Zenelap, 1902 (16. évfolyam, 1-32. szám)
1902-01-05 / 1. szám
ZENELAP legalább divatos darabot Szilágy-Somlyóra, Szombathelyre, Szepes Bélára és úgy, mint Szabadkára, ahol akár a társadalom szereplőinek egyéni ítélete ígér sikert a vele föllépés esetére, akár a közvélemény követeli, hogy a hangversenyen azt a darabot is hallhassa. Hát még az a töméntelen czigány-, katona-, női zenekar stb. amely mind keresi a közönség kegyét olyan darabokkal, amiket eredetileg talán egészen más hangszerre komponáltak! Ezek mind, mind a zeneszerző tevékenységéből kovácsolnak tőkét maguknak; illő, méltányos, sőt — az idéztük törvény szerint — teljesen jogos, hogy a zeneszerző annak a tőkének kamatait élvezze, hogy t. i. csak bizonyos díj fejében jogosítsa fel az illető előadókat a mű tolmácsolására. Ezzel, gondoljuk, könnyű volt tisztába jönni. De meg kell magyaráznunk két dolgot: egyiket a zeneszerzők, a másikat meg az előadó-művészek (vagy dilettánsok) számára. A zeneszerzőt sokszor meg sem lehet találni. (Szegény Greizinger Iván meg is halt, honnan tudja az ember, hogy ki örökölte szerzői jogait ?) A zeneszerző tehát nem igen számíthat rá, hogy hozzá fordulnak engedélyért. De még utólag is csak minden huszadik vagy századik esetben, véletlenül fedezi fel a lapokból, hogy valahol valaki ilyen meg ilyen szép sikert aratott az ő darabjával. Hogyan «vasalja be» az illetőn utólag az előadási jog díját ? és mennyit követeljen ? és menynyit ..........előlegezzen bélyeg stb. díjra az ügyvédnek, akire az összegecske behajtását bízza ? Fogas kérdések? dehogy! Csak azt kell tudni, hogy van arra való közeg, mely a zeneszerzők válláról minden ilyen terhet levesz. Van a nagy czivilizált államokban egy-egy «Szerzők, Zeneszerzők és Zeneműkiadók Társasága», mely 1. tagjai közé felveszi a zeneszerzőket (a nem-tagokkal persze nem törődik!), 2. számon tartja ezeknek a műveit, hogy hol, hányszor adják elő, 3. az előadóktól vagy az előadást rendezőktől a jogdíjat beszedi és 4. kifizeti a zeneszerzőnek, a kiadónak és (énekes műveknél) a szövegszerzőnek a kijáró hányadokat. Ezek az összegecskék nem túlságos nagyok, de negyedévenként fizettetvén, valamekkorára mégis csak megnőnek és negyedévenként megismétlődnek — kényelmesen, a nélkül, hogy a t. szerzőknek egyebet kellene tenniök, mint tovább komponálni, hogy itj meg új tantiéme-ekre is legyen kilátásuk. Az előadó-művészek és dilettánsok, nehogy utólag valami terhesebb bírságot legyenek kénytelenek fizetni, legokosabban teszik, ha az előadást rendező jótékonybizottságot, mulatóhelytulajdonost stb. előre figyelmeztetik: forduljon ő a darabok előadása iránti engedélyért a «Szerzők, Zeneszerzők és Zeneműkiadók Társasága» magyarországi képviseletéhez (Budapest, VII., Csengeri utcza 24. sz. a.), biztos lehet, hogy igen szerény «követeléssel fog találkozni. Meg kell jegyeznünk, hogy a Társaság Bécsben székel, s képviseli az egész magyar és osztrák birodalomban a művelt Nyugat összes ilyen Társaságainak érdekeit is. Mint jellemző adatot, érdemesnek tartjuk, fölemlíteni, hogy az 1900. év három első negyedében 18.000 korona jogdijat fizetett ki tagjainak. Van nyugdijegyesülete is; nagyszámú tagjai közt egy csomó magyar is van : Goldmark, Hubay Jenő, Major J. Gyula, M ih a l o v ich Ödön stb. a kik jó példájának követését összes zeneszerzőinknek csak ajánlhatjuk. Rheinberger József: (1839 márcz. 17. — 1901 nov. 25.) Múlt számunkban már röviden megemlékeztünk, a legnagyobb zenészek egyikének, a müncheni Rheinbergernek haláláról. Gazdag, szép élet ért ezzel véget. Rheinberger is azok közé a Liszt és Joachimféle csodás gyermekek közé tartozott, a kiktől csodálatos aggastyánok lettek. A lichtenstein-herczegségbeli Vaduzban született, ahol apja, pénzügyi tisztviselő, a zenét épenséggel nem művelte, csak divatból taníttatta egyik leányát. Ennek a mestere meglepetéssel győződött meg a 4 éves fiúcska felötlő tehetségéről s önként elvállalta tanítását. Hogy milyen eredménynyel, az abból is kitetszik, hogy a szép készültségű fiút 7 éves korában kinevezték templomi orgonásnak. Ez az állása befolyással volt egész életére: a jelenkor csekélyszerű orgona-komponistái közt Rheinberger első helyen áll. Már 1847-ben egy három énekszólamra írt orgonás miséjét előadták; apját mégis csak nehezen lehetett rábeszélni, hogy a fiát arra a pályára neveltesse, amelyre nagy tehetsége szinte kényszeríti. Egy jó hegedűsnek sikerült az öreget rábeszélni, hogy a szomszédos Feldkirch városban nála neveltesse a fiút; itt a templomi énekkarnagy oktatta zeneelméletre; vasárnaponként azonban a kis Rheinberger átjárt Vaduzba tovább is orgonálni. 1850-ben hazakerült, 1851-ben azonban a nemrég óta fennálló, Hauser Ferencz igazgatta, állami zeneiskolába iratkozott be Münchenben ; négy évig voltak mesterei: Leonhard Emil (zongorán), Herzog (orgonán), Meier Gyula József (elméletben). A bajor fővárosban maradt tovább is; 1859-ben elfoglalta volt tanárának Leonhardnak helyét, de egy év múlva felcserélte az elmélet tanszékével. 1864-ben a konzervatórium újjászervezésekor az udv. színház korrepetitora lett, valamint a müncheni oratórium-egyesület igazgatója (már akkor 10 éve repetitora volt). 1867-ben nősült, Hoffnes (Hofnans) Francziska költőnőt vette el; ugyanakkor a Bülow szervezte királyi zeneiskola orgona- és zeneszerzés-tanárául és felügyelőjéül neveztetett ki, 1877-ben pedig kir. udvari karnagyul (főleg régi egyházi énekművek kultiválására). Érdemrendet nyert 1897 ben, míg 1899-ben a müncheni egyetem dísztudorrá avatta (doctor philosophiae honoris causa). Szerzeményeinek száma a százat messze fölülhaladja. Említsük fel Riemann nyomán a jelentékenyebbeket : »Wallenstein (symphonische Tongemälde«) op. 10; egy szimfonikus ábránd; megnyitó, Schiller »Demetrius«-ához (op. 110); két Stabat Mater; »A hét holló«, kedvelt regényes opera (op. 20); »Christophorus« oratórium; »Montfort« nagy énekkar zenekarral; »Betlehem csillaga« (karácsonyi kantáté) op. 164; Calderon »Csodatévű mágusz«-ához zenei számok, op. 30., Himnusz a zenéhez (férfiének és zenekar) op. 179; 5 zong.-szonáta (köztük egy szimfonikus szonáta, 47. mű, s egy 4-kézre, 122. mű); egy nagy requiem, op. 60 és egy requiem a cappella; théma 50 változattal vonósnégyesre, op. 61 ; 4 trio(op. 34, 1112, 121, 191); egy zongorás négyes ; egy szonett (fuvola, oboa, klarinét, fagott, kürt, hegedű, viola, gordonka, nagy gordon) op. 139; 2 vonósnégyes, op. 89 és 147. Legbecsesebbek orgonaművei: 19 szonáta (közte Pastorale, op. 88), 2 hangversenydarab zenekarral, op. 137 és 177 ; suite zenekarral, magánhegedűvel és gordonkával, op. 149, sat. De számtalan egyházi zeneműve, zongoraszerzeménye sat. van, megannyi ódon. Bachtól átszármazott színezettel, de olyan törvényszerűséggel is, mely klaszszikussá teszi.