Zenevilág, 1901. január-június (1. évfolyam, 9-21. szám)

1901-01-01 / 9. szám

1901 Nem akarunk többet felsorolni, mint csak egyet, de ez képezi azután az idei játékrend legfájóbb pontját, s ez a víg operának szinte teljes hiánya. Ha végignézünk az eddig lezajlott 70 operai estén, összesen hetet találunk, melyeken víg operá­nak nevezhető művek szinte kerültek. Azonban ez se mind igazi víg opera. Például ide soroltuk a Nürnbergi mesterdalnokokat, a­mely azonban oly nehéz, nagy kaliberű, hogy számos látogató nem vígan, hanem letörve távozik utána az operából; az i Észak csillaga is csak állítólag víg, így hát igazi játékopera nem marad csak 2, mondd kettő és pedig: Mari és Jó éjt Pantalon úr. A többi 63 estére pedig a legmerészebb fantáziával sem lehetne ráfogni, hogy »víg« volt. Változatosságra pedig okvetlen szükség van. A publikum joggal meg­követelheti a víg operákat, hiszen oly örökké szép művek szerepelnek köztük, mint A fekete dominó, A sevillai borbély, Figaró lakodalma, A windsori víg nők, Mignon, Az eladott menyasszony, Villars dragonyosai, hogy csak azokat említsük, melyek a lefolyt évek alatt többé-kevésbbé állandóan szere­peltek a műsoron. Az említett operák továbbá részben olyanok, hogy Bianchi asszonynak éppen most folyó vendégjátéka szinte provokálná mű­sorra vételüket s ennek daczára nyomuk sincsen. Hát még ha visszagondolunk a felújításoknak azon szinte hihetetlenül nagy számára, melyet az igazgatóság éppen a víg­opera terén oly bőkezűen ígért hírhedt komünikéjében. No de régi dolog, hogy ígérni könnyű és hogy a papiros igen türel­­­­mes jószág. De még föltéve, hogy az ígéretek csak részben is be fognak teljesülni, lehet-e annál nagyobb tervszerűtlenséget még csak képzelni is, mint azon eljárását az operai vezetőségnek, hogy három hónapon át csupa tragikus tárgyú operát­­ adat elő ! ? Talán majd legközelebb három hónapon­­ át víg­operákban lesz alkalmunk duskálkodni ? A fentiekből világos, hogy ezt nem óhajtjuk, de hogy őszinték legyünk, nem is hiszszük. Meg fogunk elégedni, ha színre kerülnek azok, a­melyekre fentebb hívtuk fel az illetékes tényezők figyelmét és eze­ken felül még egy-kettő az ígért felfrissítések közül.­­ Azt is sejtjük, hogy miért ápolja az igazgatóság oly előszeretettel az operairodalomnak éppen csak a tragikus ágát. Azért, mert jobban »fizet« és nagyon tetszetős színben látszik feltüntetni az igaz­gatóság érdemeit az elért és még elérendő bevételi­­ többlet. Ezen érdemét készséggel elismerjük mi is, bár azt hiszszük, hogy azért, mert esetleg keveseb-­­­bet jövedelmez a víg műfaj, még nem jogos a­­ közönséget ennek élvezetéből teljesen kizárni, annyi­val is kevésbbé, mert van egy jelentékeny része, mely a színházban a szomorúságot nem szereti. Sohasem róttuk fel annyira az anyagi defic­itet a színháznak, mint a­mennyire felróttuk és fel fogjuk róni a jövőben is, valahányszor arra alkal­munk lesz, a művészetit. Oly színháznál, a­mely oly tetemes szubvenc­iót húz, mint a mi operánk, a­melynek legfőbb, de mondhatjuk egyetlen fel­adata kulturális, az előbbi körülménynek az utób­bival szemben igen alárendelt szerepet kell játsza­nia, mert azt senki sem várta, de nem is várhatta az operától, hogy jövedelmi forrás legyen, bár biztosak vagyunk benne, hogy ha a jobban jöve­delmező darabok csak annyiszor fognak színre kerülni, a­hányszor a műsor helyes beosztása mel­lett színre kerülhetnek, akkor se lesz az anyagi hiány oly nagy, hogy szemet szúrjon azoknak, a­kik az Operától e téren is többet követelnek, mint a­mennyi jogos. Az Opera eddigi története bő igazolást nyújt arra, hogy rendszerint a művészeti eredmény növekedésével lépést szokott tartani a defic­it is , éppen azért a magunk részéről ismétel­ten és nem eléggé nyomatékosan tudjuk hang­súlyozni, milyen káros és helytelen dolog a defi­c­itet az intézetnek szemére hányni*), minthogy éppen az annak elkerülésére irányuló törekvés lát­szik eredményezni a játékrendnek ama helytelen alakulását, melyre az eddigiekben rámutattunk. De még azt se lehet kifogásul felhozni, hogy az intézetnek nem állna rendelkezésére a víg­opera kultiválására kellő személyzet. Hiszen éppen e sze­zon elején szerződtettek többek közt három új tenort, kik közül kettőt, Dérit és Gábort a vezető­ség idáig alig foglalkoztatott, pedig éppen nekik kellene a vig repertoárba vágó szerepeket kiosz­tani már csak azért is, hogy ezen aránylag köny­­nyebb szerepekben megizmosodva, esetleg nagyobb művészi feladatokra vállalkozhatnának. Albertinek szintén bizonyára van vig repertoárja, de úgy látszik, hogy ez a művész, tekintettel rövid lejá­ratú szerződésére, nem tartja érdemesnek azokat magyarul megtanulni, a­mi ismét az igazgatóság erélyének hiányára vet érdekes világot. A női en­semble viszont éppen most oly mértékben és oly jól van betöltve, hogy e részben igazán nincs nehézség akárminő opera előadatásával szemben. * És tehát milyen káros és helytelen dolog : drágán fizetett intendánst tartani, a­kinek t. i. az opera művészi oldalára befolyni semmi jogosultsága nem lévén, lét­joga sincs. A szerk. ZENEVILÁG 81

Next