168óra, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-25. szám)

1991-01-08 / 1. szám

Mester Ákos: TAVALY ILYENKOR.. Tavaly ilyenkor egy kollégám az egyik napilap munkatársa - azzal tisztelt meg, hogy bevont egy körkérdésbe. Arra kellett vá­laszolnom, személy szerint mit várok 1990-től? Mivel mindez megjelent egy napilapban, ezért szó szerint tudom idézni, és önök majd eldönthetik, sokat téved­­tem-e vagy keveset. Tehát tavaly ilyenkor azt mondtam: „Attól tartok, hogy nem tudjuk elég gyorsan megtanulni a demok­ratikus játékszabályokat. Attól tartok, hogy túl sok indulat szorult belénk az elmúlt évtizedek­ben, és ez a sok felgyülemlett indulat 1990-ben egyszerre fog egymás ellen feszülni. Attól tartok, hogy mindazok, akik demokráciára vágytak, de­mokráciáért sóhajtoztak, és akik a demokráciáért csöndesen vagy hangosan tettek is valamit, s ez ügyben szövetségesként kezelték egymást, azok majd egymás ellen fordulnak, mert a megszerezhető hatalom közelsége okán egy kicsit az eszüket vesztik. Attól tartok, hogy akik eddig azt szokták meg, diktálnak nekik, föntről, központilag adják meg, mi az a vélemény, amihez igazodni kell most az önálló véleményalkotásra, hivatkozva egyszerre egy­másnak akarnak majd diktálni. Attól tartok, hogy éppen most veszítjük el önmérsékletünket, pedig most lenne rá a legnagyobb szükség. Attól tartok, hogy nem vesszük észre a most feltűnő politikai szélhámosokat, mert olybá tűnik nekünk, minthogyha ők is ugyanazt kiáltoznák, amit mi. Félek, hogy elveszítjük a jó ízlésünket és az igényességünket, pedig most éppen égetően szükségünk lenne rájuk. El fog önteni bennünket a kultúr szemét; sajtószabadság címén olyasmire is jogosítványt ad­nak, amit nem hivataloknak vagy pártközpontnak kellene tiltania, hanem igenis a jó ízlésnek. Attól tartok, hogy túl sokan - németek, magyarok, csehek, romá­nok, lengyelek, litvánok, bolgárok - menetelünk Európa felé, nagyon hasonló keserűségekkel és egyaránt üres zsebbel, félek attól, nehogy a keserűségünk vagy az üres zsebünk egymás ellen fordítson ben­nünket. Ez félelemnek, úgy hiszem, elég egy évre. Miképp lehetne mindennek elejét venni, nem tudom. Kénytelen vagyok hinni abban, hogy mindezt el lehet kerülni - de tele vagyok aggodalommal." Ezt mondtam tehát tavaly ilyenkor, és most se igen tudok mást mondani. A múlt héten 21. évfolyamába lépett 168 óra című rádió­műsor első percében csupán azt tettem hozzá tavalyi véleményemhez, hogy aggodalmaim változatlanok ugyan, de szeretném remélni, hogy végül is nem győzhet le bennünket saját szkepticizmusunk, s hogy a Gallup Intézetnek a magyarok pesszimizmusával kapcsolatos közvé­lemény-kutatási adatai csak átmenetileg mutatják ezt a vészjósló országos szorongást. Úgy gondolom, hogy a feltápászkodáshoz, a kibontakozáshoz idő kell, türelem, és én a magam részéről most tulajdonképpen már annyival is beérném, hogy próbáljunk meg végre szót érteni egymás­sal. Ebben talán némi szerepe lehet egy olyan „beszélő” újságnak is, mint a 168 óra, amelynek hetilapváltozata most kezdi harmadik évfolyamát.

Next