ZeneSzó, 1998. (8. évfolyam, 1-10. szám)
1998-01-01 / 1. szám
VILÁGPREMIER ÉS NEMZETKÖZI TURNÉ A svájci zeneszerző, Robert Bachmann - a Budapesti Pünkösdi Fesztivál ötletadója - a salzburgi Húsvéti Fesztivál mintájára kívánta zenei programajánlattal fővárosunkra felhívni a figyelmet. Internet-operájának, az "Uluru"-nak a világpremierjét így a Budapesti Pünkösdi Fesztiválra időzítette, az előadásra pedig a balassagyarmati kórusok 240 főnyi, alkalmi társulását kérte föl. Az Ausztráliában lévő különös szikla ihlette zenemű szakmai- és közönségsikert is aratott. A Pünkösdi Fesztivál nyitányát szintén az Ipoly-parti város énekesei adták, ugyanis a Mátyás templomban a Balassagyarmati Dalegylet két kiváló kórussal közösen adott koncertet. Nem sokkal a fesztivál után a Balassagyarmati Dalegylet, a Balassi Bálint Gimnázium Kórusa, valamint a Fráter Erzsébet Leánykollégium Kórusa közös koncerttel nyitotta meg az idén jubilált Zsámbéki Nyári Fesztivál rendezvénysorozatát a romtemplomban. Ember Csaba, aki a Rózsavölgyi Márk Zeneiskola igazgatója, s egyben a dalegylet karnagya is, méltán büszke az idei koncertsorozatra. Ezt követte a berlini fellépés, ahol a balassis kórustagokkal kiegészült Dalegylet egy lengyel és egy berlini kórussal közösen adott koncertet, s a karmesteri pálca ki másnál lehetett volna a Schauspielhausban, mint Karol Borsuknál, aki nyaranta a balassagyarmati nemzetközi muzsikustáborokban dirigálja a zenészeket. A 'Zene Határok Nélkül' címet viselő muzsikustábor egyébként nem csupán Nógrád megye legnagyobb zenei műhelye, hanem egy olyan zenei fesztivál is, amely legutóbb tizenegy ország ifjú muzsikusainak biztosított bemutatkozási és képzési lehetőséget, a hangversenylátogató közönség pedig a Magyar Állami Operaház szólóénekeseitől és a Zeneakadémia művésztanáraitól hallhatott kiváló interpretációkat. Ahogy a berlini sajtóban nem maradt el a siker, ugyanúgy vastaps fogadta a fellépőket a “hazai pályán" is, ahol csak keveset időzhettek. Az Ember Csaba vezette Dalegylet - kiegészülve a Balassi Bálint Gimnázium énekkarának néhány tehetséges tagjával - ugyanis a táborzáráskor északolaszországi koncertkörútra indult a zenei tábor szimfonikus zenekarával. Grado tengerparti üdülőhelyen és a színházi fesztiváljairól ismert Cividalében adtak jó kritikával fogadott koncertet német, olasz és lengyel kórusokkal közösen. A folytatás a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett hangverseny volt, amelyet Balassagyarmat Barátainak Köre tiszteletére adtak szeptemberben. A Zenei Világnapon ugyanakkor szólaltatták meg a balassagyarmati kórusok azt a művet, amelyet németországi testvérvárosuk, Heimenkirch kórusa is énekelt odahaza. Miben rejlik sikerük titka? Hetente kétszer próbálnak, sokszor 3,5-4 órát is. A rádiófelvételekkel, önálló műsoros kazettákkal büszkélkedő Dalegylet szívesen ad elő összeállítást kortárs zeneszerzők műveiből, de a népzenétől a gregoriánig széles repertoárt tart műsoron. Érdemük továbbá, hogy olaszul, oroszul, latinul és németül is énekelnek. A Dalegylet történetéről könyv jelent meg, sőt - mint azt Ember Csabától megtudtuk - egy balassis és egy szentgyörgyis diák tudományos igényességgel írt dolgozatban ugyancsak foglalkozott e témával. A zeneiskola szárnyai alatt nevelkedő kórusról információkat már az Internet világhálóján is olvashatnak, így jövő évi terveikről egy nemzetközi kórusversenyen, egy szlovákiai egyházzenei találkozón, a Magyar Kultúra Napján való fellépésről és rádiófelvételeikről is tájékozódhatnak az érdeklődők. Balassagyarmat kóruséletéhez kapcsolódó hír az is, hogy a napokban rögzítettték annak a meghívásnak a részleteit, melynek értelmében áprilisban Manchesterből az Edward Király Gimnázium Kórusa az Ipoly parti városba látogat, s közös fellépéseknek is szerét ejtik. c~Caracczi László írásából ZENEISKOLA AZ INTERNETEN Sikeres évadot zárhat a Balassagyarmati Dalegylet KODÁLY EMLÉKHANGVERSENYEK PÉCSETT A MESTER SZÜLETÉSÉNEK 115. ÉVFORDULÓJÁN "Kodály Zoltán nem a zenéből jutott el a népzenéhez, hanem a magyarságából" - mondta Dr. Andrásfalvy Bertalan, a Pécs-Baranyai Kodály Társaság elnöke azon a hangversenyen, melyet a zeneszerző születésének 115. évfordulóján tartottak december 16-án a pécsi Liszt Teremben. Majd így folytatta: "Hallgatag, figyelő ember volt. Már jó fél évszázaddal ezelőtt kezdték őt ünnepelni Budapesten, de nemcsak muzsikusok, hanem mások is." A Pécs-Baranyai Kórus- és Zenekari Szövetség, valamint a Pécs-Baranyai Kodály Társaság által rendezett emlékhangvesenyen a Mester műveiből gazdag és színes válogatás hangzott el. A gyermekkarok közül először a Komlói Kodály Iskola kórusa lépett a dobogóra Dr. Makráné Kónya Melinda vezetésével. Széles repertoárjukból kiemelkedett az "Ave Maria", a "Hegyi éjszakák I." és az "Esti dal" bemutatása. A Testvérvárosok téri Iskola Nagykórusa Tillainé Merácz Ágnes irányításával először a "Karácsonyi pásztortánc"-ot énekelte Dudinszky Nóra fuvolakíséretével, majd a "Szent Ágnes ünnepére" c. ritkán hallható művel lepték meg a hallgatóságot. A "Negyedik olasz madrigál" és a "Cigánysirató" bemutatása ismét bizonyította a kórus kiváló képességeit. Ezután Fodor Gabriella zongoraművész az op. 11. "Hét zongoradarab" c. ciklusót a "Székely nóta", "Esik a városban" és a "Székely keserves" c. műveket játszotta kitűnő előadásban. A Pécsi Mecsek Kórus Nagy Ernő vezényletével három Kodály-művet énekelt. Az "Ádventi ének", a "Szép könyörgés" és a "Sík Sándor Te Deuma" most is szívhez szóló, megrázó élményt nyújtott. A hangversenyt színesítette Kuncz László operaénekes közreműködése, aki a "Hej, a mohi hegy borának" és a "Dudanóta" ízes, stílusos előadásával megérdemelten vívta ki a közönség elismerését. Mindig öröm hallani a Pannon Volán RT Bartók Béla Férfikarát. A Lakner Tamás és Schóber Tamás vezette kórus a "Hejh, Büngözsdi Badi", az "Emléksorok Fáy Andrásnak" c. művek igényes bemutatása után a "Huszt" és a "Karádi nóták" előadásával osztatlan sikert aratott. Végezetül a Pécsi Egyetemi Kórus lépett a színpadra. Tillai Aurél Liszt-díjas karnagy vezényletével az "Akik mindig elkésnek" és a "Balassi Bálint elfelejtett éneke" mellett az "Intermezzo" kórusfeldolgozását adták elő Vargha Károly szövegével és Fodor Gabriella brilliáns zongorakíséretével. S hogy a koncert igazán felejthetetlen maradjon, az összkari számként elhangzó "Forr a világ" c. kánont a közönséggel együtt énekelte valamennyi közreműködő kórus Tillai Aurél irányításával. A Kodály Zoltán nevét viselő zenei tagozatos gimnázium méltóképpen emlékezett a zeneszerző születésének 115. és halálának 30. évfordulójára december 17-én este. A Pécsi Kodály Gimnázium zsúfolásig megtelt aulájában elsőként Jankó Gabriella korábbi diák, a Népművészet Ifjú Mestere Kodály gyűjtötte népdalokból énekelt egy csokorra valót. Ezután az iskola Vegyeskara Bárdos Lajos "Régi táncdal"-át énekelte kirobbanó sikerrel Kertész Attila karnagy vezényletével. Máté Adél, a Brassói Líceum tanulója Illyés Gyula "A zene szava" c. versét mondta el szuggesztíven. Ezután a kórus Várnai Ferenc Pécsett élő zeneszerző "Madrigálok" c. ciklusából a "Nincs maradás" és a “Kedves tolvaj" címűt énekelte a lelkes közönségnek. Ezután Völdi Izabella, az 1997. évi megyei népdaléneklési verseny győztese mutatta be igényes műsorát, majd Tillai Aurél "Valamennyi búzaszál" c. kompozícióját a Vegyeskar érett, kiegyenlített hangzással énekelte. Kertész Lajos zongoraművész, a Kodály Társaság tiszteletbeli elnöke emlékezett ezután a Mesterre: "Kodály életműve az európai művészet szerves része, mely nemcsak a miénk. Élete példájával felbecsülhetetlen szellemi örökség, de csak akkor, ha élünk vele." Majd így folytatta: "Óvodáink, iskoláink, művelődésünk nem nélkülözhetik Kodályt. Ne hagyjuk pusztulni eddigi eredményeinket, mert géniuszunkkal fordulunk szembe. A Kodály Gimnázium diákjai boldogok lehetnek, mert meglegyinti őket a Mester szelleme. Zenéje ma is megrendít. Megtanít könnyeken keresztül mosolyogni. Ne feledjük, 1882 jelképes esztendő. Eltemette Arany Jánost és bölcsőbe helyezete Kodályt." E megemlékező szavak után Kertész Attila másik kórusa, a Bartók Leánykar a "Cigánysirató"-t énekelte kitűnően. A "Székely keserves" és a "Szép könyörgés" c. vegyeskari darabok elhangzása után a két kórus együtt énekelte az "Adventi ének''-et, majd befejezésül a régi kórutagok és a mai diákok közösen adták elő az "Esti dal"-t még sokáig emlékezetesen, a jelenlévők nagy örömére. DrT.örteli Zsuzsa 12