A Szinyei Merse Pál Társaságot 1920. március 12-én alapították a mester tisztelői és barátai, emlékének megőrzése és fiatal művésztehetségek pártolása céljából. Rendes, tiszteletbeli és meghívott tagjai voltak. A képzőművész tagok munkáiból kiállításokat, az író tagok közreműködésével felolvasásokat rendeztek. Fejlődő tehetségek számára ösztöndíjakat adományoztak. A Társaság tagjai Szinyei Merse Pál és a Nagybányai művésztelep munkásságát kívánták folytatni. Induláskor Csók Istvánt választották elnökké, társelnökök lettek Lyka Károly és Petrovics Elek. E társaság a két világháború közti művészeti élet egyik legfontosabb irányítója volt. Kiadványokat adtak közre, elsőként 1922-ben kiadták a Szinyei Emlékkönyvet, a két világháború közti időben a képzőművészeti élet egyik központja, iránymutatója volt. A társaság működése 1949-ben szűnt meg politikai nyomásra. Tagjai voltak egyebek mellett: Aba-Novák Vilmos, Balló Ede, Beck Ö(tvös) Fülöp, Bernáth Aurél, Boldizsár István, Csáktornyai Zoltán, Csók István, Egry József, Fényes Adolf, Falus Elek, Glatz Oszkár, Iványi Grünwald Béla, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Koszta József, Lyka Károly, Magyar Mannheimer Gusztáv, Majovszky Pál, Medgyessy Ferenc, Pátzay Pál, Petrovics Elek, Réti István, Rudnay Gyula, Sidló Ferenc, Strobentz Frigyes, Szőnyi István, Zádor István.
1925-től kezdeményezésükre jelent meg a Magyar Művészet c. gazdagon illusztrált, igényes nyomdai kivitelű, havi képes képzőművészeti folyóirat. Szerkesztői Majovszky Pál (1925-1935), Oltványi-Ártinger Imre (1936-1938) és Bernáth Aurél (1948-1949) voltak.
Az évtizedes kényszerszünet után 1948-ban újrainduló lap bevezetőjében Bernáth Aurél így ír a Szinyei Társaság és a lap hivatásáról:
„Társaságunk — s ez köztudomású — annak idején nem egy festői eszmény ápolására alakult, hanem fejlődő művészetünk értékes elemeinek ösztönzése céljából. Eleve el vagyunk tehát kötelezve arra, hogy minden életrevaló művészeti megnyilatkozást szemrevegyünk, értékeljünk és támogassunk. S a Szinyei Társaság éppen többszólamú összetétele, de nem utolsó sorban tagjainak évtizedes gyakorlata folytán bízik abban, hogy észrevesz minden olyan megmozdulást, ami művészetünk fejlődésére üdvös lehet. … Ilyen előfeltételek mellett tehát nemcsak az „új”-at tartjuk fontosnak, hanem a „jó”-t is. Sőt csak a legjobbra igyekszünk figyelmünket irányítani, mert szilárd értékítélet nélkül szétfolyik művészetünk s szürke konglomerátummá válik. Mi sem volna könnyebb, mint valami művészeti megújhodás szólamait dobolni. Ezt nemcsak azért nem tesszük, mert függetlenek szeretnénk maradni stíluselőítéletektől, hanem mert függetlenségünket meg akarjuk őrizni ahhoz, hogy körültekintők lehessünk. … Nagy művészi eredményeknek ma kevesebb becsülete van, mint egyébként tiszteletreméltó próbálkozásoknak. Ezért tehát nagy figyelemmel kívánunk gondot fordítani arra, hogy múltunk egyes alakjait a helyes értékelésben, vagy ha úgy kívánkozik, átértéklésben ismertessük. Lapunk címe: Magyar Művészet s valóban a magyar művészet felmutatása a legfőbb gondunk.”
