A Tudományos Gyűjtemény az első magyar jelentős, tartós életű (1817 és 1841 között, 25 éven át létezett), tudományos, enciklopédikus jellegű havi folyóirat volt. Megjelenését Fejér György (mint szerkesztő) és Trattner János Tamás (mint kiadó) kezdeményezte. „Mindennemű tudományos írás nélkül létünket Tudós Földieink régtől fogva fájlalták; a’ Külföldiek panasszal, söt szemre-hányással is vették: nem lévén Európában olly előkelt nemzet, melly többféle tudománybéli folyóírásokkal ne dicsekednék; melly meg ne esmérte volna, hogy az illy tudósításokkal az ö szükséges esméretekben neveltetése folytattatik, killebb vitetik, fölebb emeltetik. ... Méltó tehát nékünk is Magyaroknak e’ tetemes fogyatkozásunk’ kipótoltatásáról, ezen fontos szükségünk’ megszüntetéséről gondoskodnunk.” – írta a szerkesztő az első szám előszavában.
Különféle tudományágakból egyaránt közölt természet- és társadalomtudományi cikkeket és tanulmányokat. Irodalmi melléklete Vörösmarty Mihály, Toldy Ferenc és Bajza József vezetésével a polgárosuló magyar irodalom központi lapjává tették. Hasábjain jelentek meg az első néprajzi tárgyú dolgozatok is. Számos vitacikk látott napvilágot e folyóiratban, írói, kritikai kezdeményezések születtek.
Újdonság volt a Tudományos Gyűjteményben a helyismereti, a népleírás: másfél évtizeden át ez lett egyik legfontosabb tárgyköre. A nyelvújítási harc utolsó, döntő szakasza a Tudományos Gyűjteményben zajlott (Kazinczy, Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél, 1819). A lapnak jelentős szerepe volt a feudális nemzetfogalom lebontásában, a polgári nemzetté válás eszméinek megvitatásában. 1828. januártól a megújulás érdekében Trattner jogutóda, Károlyi István az új nemzedék képviselőjének, Vörösmarty Mihálynak adta át a szerkesztést. Vörösmarty az általa szerkesztett első kötetben megszólaltatta Kazinczyt és Kölcseyt. Vörösmartyék felsorakoztak Széchenyi társadalmi reformjai mögé. 1828–1832 között rendszerint itt jelent meg az első tudósítás Széchenyi javaslatairól.
Hamarosan műszaki gárda alakult a lap körül a Hitel írójával együtt dolgozó mérnökökből. A reformtervek népszerűsítésével párhuzamosan gyakran tárgyalták a liberalizmus központi ideáit, egyéniség- és szabadságeszméjét. Kedvelt szavaik voltak a természetjog és a polgári szabadság; fő politikai követelménnyé vált a nép nemzetbe emelése, a Nyugat polgári eredményeinek utolérése.
Szerkesztői: Fejér György (1817–1818); Vass László (1818–1819); Thaisz András (1819–1828); Vörösmarty Mihály (1828–1833); Horvát István (1833–1837); Károlyi István (1837–1841)
