Zord Idő, 1920 (2. évfolyam, 1-22. szám)
1920-09-16 / 18. szám
Romuald és Andriána 839 te mitse szólj erről Andriána kisasszonynak, mert megijjesztheted. Csak el ne mozdulj soha tőle. Míg ezen estvelen, mindjárt estebéd után Gerberga grófné a kertbe sétált és leült nem messzi a kőfalbeli képtől, egy sürü mogyorófabokor alá, a pázsitpamlagra. Simé mit látott. Andriána, ki eddig csaknem szó és mozdulat nélkül fogadta Romuald rajongó hódolatát, ma kilépett magából és könnyek között, Romuald kezét szívére vonván suttogta el, mit akarnak vele szülei. Romuald döbbenetében megsimogatta Andriána szűzi fátyolát és fölcsókolta annak egy, szivetájékára pergett könnyét. E pillanatban egy keskeny, de izmos kéz megragadta és szétvonta őket egymástól, s egy fölháborodott, de azért fojtva suttogó hang szidalmát vették: — Andriána, ki nem vagy méltó, hogy Gerberga asszony anyádnak leányául neveztessél, hát ide jutottál a szemérmetlenségben ? Tudd meg, hogy mától kezdve addig, mig az, aki hálót vetett reád, várunkat el nem hagyja, te sem hagyod el az asszonyházat. Téged, Romuald, hálátlanságodért még ma kiűzethetnélek innen a várból, melyet otthonoddá adtunk, s melyben kígyóvá nőttél. De ismerd meg kegyességemet: gondoskodni fogok róla, hogy tisztességben hagyhasd el hajlékunkat. Gerberga asszony megragadta leánya vállát, ám az szorosan a szemlesütve álló Romualdhoz simult és holtsappadtan, de nyugodtan mondta: — Anyámasszony, kegyelmed ma elfelejtett engem megkérdezni, miért nem óhajtom férjemül Thibald grófot. Hallja hát a szent igazat. Romuald urat maga a Szent Szűz jelölte ki számomra hitvesül, csodát tévén éreztünk, hogy egymást megtaláljuk... Gerberga asszony arcát gúny és düh torzította el: — Ostobaság... a Szent Szűz épen abban jár, hogy egy szemérmetlen, álszent nőszemélyt egy kincsre megéhezett... Utolsó szavait — erőtvéve indulatán — a grófné visszanyerte és Andriánát magával vonva, elhagyta a kertet. Berde Mária: Folyt. köv.