlődő országok számára akadálytalan hozzáférést kell biztosítani az északi fejlettek piacaihoz. Jacques Chirac beszédében a „szolidaritás globalizálására” szólított fel. Szavai szerint egy évtizeden belül teljesíteni kell az ENSZ-nek azt a célkitűzését, hogy a gazdag országok bruttó társadalmi termékük 0,7 százalékát fejlesztési segélyekre fordítsák. Chirac azt is szorgalmazta, hogy erőteljesebben foglalkozzon a világ a fejlesztési programok finanszírozását célzó nemzetközi adók bevezetésének gondolatával. Tüntetők Ernesto „Che” Guevara argentin származású latin-amerikai világforradalmár portréjával díszített kubai zászlót visznek az ENSZ fejlesztési segélyekről tartott konferenciájának otthont adó Monterrey belvárosában Fotó: mti Az értékek mentén dől el Budapest (mti) Wilfried Martens szerint az Európai Néppártba tömörült erőknek komoly esélyeik vannak arra, hogy megváltoztassák az európai politikai áramlatot. Az Európai Néppárt elnöke erről pénteken beszélt a Kereszténydemokrácia az újra egyesülő Európában című fórumon, melyen a Fidesz, az MKDSZ, az MDF és a Lungo Drom politikusai voltak jelen. Martens szerint a kormány megérdemli a bizalmat, hogy befejezhesse megkezdett munkáját. Mint mondta, a jelenlegi kabinet az eltelt négy évben fellépett a tiszta kormányzásért, síkra szállt a korrupció ellen. Úgy vélekedett, hogy a választás az értékek mentén dől majd el. Áramszünet• KARBANTARTÁS, FELÚJÍTÁS Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy az áramszolgáltatás színvonalának fenntartása és javítása érdekében végzett munkák miatt áramszünet lesz az alábbi területeken: Alibánia ■ március 25-én 8-16 óráig, Vasút, Táncsics, Jókai, Petőfi, Kossuth, Deák F. utcákban, az Arany J. utcában a 2-8. és 1-15. számok alatt, valamint a Szenzor 98. Bt. és a csirketelep területén. Kemendobár ■ március 25-én 8-9 óráig, valamint 15-16 óráig, a teljes település területén és a sertéstelepen. Petrikeresztúr ■ március 25-én 18-14 óráig, a teljes település területén. Vöckönd ■ március 25-én 8-9 óráig, valamint 15-16 óráig, a teljes település területén. Zalaszentiván ■ március 25-én 8-16 óráig, az egész község területén, valamint a MÁV, tsz-gépműhely, tehenészet, vízmű és Magyar Aszfalt területén. A hálózat élet- és vagyonbiztonsági szempontból feszültség alatt állónak tekintendő. A megjelölt időpontnál korábbi visszakapcsolás lehetséges. Szíves türelmét és megértését köszönjük. Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt. 2 Tájékoztatás: Energiavonal | 06 40-220-220_______________ KRÓNIKA 2002. március 23., SZOMBAT A kultúra alapköveiVisszavonták a megbízását Budapest (mti) Három új kulturális intézmény alapkövét rakták le pénteken Budapesten a Nemzeti Színház mellett, a majdani Millenniumi Városközpontban. A Nemzeti Hangversenyterem, a Hagyományok Háza és a Modern Magyar Művészeti Múzeum alapkövét Orbán Viktor miniszterelnök (képünkön), Rockenbauer Zoltán kulturális miniszter és Peter Munk, a TriGránit Fejlesztési Rt. társtulajdonosa helyezte el Politikailag védett „nagyvadak” Árnyék vetülhet a választások tisztaságára is? (Folytatás az 1. oldalról.) Most felmerül az a gyanú is, hogy a közpénzekből létrejött magánpénzek egy része választási kampánycélokat szolgál, kampányköltségek fedezésére fordítják. Ez érintheti a választások tisztaságát, és felveti a választási csalás gyanújának lehetőségét - fogalmazott az ellenzéki politikus. Kovács László szavai szerint az állampolgárok joggal igénylik az ilyen ügyek tisztázását, különösen a választások előtt, az MSZP ezért kötelességének érzi a tisztánlátás elősegítését a hivatalos ügyészségi vizsgálat megindításának kezdeményezésével. Elvárjuk az ügyészségtől és a rendőrségtől, hogy a bizonyítás terhét ne hárítsa át az állampolgárokra, a sajtóra, vagy az MSZP-re, mert ezek nem kutathatnak. Elvárjuk az adófizetők pénzén működő rendőrségtől és ügyészségtől, hogy tegyék a dolgukat - hangoztatta. Az ellenzéki politikus szerint elfogadhatatlan, hogy egy demokratikus országban politikai megfontolások miatt „védett nagyvadak” legyenek. Kovács László arra is felszólította a kormányfőt, hogy tiltsa meg a Bizományi Áruház Vállalat Rt. és a Bábolnai Állami Gazdaság eladását. A miniszterjelölti vitákkal kapcsolatban a pártelnök kitért arra: az MSZP továbbra is kész kiállni televíziós vitára a kormányoldal politikusaival és a Nap Tv ezzel kapcsolatos megkeresésére már levélben igent mondtak. (Később bejelentették, más televíziók vitaközvetítési ajánlatát is elfogadják.) (Folytatás az 1. oldalról.) A megegyezés értelmében a hivatalvezetőt visszahelyezik munkakörébe, és tízmillió forint nem vagyoni kártérítést fizetnek neki 15 napon belül. Grespik Lászlót február 22-én sújtotta hivatalvesztéssel az ellene indult eljárásban vizsgálódó fegyelmi tanács, miután megállapította, hogy a közszolgálati jogviszonyból eredő kötelezettségét vétkesen megszegte. A tárgyaláson létrejött egyezség szerint a Fővárosi Közigazgatási Hivatal további 100 ezer forint perköltséget is kifizet Grespiknek. Nem sokkal az egyezségkötés után érkezett a hír, hogy Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a belügyminiszter kezdeményezésére visszavonta Grespik közigazgatási hivatalvezetői megbízását. Erre reagálva Grespik László elmondta, szerinte érvénytelen a kormányfő döntése. Közölte: március 7-től - a MIÉP országos listájának nyilvántartásba vételétől - az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény vonatkozik rá. E szerint, ha egy országgyűlési képviselőjelöltet nyilvántartásba vesz a választási bizottság, akkor a választás végéig munkaviszonyát nem szüntetheti meg a munkáltató. Időzített öngyilkos merénylet Jeruzsálem (mti) Egy öngyilkos palesztin merénylő péntek délután levegőbe röpítette magát a Dzsenin városa melletti Szálem katonai úttorlasznál. Az első jelentések szerint 2 személy megsérült, egyikük súlyosan. Az egyik sérült izraeli katonatiszt. A merénylet beárnyékolta a békéltetési tárgyalásokat. Az öngyilkos merénylő olyan pillanatban helyezte működésbe magára erősített robbanószerkezetét, amikor Anthony Zinninek, az Egyesült Államok közel-keleti közvetítőjének elnökletével a felek új tárgyalásokra ültek öszsze Tel-Avivban. Jasszer Arafat palesztin elnök a jövő héten Bejrútba akar utazni az arab csúcsra, és nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy illegálisan tér vissza a palesztin területekre, ha azt az izraeli hatóságok megtiltanák neki. A L'Humanité című francia kommunista lapnak és a Le Figaro című konzervatív újságnak adott interjújában Arafat leszögezte: „Múlt a független palesztin állam elnökének, kötelességem elmenni az arab csúcsra”. A visszatérésének megakadályozásával kapcsolatos izraeli fenyegetésekről Arafat úgy vélekedett, hogy ez nem az első eset az izraeli kormány részéről. Emlékeztetett arra, hogy régebben, még a Palesztin Hatóság létrejötte előtt is előfordult, hogy illegálisan tért vissza a palesztin területekre. „Álneveimet használtam, és az izraeliek tudták” — mondta Arafat. Az EU azonos elbánásra int Budapest (mti) - Átláthatóbbá kellene tenni a magyarországi autópálya-építésekkel kapcsolatos közbeszerzéseket - mondta Frits Bolkestein (képünkön), az Európai Bizottság belső piacért, valamint adó- és vámunióért felelős biztosa pénteken hivatalos magyarországi látogatásán, a Közgazdaság-tudományi Egyetemen tartott előadásában. Hangsúlyozta: az európai uniós jogrendszer értelmében a vállalatoknak nemzeti hovatartozástól függetlenül azonos elbánásban kell részesülniük a közbeszerzések terén Árhullám vonul át a Dunán A vízszint megközelítheti az 1991-es rekordot Győr (mti) - A Dunán levonuló árhullám miatt másodfokú készültség van érvényben a folyó szigetközi szakaszán Rajkától Vénekig, s elsőfokú a Mosoni- Duna balparti védvonalán Vének és Győr között. Az előrejelzések alapján szombat reggel várhatóan el kell rendelni a harmadfokú árvízvédelmi készültséget a szigetközi szakaszon. Az árhullám vasárnap éri el a fővárost. A németországi és az ausztriai áradások nyomán úgy számítják, hogy a Duna vízszintje elérheti az 1991 -es árvíz rekordértékeit.