168óra, 2016. július-szeptember (28. évfolyam, 27-39. szám)
2016-07-28 / 30. szám
34 ►» MAI ÜGYEK «♦ A BŰVÖS-BŰNÖS 52 SZÁZALÉK A török demokratikus felhatalmazás A magyar közgondolkodásban a katonai puccs egyértelműen negatív fogalom, a kegyetlenség és a szélsőjobboldali elnyomás párosul hozzá. A török történelem utolsó száz esztendejében azonban a katonai hatalomátvétel több esetben is a progressziót, az ország nyugatos fejlődését szolgálta. A Török Köztársaságot megalapító legendás Kemal Atatürk maga is egy katonatiszti mozgalom vezetőjeként került az ország élére. » HEGYI Gyula A törökök atyjaként tisztelt Kemal rövid egy-két évtized alatt hatalmas reformokat hajtott végre, a szétmálló Ottomán birodalom törökországi maradékát modern állammá alakította át. Bevezette a latin betűs ábécét, a nyugati értelemben vett postát és közigazgatást, sok ezer iskolát építtetett, törvénybe iktatta a nők és férfiak egyenjogúságát. Még a ruhaviseletet is kemény kézzel szabályozta, betiltotta a jellegzetes turbánt, a tisztviselőknek fez helyett kalapot kellett hordaniuk. Atatürk reformjai sok tekintetben hasonlóak voltak azokhoz, amelyekkel a bolsevikok modernizálták a cári Oroszországot. Az ő célja azonban nem a kommunista társadalom, hanem az állam és az egyház szétválasztásán alapuló, modern polgári állam volt, amelyben a laikus és nyugatos rend legfőbb őre a hadsereg. Ezt alapvetően és a felszínen sikerült elérnie. A török nagyvárosok látványosan modernizálódtak, kialakult egy széles urbánus réteg, 1945-ben bevezették a többpártrendszert, és az ország 1952-ben a NATO tagja lett. De a lakosság többségét mindvégig a szegénységben és elmaradottságban élő anatóliai parasztok alkották, akiknek az életét továbbra is az iszlám vallás határozta meg. S akiknek a szavazati jog mellé nem sikerült jólétet, anyagi biztonságot nyújtani, így a rendszerbe a kezdetektől bele volt építve a többségi akarat és a progresszió közti potenciális ellentét. A szavazati joggal rendelkező lakosság jelentős része, egyes választásokon a többsége az atatürki reformok eltörlését és az iszlám térnyerését támogató erőkre szavazott. Ezért állhatott elő az a helyzet, hogy a mi fogalmaink szerinti laikus demokráciát csak erővel érvényesíthette a hadsereg a demokratikusan kifejezett, többségi akarattal szemben. Ez kétségkívül nehéz dilemma azok számára, akik hisznek a demokrácia alapelveiben. Atatürk mindenesetre azt a megoldást választotta, hogy a laikus állam védelmét végső soron a hadseregre bízta az alkotmányban. Ilyen értelemben a török hadseregnek alkotmányos kötelessége volt megakadályozni, hogy a mindenkori kormány esetleg kikezdje az állam és az egyház szétválasztásának, a köztársaság laikus jellegének az elvét. Az első, az 1960-es katonai hatalomátvétel tekinthető a „progresszív puccs” igazi modelljének. (A későbbi török puccsok ettől eltérően inkább kaotikus helyzetek kialakulásakor történtek, viszont ehhez hasonló hatalomátvétel több más iszlám országban is történt.) Az 1950-es választásokon 52 százalékos többséggel hatalomra került Adnan Menderes miniszterelnök vallási téren lépésről lépésre kezdte visszacsinálni az atatürki reformokat, és újranyitott több ezer mecsetet országszerte. A szegény paraszti többségre támaszkodva számos lapot betiltott, a tiltakozó újságírókat börtönbe vetette, szigorú kontroll alá vonta az egyetemeket. Legvisszataszítóbb tette mégis az 1955-ös isztambuli pogrom volt. Száz éve Isztambul lakóinak a fele még keresztény volt, és bár a számuk később folyamatosan csökkent, még a huszadik század derekán is jelentős görög kisebbség élt az egykori Konstantinápolyban. 1955-ben a török kormányzathoz kötődő ügynökök elterjesztették azt a rémhírt, hogy a görögök Szalonikiben lerombolták Kemal Atatürk szülőházat. (Ami nem volt igaz.) Ezt követően a felheccelt tömeg több mint ötezer, keresztény tulajdonban levő házat, templomot, iskolát, -O VILÁG