Református Wesselényi-kollégium, Zilah, 1909
Igénytenyésztés? — Kincs Gyula igazgató évnyitó beszéde. — Kedves tanulók! Mikor a múlt iskolai esztendőtől búcsúztunk, már újságoltam nektek, hogy a nyári szünet alatt folytatni fogjuk azokat a munkálatokat, melyeket iskolánk külső berendezésének egyelőre befejezéseképpen az ártézi kút fúratásával már a tavaszon megkezdettünk volt. A körülmények, még az időnek aránylag rövid volta a nagyszünidőnek tíz nappal való megnyújtása mellett sem engedték meg, hogy e munkákat teljesen be is fejezzük, de immár fedél alatt vannak az egészség követelményeinek szem előtt tartásával épített betegszobák, a fürdőhelyiségek, a vízvezeték elkészülése is remélhető kevés idő múlva. Mind-mind az újabb kívánalmaknak megfelelő újítások. Ezt, úgy-e, ti is így tudjátok, az épületeket pedig látjátok? Mindjárt gondolhatjátok tehát, hogy, amikor mégis beszédem tárgyaivá teszem, valami egyéb célom is van, mint a jól ismert tények egyszerű felsorolása ... Nem is olyan nagyon régen, ezelőtt 40—45 évvel is még, a bentlakási szobák itt nálunk az osztályok voltak, ezekben háltak, a nagyobbak ott végezték a kisebbek a privátoztatását» (magántanítását), sőt a szegény tanulók ott költötték el a «coquiát», azt a bizony legtöbbször igen-igen szerény ebédet, amelyet napról-napra rendre és váltakozva, ám egyáltalán nem változatos étkekből a város lakosaitól ingyen kaptak, a többiek pedig azt, amit hazulról küldtek a szülők, vagy 3—4 krajcárért a kofától hoztak a «mendikánsok» (a szolgatanulók). Az osztályterem (amint ma mondanák) nemcsak a rendes tanítás helye volt tehát, hanem a magántanításé is, amellett dolgozó-, háló- és ebédlőszoba, no meg éléstár — annyi ládával. í*