168óra, 1995. június-december (7. évfolyam, 26-52. szám)
1995-08-29 / 34. szám
Szponzorált orangután zata előtt plasztik elefánt fogadja az érkezőket. Rajta felirat: ez az állat nálunk csak így látható. És nincs belőle harag, sem sértődés, mert egy állatkertnek mindig tudnia kell, mire képes, mit tud nyújtani a „lakóknak” és a látogatóknak. Vissza a majomházba! Sietek vissza a majomházba, megvan-e még emberszabású barátom, nem szeretném gipszbe öntve látni. Megnyugszom, ott áll most is a falnak dőlve, orrát radírként dörgöli az üvegen. Egy darabig lessük egymást, aztán hátat fordít és elindul lustán a sarok felé. Ott lekuporodik, visszanéz, vállpamacsát megrántja, arcából most csak fél lepény látszik. A malájok erdei embernek nevezik. 36 Állatkerti csődtörténet A budapesti állatkert magánvállalkozásként nyílt meg 1865-ben, Xantus János igazgatása alatt. 1872-ben állat- és növényhonosító részvénytársasággá alakult, a 80-as évektől pedig a kor divatjának megfelelően a természeti népek életének bemutatásával is foglalkozott. A vállalkozás a századforduló után csődbe ment, s 1907-ben a főváros vette át. Az új kert 1912-ben nyílt meg, húsz év múlva bővült akváriummal és pálmaházzal. Bevételét a főváros már ebben az időben is kénytelen volt különböző attrakciókkal: cirkusszal, lovasiskolával növelni. Az ostrom alatt úgyszólván teljes állatállománya megsemmisült, pótlásához és az újjáépítéshez kerek egy évtizedre volt szükség. Jó hatvan éve merült fel először áthelyezése a Lágymányosra vagy a budai hegyekbe, manapság azonban nemhogy új állatkert megépítésére, hanem a romosodó régi felújítására sem futja.