Szórakoztató Zenészek, 1971 (1-4. szám)

1971 / 1. szám

4 KORCSOLYÁZ­Ás Quartett? ÉS A ZENE Kvartett! Dr. Volly István: Kilenc országban az „utcazene" nyomában (Folytatás) Előbbi cikkünkben beszá­moltunk a moszkvai, a Hel­sinki, Kaustineen-Kemijärvi finn városokban és a sarkkö­rön túl, a Lappföldön, majd Stockholmban tapasztaltakról. Most tovább folytatjuk utun­kat. Oslóban, a norvég főváros­ban a tengerparton — ahol zacskóban árusítják a frissen kifogott vörös rákot, és tök­mag módjára rágcsálják —, hosszú sorban álltak a tánc­klub előtt a bebocsátásra vá­ró, tánc­éhes fiatalok, akár­csak Pesten. Bergenben egy órán át hall­gattam az utcán át az emeleti tánciskolából kihangzó tánc­zenét. Oslo és Göteborg között a gyorsvonaton egy leányiskola dalosai voltak útitársaim. Ahogy mindenütt szokás, vé­gig énekelték a jó félnapos utat. Itt is polkadalok és 6­8- ados gyorskeringők szóltak, felerészben pedig a divatos világszámok — egészen a tré­fás Coca-Cola reklám indu­lóig. Koppenhágában a „Tivoli’' éjjeli élet fogadott, ötven­ezer ember szórakozhat a ha­talmas mulatókertben. Az egyik óriási táncpalotában négy tánczenekar dolgozott a közönség tapsai között, egy négytagú olasz, egy délame­rikai rumbazenekar, egy új­szerű szalonzenekar-féle­ség, fuvola, trombita, gitár, zon­gora és dob együttese, olyan­féle „antiqua” hangzással, mint Hacki Tamáséké, és egy mai tánczenekar, két gitár­ral és szaxofonnal. Hiába az ízlések sokfélék! Hamburgból — az idő rö­vidsége miatt — csak a Re­­pelbahn zeneélete érdekelt. Éjjel 11-től hajnali 3-ig jár­tam a mulatók végtelen sorát, szerény fogyasztással, hiszen átszámítva az árakat: egy virsli 40 Ft, a sör 30 Ft! A „köszöntő emberek” minde­nütt betessékelték, fogták a vendéget az utcáról. Egy hely volt csak zsúfolt. Itt egy müncheni „trottyos­ zenekar” fújta a polkát, keringőt, in­dulót. Schneider Fáni, Bo­ro­­rozi, Alte Kamerád .. . „ISZTEN HOSZTA" néz­tem a piros-fehér-zöld betű­ket egyik pincehelyiség bejá­ratán. Paprikás Zigauner Kel­ler — olvastam a különös cég­táblán. Lent a pincehelyiség­ben éppen szünetet tartott a „cigányzenekar". Népi öltöze­tekben Damián Luca és Jenny Turescu románul beszélt, de a magyar csárda cégére alatt dolgozik. Ez a magyar-román népművészeti keveredés — úgy látszik — jó üzlet, bár látogatásomkor vendég nem volt. Amszterdamban is találtam nem-magyar cigányzenekart. A holland, román és német zenészek jól szabott magyar ruhában mégiscsak magyar­nak játszották meg magukat. Nagy szeretettel fogadtak, mint magyar zenésztársat, ér­deklődtek népszerű, új szá­mok felől, érdekelte vélemé­nyem játékukról. Magyar szót alig tudtak Konczi Manowhtsz prímás és zenészei, mégis elő-Ilyenkor télen kedvenc szó­rakozásaink közé tartoznak a különféle korcsolyabajnoksá­gok és jégtáncok. Legtöb­bünknek persze csak a televí­zióban. Ezeknek a versenyek­nek ma már elengedhetetlen része a zene , s itt álljunk meg pár pillanatra. Évek óta nem kis bosszúsá­gunkra azt kell tapasztalnunk, hogy a korcsolyázás és a zene kapcsolatába zavaró momen­tumok is vegyülnek, a kettő ugyanis igen gyakran függet­len egymástól. Az egyes moz­dulatok nincsenek szinkron­ban a zene ritmusával, s a gyakorlatok formai felépítése és a zene belső folyamata leg­többször ellentmond egymás­nak. Igaz, régen nehezebb ritmikusan mozogni, mint parketten, de némi körülte­kintéssel vizsonylag könnyen kiküszöbölhetők lennének a je­lenlegi hiányosságok. A zenei ritmusban vannak hangsúlyos és hangsúlytalan helyek. Ugyanez áll a korcso­lyázás egyes fázisaira is. Nyil­vánvaló, a kettő csak úgy egészítheti ki egymást, a zene csak akkor hatványozza fel a mozdulatok szépségét, ha a kétfajta tevékenység hangsú­lyai (súlypontjai) egybeesnek. Agyonüti az esztétikai hatást, ha például a zenei crescendot követő erősen hangsúlyos he­lyen a korcsolyázó simán to­­vasiklik, s épp akkor ugrik fel, amikor a zenében hang­súlyban rész, vagy éppenség­gel pillanatnyi szünet van. Vagy olyankor forog saját tengelye körül, mikor a ze­nében lassú mozgású, esetleg álló akkordok követik egy­mást. Sorolhatnánk tovább is, de röviden csak ennyit: a mozdulat és a zene ritmusá­nak és hangsúlyainak szink­ronban kell lenniök egymás­sal! A másik: minden gyakorlat­nak és jégtáncnak van bizo­nyos felépítése, formája, ki­szeretettel és sok gondos ta­nulással játsszák a magyar számokat. Műsoruk java ré­szét ez képezi. Amszterdam legelőkelőbb éttermeiben dol­goznak évek óta. A prímás ki­tűnően szabott magyarját ép­pen aznap készítette el Tóth Lajos, a sokoldalú magyar muzsikus barátunk, aki a he­gedűkészítés és nótaéneklés mellett Amszterdam ismert magyar szabója is. Érdekes, elgondolkoztató jelenségek ezek! A legnagyobb meglepetést mégis Ján Kalman fital mér­nök hegedűjátéka keltette bennem a holland főváros­ban. Afféle fogadásból száz­nál jóval több csárdást, fris­set és magyarnótát eljátszott jó két óra alatt, megállás nél­kül. Honnan van a kifogástalan ritmusérzéke, frazeálása, han­­gulatteremtése? Csak ámul­­tam-bámultam, amikor még azt is megmondta, hogy most egy órán át csakis népdalt fog játszani, és tudta ponto­san melyik a népdal! Tíz tagú cigányzenekarát nem tudtam meghallgatni, mert a cimbal­mos és klarinétos Spanyolor­szágban nyaralt, a bőgős Olaszországban és így tovább. Mai hollandiai fiatalok ők, akik egyetemi éveik alatt ci­gányzenekart alakítottak, és azóta is együtt maradtak. Tóth Lajos tanítja őket, de édes­apjukat még Magyari Imre is tanítgatta. Frid Géza, a világ­szerte ismert magyar zene­szerző volt a zsűri elnöke, amikor legutóbb is a hollan­fejezéskészlete, némi túlzás­sal még azt is írhatnám: „mondanivalója”. No de a zeneművek is ugyanígy for­málódnak. A zenében is van­nak feszültségek, feloldások, nekilendülések, elernyedések, egymásnak megfelelő vagy egymást ellenpontozó formai egységek — akárcsak a sport­ban. A helyes ritmikai meg­egyezésen kívül a zene ismét csak úgy képes emelni a moz­dulat szépségét, ha formai­lag is egyensúly áll fenn a kettő között! A gyakorlatok és jégtáncok zenekíséretének repertoárja az opera, operett és szimfoni­­kus irodalomtól kezdve egész a tánc- és népzenéig terjed, ami nemcsak hogy nagy vá­lasztékot jelent, de valóságos tárháza a különböző ritmus­­képleteknek és formai meg­oldásoknak. Csak valamivel nagyobb gondosságra, körül­tekintésre és igényességre lenne szükség. Senki nem kí­vánja a sportolóktól és ed­zőktől, hogy egyúttal zenei szakemberek is legyenek. De legalább is a nagy, országos, s még inkább a nemzetközi versenyekre és találkozókra való felkészüléskor nem ár­tana igény­be venni egy-egy hozzáértő zenei szakember ta­nácsait. Az ilyen nagyszabású rendezvények ugyanis nem­csak pusztán sportesemények, hisz — éppen a televízió ré­vén — a versenyek erősen sú­rolják a szórakoztatás hatá­rait, nem is beszélve a jég­táncokról. A jelenlegi hely­zetben a szem gyönyörködik a mozdulatokban és produk­ciókban, a fül a zenében, de a kettő nincs összefüggésben egymással, s két különböző síkon folyik. Amíg ez így lesz — holott könnyű rajta segí­teni — csak korcsolyázást láthatunk, nem zenére, hanem csak zeneszó mellett. P. Z.­ diai egyetemek cigányzeneka­rai — az ún. „student zene­karok” — egymással verse­nyeztek. Körülbelül tíz egye­temi cigányzenekar működik manapság is, és mindegyik teljes létszámmal — kilenc­­tizenkét taggal. De úgy érzem, ez a tény külön tanulmányt kíván. Vajon mióta, mit és hogyan muzsikálnak, és hon­nan van Hollandiában az ifjú­ság, a „studentek” körében a magyar népi zenélésnek ez a példátlan szeretete? A verklizene elmaradhatat­lan a holland utcákról. Cifra­szép angyalos, tündéres verk­liket tol két ember. Amíg szól a zene (villanyra jár), kis dobozkába gyűjtik a borra­valót. Telefonszám olvasható a verklin: hívásra házhoz me­gyünk! Játszik a verklis a ki­rályi palota előtt is. Tündériek a hollandiai és németországi toronyzenék. Még a hippik is megállnak, és csendben hallgatják a csilin­gelő régi-régi, kurta kis mu­zsikát. Van köztük népzene, de van klasszikus szerző mi­niatűr remeke is. És ilyenkor valóban érezzük hogy szép­re és jóra tanít az utca zenéje, hála az öreg mestereknek ... A toronyzene megmarad emlékünkben, mint a város szignálja. És szép utazásokra, tájakra gondolunk, valahány­szor eszünkbe jut. Sokszor sajnálom a fiatalokat, akik­nek a nyakában ott lóg — és állandóan szól — a tran­zisztoros rádió, és a divatze­nén túl szinte semmi más sem juthat a fülükbe. Vajon lesz­­nek-e nekik is a későbbi éveikben melengető, mara­dandó dallamemlékeik? Svájc ápolt autóútjai és otthonai valahogy Finnor­szágra emlékeztetnek, de ta­lán Finnország javára szól az Senki sem vitathatja: nem túlzott az a követelés, hogy szakmánkban sűrűn előforduló szavakat helyesen írjuk. Saj­nos, nemcsak a hozzánk érke­zett levelekben, hivatalos írá­sokban találtunk hibákat, ha­nem lapunkban sem mindig követtük a magyar helyesírás szabályait, hol így, hol úgy szerepeltek a szavak. A bizo­nyítvány tehát rossz. Szeret­nénk rajta javítani, s ezért csokorba gyűjtöttünk — kez­detnek — néhány gyakran előforduló, de sokszor hibásan írt szót, kifejezést — tanulsá­gul, okulásként. Kezdjük a legtöbbet „elírt” szóval: kvartett. Igen, kv-vel kell írnunk, hiába írják latin eredetiben qu-val. összetételei így helyesek: vokálkvartett, női kvartett. S ez vonatkozik a kvintettre is. Nem szabad úgy írnunk: quintett. S a sor így kezdődik: duó, trió... Ha megnevezzük a kvartettet, ak­kor kis kötőjelet tegyünk a személynév és a kvartett közé. Pl. Sárosi-kvartett. Ha nem személynévvel kapcsoljuk ösz­­sze, hanem másról nevezzük el, akkor nem kell a „választó jel”. Pl. Omega együttes, Tra­péz kvartett, Szabadság trió stb. A hangszerek megnevezése­kor a szaxofon írása jelent problémát. Sokan így vetik papírra: szakszofon vagy Sa­xophon. Egyszerűbb és a he­lyes a szaxofon, amit így vá­laszthatunk el: sza­­­xo­­­fon. De hogyan írjuk: jazz­gitár vagy dzsesszgitár? Jazz­­dobos vagy dzsesszdobos? A Helyesírási Tanácsadó Szótár — a mindkét szavában idegen összetételű — jazz-bandon kí­vül, mindenütt dzsesszt java­sol. Tehát nem jazz-zene, ha­nem dzsesszzene, nem jazz­­zenekar, hanem dzsesszzene­­kar! S ezt az írásmódot kell követnünk, ha nem akarunk hibát ejteni... összehasonlítás. A zeneélet s csendesebb, tartózkodóbb Svájcban. Érdekes szokás, hogy a világhírű hegyi szál­lodák alatti falvak paraszt­népe, munkásnépe vasárnap felölti a régi népviseletet, és kibérlik a postabuszt, mely vasárnap szabad. Tizenhat­­huszonnégy tagú népi tánc- és zeneegyüttes szalagos zászlót lobogtatva fölrobog a szállo­dába. Belépnek az ebédlőbe, ahol ebéd végén néhány szó­val köszönti vezetőjük a ven­dégsereget, például így: „Mi Buchsból jöttünk, köszöntjük önöket! Szabad-e előadnunk népi táncainkat, dalainkat?" A vendégek tapsai között kez­dik az éneklést, muzsikálást az asztalnál, aztán kiperdül­nek a tánctérre, felkérik a vendégeket is táncra, hiszen polkát, keringőt mindenki tud. Velük táncolnak a kiszolgáló pincérlányok is, hiszen leg­többjük ugyanabból a faluból való, rokonlány amúgy is. Ez a kedvesen és rögtönszerűen rendezett népi tánc- és dal­műsor eltart egy óráig. Az­után elbúcsúznak, és hazako­­csikáznak a sajátos „svájci gyöngyösbokrétások”. A népi csoportok vendégül látása bi­zonyára jó üzlet a szállóknak! Ezt a Balaton parton is be­vezethetnénk. Somogyi és veszprémi népi tánc- és dal­csoportjaink sokkal színeseb­bek, dinamikusabbak a sváj­ciaknál. Ausztriában ezúttal Kuf­stein várába látogattam el, ahol a szabadságharc hősei hervadoztak a vár pinceszagú kazamatáiban. Most békéltető, szelíd orgonahangversenyek színhelye a torony alatti kert. Európa népei talán nem is tudják, hogy milyen közel vannak egymáshoz „utcazené­ben”. A vonzó, mosolygós dal­lamok ismerősek mindenütt. Fehér Sándor zenekarvezető és zenekara David Ojsztrah társaságában Német Zsigmond és Selmeczi Árpád Norvégiában turnézik A Klub együttes: Bartos Gyula, Kovács Ferenc, Hummer Miklós, Pin­tér Mária és Péczeli Erika SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK

Next