Szórakoztató Zenészek, 1978 (4. szám)

1978 / 4. szám

sekkel itt a stúdióban? Ha valóban tanítani, tehát segí­teni akar valaki, akkor az nem lehet „vesződés”. — Van tehát az elfásulás, a gépies oktatás, az idegeskedés ellen valamilyen egyéni re­cepted ? — Igen, van! — vágja rá ha­tározottan, és ahogy ilyenkor mondani szokás, kérdés nélkül is ömlenek belőle a szavak, a felelősen komoly, de nem ko­molykodó mondatok.­­ Az előadóművészet rang­ja nem attól függ, hogy a pó­diumra az előadó egy éjszakai lokálban, vidéki kultúrházban, vagy úgynevezett irodalmi presszóban dolgozik. A kör­nyezetben lehet különbség, de a lényegnek nem szabad(na) változnia. A táncdaléneklés a vendéglátóiparban is előadó­művészet! Sajnos, honi közvé­leményünk — különösen, mert ez női hivatás — inkább a mi viszonyaink között működő „cicababa” hálózatnak tekinti ezt a foglalkoztatást. Minden­képpen van egy rossz beideg­ződés nálunk... Ez különösen a kezdőknél okoz zavart. Elő­ször kedvetlenekké válhatnak, zavarságuk és gátlásaik növe­kedhetnek, hogy aztán hirtelen cinizmusba csapjanak át. — Pedig a szórakoztatóipar világnagyságai is lényegében a vendéglátóiparban vernek gyökereket — vetem közbe. — Hát éppen ez az! — vil­­lanyozódik föl Gyarmati — Adott esetben több mai zenét érző és érző ember tapsol a pesti Astoriában, mint egy kedvetlen tömeggel „beszerve­zett” és megtömött kultúrott­­honban. És tanítványaimat mindenekelőtt a könnyen csa­lóka siker vagy a minden lel­kiismeretes tanulás ellenére is gyakran jelentkező „leégés” ellen is fel kell készítenem. Legalább is megpróbálom. — Hogyan? Halljuk részlete­sebben azt a bizonyos recep­tet! — Fölpiszkálom az önbizal­mamat, de le kell csillapíta­nom tanítványaimban a nagy­képű önelégültséget. A földön kell járni, nem a fellegekben. Ezt én minden órámon igyek­szem éreztetni. Ugyanakkor nem szabad letörnöm a jogos álmokat. Az énekespálya pe­dig még nagyon tehetséges em­berek esetében is „vértizzadó” terület. Az elhivatottság nélkü­lözhetetlen, de az önkontroll is. Hangszereseknél kevesebb a szubjektív tényező. No meg a vendéglátóipari szórakoztatás­ban az énekes az a személy, aki a zenekar elé „kiáll”. Rá­vetődik a fény, és egy szeren­csés hangulatban akkor is „bejöhet” a vastaps, ha az éne­kes jócskán „alulintonál”, va­gyis hamis ... Aztán másnap esetleg nem érti, ha figyelmez­tetem hangképzési fogyatékos­ságaira, hiszen őérte tombolt előző nap a közönség. Olykor meg fogalmuk sincs, hogy „mi­ről” énekelnek. Vagy pedig kö­vetik a nagyon modernnek tar­tott szürke érdektelen szöveg­­mondást. A pátosz nem a mai kor szükséglete. Viszont érzel­mi töltés nélkül nem érdemes énekelni. Érdektelenül makog­ni, csak a csillogó mikrofont látni nagy hiba. A tehetsége­sek tudják: ez a hivatás nem csupán szép, hanem nehéz is. És úgy tűnik, tehetségekben, komolyan tanulni szándéko­zókban nincs hiány — mondja befejezésül Gyarmati István. K. A. (Folytatás a 4. oldalról) SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK Vizsgáznak a lemezbemutatók Előzmény Megjelenít a kulturális miniszter 2/1978. sz. rendelete, mely többek között a következőket mondja: „A rendező szerv a lemezműsoros előadáson díjazás mellett csak olyan lemezbemutatót foglalkoztathat, aki az OSZK által kiadott működési engedéllyel rendelkezik. Működési engedélyt az OSZK csak annak adhat ki, aki az általa erre a célra szer­vezett vizsgát sikerrel letette.” A rendeltet új és sürgető feladatok elé állította az OSZK-t, melyek megoldása i­gen nagy felelősséget rótt intézményünkre. Olyan terület elvi­ és gyakorlati irányítását kell kidolgozni, megszervezni, mely az elmúlt években éppen szervezetlenségé­ről, ellentmondásairól és gyakran, vitatható színvonaláról volt nevezetes. Ugyanakkor az is tény, hogy a disco (mint zene és szórakozási forma) iránti igény elsősorban a fiatalok körében igen nagy. Már most úgy tűnik, hogy megdőlt az a nézet, mely­­szeriint a disco csak rövid­ életű divatirányzat. Munkánkban te­hát az eddig kialakult helyzetet a jelen követelményei és a jö­vőben elérendő célokat egyaránt figyelembe kellett venni. Először is biztosítanunk kellett,­­hogy az első vizsgákig is „szólhasson” a disco: ennek érdekében adtunk ki közel 1000 ideiglenes működési engedélyt, melyek birtokában és közvetí­tés alapján lemezbemutatói tevékenységet lehet végezni. Ezzel párhuzamosan megkezdtük a vizsga feltételeinek, követelmé­nyeinek, és lebonyolítási rendszerének kidolgozását. Mik azok a képességek és ismeretek, melyek a discos sze­mélyiségét alkotják és hogyan l­ehet ezeket pontszámokkal mér­hetővé tenni — ez volt talán a legnehezebb feladat. A megfejtés a következő: — Mivel a discós lemezeket, illetve, zeneszámokat mutat be, ismernie kell a főbb popzenei stílusokat és ezek nevezetesebb előadóit, de minden zenei műfajban (komolyzene, népzene, jaz­z) jártasnak kell lenni és a zenei alapfogalmakat is tudni kell!. — A d. j. műsora annál érdekesebb, színvonalasabb! miinél több­­információt közöl hallgatóival (nem elég csak a számok cí­mlét és előadóját bemondani). Erre csak akkor képes, ha maga is tájékozott a művészetek, irodalom és a politika terén. — A zenészeknél a hangjegyek, a kotta, a d. j.-nél az angol nyelv ismerete szükséges a zene pontos tolmácsolásához. — Ismernie kell a lemezek bemutatásához szükséges techni­kai eszközöket, használatukat, karbantartásukat és a munkavé­delmi előírásokat. — Szépen és helyesen kell beszélnie a magyar nyelvet és megjelenésével, fellépésével is jó hatást kell kiváltania. — A bemutatandó zeneanyag helyes szerkesztésével és az eddig felsoroltak „bevetésével’ kulturált és szórakoztató műsort kell produkálnia. Ezeket kértük számon a novemberi vizsgára jelentkezett 230 fiataltól. A vizsgán Az első vizsgázók már reggel 8 órakor megjelennek a Fia­tal Művészek Klubjában, a vizsga színhelyén. A máskor oly magabiztos da­ccsok láthatóan ideges feszültséggel tekintenek a vizsga elé. Az erőpróba egy harminchat kérdésből álló teszt kitöltésé­vel kezdődik, melyet a Fővárosi Pályaválasztási Intézet pszi­chológusai állítottak össze. Fél óra áll rendelkezésükre, hogy megoldják a nem könnyű feladatokat. Átolvasva a kérdéseket az embernek az az érzése, hogy mindegyikre „illene” ismerni a választ — még ak­kor is, ha csak a felét tudja —. A tesztlap kitöltése után a vizsgázókat egyenként szólítják az elméleti bizottság elé. Tételhúzás, majd rövid felkészülési idő után magnetofonról zenei bejátszások és az ezzel kapcsola­tos kérdések következnek: ki az előadója az elhangzott számnak, és milyen stílust képvisel? Mi a címe a műnek, melynek discó feldolgozását hallotta? Milyen billentyűs hangszereket ismer? st­b., stb... A válaszok színvonala nagyon eltérő. Néhányan tá­jékozatlanabbak, mih­nt azok, akik a discókban csak mint kö­zönség vannak jelen, de érdeklődnek a legújabb slágerek iránt és figyelemmel kísérik az ezzel kapcsolatos rádióműsorokat, olvasnak ifjúsági lapokat. A lemezbemutatónak természetesen többet kell tudnia, mint a zeneszerető­­közönségének. Az elméleti vizsga második felvonása a kitöltött tesztlap értékelése és még egy szóbeli lehetőség a­­kérdések megválaszo­lására. A helyes válaszok i­tt is pontszámokká alakulnak és már v­.-ja a vizsgázót a következő szék, ahol angol nyelvismereté­­nek szintjét mérjük fel, a tételén slágerlista és dalszövegrész­­letek. Minimá­lis követelmény, hogy az angol nyelvű számok (m­elyek a disco programok 99,5%-át biztosítják) előadójának nevét, és címét helyesen ejtse ki. Ha a címet és a szöveg tar­talmát magyarra tudja fordítani, akkor magasabb pontszámra, illetve kategóriára számíthat. Ezután a vizsgázó lehetőséget kap, hogy a lemezekbe (me­lyekből 3-at kapott, 3-at választott­) belehallgasson, és felké­szüljön gyakorlati bemutatójára. A gyakorlati vizsga eseményeiről, tapasztalatairól a terve­zett d­itect tanfolyamok beindításáról következő számunkban adunk tájékoztatót. Hölzer Tamás Tarnay Tasziló és Sthummel Miklós az Intercontinental bárjában Tizenöt éve együtt Sem mint fúvós, sem mint közönség nem kedvelem a két­tagú „zenekart”, a duót. A Baló — Schweitzer duó kivétel. Azt a sokszínűséget, döbbenetes széles repertoárt, változatos, színes előadásmó­dot, ahogyan ők zenélnek, ne­héz utánozni. S mindehhez 15 éves együttműködés, egymás gondolatainak ismerete, köl­csönös megbecsülés és szeretet, segíteni akarás is párosul. Miután hajnalig hallgattam őket a Bukarest-bárban, más­napra találkozót beszéltünk meg. Egyszerre érkeztek, haj­szálpontosan, és a kérdéseimre adott válaszaikat is közösen fogalmazták meg. Úgy tűnt, hogy az egyéniségükből faka­dó különbségeket leszámítva, a gondolataik is szinte azonosak. — Van a duóknak jövője? — kérdezem, mintegy folytatva a fenti gondolatmenetet. — A jó duóknak feltétlenül! Csak sokat kell dolgozni, hogy ne maradjanak le a nagyobb zenekarok mögött. Meg kell venni az új hangszereket, be kell építeni az új hangzásokat, újfajta ritmusokat, figyelni, ta­nulni, invesztálni kell. Ezt so­kan nem tudják, de talán nem is akarják megcsinálni, mert még vannak olyan helyek, ahol ezek nélkül is meg lehet ma­radni — egyelőre! — Mi a duó igazi műfaja? — Az univerzális szórakoz­tatózene. Ebben jól megfér a legújabb sláger, a magyarnóta, operettrészlet, Gershwin-egy­­veleg, humoros bluett, dél­amerikai zene stb. A közönség igényli a változatos műsort, s mi elsősorban, azaz kizárólag „a” közönségnek játszunk. Az sem okoz változást, illetve vál­toztatást, ha kollégák vannak a helyiségben. Minden este mosolyogva köszöntjük a kö­zönséget és összetételük alap­ján állítjuk össze műsorunkat. Igyekszünk váltogatni a műfa­jokat, de ha zömmel táncolni akarnak még külön kérésre sem játszunk pl. magyarnótát. — Tizenöt éve dolgoztok együtt. A nyilvánvaló előnyök mellett nem válik unalmassá ennyi idő után a partner gon­dolatainak, szokásainak isme­rete, esetleges rigolyáinak el­viselése? — Nem keressük egymás hi­báit és nem élezzük ki az el­lentétes nézeteket. Általában mindent megbeszélünk, legyen az a munkánkkal, de akár a magánéletünkkel kapcsolatos is. Sok közös témánk van: au­tó, barkácsolás, természetjárás, olvasás stb. De beszélünk nyelvhelyességi problémákról, sőt! Politizálunk is! S hogy külsőleg se legyünk unalma­sak, igyekszünk változatosan, színesen, elegánsan öltözni. A munkahelyen persze mindig egyforma a ruhánk, ez a ven­dégeket is kellemesen érinti. — Úgy láttam munka köz­ben nem isztok szeszses italt. Ezt nem sok zenész mondhatja el magáról. — Szerintünk az alkohol a zenész számára a véget jelen­ti. Ugyanis egyre több kell, nincs megállás. Mi a „sten­­kert” a zenéből merítjük, a kö­zönség reagálása, tapsa, elis­merése számunkra a legjobb hajtóerő. — Mondjatok néhány szót zenészpályátok „duó előtti" korszakáról, az indulásról. Baló: — A hadseregből több kitüntetéssel szereltem le, me­lyeket a kulturális téren vég­zett jó munkámért kaptam. Zenész akartam lenni, ami si­került is. Megértettem, hogy sokat kell tudni, hát megta­nultam mindent, amit csak le­hetett, és mai napig is tanulok mindenütt, mindenkitől. Vol­tam vidéken is, ez is jó iskola volt számomra. Aztán a Dár­­day-trió tagja lettem, innen már közös a sztorim Gyulával, folytassa talán ő a történetet. Schweitzer: — Az indulás számomra is elég röviden ösz­­szefoglalható. Akadémia máso­dik osztálya után abbahagytam a komolyzenei tanulást és tánciskolákban, különböző együttesekben dolgoztam. Ez­után nyolc év következett Fü­redi Fábián szalonzenekará­ban, később triójában és köz­ben szólóban is dolgoztam. A szólóban való játék nem elé­gített ki zeneileg, hiányzott a partner. A Dárday-trióban ke­rültünk össze Józsival, egy idő után úgy döntöttünk, hogy duóban dolgozunk tovább, ez a mai napig tart. Egyformák a jogaink és a kötelességeink, mindent együtt intézünk. — Végezetül azt kérem, jel­lemezzétek néhány szóval egy­mást. Schweitzer: Nem könnyű, de megpróbálom. Kettőnk közül Józsi a dinamikusabb alkat, inspirál engem, modern dolgo­kat tanulok tőle. Ideális jó partner, zeneileg, emberileg nagyra becsülöm, örülök, hogy vele dolgozhatom. Baló: — Kettőnk közül Gyu­la a higgadtabb, sokszor visz­­szatart attól, hogy fejjel ro­hanjak a falnak. Rengeteget tanultam tőle, minden muzsi­kusnak tiszta szívemből ilyen partnert kívánok. Én pedig a vendéglátóipar­nak és a szórakozni vágyó kö­zönségnek minél több ilyen duót. —h—s

Next