Új Élet, 1994 (49. évfolyam, 1-24. szám)
1994-04-15 / 8. szám
1994. ÁPRILIS 15. Szarajevói napló Az új év első két hetét Szarajevóban töltöttem az ottani hitközségen. A 700 fős kile és 102 éve működő segélyszervezete, a La Benevolentia révén, a most 300 ezer fős város túlélésének egyik legfőbb motorja. A magyar származású Ivica Cseresnyés által vezetett csapat jelentősen részt vesz az élelmiszer-ellátás, az egészségügy irányításában. Rengeteg barátra tettem ott szert, s a zsidóság önszerveződésének nagyszerű példáival találkozhattam a városban, amely ma egész földrészünk civilizációs konfliktusait magán hordozza. Szarajevói jelentés címmel írtam meg ottani élményeimet, amelyből néhány részletet közölt a Beszélő és a Magyar Hírlap. Teljes egésze pedig - benne az ottani zsidóság ötszáz éves történetével - a Múlt és Jövő legközelebbi számában fog megjelenni, bő fotóanyaggal. Itt, az Új Életben - magunk között - azokból a dokumentumokból szeretnék közreadni, amelyeket maguk a szarajevói zsidó testvéreim írtak. Igor Gáon az egyik legfontosabb terület: a gyógyszerellátás gazdája. (Egyébként a Szarajevói Egyetem gyógyszerészkarának docense, a tíz éve itt tartott téli olimpia doppingvizsgáló laboratóriumának egyik vezetője.) Sokszor élete kockáztatásával juttatja el az életmentő gyógyszereket, vitaminokat a rászorulóknak, széles nemzetközi kapcsolatrendszert mozgatva a found raising tevékenységet végezve. Aki a szarajevói zsidóknak segít, az egész városnak segít. S annak az eszmének és gyakorlatának, a túlélésnek, amely a többféle, egymást gazdagító másság együttélését szeretné fönnttartani Európában. S bizony, ha nekik segítünk, magunknak is segítünk. A segítés gyakorlata — egyfajta összetartás, a szervezés bensővé szervülő tapasztalata, Isten ne adja, de egyszer számunkra is hasznos lehet. Kőbányai János Zsidó Patikák A lövedékek zaja arra figyelmeztet bennünket, hogy a 22-én aláírt tűzszünetet, éppúgy, ahogy az előző megállapodásokat, nem tartják tiszteletben. A bosnyák rádió a város Bistrik nevű körzetének tegnap esti ágyúzásáról számolt be, amikor egyetlen lövedék nyolc gyereket ölt meg, huszonkettőt pedig súlyosan megsebesített. Szarajevó utcái mégis zsúfoltak, az emberek általában kétféle irányba tartanak, a vízforrások felé, amelyek régi lóitatókhoz hasonlatos hevenyészett utcai ivókutak, és a lakásaik felé, ahová a vizet viszik. Szarajevóban általában nincs víz, gáz, villany és étel. Semmi sincs, csupán lövedékek, orvlövészek golyói és a puszta élet, amely lehet, hogy holnap már nem is létezik. Az érzéketlen, hideg statisztikák azt állítják, hogy egy jól célzott lövedék közel ötven embert ölhet, illetve sebesíthet meg. Szarajevó lakosai tudatában vannak ennek a ténynek, mégis folyamatosan járják a város utcáit azzal a gondolattal: ״ Remélem, nem én leszek, nem most!” Bizonyos helyeken az emberek kenyérért állnak sorba, amelyet lehet, hogy hoznak, lehet, hogy nem. A második eset a valószínűbb. A piacokat is ellepik az emberek. Sem a halál közelsége, sem pedig az attól való félelem nem állíthatja meg az embereket, hogy a piacra menjenek. Ott mindenki kereskedik, ad és vesz, alkuszik. Egy csomag cigaretta 10, konzervhús pedig 10-20 DM-be kerül (a konzerv súlyától függően). Egy kiló krumpli 4-10 DM, a cseresznye kilója 15 DM, egy fej káposzta 15 DM, a gyertya darabonként 2 DM. Két csomag cigaretta egy konzervért, az emberek alkusznak, a márka fogyófélben van, és nem lehet tudni, hogy ennek mikor lesz vége: aggódó arcok, kézfogások, egy kiló kávé 75 DM, és ez így meg tovább és tovább egy ördögi körben. A város élelmiszerüzletei és gyógyszertárai teljesen üresek. Mindazonáltal az eladó bent ül az üres üzletben tétlenül, csak egy üzenetet tud ajánlani: "Jöjjön holnap, talán kapunk valamit." Mégis, a város két patikája előtt mindig rengeteg ember áll, körülbelül száz, türelmesen állnak sorba, de nem ok nélkül, mert mikor végül sorra kerülnek, megkapják a gyógyszert, amire szükségük van, méghozzá ingyen. Az egyetlen kritérium a megfelelő orvosi recept. Ez a két gyógyszertár a Zsidó Humanitárius Társasághoz - a „La Benevolenciá” -hoz - tartozik. Mindennap 92-ig tartanak nyitva, raktárukon szinte az összes szükséges gyógyszer megtalálható, a vitaminoktól kezdve a nyugtatókon, vérnyomás-csökkentőkön át egészen a szíverősítőkig, sőt daganat elleni szerek is kaphatók. Szarajevó lakói szeretetteljes becenevet ragasztottak ezekre a gyógyszertárakra, a Zsidó Patikák. Azt a reményt képviselik, hogy egyszer megint minden olyan lesz, mint amilyen volt, mert itt senki sem kérdezi, szerb, horvát vagy muzulmán vagy, csupán annyit: "Miben segíthetek?" De nézzünk vissza 15 hónappal ezelőttre. A háború legelején a szarajevói Zsidó Közösség megszervezte, hogy megkapja az orvosi ellátmány első adagjait, és egy kis patikát nyitott meg a Zsidó Közösségen belül, a tagok szükségleteinek ellátására. Röviddel ezután a patika már mindenki számára nyitva állt, és a lakók erős nyomásának engedve a Zsidó Közösség területéről átköltözött egy jobb helyre, a közösség szomszédságába. Mivel a gyógyszertár a legjobban ellátott volt a városban, sok ember fordult hozzájuk segítségért, szükségessé vált még egy patika megnyitása a város másik felében. Ma már ezek a patikák Szarajevó lakosságának mintegy ötven százalékát látják el. Itt kell megjegyezni, hogy a „La Benevolentia” megszervezett egy egészségügyi egységet , egy járóbetegosztályt, főleg annak a 700 zsidónak az ellátására, akik ma Szarajevóban élnek. Nagy szakértelmüknek, munkájuk minőségének köszönhetően, valamint annak, hogy támogatási szolgáltatásokat is nyújtanak, amely a háborús körülmények között ritkaságszámba megy, sok lakos kéri segítségüket, amelyet azonnal teljesítenek. Ezen a járóbeteg-osztályon a pácienseket nemcsak megvizsgálják, hanem tanácsokat adnak nekik és gyógyszerekkel is ellátják őket. Az orvosok és gyógyszerészek mellett egy 15 szakképzett emberből álló csapat dolgozik keményen, hogy pontosan megállapítsák a szükségleteket, osztályozzák a megszerzett gyógyszereket, és elosszák azokat. Egyetlen kérdés marad megválaszolatlanul, hogy és honnan érkeznek ezek az orvosi ellátmányok. A háború kezdetétől fogva a gyógyszerfogyasztást szigorúan ellenőrizték, és a fontossági listát folyamatosan szélesítették. Ezt az információt továbbították a világ legtöbb adományozójának: American Jewish Joint Distribution Committee, CBF, World Jewish Relief, London, Friends of La Benevolentia, Sarajevo, Amsterdam, Association of Samaritans of the Czech Republic és még sok más ismert és ismeretlen szervezetnek. Ezek a humanitárius szervezetek gondoskodnak arról, hogy a gyógyszerek és az anyagi támogatások eljussanak Splitbe, ahol a „La Benevolentia” egyik fiókirodája található, amely átveszi az árut. Innen szervezik meg a szállítást Szarajevóba, így nemcsak gyógyszereket, de ruházati és egyéb szükséges cikkeket is, mint például az infúziós folyadékot és ehhez hasonlóakat, amelyek teljesen hiányoznak a kórházakból, Szarajevóba szállítják. Ezek a szállítmányok, amelyeket már alig várnak, soha nem tűntek el, mindig megérkeztek megfelelő fogadóikhoz. Jelenleg is minden így folyik, és csak abban az egyben reménykedhetünk, hogy a „La Benevolentia” emberei kitartanak munkájukban, mert a kérdés csak az, mi történt volna, ha nem lettek volna adományozók, és olyan jóakaratú emberek, akik mindezt a munkát önként végezték, egyetlen céllal a szemük előtt, másokon segíteni. S miközben ezt a cikket olvassák, a szarajevói valóság csak egy kis részével szembesülnek, és ez talán megihlet néhány embert, hogy felajánlja segítségét Szarajevó lakosainak. Talán épp az Ön jóindulatú gesztusa ad majd egy kis reményt és megnyugvást azoknak az embereknek, akik mindezt már rég elveszítették. Írta: Igor Davor Gaon Fordította: Demény Eszter Sorban állás a Hitközség patikája előtt (Fotó: Kőbányai János) ÚJ ÉLET SIMON TIBOR Európa, vigyázz! Mindaz, amit a tollforgató itt közölni kíván, nem véletlen körülmény, gondolat vagy fantázia szüleménye. Az Európaszerte egyre terjedő neonáci szervezkedés hanyatló századunk végén, fenyegetően nyújtja csápjait. Ma már megkérdőjelezték az Endlösungot, a zsidókérdés ״ végleges megoldás”-át, a SOÁ-t is - mindez bizonyára a zsidó ész ״ rafinált terméke”. Az utánunk jövő nemzedék - Európában - már egyre kevésbé fogja fel a Hatmillió ״ legendáját”... Thomas Mann, századunk legjelentősebb regényírója ״ Achtung Európa!" címen, a Fischer-Verlag kiadásában Stockhelmban rendezte sajtó alá mindössze hat tanulmányból álló dokumentumgyűjteményét az 1932-től 1938-ig lezajlott eseményekről. Magyarországon Komlós Aladár fordításában, Európa, vigyázz! címen került az olvasó kezébe. Thomas Mann három évvel a fasiszta rablóháború előtt figyelmeztetett a közelgő veszedelemre - Európa, vigyázz! De Európa nem vigyázott. Európa azt hitte, hogy végül is engedmények árán megmentheti civilizációját és szellemi kincseit. Fantasztikus árat fizetett azért a kérésért, ami generációnknak megmaradt: elvesztette népeinek beléhelyezett bizalmát. Az európaiság súlyos csorbát szenvedett, az elveszett illúziók világa lett, és nagy kérdés, nem fog-e belezuhanni egy még nagyobb és fájdalmasabb csalódásba? Eltékozoltuk és becsaptuk saját magunkat, hogy egyszer majd rádöbbenjünk: minden elveszett! Körülbelül ez volt a lényege, kicsengése a Lübeckben született nagy német író kiáltványának, amit a későbbiek során írt regényei, publikációi, az emigrációban megtartott előadásai, a BBC által közvetített rádióüzenetei a német néphez, egy apokaliptikus korszak rémét sugározta. Thomas Mann 1929-ben a Der Zauberberg (A Varázshegy) című regénykolosszusával elnyeri az irodalmi Nobel-díjat. A davosi tüdőszanatóriumban betegeskedő felesége, Katja betegágyánál megszületik és felépül a Varázshegy-élmény és alakul át megrázó regénnyé. A nyugati világ számos egyeteme díszdoktorrá avatja, a bonni egyetem, a korábban elnyert díszdoktorátusától —1936. december 19-én kelt ötsoros levélben — megfosztja. Thomas Mann a nácizmus kemény bírálatával válaszol. Különben a Harvard Egyetem másodízben tisztelte meg a filozófiai díszdoktori címmel. A biblikus József-tetralógiát önszámfizetése alatt írja meg. Thomas Mann az akkori Palesztinában és Egyiptomban (1925-ben) a helyszínen tanulmányozta megírandó regényének bizonyos részleteit. Nagy benyomást tett rá a hatalmas pusztaság csöndje, a tevekaravánok hosszú sora - a kutat, amibe testvérei bedobták Józsefet, nem találta meg, de a képzelet ezt is, legalább száz oldalon, megoldotta. Thomas Mann, még az Anschluss előtt, Budapesten 1936-ban Sigmund Freudról tart előadást, 1937 januárjában tartja utolsó felolvasását Budapesten. Ezen az esten József Attila gyönyörű versét - ״ Thomas Mann üdvözlése" — a rendőrség letiltotta. Thomas Mann élete utolsó remekművét, a ״ Doktor Faustus"-t 1947-ben adja ki Stockholmban. A kötetben - ha belelapozunk - a hitleri Németország feletti súlyos ítéletét találjuk, a rettenet, a döbbenet hangján. Íme néhány mondat, örök figyelmeztetésül (!),amit, ha hézagosan is, idézni óhajtunk: :A nyugati Szövetséges Haderők tábornoka elrendelte, hogy Weimar lakossága rendezett sorokban vonuljon el az ottani koncentrációs tábor krematóriuma és a még el nem hamvasztott hullahegyei mellett — és kijelentette: Ezek a látszólag derék polgárok, akik munkájukat végezték, és nem akartak tudni semmiről, holott a szél orrukba fújta az égett emberhús iszonyú bűzét, hogy mindezek a tisztes polgárok cinkosai és tettestársai az ott elkövetett, a most feltárt borzalmaknak, melyekre most rákényszerítik tekintetüket...” .Ám nézzék, lássák - folytatja Thomas Mann - én is velük nézem gondolatban, én is ott sodródom fásult vagy elborzadó soraikban. Feltárták szégyenünket a világ előtt... Mindenfelé levetítik a hihetetlen képeket - amit itt láttak, iszonyatosságában mindent felülmúl, amit a fantázia elgondolni képes. Állítom, hogy a leleplezés az egész németséget, az egész német szellemet, a német szót sújtja, és egyenesen kétségbe vonja létjogosultságát. Úgy vélem, fel kell vetni a kérdést, hogyan merészelhet „Németország” bármely formában a jövőben egyáltalán beleszólni az emberiség dolgaiba! Mondjuk-e, hogy az egyetemes emberi természet legsötétebb oldalai azok, amelyek itt napfényre kerülnek? Mindegy: német emberek, németek tízezrei és százezrei követték el a rémtetteket, amelyeknek láttán az emberiség visszaborzad, fertelemmé válik minden, ami német, a gonosz példájává...” * ÖTVEN ÉVE...! 1943. január 8-án a szovjet hadvezetés felszólította Paulus SS-tábornokot, a Sztálingrádban körülzárt 6. hadsereg parancsnokát, hogy tegye le a fegyvert. Paulus ezt Hitler utasítására megtagadta. Elkezdődött a sztálingrádi csata, a háború utolsó szakasza szovjet földön. Igen. A náci Németország is elszenvedte Sztálingrádnál történetének legsúlyosabb vereségét. A wagneri zenedráma, ״ Az istenek alkonya” sötét gyászkárpitja takarja be a kiömlött vér tengerét. Az egész náci-német birodalom gyászol. A gyilkosok gyásza volt. Wotan halálraítélt birodalma, a Walhalla összeomlik. Igen, Sztálingrád az istenek alkonya volt. Nemeskürty István magyar író Requiem egy hadseregért c. dokumentumkötetében részletesen ismerteti azt a rémuralmat, amely a 2. magyar hadsereghez - Don-kanyar-Voronyezs - beosztott zsidó munkaszolgálatos századok elszenvedték. A szörnyű munkafeltételeket, a megaláztatásokat („fegyvertelen álltak az aknamezőkön”), a válogatott kínzásokat a keretlegénység legfontosabb feladatai közé sorolta a szadista Muray Lipót alezredes, irányító parancsnok, akinek jelmondata ez volt: „Ha a keretre bízott létszám elfogy, a keretlegénységet hazarendelik.” Ezt a honvédkeret tisztjei megértették és tudomásul vették. Amikor a szovjet hadsereg offenzívája megindult, és napok alatt szétmorzsolta a 2. hadsereget, Jány Gusztáv vezérezredes 1943. január 12-én napiparancsba adta: ״— Meghátrálás nincs! Csak meghalni lehet!" Itt jegyezzük meg, hogy a vérözön után a Magyar Népbíróság mind Murayt, mind Jányt halálra ítélte és kivégeztette. Lapozom az iszonyat krónikáit. 1943 február végén vagyunk. A váradi, vagy éppen a kolozsvári korzón ibolyát árulnak. Mi, magyar zsidók, minden faji megkülönböztetés ellenére, életbiztonságunk illúziójában éltünk, mialatt fagyott végtagokkal vánszorog a magyar tájak felé, hazafelé, a zsidók halálra kínzott „hadserege”, már amennyi ebből a felismerhetetlen emberi masszából megmaradt: a zsidó anyák és asszonyaink reménysége. Ne keresd a sírjaikat. Tetemeik szétporladtak Ukrajna sztyeppéin, a Kárpátok lankáin, a bori rézbányák vájataiban, a halálos menetelések emésztő útvonalain! * Egy sajtóközlemény a JediotAcronot, 1993. február 3-i számából: A franciaországi Művelődésügyi Minisztérium ״ körlevele”: „NEM VOLTAK GÁZKAMRÁK”. A hivatalos köriratról, amelyet a francia középiskolák igazgatói számára megküldtek, hamarosan kiderült, hogy hamisítvány. A Franciaország területén működő iskolák igazgatói - nagy számban - egy olyan értelmű hivatalos leiratot kaptak, hogy miután bizonyítékok vannak arról, miszerint gázkamrák nem léteztek, valamint a 6 millió elpusztított zsidó száma is túlzott... - a történelemtanárokat ennek megfelelően kell instruálni. A körlevél, amelyet a francia Művelődésügyi Minisztérium hivatalos levélpapírján adtak ki, érthető megdöbbenést keltett. Az igazgatók közül többen azonnal érintkezésbe léptek a minisztériummal, további felvilágosítás végett. Ennek nyomán kiderült, hogy a minisztériumban senki sem tudott a kiküldött körlevélről. A francia művelődésügyi miniszter, Jacques Lang azonnal áttette a rendőrséghez a körlevelet azzal, hogy indítson vizsgálatot, ki áll ennekaz antiszemita megnyilvánulásnak és egyben a SOA cáfolatártak a hátterében.” Az egyik iskolaigazgató szerint a körlevél hamis, és kijelentette: ,Azonnal világos lett előttem, hogy hamisítványról van szó, és különösen megrázkódtató, hogy ez éppen olyan időszakban történt, amikor e héten volt 60 éve, hogy Hitler uralomra került Németországban. Vannak nálunk olyan elemek, akik mindmáig náci tevékenységet folytatnak.” Európa, vigyázz! 3