Szórakoztató Zenészek, 1978 (4. szám)
1978 / 4. szám
sekkel itt a stúdióban? Ha valóban tanítani, tehát segíteni akar valaki, akkor az nem lehet „vesződés”. — Van tehát az elfásulás, a gépies oktatás, az idegeskedés ellen valamilyen egyéni recepted ? — Igen, van! — vágja rá határozottan, és ahogy ilyenkor mondani szokás, kérdés nélkül is ömlenek belőle a szavak, a felelősen komoly, de nem komolykodó mondatok. Az előadóművészet rangja nem attól függ, hogy a pódiumra az előadó egy éjszakai lokálban, vidéki kultúrházban, vagy úgynevezett irodalmi presszóban dolgozik. A környezetben lehet különbség, de a lényegnek nem szabad(na) változnia. A táncdaléneklés a vendéglátóiparban is előadóművészet! Sajnos, honi közvéleményünk — különösen, mert ez női hivatás — inkább a mi viszonyaink között működő „cicababa” hálózatnak tekinti ezt a foglalkoztatást. Mindenképpen van egy rossz beidegződés nálunk... Ez különösen a kezdőknél okoz zavart. Először kedvetlenekké válhatnak, zavarságuk és gátlásaik növekedhetnek, hogy aztán hirtelen cinizmusba csapjanak át. — Pedig a szórakoztatóipar világnagyságai is lényegében a vendéglátóiparban vernek gyökereket — vetem közbe. — Hát éppen ez az! — villanyozódik föl Gyarmati — Adott esetben több mai zenét érző és érző ember tapsol a pesti Astoriában, mint egy kedvetlen tömeggel „beszervezett” és megtömött kultúrotthonban. És tanítványaimat mindenekelőtt a könnyen csalóka siker vagy a minden lelkiismeretes tanulás ellenére is gyakran jelentkező „leégés” ellen is fel kell készítenem. Legalább is megpróbálom. — Hogyan? Halljuk részletesebben azt a bizonyos receptet! — Fölpiszkálom az önbizalmamat, de le kell csillapítanom tanítványaimban a nagyképű önelégültséget. A földön kell járni, nem a fellegekben. Ezt én minden órámon igyekszem éreztetni. Ugyanakkor nem szabad letörnöm a jogos álmokat. Az énekespálya pedig még nagyon tehetséges emberek esetében is „vértizzadó” terület. Az elhivatottság nélkülözhetetlen, de az önkontroll is. Hangszereseknél kevesebb a szubjektív tényező. No meg a vendéglátóipari szórakoztatásban az énekes az a személy, aki a zenekar elé „kiáll”. Rávetődik a fény, és egy szerencsés hangulatban akkor is „bejöhet” a vastaps, ha az énekes jócskán „alulintonál”, vagyis hamis ... Aztán másnap esetleg nem érti, ha figyelmeztetem hangképzési fogyatékosságaira, hiszen őérte tombolt előző nap a közönség. Olykor meg fogalmuk sincs, hogy „miről” énekelnek. Vagy pedig követik a nagyon modernnek tartott szürke érdektelen szövegmondást. A pátosz nem a mai kor szükséglete. Viszont érzelmi töltés nélkül nem érdemes énekelni. Érdektelenül makogni, csak a csillogó mikrofont látni nagy hiba. A tehetségesek tudják: ez a hivatás nem csupán szép, hanem nehéz is. És úgy tűnik, tehetségekben, komolyan tanulni szándékozókban nincs hiány — mondja befejezésül Gyarmati István. K. A. (Folytatás a 4. oldalról) SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK Vizsgáznak a lemezbemutatók Előzmény Megjelenít a kulturális miniszter 2/1978. sz. rendelete, mely többek között a következőket mondja: „A rendező szerv a lemezműsoros előadáson díjazás mellett csak olyan lemezbemutatót foglalkoztathat, aki az OSZK által kiadott működési engedéllyel rendelkezik. Működési engedélyt az OSZK csak annak adhat ki, aki az általa erre a célra szervezett vizsgát sikerrel letette.” A rendeltet új és sürgető feladatok elé állította az OSZK-t, melyek megoldása igen nagy felelősséget rótt intézményünkre. Olyan terület elvi és gyakorlati irányítását kell kidolgozni, megszervezni, mely az elmúlt években éppen szervezetlenségéről, ellentmondásairól és gyakran, vitatható színvonaláról volt nevezetes. Ugyanakkor az is tény, hogy a disco (mint zene és szórakozási forma) iránti igény elsősorban a fiatalok körében igen nagy. Már most úgy tűnik, hogy megdőlt az a nézet, melyszeriint a disco csak rövid életű divatirányzat. Munkánkban tehát az eddig kialakult helyzetet a jelen követelményei és a jövőben elérendő célokat egyaránt figyelembe kellett venni. Először is biztosítanunk kellett,hogy az első vizsgákig is „szólhasson” a disco: ennek érdekében adtunk ki közel 1000 ideiglenes működési engedélyt, melyek birtokában és közvetítés alapján lemezbemutatói tevékenységet lehet végezni. Ezzel párhuzamosan megkezdtük a vizsga feltételeinek, követelményeinek, és lebonyolítási rendszerének kidolgozását. Mik azok a képességek és ismeretek, melyek a discos személyiségét alkotják és hogyan lehet ezeket pontszámokkal mérhetővé tenni — ez volt talán a legnehezebb feladat. A megfejtés a következő: — Mivel a discós lemezeket, illetve, zeneszámokat mutat be, ismernie kell a főbb popzenei stílusokat és ezek nevezetesebb előadóit, de minden zenei műfajban (komolyzene, népzene, jazz) jártasnak kell lenni és a zenei alapfogalmakat is tudni kell!. — A d. j. műsora annál érdekesebb, színvonalasabb! miinél többinformációt közöl hallgatóival (nem elég csak a számok címlét és előadóját bemondani). Erre csak akkor képes, ha maga is tájékozott a művészetek, irodalom és a politika terén. — A zenészeknél a hangjegyek, a kotta, a d. j.-nél az angol nyelv ismerete szükséges a zene pontos tolmácsolásához. — Ismernie kell a lemezek bemutatásához szükséges technikai eszközöket, használatukat, karbantartásukat és a munkavédelmi előírásokat. — Szépen és helyesen kell beszélnie a magyar nyelvet és megjelenésével, fellépésével is jó hatást kell kiváltania. — A bemutatandó zeneanyag helyes szerkesztésével és az eddig felsoroltak „bevetésével’ kulturált és szórakoztató műsort kell produkálnia. Ezeket kértük számon a novemberi vizsgára jelentkezett 230 fiataltól. A vizsgán Az első vizsgázók már reggel 8 órakor megjelennek a Fiatal Művészek Klubjában, a vizsga színhelyén. A máskor oly magabiztos daccsok láthatóan ideges feszültséggel tekintenek a vizsga elé. Az erőpróba egy harminchat kérdésből álló teszt kitöltésével kezdődik, melyet a Fővárosi Pályaválasztási Intézet pszichológusai állítottak össze. Fél óra áll rendelkezésükre, hogy megoldják a nem könnyű feladatokat. Átolvasva a kérdéseket az embernek az az érzése, hogy mindegyikre „illene” ismerni a választ — még akkor is, ha csak a felét tudja —. A tesztlap kitöltése után a vizsgázókat egyenként szólítják az elméleti bizottság elé. Tételhúzás, majd rövid felkészülési idő után magnetofonról zenei bejátszások és az ezzel kapcsolatos kérdések következnek: ki az előadója az elhangzott számnak, és milyen stílust képvisel? Mi a címe a műnek, melynek discó feldolgozását hallotta? Milyen billentyűs hangszereket ismer? stb., stb... A válaszok színvonala nagyon eltérő. Néhányan tájékozatlanabbak, mihnt azok, akik a discókban csak mint közönség vannak jelen, de érdeklődnek a legújabb slágerek iránt és figyelemmel kísérik az ezzel kapcsolatos rádióműsorokat, olvasnak ifjúsági lapokat. A lemezbemutatónak természetesen többet kell tudnia, mint a zeneszeretőközönségének. Az elméleti vizsga második felvonása a kitöltött tesztlap értékelése és még egy szóbeli lehetőség akérdések megválaszolására. A helyes válaszok itt is pontszámokká alakulnak és már v.-ja a vizsgázót a következő szék, ahol angol nyelvismeretének szintjét mérjük fel, a tételén slágerlista és dalszövegrészletek. Minimális követelmény, hogy az angol nyelvű számok (melyek a disco programok 99,5%-át biztosítják) előadójának nevét, és címét helyesen ejtse ki. Ha a címet és a szöveg tartalmát magyarra tudja fordítani, akkor magasabb pontszámra, illetve kategóriára számíthat. Ezután a vizsgázó lehetőséget kap, hogy a lemezekbe (melyekből 3-at kapott, 3-at választott) belehallgasson, és felkészüljön gyakorlati bemutatójára. A gyakorlati vizsga eseményeiről, tapasztalatairól a tervezett ditect tanfolyamok beindításáról következő számunkban adunk tájékoztatót. Hölzer Tamás Tarnay Tasziló és Sthummel Miklós az Intercontinental bárjában Tizenöt éve együtt Sem mint fúvós, sem mint közönség nem kedvelem a kéttagú „zenekart”, a duót. A Baló — Schweitzer duó kivétel. Azt a sokszínűséget, döbbenetes széles repertoárt, változatos, színes előadásmódot, ahogyan ők zenélnek, nehéz utánozni. S mindehhez 15 éves együttműködés, egymás gondolatainak ismerete, kölcsönös megbecsülés és szeretet, segíteni akarás is párosul. Miután hajnalig hallgattam őket a Bukarest-bárban, másnapra találkozót beszéltünk meg. Egyszerre érkeztek, hajszálpontosan, és a kérdéseimre adott válaszaikat is közösen fogalmazták meg. Úgy tűnt, hogy az egyéniségükből fakadó különbségeket leszámítva, a gondolataik is szinte azonosak. — Van a duóknak jövője? — kérdezem, mintegy folytatva a fenti gondolatmenetet. — A jó duóknak feltétlenül! Csak sokat kell dolgozni, hogy ne maradjanak le a nagyobb zenekarok mögött. Meg kell venni az új hangszereket, be kell építeni az új hangzásokat, újfajta ritmusokat, figyelni, tanulni, invesztálni kell. Ezt sokan nem tudják, de talán nem is akarják megcsinálni, mert még vannak olyan helyek, ahol ezek nélkül is meg lehet maradni — egyelőre! — Mi a duó igazi műfaja? — Az univerzális szórakoztatózene. Ebben jól megfér a legújabb sláger, a magyarnóta, operettrészlet, Gershwin-egyveleg, humoros bluett, délamerikai zene stb. A közönség igényli a változatos műsort, s mi elsősorban, azaz kizárólag „a” közönségnek játszunk. Az sem okoz változást, illetve változtatást, ha kollégák vannak a helyiségben. Minden este mosolyogva köszöntjük a közönséget és összetételük alapján állítjuk össze műsorunkat. Igyekszünk váltogatni a műfajokat, de ha zömmel táncolni akarnak még külön kérésre sem játszunk pl. magyarnótát. — Tizenöt éve dolgoztok együtt. A nyilvánvaló előnyök mellett nem válik unalmassá ennyi idő után a partner gondolatainak, szokásainak ismerete, esetleges rigolyáinak elviselése? — Nem keressük egymás hibáit és nem élezzük ki az ellentétes nézeteket. Általában mindent megbeszélünk, legyen az a munkánkkal, de akár a magánéletünkkel kapcsolatos is. Sok közös témánk van: autó, barkácsolás, természetjárás, olvasás stb. De beszélünk nyelvhelyességi problémákról, sőt! Politizálunk is! S hogy külsőleg se legyünk unalmasak, igyekszünk változatosan, színesen, elegánsan öltözni. A munkahelyen persze mindig egyforma a ruhánk, ez a vendégeket is kellemesen érinti. — Úgy láttam munka közben nem isztok szeszses italt. Ezt nem sok zenész mondhatja el magáról. — Szerintünk az alkohol a zenész számára a véget jelenti. Ugyanis egyre több kell, nincs megállás. Mi a „stenkert” a zenéből merítjük, a közönség reagálása, tapsa, elismerése számunkra a legjobb hajtóerő. — Mondjatok néhány szót zenészpályátok „duó előtti" korszakáról, az indulásról. Baló: — A hadseregből több kitüntetéssel szereltem le, melyeket a kulturális téren végzett jó munkámért kaptam. Zenész akartam lenni, ami sikerült is. Megértettem, hogy sokat kell tudni, hát megtanultam mindent, amit csak lehetett, és mai napig is tanulok mindenütt, mindenkitől. Voltam vidéken is, ez is jó iskola volt számomra. Aztán a Dárday-trió tagja lettem, innen már közös a sztorim Gyulával, folytassa talán ő a történetet. Schweitzer: — Az indulás számomra is elég röviden öszszefoglalható. Akadémia második osztálya után abbahagytam a komolyzenei tanulást és tánciskolákban, különböző együttesekben dolgoztam. Ezután nyolc év következett Füredi Fábián szalonzenekarában, később triójában és közben szólóban is dolgoztam. A szólóban való játék nem elégített ki zeneileg, hiányzott a partner. A Dárday-trióban kerültünk össze Józsival, egy idő után úgy döntöttünk, hogy duóban dolgozunk tovább, ez a mai napig tart. Egyformák a jogaink és a kötelességeink, mindent együtt intézünk. — Végezetül azt kérem, jellemezzétek néhány szóval egymást. Schweitzer: Nem könnyű, de megpróbálom. Kettőnk közül Józsi a dinamikusabb alkat, inspirál engem, modern dolgokat tanulok tőle. Ideális jó partner, zeneileg, emberileg nagyra becsülöm, örülök, hogy vele dolgozhatom. Baló: — Kettőnk közül Gyula a higgadtabb, sokszor viszszatart attól, hogy fejjel rohanjak a falnak. Rengeteget tanultam tőle, minden muzsikusnak tiszta szívemből ilyen partnert kívánok. Én pedig a vendéglátóiparnak és a szórakozni vágyó közönségnek minél több ilyen duót. —h—s