Zenelap, 1891 (6. évfolyam, 1-20. szám)

1891-10-01 / 14. szám

Z­E­N­E­L­A­P, sorban szorgalmazni — hiszen már sokat lendített e teistület a zenetanárok ügyén — s kivinni azt, hogy képesítés nélkül zenét senki se taníthasson. Ez nem is oly kivihetlen dolog. A­ki eddig komolyan foglalkozott a zenével, annak nem lesz nehéz megfelelni azoknak a követelményeknek, melyeket ily képesítő vizsgálaton kivonnak, ha pedig ennyire nem haladt meg, de komoly szándéka van hajlamát és tehetségét e téren érvényesíteni, abban az esetben könnyen talál módot és alkalmat a maga kiművelésére, hiszen, hála Istennek, elég számmal van már tanintézetünk, melyek a kívánalmaknak megfelelnek. S e téren maguk a városok is jó példával jár­hatnának elöl, ha csak olyan egyéneknek adnak zenetanítási engedélyt, kik zenetanári képesítéssel bírnak.* Ezzel az elvvel nem akarom azt mondani, hogy a fődolog a diploma és ez megszüntetne minden bajt,­­­ mert eddig is voltak és vannak most is, kik oklevél nélkül is kitűnő zeneszerzőnek vagy paeda­­gógusoknak vannak elismerve. De az is igaz, hogy a mai világ a diploma korszaka és minden embernek a szerint fogy, vagy növekszik értéke, a­mint diplomája nincs, vagy van. Ez adja meg minden pályán a tekintélyt, az elisme­rést. Nagyon jól érzik ennek az igazságát és az olyanok, kik, felhasználva a közönség járatlanságát, okleveles zenetanároknak adják ki magukat, bár nevök egyik magasabb tanintézetnél sincs bejegyezve a képesítettek közé. Ezért tartom én égető szükségnek a zenetanítás szabályozását a képesítés alapján. Városunk zenei viszonyait szemlélve, szintén a hiányos zenei oktatásban találom a kedvezőtlen fej­lődés okát. Slomokan az isteni tisztelet fenségét és magasztossá­gát megalázzák és ezzel együtt a hí­vők buzgalmát durván inzultálják avval a profán, pokoltornáczára való zenével, mely helytelen, könnyelmű és meggon­dolatlan alkalmazása által kiáltó botránynyá válik. Vallásos szövegeket énekelnek oly zenére alkalmazva, aminől csak orfeumok, romlott aerájában lehet hal­lani ! . . . Szavaimat szoros értelemben vegye a­z­­olvasó, sőt megjegyzem, hogy ezzel nem jellemeztem eléggé a valót; ezt a templomi zenét a vásár zajában felhangzó tűrhetetlen kintorna sem hezitálja túl. . . . Ilyen tapasztalatokat kell tenni egy r. k. templom­ban, melyet szerzetesek szolgálnak — akkor, mikor a r. k. egyház, ha nem csalódom, pápai breve alap­ján már évek óta az egyházi zene nemes komolysá­gát, a profán világi zene befolyásától megőrizni szin­tén czélul tűzte ki. Alig hiszem, hogy e czél eléressék csak részben is, hacsak az illetékes körök gyökeres reformok alakjában nem intézkednek az ily nagy­mérvű paroxizmus orvoslásáról. — Hova sülyedhetett a tudatlanság és könnyelműség lejtőjén az a magasz­tos zene, mely szárnyat kellene, hogy adjon a lélek­nek, mikor az Örökkévalóhoz óhajt emelkedni! . . . . E tapasztalatra eszembe jutottak az írás eme szavai: „Öröködbe, uram, pogányok jöttek és szent templo­modat megfertőztették !“ Végül megemlékezem itt a bajai, jól szervezett Nem, mintha maga a város, meg a közönség nem tenné meg a tőle telhetőt. Ellenkezőleg. Látszó­lag kevés városban van oly virágzó zenei élet, mint városunkban. A téli évadban egymást érik a hang­versenyek, zenei productiókkal egybekötött mulat­ságok, van zenedénk, két dalárda,­­Műkedvelők Zenekara“, Zenekedvelők Egylete“, vannak zenetaní­­tással foglalkozók számosan, vannak igazán képzett dilettánsaink, kik a zenei élet lelkei, a közönség és a város szinte meghozta a maga áldozatát s az eredmény még sem olyan, mint kellene lennie s mint említettem, oka a hiányos zenei képzés. Ez a baj itt is és m­íg ezen segítve nem lesz, nem is várható javulás, bár­mily buzgalommal és lelkesedéssel működjenek is egyesek. Ezek oly általános vonások, melyek úgyszólván bármely vidéki városra ráillenek. Specialiter a mi viszonyainkról szólva, még egyet-mást szeretnék megjegyezni­­. szerkesztő úr engedelmével. A dalárdáról szólva, hibás lépésnek tartom a „Városi Dalárda“ kilépését az „Országos Dalár­­egyesületéből.“ A nemes verseny minden téren csak a haladás előmozdítója s az az elszigeteltség, melyben most dalárdánk van, csak bénító hatással lehet az egész testületre és ép ezen a dolgon szenved hajó­törést a buzgó karnagynak, Mikó Lászlónak fáradhatlan tevékenysége. A „Műkedvelők Zenekara“ (12 év óta áll fenn) és a „Zenekedvelők Egylete“ (3 éve működik), szinte sokat lendítenek a város zenei életén, de itt is hely­telennek tartom az erők szétforgácsol­ás­át. A két zenekar egyesülése által egy teljesen kielégitő vonós­­zenekar keletkeznék, melyben pótolva lennének azok az apróbb fogyatkozások, melyek külön-külön észre­vehetők s melylyel igy egyesitve, nagyobb feladatra is lehetne vállalkozni. Hogy teljes legyen értesítésem, szólok még az iskolai zenekarokról is. Nem tudom, van-e szokásban más tanintézeteknél az ifjúság kebelében zenekart alakítani. Dankó-féle zenekarról, mely most Konstantinápoly egyik érdekességét képezi. A „Piccolo Campo“-ra vannak szerződve; sok nézőjük (mivel nagyon is fel­tűnő egyenruhájuk: kék sapka, zöld attila, és kék pantallon) de még több hallgatójuk van, mert jól ját­szanak, a magyar nótát pedig szépen húzzák. Ünnep­napokon több ezer ember hallgatja játékukat, erősen tapsolják őket, s főleg a magyar dalok előadásával tesznek gyújtó hatást és szereznek elismerést maguk­nak, meg a szép magyar nótáknak. A szultán már háromszor hivatta magához őket és kettőt közü­lök ki is tüntetett. Az elmondottakat nagy vonásokban nem vázol­hattam mindenütt, s itt-ott talán tovább is időztem, mint a t. olvasó kívánta volna, de teljes tájékozást óhajtottam nyújtani a török főváros zenei viszonyai­ról és néhol a részletezés kikerülhetetlen volt, a hely­zet okadatolása végett. Ezzel kapcsolatban megjegy­zem, hogy e jellemrajz nem öleli fel mindazt, amit a kérdés teljes világítására szükségesnek tartok, azon­ban elégnek találom ez adatokat arra, hogy egy ha­tározott körrajzot állítsak a t. olvasó elé. Összegezve az előadott jellemző sajátságokat, azon hittel teszem le a tollat, hogy később lesz alkalmam Konstanti­nápoly zenei életét előnyösebb színekkel is illusztrálni. Székács Gyula: *) Mi is azt hisz­zük. Különb n erre! Ь púnk hasábjain még szó lesz. (Szerk.) Illeg SZÓ­­GSZ. ^ОпсГК.) 5

Next