168óra, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-25. szám)
1991-01-08 / 1. szám
Mester Ákos: TAVALY ILYENKOR.. Tavaly ilyenkor egy kollégám az egyik napilap munkatársa - azzal tisztelt meg, hogy bevont egy körkérdésbe. Arra kellett válaszolnom, személy szerint mit várok 1990-től? Mivel mindez megjelent egy napilapban, ezért szó szerint tudom idézni, és önök majd eldönthetik, sokat tévedtem-e vagy keveset. Tehát tavaly ilyenkor azt mondtam: „Attól tartok, hogy nem tudjuk elég gyorsan megtanulni a demokratikus játékszabályokat. Attól tartok, hogy túl sok indulat szorult belénk az elmúlt évtizedekben, és ez a sok felgyülemlett indulat 1990-ben egyszerre fog egymás ellen feszülni. Attól tartok, hogy mindazok, akik demokráciára vágytak, demokráciáért sóhajtoztak, és akik a demokráciáért csöndesen vagy hangosan tettek is valamit, s ez ügyben szövetségesként kezelték egymást, azok majd egymás ellen fordulnak, mert a megszerezhető hatalom közelsége okán egy kicsit az eszüket vesztik. Attól tartok, hogy akik eddig azt szokták meg, diktálnak nekik, föntről, központilag adják meg, mi az a vélemény, amihez igazodni kell most az önálló véleményalkotásra, hivatkozva egyszerre egymásnak akarnak majd diktálni. Attól tartok, hogy éppen most veszítjük el önmérsékletünket, pedig most lenne rá a legnagyobb szükség. Attól tartok, hogy nem vesszük észre a most feltűnő politikai szélhámosokat, mert olybá tűnik nekünk, minthogyha ők is ugyanazt kiáltoznák, amit mi. Félek, hogy elveszítjük a jó ízlésünket és az igényességünket, pedig most éppen égetően szükségünk lenne rájuk. El fog önteni bennünket a kultúr szemét; sajtószabadság címén olyasmire is jogosítványt adnak, amit nem hivataloknak vagy pártközpontnak kellene tiltania, hanem igenis a jó ízlésnek. Attól tartok, hogy túl sokan - németek, magyarok, csehek, románok, lengyelek, litvánok, bolgárok - menetelünk Európa felé, nagyon hasonló keserűségekkel és egyaránt üres zsebbel, félek attól, nehogy a keserűségünk vagy az üres zsebünk egymás ellen fordítson bennünket. Ez félelemnek, úgy hiszem, elég egy évre. Miképp lehetne mindennek elejét venni, nem tudom. Kénytelen vagyok hinni abban, hogy mindezt el lehet kerülni - de tele vagyok aggodalommal." Ezt mondtam tehát tavaly ilyenkor, és most se igen tudok mást mondani. A múlt héten 21. évfolyamába lépett 168 óra című rádióműsor első percében csupán azt tettem hozzá tavalyi véleményemhez, hogy aggodalmaim változatlanok ugyan, de szeretném remélni, hogy végül is nem győzhet le bennünket saját szkepticizmusunk, s hogy a Gallup Intézetnek a magyarok pesszimizmusával kapcsolatos közvélemény-kutatási adatai csak átmenetileg mutatják ezt a vészjósló országos szorongást. Úgy gondolom, hogy a feltápászkodáshoz, a kibontakozáshoz idő kell, türelem, és én a magam részéről most tulajdonképpen már annyival is beérném, hogy próbáljunk meg végre szót érteni egymással. Ebben talán némi szerepe lehet egy olyan „beszélő” újságnak is, mint a 168 óra, amelynek hetilapváltozata most kezdi harmadik évfolyamát.