Új Élet, 1969 (24. évfolyam, 1-24. szám)
1969-08-15 / 16. szám
Siófoktól —Au A VIDÉKI ZSIDÓSÁG TRAGÉDIÁJA V. A nagyváradi zsidóság pusztulása Múlt számunkban a szombathelyi és kőszegi zsidóság tragédiáját írtuk le. Most az emlékezés vonatán Nagyváradra, az erdélyi zsidóság nagymúltú hitközségébe utaztunk el. A Nagyváradi Izraelita Hitközség az osztrák—magyar monarchia ideje alatt Magyarország egyik legnagyobb, legnépesebb zsidó közösségének számított és anélkül, hogy a több mint száz esztendős nagyváradi hitközség történetét most akár csak dióhéjban is idézném, néhány nevet, a felekezeti élet, az irodalom, a művészet és a polgári közigazgatás nagyjaiból találomra, csak mutatóba nemülünk meg. Ezek a nevek egykor fényt adtak a nagyváradi zsidó hitközségnek, hiszen annak főrabbija volt dr. Kecskeméti Lipót, a legszebb magyarsággal beszélő kiváló hitszónok és tudós, akinek prédikációiról, ízes magyar beszédéről Ady Endre is lelkendezve írt. És ott volt a nagytudású ortodox főrabbi, Fuchs Benjámin. A nagyváradi zsidóság adta a magyar pedagógiának Munkácsi Bernátot, a Pesti Izraelita Hitközség kiváló tanfelügyelőjét, a Körös partjáról indult el Szatmán Mór szerkesztő, Dési Géza országgyűlési képviselő, ott élt a legendás lorű Vajszlovits Emil, akinek, alakját annyi magyar író mintázta meg. A nagyváradi zsidóság tagjai közül lett a város rendőrfőkapitánya, Gerő Ármin, és a város főorvosa, dr. Grosz Albert. A magyar irodalom számos jelese származott a nagyváradi zsidóság sorából, ehelyütt hadd emesük meg Emőd Tamást, a költőt Bíró Lajost, a világhírű regény és drámaírót, a publicisták sorából Zsolt Bélát, és Hegedűs Nándort, de sorolhatnánk e névsort még tovább. Ez a nagymúltú nagyváradizsidóság, amely 1944-ben a környékbeli zsidókkal együtt harmincötezer embert tett ki, ugyanolyan szörnyű sorsra ráelégedve a zsidóság szeparálatott, mint a vidéki zsidóság többi része. Az erdélyi bevonulás után a Horthy-közigazgatás és -hadsereg vette át Nagyvárad irányítását és ebben a városban a gettósítás idején a rendeleteket a legnagyobb könyörtelenséggel hajtották végre. A gettó parancsnoka Ferenczy László, leghűségesebb embere az ő utasításainak végrehajtója ״ vitéz" Péterffy Jenő csendőralezredes volt, aki különítményével több, mint tízezer nagyváradi zsidót kínzott meg, hogy kicsikarják a vallomásokat, hová rejtették vagyonukat. Jellemző a nagyváradi más vallású polgárság együttérzésére, hogy a kínzások következtében a vallomások alapján több, mint kétezer nagyváradi polgár ellen indult eljárás, mert vállalkoztak arra, hogy szomszédaik, barátaik egy-egy ingóságát a német Gestapo és a magyar csendőrség elől elrejtsék. A nagyváradi gettó borzalmairól köteteket lehetne és kellene írni. Ehelyett Jaross Andor fasiszta belügyminiszternek Nagyváradon elmondott beszédéből idézünk. Ezt a beszédet, akárcsak többi cselekedetét a Népbíróság előtt természetesen letagadta. íme, így beszélt Jaross Andor: ״ Én ma egy új Nagyváradot láttam kitárulni a májusi napfényben. Láttam, hogy itt van az új nacionalista Nagyvárad, amelyben nincsenek zsidók az utcákon. Meggyőződtem, e városban a zsidók megfelelő szeparálásáról. Nagyvárad megoldotta ezt a problémát és megnyugvással látom, hogy a megoldás megfelel a kor követelményeinek. A zsidó probléma azonban ezzel nincs lezárva. A nemzet vérkeringéséből el kell távolítani minden fertőző anyagot és a fertőzés minden lehetőségét. E tekintetben a kormány még egy lépéssel több megy. íme, Jaross Andor meg volt savas és bejelentette, hogy a kormány tovább megy egy lépéssel. Ma már tudjuk, ez a lépés mit jelentett és hová vezetett. Ma már tudjuk, ez a lépés több százezer magyar zsidó elgázosítására és megöletésére vezetett. A Nagyvárad és a többi vidéki gettó rémuralmáért Jaross Andor, Endre László, Baky László és nem utolsósorban sorban Ferenczy László, a Horthy-csendőrség akkori vidéki parancsnoka volt a felelős. Hogy ezek az emberek, amikor a felelősségrevonás ideje eljött, mennyire gyáván viselkedtek, mennyire letagadtak mindent, amit elkövettek, arra hadd idézzük e csendőrpribék vallomását, aki cellájában az őt felkereső újságírónak, Szirmay Rezsőnek ezeket merte mondani: — Én az egész zsidóságot sorsüldözött népnek tekintettem. Akár■ hiszik, akár nem... együtt éreztem velük. Stern Samu, Wilhelm Károly, Pető Ernő tanúsíthatják kijelentéseimet. Az, hogy a budapesti zsidóság java része életben maradt, kizárólag nekem köszönhető. Ez nem érdem. Kötelességemet teljesítettem... Mindig németellenes voltam, ezt tudták rólam, soha német kitüntetést nem kaptam, természetszerűleg annál óvatosabban kellett dolgoznom a zsidóság érdekében. És hazudott tovább rendületlenül. El merte mondani, hogy ő a budapesti zsidóságot vidékre akarta kitelepíteni és ugyanakkor bevallotta, hogy tudott Auschwitzról, a gázkamrákról, a krematóriumokról. Jarosst, Bakyt, Endrét és Ferenczyt elérte az igazságszolgáltatás, megkapták a méltó büntetést. Az ő haláluk azonban nem adta vissza az életet hatszázezer magyar és benne harminctezer nagyváradi mártírnak. A magyar Anna Frank naplója ESSE, azt írta áz a nagyváradi gettó borzalmairól köteteket lehetne írni. A kötetek, a dokumentumok százai helyett most hadd idézzük egy 13 éves kislány, Zsolt Béla, a kiváló publicista feleségének első házasságából származó Éva kislányának naplóját, amelyet a gyermekleány a gettó borzalmai között iskolafüzetekbe írt és amelyet Zsolték szakácsnője csempészett ki utolsó nap a vagonok elindítása előtt a nagyváradi sörgyárból. 13éves volt a kis Éva, amikor, 1944. február 13-án megkezdte naplójának írását, annak a naplónak, amely tragikus és költői írása a dokumentumirodalomnak, hiszen a gyermeki lélek tisztasága és üdesége árad minden sorából, még akkor is, amikor a lélek már a rettegés, a félelem világában vergődik, ,1944. fermtár .a ..Tizenhárom éves lettem, 13-án és pénteken születtem . ..” Kis Naplóm, Te éltél akkor, amikor Béla bácsit Ukrajnába vitték, de még elég kicsi voltam és nem írtam meg részletesen, hogy az mi volt... De olyan is van, amit még sohasem ittam beléd, mert akkor te, kis Naplóm még nem voltál, és én is kicsi voltam. Ilyen volt, amikor Mártát elvitték Lengyelországba a nácik, tett a kis Évi barátnőjéről ír, akit 1941-ben hurcoltak el Lengyelországba. Ahogy Zsolt Ágnes, az édesanyja megírja, Évi kislánya azóta félelemben élt.) Azt sem fogom elfelejteni, amikor a románok elmentek innen és Horthy Miklós fehér lovon végigvonult a Fő utcán és én a patika ablakából néztem. Ági nagyon mérges volt, mikor integettem Horthynak, azt mondta, hogy Horthy zsidókat ölt a Balatonnál, amikor még Ági gyerek volt. Akkor nagyon haragudtam Ágira, hogy miért mond ilyeneket egy kormányzóra, akinek olyan szép az unokája.” 1944. március 19. ״ Folyton légó van Pesten, kis Naplóm, úgy félek, hogy itt is lesz. Alig tudok írni, mert mindig arra gondolok, hogy mi lesz, ha mégis bombázzák Váradot Én élni akarok minden áron.” 1944. március 19. ״ Kis Naplóm, te vagy a legboldogabb, mert te nem tudsz érezni, te nem tudhatod, hogy milyen nagy szerencsétlenség történt velünk. Bejöttek a németek!...” 1944. március 27. ,,Ma itt volt Juszfi (a kis Éva volt nevelőnője) rettenetesen sírt és azt mondta, hogy Poroszlay néni engedné, hogy elbújjak a pusztán, de Poroszlay bácsi azt mondta, hogy szó sem lehet róla. Pedig én a disznóólban, vagy a tehénistállóban is ellennék, akármit dolgoznék, a juhokat őrizném, csak ne lőjenek agyon a németek, mint Mártát—י 1944. március 30. ״ Most kezdődik a legnagyobb borzalom. Nagyapa ma délben azzal jött haza, hogy a németek a szebb házakból dobálják ki a zsidókat, csak azt vihetik magukkal, ami rajtuk van és senki nem kérdezi, hogy hol fognak aludni .. 1944. április 9. ״ Ma letartóztatták apukát Éjjel jöttek érte, s a lakását lepecsételték. Már jó pár napja tudom, hogy Körös utcai iskolában sok százan vannak lecsukva... Végre beergedtek apukámhoz, a legtöbben a zálogok (túszt ért alatta a kis Évi) közül ültek az udvaron a földön ... Mikor eljöttem tőle, az jutott eszembe, hogy mikor én elemibe jártam, mindig mi gyerekek voltunk a kapun belül és szülők vártak bennünket a kerítésen kívül. 1944. május 5. ״ Kis naplóm, te már nem a Gyöngyösi István utca 3. szám aktivág־, vagyis otthon, se Anikónál, sem Tusnádon, se a Balatonnál, sem Pesten, ahol már midenütt voltál velem, hanem a gettóban .״ 1944. május 30. ״ Az első körzetet tegnap elvitték ... Pedig kis Naplóm, én nem akarok meghalni, én még akkor is élni akarok, ha egyedül az egész körzetből csak én maradhatnék itt Én egy pincében, vagy padláson, vagy bármilyen kis lyukban is kivárnám a háború végét én kis Naplóm, még a kancsi csendőrtől, aki elvitte a lisztet tőlünk, még attól is hagynám magam megcsókolni, csak ne öljenek meg, csak hagyjanak élni! Most látom, a barátságos csendőr beengedte Mariskát, nem tudok tovább írni, kis Naplóm, hullanak a könyeim, sietek Mariskához ...” És ezzel vége szakadt Zsolt —Heumann Éva naplója. Mariska Zsolték régi szakácsnője, elhozta Évike naplóját, amely egy 13 éves halálba küldött ártatlan kislánynak palackpostája. A nyolcvan és egynéhány oldalas naplóból, amely 1947 évelején jelent meg párszáz példányban, még csak ennyit idézünk: Évi édesanyja, Zsolt Ágnes, a szintén tragikus véget ért írónő, írja bevezetőjében. 1944. október 17-én Mengele rábukkant a kis Évire, akit egy jólelkű orvosnő rejtegetett. ״ No nézd csak — üvöltött Mengele, — még rühes is vagy te béka. Mars fel az autóra. Mengele sárga színűre festett teherautóval szállíttatta az emberanyagot krematóriumai számára. Évát szemtanúk szerint maga Mengele tuszkolta fel a halálautóra.״ Így végződött a 13 éves Éva élete, — éppen Lengyelországban — amitől 1941 óta félt. És így végződött annyi ezer és tízezer alig élt ártatlan kis Éva, Zsuzsa, Péter és ki tudná felsorolni a gyermekáldozatok neveit, valahol Auschwitzban és a többi német haláltáborban. Zsadányi Oszkár Biblia, Magyarság, Zene, Történelem Négy eszme szolgálatában járt életútjára emlékezik a hetvenéves Szabolcsi Bence A modern magyar zenetudomány egyik kezdeményezője, akadémikus, a Zenetudományi Intézet igazgatója, kétszeres Kossuth-díjas, a Zeneművészeti Főiskola zenetudományi tanszékének vezetője, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjének kitüntetettje, nem egy külföldi zenei és irodalmi társaság tiszteleti tagja, Szabolcsi Bence, hetvenéves. Aki belép Pozsonyi úti lakásának Dunára s a budai hegyekre tekintő széles ablakú dolgozószobájába és hallja halk, gondolatait világosan megfogalmazó szavait, csaknem észrevétlenül átveszi lényének biztonságot árasztó nyugalmát. Mintha — nem is jelképesen — a nyugalom tengere venné körül, amit csak a megalkuvást nem ismerő magatartás humanista tisztasága s a méltó elismeréshez jutott fáradhatatlan munka biztosíthat. Szinte kitapintható békesség és kiegyensúlyozottság árad belőle, pedig őt sem kerülte el a magyar zsidóság sorsa. Üldözték, munkaszolgálatban gyötörték s csak az tartotta benne az életerőt, hogy barátai, hívei, tisztelői akkor sem feledkeztek meg róla. A tábor először engedélyezett látogatónapján az elsők között Kodály Zoltán kereste fel... Most, a hetedik évtized mérföldkövénél gyermekéveinek világába száll vissza emlékei szárnyán. A családi otthonra s édesapjára, Szabolcsi Miksára, az Egyenlőség című zsidó hetilap szerkesztőjére. — Apám — idézi gyermekkori családi élményeit — telítve volt bibliai kultúrával s ugyanakkor a magyar múlt, irodalom, művészet iránti rajongással. Ennek a kettős vonzásnak köszönhettem — mint apám nemegyszer emlegette —, a keresztnevemet is. Nehezen jöttem a világra, fogó segítségével születtem s ezért apám, aki abban az időben elmerült bibliai tanulmányaiba, tréfásan ״ Ben-Cevat”-nak, fogás fiamnak nevezett. S mert gondolatvilágában a ״ Bernevat” valahogy kvadrált Toldi hűséges Bencéjével, így lettem Bence, ami hetven év előtt nem igen volt használatos utónév. Édesanyám bele is íratott a születési bizonyítványomba még egy keresztnevet, a Viktort, — de ezt sohasem használtam. Viszont apám, mint „Ben-Cevat”-ot igyekezett bevezetni a biblia világába s ugyanakkor a magyar költészet és irodalomra irányítani az érdeklődésemet. Sajnos nem sokáig lehetett a tanítóm, még 15 éves sem voltam, mikor meghalt a balatonfüredi szanatórium teraszán. Egy perccel előbb még arra kért, olvassam fel neki a szólópéldázatot Jezsaiás próféta könyvének ötödik fejezetéből, de alig kezdtem olvasni, hátrahanyatlott és elaludt mindörökre. Szabolcsi Bence azonban hű tanítványa maradt édesapjának. Sohasem szakította meg kapcsolatát a zsidó irodalommal. Verseket fordított és szépségükben kiemelkedő bibliai részeket, melyek megjelentek az Egyenlőségen kívül is irodalmi lapokban. Néhány év múlva — mint szerényen megjegyzi — Martin Buber hatása alatt, részben fordított, részben átdolgozott dasszideus történeteket. — Sőt jó néhány eredetit is kitaláltam, de ezek alá temészetesen sohasem írtam a nevemet, hiszen idegen hatás alatt keletkeztek. Megjegyezzük, hogy ifjúkori irodalmi kezdeményezéséről szólva nem emlékezett meg arról, mióta tölti be életét a muzsika. Pedig úgy tudjuk, hogy már kora gyermekéveiben került a művészi zene vonzásába. — Hát igen — tréfálkozik — egy kicsit olyan csodagyermekféle voltam. Hároméves koromban zongoráztam s a hatodik évemben járhattam, mikor elkezdtem komponálni. Nem sokkal később beírattak a Fodor-zeneiskolába. Tizenhét éves sem voltam, mikor felvettek a Zeneakadémiára, a zeneszerzési szakra, ahol Kodály tanítványa lettem. S ötven évig ő volt, aki tanulmányaimat, munkámat irányította. Az ő tanácsára iratkoztam be a lipcsei egyetemre, ahol doktorátust szereztem, s hazatérve az ő bíztatására fogtam hozzá a magyar zenetörténet anyagának összegyűjtéséhez. Húsz évig dolgozott rajta. A Magyar Zenetörténet Kézikönyve csak a felszabadulás után, 1947-ben jelenhetett meg. Nemzetközi siker s a tudományos és zenei világ kirobbanó elismerése fogadta. — Felelősségteljes szép munka volt*— mondja — hálás vagyok a sorsnak, hogy elvégezhettem. S hogy bár sokat virrasztottam mellette, szakíthattam időt mégis életprogramom szolgálatára. A Biblia, a Magyarság, a Zene, a Történelem egységesen osztoztak meg érdeklődésem vitágában. Egész életemben nem akartam mást, mint ezt a négy eszmét szolgálni. És boldog vagyok, hogy olyan korban éltem, melyben valamit tehettem. S hogy olyan Mesterre teláttam, mint Kodály Zoltán volt, aki akkor is mellettem állott, mikor a Népzenetudományi Világkongresszuson előadást tartottam a magyar tudóság dallamairól. Szabolcsi Bence munkásságát méltatva, nem feledkezhettünk meg e lap hasábjain zsidó vonatkozású nagyszabású és kihatású fordítói tevékenységéről sem. S arról, hogy Dubnov világhírű zsidó történelmét akkor fordította az eredeti jiddisből magyarra, amikor ehhez nemcsak hozzáértés, ügyszeretet, áldozatvállalás kellett, hanem a férfias kiállás bátorsága is. Aminthogy nem egy más művének kiadásához is. Ezeknek a hiánytalan fel-, sorolását megtaláljuk a Magyar Zenetörténeti Tanúlmé׳ nyok című kötetben, melyben tanítványai fejezik ki tiszteletüket s hódolatukat mesterük életműve előtt. De kifejezésre juttatja vezsmérését, szeretetét, nagyrabecsüllését a magyar zenetudo- mány nagy mestere iránt, aki־■ nek 70. születésnapja alkalmából a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend aranyfokozata kitüntetést adományozta, az egész magyar tudományos, művészeti, zenei, irodalmi és társadalmi világ." Tiszta szívből köszönti születésének hetvenedik évfordulóján és szívből áradó jókívánságait küldi a magyar zsidóság is, melynek büszkeséges képviselőtestületének dísztagja, aki nem egy művében vallarról, milyen erősek kapcsolatai a zsidóság irodalmával és dallamvilágával Lengyel István NEW YORKBÓL jelentik, hogy 84 éves korában meghalt Adolf Held, a jiddish-amerikai Forward szerkesztője, aki több mint harminc esztendeig volt a zsidó munkásbizottság elnöke. A lengyelországi Boryszlavban született, és 77 év előtt érkezett az Egyesült Államokba. Igazgatója volt a Hiasnak, tagja a Claims Conference-nak és alelnöke az ORT-Világszövetségnek. CINCINNATIBAN a Hebrew Union College-ban, most avattak fel 25 amerikai rabbi jelöltet. Az elmúlt évben 16 rabbijelölt felavatása történt meg. Ezenkívül 6 díszdoktort avattak fel. A LAUSANNE-I ÉCOLE POLYTECHNIQUE FÉDÉRALE díszdoktorrá avatta dr. René Eckmann professzort, aki már több más svájci egyetemtől is díszdoktorátust kapott. Nemrégiben a genfi egyetem tüntette ki a „Prix Mondial Nessim Habit” díjjal. A NEW YORK-I FILHARMONIKUSOK éléről tízévi működés után leköszönt Leonard Bernstein karmester, aki a jövőben kizárólag operadirigensként és zeneszerzőként akar szerepelni. Távozása alkalmával a filharmonikusok mezüzével ajándékozták meg. TESSINBEN ünnepelte meg 75. születésnapját Theodor Marcus, a neves boroszlói könyvkiadó. Az ő kiadásában jelent meg 1939- ben 83. évfolyama a ״ Monatsschrift für die Geschichte und Wissenschaft des Judentums”diak, amelyet a Gestapo annak idején elkobzott. A LONDONI GLADSTONEPARKBAN most avatták fel azt az öt emlékművet, amely öt koncentrációs tábor áldozatainak emlékét őrzi. A szobrok, a ״ Fájdalom", a ״ Kétségbeesés”, az ״ Elnyomás”, a ״ Rabság" és a ״ Remény” emlékét örökítik meg. Frederick Kornis művei, aki 1933-ban, Hitler hatalomra jutása után, menekült Ausztriából Angliába. SCHLANGENBADBAN, a Német Szövetségi Köztársaságban, 77 éves korában szívroham következtében elhunyt Ludwig Berger, a világhírű filmrendező, aki már a weikari időkben az ״ UFA“ egyik hí-ressége volt. A nácizmus elüldözte Németországból. Ezután Hollywoodban szerzett nemzetközi nevet Néhány év előtt visszatért hazájába, ahol a mainzi Városi Színházban működött. A nyugatnémet Shakespeare-kutatás egyik kiemelkedő tekintélye volt TEMPLOMI RENDBIZTOSOKAT , a főfinmepekre felveszünk. Jelentkezést a VÉL Síp utca 12. *9. AUGUSZTUS 31-ig FELVESZÜNK kMgnitinagiscát, folyóiratokat, metszeteket 3 nevemben KÖNYVAUKCIÓ 69-re! részletes felvilágosítást nyújtana!( az Állami Könyvterjesztő Vállalat , budapesti és vidéki antikváriumai Érdeklődés postán Bp. V. Múzeum krt 21, Antikvár osztály •